Érdekességek A hivatalról

Az éppen 20 éves brit eredeti után az egyik legjobb amerikai vígjátéksorozat kilenc évadot ért meg.

Valószínűleg sem Ricky Gervais, sem Steve Merchant nem sejtette, hogy 1999-es minisorozatuk, A hivatal elképesztő sikert arat. Pedig a szó szoros értelmében még csak komédiának sem nevezhetnénk, hiszen már-már kifinomult/elcseszett humorérzék kell ahhoz, hogy a folyamatos szekunder szégyent viccként éljük meg. Vagy lehet, hogy meg sem kell élni, érezzük magunkat kínosan, és ezért is olyan zseniális ez a sorozat.

Egy jelentéktelen papírkereskedő cég jelentéktelen irodájának jelentéktelen főnöke, David Brent a főszereplő, akinél borzalmasabb embert keresve sem találhatnánk: lusta, egoista, nincs tekintettel senkire és semmire, önkritikáról még hírből sem hallott, tele van téveszmékkel saját magát illetően, bunkó, és így tovább, sorolhatnánk. Az iroda dolgozóinak életét szinte ötpercenként megkeseríti, de nyilván észre sem veszi magát. Közben, Gervais és Merchant zsenijének köszönhetően megsajnáljuk  ezt a végtelenül magányos, a szeretetre kétségbeesetten éhező seggfejet.

A sorozat briliáns húzása, hogy mockumentary, azaz az irodisták mindennapjait egy dokumentumfilmes csapat rögzíti, így minden természetesebbnek, jóval hatásosabbnak tűnik, mintha hagyományos fikciót néznénk, a kínos pillanatokat a szereplőkkel együtt élhetjük át. Azok a nézők, akik nap mint nap egy irodában végzik általában dögunalmas munkájukat, különösen "otthon" érezhetik magukat, de mindenkinek volt legalább egyszer idióta főnöke, így könnyű azonosulni az íróasztal mögött senyvedő szerencsétlenekkel.

Két hat részes évad és egy karácsonyi duplaepizód után Gervais a csúcson hagyta abba a sorozatot (David Brentet később még visszahozta egy tévéfilmben, hogy bemutassa, hogyan próbál sztárrá válni – spoiler: nem nagyon megy neki a dolog), ám a téma olyan sikeres lett, hogy mintegy fél tucat ország megvette a jogokat (a németek ellopták, amiből baj is lett), hogy elkészítse a saját verzióját, ezek egy-két évadot éltek meg.  Az amerikai változat azonban példátlanul népszerű lett, összesen kilenc évadon keresztül nézhettük a Dunder Mifflin scrantoni irodájának hétköznapjait – a siker elsősorban Steve Carellnek köszönhető, aki Michael Scott karakterével hamar elszakadt David Brentétől, és noha marhára idegesítő, a tipikus zabszem a seggben figura, minden borzalmas tulajdonsága ellenére hamar meg lehetett szeretni.

De ugyanez áll a többi szereplőre is, pedig ha jobban belegondolunk, szinte mindegyik főszereplő így vagy úgy, de nem jó ember (igen, még Jim és Pam sem azok). Tulajdonképpen a felszínen két leggenyóbb karakter, Michael és Dwight a legjobb jellemek, csak a maguk merőben eltérő módján palástolják (na jó, Michael Scott nem annyira).

De nézzünk néhány érdekességet a sorozatról!

  • A főcím elején látható külső képeket a Jimet játszó John Krasinski felvételeiből vágták össze. Akkor készítette a videót, amikor a barátaival Scrantonba látogatott, ahol a sorozat is játszódik. A főcímzenét négy lehetőség közül a szereplők szavazták meg.

  • Angela Kinsey, mielőtt megkapta Angela szerepét, a 1-800-Dentistnél dolgozott mint telefonos operátor. A cég különböző fogproblémákkal kapcsolatban ad tanácsot a pácienseknek, illetve fogorvosokat ajánl.
  • Jim és Pam első csókja a sorozat egyik mérföldköve. John Krasinski csak később vallotta be, hogy az volt élete első kamerák előtti csókja.

