Uma Thurman megint paráztat

A Sötét folyosók után újabb horrorban szerepel – ezúttal a Netflix sorozatában. Itt az előzetes.

A tízrészes Chamberst április 26-án mutatja be a streamelős cég. A pszichohorror egy fiatal nőről szól, akin életmentő szívátültetést hajtanak végre, miután szívrohamot kap. Amikor felépül, egyrészt furcsa dolgokat tapasztal (mintha egy másik életből jelennének meg előtte látomások), másrészt megismerkedik annak a tinédzsernek a családjával, akinek az életét köszönheti, és ők is elég különösen, sőt ijesztően viselkednek.

Uma Thurman a szívdonor lány édesanyját alakítja, és ezzel ő az egyetlen nagy sztár a szériában. „A Chambers egy olyan lélektani horror, ami annak a különböző útjait tárja fel, ahogy feldolgozunk egy traumát.

De ami egy mélyen emberi történetként kezdődik, az végül valami sokkal furcsább és elb*szottabb dologba csap át, mint amire bárki is számított”

– olvasható a műsor ötletgazdájának, Leah Rachelnek a sajtóközleményében.

A sorozat első részének a rendezője egyébként az az Alfonso Gomez-Rejon, akit az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című rendhagyó tinifilm direktoraként ismerhetünk. Az előzetes pedig meglehetősen hidegrázósra sikerült, ami a benne látható ijesztő események mellett a baljós zenének is köszönhető.

A trailer eleve elég félelmetesen kezdődik, hiszen a főhős majdnem meghal, majd az adja meg az alaphangulatot, amikor kijelenti: „hátborzongató, hogy valakinek meg kellett halnia azért, hogy én élhessek”. De a saját tenyerét vagdosó Uma Thurman látványa se semmi. Kellemes borzongást!


(via NME)