1. A film főszerepét megformáló Daniel Day-Lewis a method acting egyik legismertebb híve. Az utolsó mohikán forgatása előtt több hónapra elvonult a vadonba, hogy hasonló körülmények között éljen, mint az általa megformált Sólyomszem, és ott állítólag halászott, vadászott és abból élt, amit a föld adott neki. Az utolsó egy hónapra egyébként a stáb több más tagja is csatlakozott hozzá – jó buli lehetett! A színész ezenkívül céllövési képességeit is felfejlesztette, méghozzá az amerikai hadsereg egyik ezredesével, akivel a közelharcot is sokat gyakorolták.

2. Day-Lewis olyan komolyan vette a szerepét, hogy a forgatásra az egészsége is ráment (mondjuk ehhez hozzájárult Michael Mann rendező dühöngő maximalizmusa is, ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk). A produkciós munkálatok után a színész klausztrofóbiától és enyhe hallucinációktól szenvedett, ezenkívül újra rászokott a cigire.

3. A sztár fáradozásai azonban nem voltak hiábavalóak, hiszen volt ugyan már egy Oscar-díja (minden bizonnyal eleve ezért kaphatta meg a szerepet), de addig jórészt csak független és művészfilmekben játszott (Az én szép kis mosodám, Szoba kilátással, A lét elviselhetetlen könnyűsége vagy az Oscarral jutalmazott A bal lábam), és Az utolsó mohikán hozta meg számára a nagy áttörést.

4. Michal Mann nem engedte meg a színészeknek, hogy kaszkadőrök hajtsák végre helyettük az akciójeleneteket. Több kiemelt statisztának pedig egy három hónapos katonai alapkiképzésen is részt kellett vennie, amit hozzáigazítottak a történelmi háttérhez (a film 1757-ben játszódik). Az ostromjelenet felvételekor pedig úgy elszaladt a ló a rendezővel, hogy egész éjszakákat forgattak át. Mivel a forgatás hatalmas területet érintett, a munkatársak walkie talkie-kkal tartották egymással a kapcsolatot. Az egyik ilyen kemény, egész éjszakán át tartó forgatás végén a stábtagok arra lettek figyelmesek, hogy Mann belekiabál az adóvevőbe, hogy

„mi ez a narancsszínű fény?! valaki kapcsolja le a narancssárga fényt!”

Némi döbbent csend után érkezett az egyik kolléga válasza: „Michael, az a NAP”.

5. De az, hogy a direktor ennyire perfekcionista volt, nemcsak ilyen vicces anekdotákat eredményezett, hanem például azt is, hogy minden jelenetet legalább hússzor vett fel, és így egészen elszabadult a költségvetés. Amikor ezt a gyártó stúdió, a 20th Century Fox megelégelte, kiküldtek egy embert, hogy fékezze meg Mannt. Annyi volt a feladata, hogy mindig ott álljon az alkotó háta mögött, és egy idő után figyelmeztesse: „elég volt, Michael, ideje továbblépni”.

6. És nyilván ahhoz sem a stúdió emberei vagy a látványtervezők ragaszkodtak, hogy teljes egészében építsék meg a fent említett ostrom helyszínét, a William Henry-erődöt – ennek költsége végül állítólag 6 millió dollárra rúgott.

7. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Az utolsó mohikánnak a premierjét is el kellett halasztani (nyár eleje helyett csak 1992 őszén került az amerikai mozikba). A forgatási csúszások mellett ennek az volt a fő oka, hogy a Michael Mann által készített első vágás háromórás volt, amit a Fox persze nem engedett mozikba, így a rendezőnek rövidebbre kellett vágnia.

De a direktor még mindig nem volt maradéktalanul boldog, ezért a 2010-es Blu-Ray megjelenéskor egy újabb, immár 114 perces Az utolsó mohikánnal állt elő. Valahogy meg kéne tanulnia elengedni a dolgokat!

8. A film forgatásában több mint kilencszáz amerikai őslakos indián vett részt, jórészt statisztaként, de többen főszerepet is kaptak. Egyikük, a Maguát alakító Wes Studi egy 1996-os interjúban elmesélte, hogy ő és más igazi indián színészek a saját nyelvükön szólaltak meg a filmben. Így olyan jelenetek születtek (például amikor Magua a huron faluban a törzs öregével vitatkozik), amelyek a kívülállók számára ugyan igen hitelesnek tűnhetnek, de amelyben

ő valójában cseroki nyelven beszél, partnere pedig mohawk nyelven válaszol.

Ehhez hasonlóan a Csingacsguk és fia, Unkasz közötti párbeszédek sem mohikánul zajlottak: a felek igazából nem is érthették egymást, miután az előbbi karaktert megformáló Russell Means lakota sziú nyelven, utóbbi figurát alakító Eric Schweig pedig észak-inuitul szólalt meg.

9. Az Alice Munrót alakító színésznőt az édesanyja is elkísérte a forgatásra, és vizsla szemekkel figyelte az Eric Schweiggel közös szerelmi jelenet forgatását, mivel Jodhi May akkor még csak 16 éves volt. De Mayt az egész stáb féltőn óvta: a kenus utazás felvételekor például a jármű mindig felborult, a víz pedig nagyon hideg volt, így az egyes számú katonát játszó statiszta, F. Curtis Gaston kapta azt a feladatot, hogy ilyenkor villámgyorsan kimentse a lányt.

10. Az utolsó mohikánban feltűnt puma a forgatás után a dél-karolinai Hollywild vadasparkba került.

11. Cora Munro szerepére Madeleine Stowe előtt Andie MacDowell neve is felmerült. Ma már egyik színésznő sem menne át a rostán (bár Stowe – elég kis – részben Costa Rica-i származású), mivel a film eredetijéül szolgáló James Fenimore Cooper-regényben az áll, hogy Cora apja, Munro ezredes fehér, anyja viszont afrikai származású. Munro ezredes Maurice Roëves helyett egyébként majdnem Brian Cox (A rettenthetetlen, Trója) lett, Montcalm tábornok pedig Jean Reno (végül egy másik francia művész, az inkább rendezőként ismert Patrice Chéreau játszotta a szerepet). Duncan Heyward őrnagy megformálására felmerült Richard E. Grant és Hugh Grant is, de helyettük a sokkal kevésbé ismert Steven Waddington lett a nyerő.

12. Az utolsó mohikán 98. percében (amikor Sólyomszem keményen arcul üti az egyik ellenségét) felcsendül a híres Wilhelm-sikoly, amiről ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesebben korábban.

(via IMDb)