Bocsánatot kértek a vetkőzésre kényszerített Evangeline Lillytől

  • PORT.hu

A Lost forgatásán sarokba szorított színésznőt megkövette a sorozat ötletgazdája, J.J. Abrams.

A sztár nemrég egy podcastben vallott róla, hogy a 2004 és 2010 között futott misztikus széria harmadik és negyedik évadában is előfordult egy-egy epizód forgatásakor, hogy kényszerítették rá: csináljon meg egy részben meztelen jelenetet. „A sorozat harmadik évadában volt egy nagyon kellemetlen élményem, amikor

szó szerint sarokba szorítottak, hogy rávegyenek egy részben meztelen jelenet leforgatására.

Egyszerűen olyan helyzetbe hoztak, hogy nem volt más választásom” – panaszkodott Lilly. „Utána megalázva éreztem magam, remegtem, mint a nyárfalevél, és kisírtam a szemem. Ráadásul ezután egy nagyon nehéz jelenetet kellett leforgatnom” – tette hozzá.

Evangeline Lilly. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

A színésznő azt is elmesélte, hogy a negyedik évad során ismét felbukkant egy félmeztelen jelenet karakterével, Kate-tel a középpontban – és megint nem tudta kontroll alatt tartani a vele történteket. Akkor elhatározta: történjék bármi, írjanak a forgatókönyvírók bármilyen fordulatot, soha többé nem fog levetkőzni ebben a sorozatban – és így is lett.

Lilly nyilatkozatára most reagáltak a Lost alkotói: J.J. Abrams és Damon Lindelof ötletgazdák, Jack Bender executive producer és Carlton Cuse forgatókönyvíró. „Evie mai nyilatkozatával kapcsolatban a saját felelősségünknek érezzük, hogy kinyilvánítsuk, mennyire sajnáljuk a Lost forgatása során általa átélt élményeket.

Még nem értük el őt személyesen, de mélységesen és őszintén kérjük a bocsánatát.

Senkivel nem szabadna megtörténnie, hogy nem érzi magát biztonságban a munkája során. Pont” – olvasható a közös nyilatkozatban.

Az eset egyébként akkora traumát okozott a színésznőnél, hogy a Lost után más filmben vagy sorozatban sem mert meztelen jelenetet vállalni. „Mivel ilyen kényelmetlenül éreztem magam akkor,

amint azt olvasom egy elém kerülő forgatókönyvben, hogy meztelenség is van benne, inkább passzolok.

És nem azért, mert szerintem bármi gond lenne a pucérsággal, hanem mert nem bízom benne, hogy biztonságban és komfortosan érezném magam a forgatáskor. Szerencsés vagyok, mert már olyan kivételezett helyzetbe kerültem, hogy válogathatok. De együttérzek azokkal a nőkkel, akik megpróbálnak túlélni a szórakoztatóiparban, és nem tudják, hogy navigáljanak” – mondta Evangeline Lilly, aki nemrégiben ünnepelte a születésnapját, aminek kapcsán itt írtunk portrét róla.


(via NME)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu