Tíz dolog, amit nem tudtál az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmiről

  • PORT.hu

Ki mondta, hogy egy remake nem lehet jó? Pláne ennyi sztárral! Akár újranézed a napokban Steven Soderbergh nagyágyúkkal (George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon) telepakolt filmjét, akár nem, ezt a tíz érdekességet mindenképpen érdemes elolvasni róla.

1. A Danny Oceant alakító George Clooney úgy küldte el a forgatókönyvet a Tess szerepére felkért Julia Robertsnek, hogy belecsúsztatott egy húszdollárost és egy üzenetet, ami úgy szólt:

„hallom, mostanában egy húszast kapsz egy filmért”.

A poén arra utalt, hogy akkoriban Roberts volt a legjobban fizetett hollywoodi színésznő, aki egy-egy szerepért akár 20 millió dollárt is elkérhetett. Mindez egyébként elég merész (vagy ha akarjuk, szemtelen) vicc volt, mert a forgatás előtt Clooney és a színésznő nem ismerték egymást.

Roberts szívatása pedig a közös munka alatt is folytatódott, a színész ráadásul a többi kollégát is rábeszélte a mókára. Volt például, hogy kértek neki egy ébresztést hajnali ötre, holott csak délben kellett megérkezni a forgatásra.

És a jelek szerint a rendező, Steven Soderbergh is kivette a részét a dologból, mert a stáblistán az szerepel, hogy „introducing Julia Roberts as Tess” – ami körülbelül annyit tesz, hogy „ismerjék meg Julia Robertset Tess szerepében”, és kifejezetten kezdő színészeknél szokták kiírni az első nagyobb szerepüknél. Robertsnek addigra már volt egy Oscar-díja.

2. A legfontosabb forgatási helyszínt jelentő Las Vegas-i Bellagio luxushotel és kaszinó teljes hozzáférést engedélyezett a stábnak a forgatás idejére. A rendelkezésükre bocsátották az ipari kameráik felvételeit is, hogy használhassák őket a filmben, ezenkívül lezárták a kedvükért a parkolót: a forgatás idején még a legelőkelőbb vendégek is csak a mélygarázst használhatták. A hotel fenntartói azért voltak ilyen jó fejek, mert Jerry Weintraub producer jó barátságot ápolt a tulajdonossal, Steve Wynn-nel. Wynn ugyan még a forgatás megkezdése előtt eladta a Bellagiót Kirk Kerkoriannak – de Weintraub történetesen vele is igen jóban volt. George Clooney el is nevezte Vegas pápájának.

3. A végül George Clooney által megformált Danny Ocean szerepére eredetileg Bruce Willist kérték fel, aki azonban nem ért rá – de a 2004-es folytatásban azért vigaszdíjként kapott egy cameót. És hihetetlen, de erre a szerepre felmerült Spike Jonze direktor neve is, aki szintén mással volt elfoglalva: Adaptáció című filmje megrendezésével. De nagyon sajnálta, hogy nem játszhatta el a szerepet.

Matt Damon karakterét, Linus Caldwellt eredetileg Johnny Deppnek, majd Mark Wahlbergnek szánták. Utóbbi színész inkább A majmok bolygóját választotta. A testvérpárt, Virgil és Turk Malloyt először a filmrendező tesókra, Joel és Ethan Coenre akarták bízni, de ők nem vállalták. Ezután felmerültek a Wilson fivérek is, Luke és Owen, de ők az Ocean’s Eleven helyett inkább Wes Andersonnal forgatták le a Tenenbaum, a háziátok című filmet. Virgilt így Casey Affleck, Turköt pedig Scoot Caan játszotta.

A Tenenbaum, a háziátok egyébként nagy elszívóerőt jelentett: Danny Glover is emiatt mondta vissza a munkát (ő Bernie Mac figuráját, Frank Cattont hozta volna), és Bill Murray is ezért nem vállalta a bárénekes szerepet, amire felkérték.

További színészek, akik majdnem szerepeltek a filmben: Ewan McGregor (Don Cheadle helyett lett volna Basher), Sydney Pollack (Elliott Gould helyett lett volna Reuben), Warren Beatty, Michael Douglas és Ralph Fiennes (mind Terry Benedict szerepére voltak esélyesek, akit végül Andy Garcia alakított) és Alan Arkin (Carl Reiner helyett lehetett volna Saul Bloom). És volt egy pletyka, miszerint Ben Afflecknek is lesz egy cameója az Ocean’s Elevenben, és fel is bukkant a forgatáson – ám a filmben végül nem volt látható.

4. Abban a jelenetben, amikor Rusty és Linus a lépcsőn levonuló Tesst lesik, a Brad Pitt által játszott figura éppen rákkoktélt eszik.

A sok csapó miatt Pittnek összesen negyven kis rákocskát kellett elfogyasztania.

A filmnek egyébként az az egyik apró poénja, hogy Rusty szinte mindegyik jelenetében eszeget valamit.

5. A sztárgárdából mindenki kevesebb pénzért vállalta a szereplést a szokásos gázsijánál, hogy beleférjenek a költségvetésbe.

6. A színészek – ötletet nyerve a film vegasi helyszínéből – sokat kártyáztak a forgatási szünetekben. Abban nem értenek egyet, hogy ki nyerte a legtöbbet: Clooney szerint Damon, Damon szerint viszont Pitt – annyi biztos, hogy Clooney egyszer zsinórban 25 osztást is elveszített blackjackben.

7. Steven Soderbergh azt akarta, hogy a színészek sokat lógjanak együtt a forgatáson kívül is, hogy jól működjön köztük a kémia. Ez így is történt: általában a veterán Carl Reiner (Saul Bloom) körül gyűltek össze, aki jókat sztorizgatott nekik.

8. Yen szerepére a filmesek olyan embert kerestek, aki különleges akrobatikus képességekkel rendelkezik. A végül kiválasztott Qin Shaobo pedig tényleg akrobata, aki éppen Las Vegasban lépett fel a Pekingi Akrobaták nevű formációval. Ez lett az első színészi munkája, de mivel egy szót sem beszélt angolul, egy tolmács fordította neki az összes instrukciót. Ennek ellenére Qinnek annyira megtetszett a film világa, hogy elgondolkozott rajta, ne váltson-e szakmát, és legyen onnantól kezdve kaszkadőr – ám végül visszatért a Pekingi Akrobatákhoz.

9. Steven Soderbergh eredetileg fekete-fehérben akarta forgatni a filmet, csak a Warner Brothers megfenyegette, hogy akkor drasztikusan csökkentik a büdzsét, ezért inkább meggondolta magát.

10. A bokszmeccsjelenetben összesen nem kevesebb mint 2 ezer statiszta szerepel.


(via IMDb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu