A szolgálólány meséje: a második évad még az elsőnél is durvább lesz

Kijöttek az első kritikák a disztópia várva várt folytatásáról. Úgy tűnik, meg kell acélozni magunkat.

A Margaret Atwood regénye alapján készült díjnyertes sorozat második évadával kapcsolatban nagy kérdés, hogy mit sikerült kiötölniük az alkotóknak az eddigi főhelyszíntől, Gileádtól, illetve a regényeredeti cselekményétől eltávolodva (a könyv sztorija ugyanis lezárult az első szezonnal). Az amerikai kritikusok véleménye a jelek szerint többnyire pozitív, ugyanakkor sokan hívják fel rá a figyelmet, hogy A szolgálólány meséje, 2. évad még az eddigiekhez képest is túl sötétre sikerült.

„Azok, akik élvezik a gyötrődést, acélozzák meg magukat, hiszen visszatérünk a sötétségbe”

– ígéri például a The Hollywood Reporter kritikusa. A szolgálólány meséje továbbra is át van itatva a tudatunkba bekúszó rettenet, az egyszerre visszafogott és szemkápráztató esztétikum, illetve a dühödt elvágyódás nem evilági keverékével” – véli a Variety újságírója.

Forrás: HBO

 

A Collider és a Mashable munkatársai még ennél is tovább mennek. Előbbi site szerint a sorozat folytatását túl nehéz befogadni ahhoz, hogy gyors egymásutánban daráljuk le az epizódokat – ők egy, maximum két rész megtekintését javasolják egyszerre. „Ebben az évadban eljutunk a Kolóniákra, és

ha azt gondoltad, hogy Gileádban borzalmasak a körülmények, akkor csak várd ki a végét!”

– olvashatjuk a Collider figyelmeztetését.

Forrás: HBO

 

„Kis jóindulattal a második évadban látható erőszak tovább erősíti azt az élményt, amit már az első szezonban is olyan hatásosan sulykoltak. Csak ezúttal kétszer annyi a csinnadratta körülötte, és fele annyira van értelme. Ha pedig nem vagyunk olyan jóindulatúak: tiszta kínzáspornó az egész”

– írja a Mashable. A szolgálólány meséjének második évadát egyébként majd április 25-én mutatják be a Hulun, hozzánk pedig másnap érkezik az HBO-ra.


(via Digital Spy)