A Szovjetunióban márpedig nem történhet nukleáris katasztrófa - Csernobil

  • Lakatos István

Megdöbbentő, sokkoló, hátborzongató, szívszaggató - egy csomó elkoptatott, ócska jelzővel jellemezhetnénk az HBO minisorozatát, és az a helyzet, hogy mindegyik igaz.

Mindenki hallott már Csernobilról, de valószínűleg jóval kevesebben tudják, mi is történt pontosan 1986. április 26-án, és az azt követő hetekben, hónapokban. És talán eddig soha nem gondoltunk arra, hogy hajszálnyira voltunk attól, hogy Közép-Kelet Európa jó része lakhatatlan, radioaktív sivataggá váljon.

Tulajdonképpen nehéz írni az HBO öt részes minisorozatáról, mert egyszerűen nincs benne hiba - minden szereplő és minden jelenet indokolt, a dramaturgiája kiváló, ahogy a színészek is, és legalább tízpercenként olyan gyomrosokat kap a néző, ami még sokáig kísérteni fogja. A sorozat alkotója, Craig Mazin kapcsán pedig feltétlenül meg kell említenünk, hogy ezek után senkit nem írhatunk le, senkit nem skatulyázhatunk be, mert ugyanaz a fickó hozza össze a Csernobilt, aki eddig csakis közepes, de inkább csapnivaló filmeket írt, mint a Másnaposok 2-3., a Mars a Marsra és a Horrorra akadva 4-5.

A sorozat nem vacakol: a robbanás már az első percekben megtörténik, és utána, akár egy tényfeltáró dokumentumfilm, a történet céltudatosan és körültekintően halad előre, a történelmileg fix pontok mellett ügyesen adagolva azokat az akár fiktív szálakat, jeleneteket, amelyek a baleset hatásait mutatják meg - legyen az társadalmi, politikai, érzelmi, vagy épp biológiai.

A három főszereplő által a sűrűjéből követhetjük az eseményeket: Valerij Legaszov, a Kurcsatov Atomenergia Intézet első igazgatóhelyettese (Jared Harrist mindig jó főszerepben látni) a mentési munkálatok egyik vezetője, őt támogatja az állami vezetőség által delegált, kezdetben a szovjethatalom arroganciáját és ostobaságát képviselő Borisz Scserbina miniszterelnök helyettes (Stellan Skarsgard szokás szerint zseniális), és hozzájuk mintegy véletlenül csatlakozik Uljana Komjuk (Emily Watson) atomfizikus, aki a későbbiekben a haldokló tanúk vallomásai alapján próbálja rekonstruálni a robbanáshoz vezető eseményeket. Utóbbi karakter merő kitaláció - a katasztrófa után ugyanis egész seregnyi tudós dolgozott Legaszovék keze alá, de Mazin az egyszerűség kedvéért egyetlen szereplőbe vonta össze őket.

Sokáig lehetne sorolni a Csernobil legnagyobb erényeit, mégis, három elemét feltétlenül ki kell emelni. Kendőzetlenül bemutatja, miféle gonosz és alattomos pusztításra képes a radioaktivitás, a legdurvább szálak egyike - pedig elég sok van -, amiben egy, a robbanás utáni oltásban közreműködő, fiatal tűzoltó haldoklását látjuk a kezdeti halovány égési sebektől egészen odáig, amikor a betegség gyakorlatilag lezabálja a húst a testéről. Kegyetlen halál, de Mazin tökéletesen tisztában van vele, hogy a nézők már annyira cinikussá váltak, annyira hozzá vannak szokva a halál látványához, hogy egy ember szenvedése talán már nem hatja meg őket komolyan - és a negyedik rész ekkor húz egy zseniálisat. Hogy mindenki megértse a borzalmat.

Állatok. A baleset utáni hetekben a katonaság sorra járta az akkorra már kiürített házakat, és az összes állatot kíméletlenül lelőtték, hiszen azok is sugárfertőzöttek voltak. És ha egy kutya agyonlövése talán még mindig nem érteti meg a nézővel a tragédia súlyát, egy kölykeit védő kutyáé egészen biztosan. Némelyek esetleg olcsó húzásnak tarthatják, pedig nem az: a sugárzás mindent megmérgezett.

De talán még ezeknél is sokkolóbb, ahogy a hatalmat ábrázolja a sorozat. És nem pusztán a szovjethatalmat, a maga ostoba arroganciájával és életeket veszélyeztető hazugságaival, hanem akár a legkisebb vezető pozícióban lévők kicsinyes törtetésével, mert bárki, akinek csak egy ici-pici hatalom is van a kezében, könnyen gátlástalan, az emberéletet semmibe vevő szemétládává válhat. 

Miután megtörténik a tragédia, az erőmű vezetősége egyszerűen nem hajlandó róla tudomást venni, ahogy maga az állam vezetése sem. A Pripjatyban élők evakuálását eleinte nem tartják fontosnak, hiszen "nem történt semmi komoly", később pusztán a véletlennek köszönhető, hogy nem tetézik a bajt, és nem változik Közép-Kelet Európa radioaktív sivataggá. Addig akadályozzák, hogy a hír nyilvánosságra kerüljön, amíg csak lehet, sőt, a nyilvánosság miatt gyakorlatilag államilag szabotálják a kármentést, mondván, "a Szovjetunióban nem történhet atomkatasztrófa". Kísértetiesen emlékeztet a szintén az HBO gyártásában készült, szintén valós eseményeket feldolgozó X polgártársra, amelyben a rosztovi rém, Csikatyilo évtizedeken keresztül gyilkolhatott, hiszen  a Szovjetunióban nincsenek sorozatgyilkosok". Maga az atomerőmű reaktorának robbanását is gyakorlatilag az állam hazug, gátlástalan önfényezése okozta, a nyomorult titkaival.

De az állami gépezettel szemben ott vannak a kisemberek. Akiket felhasználnak, azokat a biztos halálba küldik - "biorobotok", ahogy az egyik legdurvább jelenetben nevezik őket, pedig bőven lehet válogatni - , de erre akár nincs is szükség, ahogy a legveszélyesebb munkában segédkező bányászok is hősiesen vállalják az életveszélyt, akár a biztos halált is, mert egyszerűen meg kell csinálni, hogy legalább a többiek élhessenek. 

A kiváló színészválasztást már említettem korábban, és nem csupán azért, mert egytől-egyig fantasztikusan alakítanak, hanem mert hihetetlenül hasonlítanak az események eredeti szereplőire. Óriási pacsi jár a látványtervezőknek is. A helyszínek, a ruhák, a használati eszközök és a hangulat nekünk is ismerős, egy csomó magyar település, városrész mit sem változott a nyolcvanas (vagy akár hatvanas-, hetvenes) évek  óta, így mondjuk az amerikai nézőkkel szemben, akik talán valami lepukkant egzotikumként szemlélik a szocializmus emberének életét, mi akár nosztalgiázhatunk is, hiszen pontosan ugyanilyen körülmények között éltünk, ugyanilyen panelekben laktunk, ugyanilyen buszokkal utaztunk és ugyanilyen röhejes frizuránk volt.

De ennyi legyen is elég: a Csernobilt egyszerűen látni kell. Nem pusztán azért, mert bár iszonyúan nyomasztó, de zseniális, hanem mert muszáj, hogy szembesüljünk azzal az iszonyattal, ami nem csak az atomreaktorokban szunnyad, hanem a hatalomban is - és fene tudja, melyik a rémisztőbb.

Értékelés: 10/10