  • A 2007-es írósztrájk idején Steve Carell szolidaritásból beteget jelentett, mondván, "megduzzadtak a heréi". A főszereplő távolléte miatt szüneteltetni kellett a forgatást.
  • A sorozat legdrágább jelenete az volt, amelyben Jim megkéri Pam kezét. Pam akkoriban néhány hónapig épp New Yorkban élt, grafikus képzésre járt, Jim pedig a Dunder Mifflinnél húzta az igát. A leánykérés meglepetés volt: megkérte Pamet, hogy (nagyjából) félúton találkozzanak egy benzinkútnál, majd letérdelt előtte és megkérte a kezét, mindezt a zuhogó esőben. Mintegy 250 ezer dollárba került ez a rövidke, ám annál emlékezetesebb rész, ugyanis a benzinkút mását a produkció kedvéért építették fel egy parkolóban.

  • A Dwightot játszó Rainn Wilsont Michael Scott szerepére is meghallgatták. Az alábbi videóban láthatjuk, hogy Dwight szerepére Seth Rogen és Patton Oswald is pályázott, Jimére Adam Scott (ő Greg Daniels showrunner másik zseniális sorozatában, a Városfejlesztési osztályban játszotta Bent) és John Cho (Kalandférgek, Keresés, Star Trek) , Pamére a legutóbb a WandaVisionben nagyot alakító Kathryn Hahn, Michael akár Bob Odenkirk is lehetett volna – és tulajdonképpen lett is, mert az utolsó évadok egyikében Pam állásinterjúra megy, és a főnök, akit Odenkirk alakít, kísértetiesen hajaz Michael Scottra.

  • Az egész sorozat legkínosabb pillanata az, amikor Michael az elfogadásról szóló kiselőadása megkoronázásaként kínlódva bár, de megcsókolja a meleg Oscart. Steve Carell rögtönözte a csókot, az Oscart játszó Oscar Nunez ellenkezése és a többiek feszengése így tökéletesen hiteles.

  • Krasinskinek komoly fenntartásai voltak a sorozattal kapcsolatban. Míg a meghallgatására várt, saját elmondása szerint mással is megosztotta aggodalmait: nagyon szereti a brit eredetit, és tisztában van vele, hogy az amerikaiak hajlamosak elcseszni az adaptációkat. Soha nem bocsájtotta volna meg magának, ha közreműködik benne. Szerencsére ezt a producereknek már nem hangoztatta. A színész egyébként éppen pincérkedett, mielőtt megkapta volna Jim szerepét, amivel az egész élete megváltozott.
  • A Phyllist alakító Phyllis Smith eredetileg produkciós asszisztens volt a meghallgatásokon, ám a producerek annyira megkedvelték, hogy írtak neki egy szerepet. Ő egyébként tizenegy évvel idősebb Steve Carellnél, ám karaktereik egyidősek, együtt jártak középiskolába. 

  • A második évadtól kezdve az irodai számítógépeken valóban lehetett netezni, ugyanis nyilván nem kellett részt venniük csomó felvételben, csak ott kellett ülni a helyükön. Hogy ne unatkozzanak, híreket olvasgattak, játszottak, cseteltek egymással. Az első évadban papírokkal szöszmötöltek, hogy úgy látsszon, mintha elfoglaltak lennének.
  • Az első évadot még egy valódi irodában forgatták, majd egy stúdióban felépítették annak tökéletes mását.
  • Steve Carell a hetedik évad végén hagyta ott a sorozatot, és nélküle már kevésbé volt jó az utolsó két szezon – különösen az utolsó, amiben az iroda életét rögzítő fiktív stábot is megmutatták, sőt, a történet fontos eleme a sokévnyi filmezés. A Goodbye, Michael című rész forgatásán a színészek nagyon szomorúak voltak, a 9986000 minutes (ennyi percet töltött Michael Scott a Dunder Mifflinnél) című dal előadásán a könnyek valódiak. Carell nem is tudott róla, a kamerák előtt hallotta először, és azt látjuk rajta, amit akkor valójában érzett. Ez a jelenet az egész sorozat legmeghatóbb része, szem nem marad szárazon.

Forrás: Screenrant, Insider)

Címlapkép: NBC/Getty Images

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu