Banki melói, például, mert nem csak Guy Ritchie-vel dolgozott olyasmin, amit érdemes később is újranézni, és ez a sztori ráadásul meg is történt a valóságban, csak még ennél is durvább volt.
Hajlamosak vagyunk néha elfelejteni, hogy Jason Statham a megannyi középszerű akcióvacak mellett néha-néha nagyon jó filmekben szerepelt, és nem csak olyanokban, amiket Guy Ritchie rendezett még pályafutása elején. Ilyen a Banki meló (2008) is, ami ugyan nem vált kultfilmmé, de így is az egyik legjobb munkája, egy méltatlanul alulértékelt klasszikus, ami ráadásul nem csak megtörtént eseményeket dolgoz fel, de egyben megidézi a londoni alvilág igazi fénykorát is. Ami sokkal keményebb volt és sokkal kevésbé vicces, mint amit egy Guy Ritchie film alapján gondolhatnánk.
Az igaz történet az úgy nevezett Baker Street-i bankrablás, amely során 1971-ben egy társaság a közeli üzletet kibérelve alagutat ásott a Lloyds Bank kirendeltsége alá, majd az összes széfet magával víve távozott. Sosem derült ki, pontosan mi volt a zsákmány, ahogy az sem, hogy mi volt a később elfogott bandatagok neve és mennyi börtönbüntetést kaptak. Ami önmagában is elég gyanús, és már akkor híresztelni kezdték, hogy a megbízó az MI5 volt, és az egyik dobozban a királyi család és más hírességek zsarolására alkalmas pornográf képek voltak, amik a helyi jamaicai maffia tulajdonát képezték. És azért ez elég jó filmes alapanyag, ráadásul a film készítői szerint az egyik egykori rabló a producerek között volt, rengeteg belső információt szolgáltatva – bár állítólag így is kihagytak pár durva részletet. Nekünk, nézőknek persze majdnem mindegy, hogy egy izgalmas fikciót vagy valós események feldolgozását nézzük, de azért izgalmas az ilyesmit tudni.
Vagyis adott hősünk, az anyagi gondokkal küszködő autókereskedő, Terry, akinek nem éppen makulátlan a múltja, és ezért is keresi meg egy vonzó ajánlattal régi ismerőse, Martine (a gyönyörű Saffron Burrows), a gyönyörű modell. Hősünk össze is hoz egy nem feltétlenül profi, de ügyes csapatot, akik a fentebb ismertetett módon el is végzik a munkát – és a neheze csak ezután következik. Merthogy egy rádióamatőrnek köszönhetően nem csak a rendőrség értesül idejekorán a rablásról, hanem az érintett gengszterek és a titkosrendőrség néhány kevésbé megbízható tagja is, és a csapat komoly veszélybe kerül. Roger Donaldson (A leggyorsabb Indián) rendező pedig a régi nagy bűnfilmek hangulatát megidézve, egy abszolút korhű, mégis minden szempontból modern krimit tett le az asztalra, aminek a bankrablás tényleg csak amolyan felvezetője, bár önmagában az is nagyon izgalmas.
És Jason Statham az ilyen szerepekre született, a marcona, de jószívű dörzsölt külvárosi profit eljátszani, aki keveset beszél, de rendszerint tökéletesen képben van, aki jól elvan egyedül, de remek csapatjátékos. És akinek jól áll a retro, mert minden szempontból kortalan feje van, és akinek még jobban áll az akció, bár abból most nem kapunk annyit, amennyit tőle szoktunk. Ami nem is baj, mert ez annál okosabb és stílusosabb film, mint hogy mindig verekednie, futnia és lőnie kéne. És aki nagyon figyel, az kiszúrhat egy ismerős arcot a pult mögött: pár másodpercre látható Mick Jagger, aki jófejségből egy banki alkalmazottat játszik. Jaggernek amúgy pénzügyi végzettsége van, csak nem erről ismerjük.
