Téma: A felolvasó

9/10
Ezüstliliom 2011 nov. 18. - 21:25:12 9/10 Előzmény Lara.
(199/279)
SPOILER
Azért Te is kicsit úgy olvastad a hozzászólásomat, ahogy a bíróságon figyeltek: felületesen.:)

Azért annyit biztosan megértett a perbõl, hogy ha elvállalja, hogy õ volt a fõnök (holott nem volt az), akkor súlyosab büntetést fog kapni. De azt nem írtam, hogy nem értem, miért vállalta el. Nyilvánvaló, hogy annyira szégyelte az analfabétizmusát, hogy mindent vállalt inkább, semhogy kiderüljön.
És azt sem írtam, hogy azért kellett volna odafigyelniük a jogászoknak, hogy Hanna kisebb büntetést kapjon, hanem azért, hogy kiderüljön az igazság. Szerintem "enyhén" gyanus volt, ahogy egész addig állhatatosan kitartott mellette, hogy nem õ volt a fõnök, míg nem akarták, hogy írjon. Oké, a felszínes szemlélõ magyarázhatja azzal, hogy belátta, lebukott, de minimum az ügyvédnek szöget üthetett volna a fejében, hogy más oka is lehet, és hogy még sosem látta írni vagy olvasni.

Azért éreztem a film végén a zsidó nõt ellenszenvesnek, mert az ügyvéddel is úgy viselkedett, mintha tehetne arról, ami vele történt: visszafogott gyûlölettel. Én legalábbis valahogy így tudnám az érzést szavakba önteni, de lehet, hogy más jobban megfogalmazta. De azt nem vártam, hogy Hannának megbocsájtson.
7/10
Lara. 2011 nov. 18. - 19:51:09 7/10 Előzmény Ezüstliliom
(198/279)
**** SPOILER ****

Ahogyan van IQ, úgy van érzelmi intelligencia is. Hanna árva volt, talán hospitalizált is. Mûveletlen, érzelmi (és tényleges :) ) analfabéta, egyébként valószínûleg átlagos (vagy annál kissé gyengébb) értelmi képességei voltak.

Hannára viszonylag könnyen rá lehetett varrni mindent, mert nem tudta, hogy kell viselkedni a bíróságon, és azért is, mert nem tudta elolvasni az idézést (ezért úgy kellett "érte menni"), és azt sem, hogy pontosan mivel vádolják. És az ügyvédje is rossz volt. A bíróság célja nem az volt, hogy Hannára figyeljen oda, nehogy több büntetést kapjon, mint a többiek; ha te azt mondod, számodra érthetetlen, miért mondta, hogy õ írta a jelentést, akkor a bírónak miért kellett volna olyanra gondolnia, hogy Hanna hazudik, és a saját helyzetén ront és valójában nem õ a fõ bûnös, csak egyszerûen bûnös?

Szerintem a végén a zsidó nõ nem viselkedett ellenszenvesen egy kicsit sem. Nem akarta és nem is volt joga egymagának feloldozni Hannát azok után, hogy több százan meghaltak miatta és a többi õr miatt...
9/10
Ezüstliliom 2011 nov. 14. - 20:16:01 9/10
(197/279)
Bocs, ha már írta valaki, amit most fogok, de nem volt idõm az egész topikot elolvasni.

SPOILER
Sok elgondolkodtató momentuma van ennek a filmnek, amibõl egyet szeretnék megemlíteni, ami sokszor eszembe jutott. A tárgyalás azon részére gondolok, amikor Hanna eltitkolja, hogy analfabéta, és inkább vállalja a nagyobb büntetést. Egyrészt az borzasztott el, hogy annyira fanatikusan meg akarták találni a bûnbakot, hogy senki (se bíró, se ügyész, se ügyvéd) nem törõdött az igazság kiderítésével, pedig ha csak egy kicsit is figyelnek, rájöhettek volna. A másik, hogy a többi volt õr miként hárítja lelkesen a felelõsséget Hannára, hogy õ kapja a sokkal súlyosabb büntetést, holott nyilvánvaló, hogy Hanna valahogy fel sem fogta igazán, micsoda rémséget követett el, mert csak az lebegett a szeme elõtt, hogy teljesítse a kötelességét. Valószínûleg a többiek viszont tisztában voltak vele, mit tesznek, és más volt az oka is. Hanna viszonya az akkori tettéhez nekem elég felfoghatatlan. Olyan, mintha szellemileg visszamaradott lenne, pedig az, ahogy a börtönben aztán megtanult olvasni, nem ezt igazolja. Valahogy értetlenül állok a dolog elõtt.
9/10
Ezüstliliom 2011 nov. 14. - 19:59:15 9/10 Előzmény Lara.
(196/279)
"...A hagyományos Holokauszt történetekkel ellentétben a film egyik szereplõje, aki túlélte a koncentrációs táborok poklát, az erkölcsi és intellektuális erõ szobraként jelenik meg a történetben, nem pedig kiszolgáltatott áldozatként.”

Hát lehet, de a végén kissé unszimpatikusan viselkedett, bár nyilván érthetõ, hogy miért. De talán meg lehetett volna oldani kicsit jobban is, hogy szimpatikusabb maradjon.
9/10
Ezüstliliom 2011 nov. 14. - 19:56:03 9/10 Előzmény leho
(195/279)
Ja, már válaszoltak. Bocs, nem olvastam még akkor végig a topikot.
9/10
Ezüstliliom 2011 nov. 14. - 19:53:44 9/10 Előzmény leho
(194/279)
Szerintem egyszerûen csak azért, mert ez angol nyelvû film volt. Ha magyar lett volna, akkor magyar könyvbõl tanult volna, csak az érthetõség kedvéért.
7/10
Lara. 2011 okt. 25. - 21:11:09 7/10
(193/279)
Stephen Daldry a következõket mondta filmjérõl: „Eddig 252 filmet készítettek a Holokausztról és remélem, még legalább ennyi készül majd a témában. De A felolvasó valami más, ha úgy tetszik kakukktojás, ami nem felel meg a mûfaji elvárásoknak. A hagyományos Holokauszt történetekkel ellentétben a film egyik szereplõje, aki túlélte a koncentrációs táborok poklát, az erkölcsi és intellektuális erõ szobraként jelenik meg a történetben, nem pedig kiszolgáltatott áldozatként.”
leho 2011 okt. 10. - 13:35:01
(192/279)
Igaz, végül is -- ha belegondolok --, hirtelen át kellett volna váltania németre az olvasni tanulásakor, ha német könyv van a kezében (bár végül ez sem olyan lehetetlen filmes fogás), de egyszerûbb lett volna, ha nem mutatják az angol nyelvû szöveget a könyvben.:D
James Uram Benson Madame 2011 okt. 10. - 12:38:42 Előzmény cinemafan
(191/279)
Egyébként az öngyilkosság sem életszerû, mert arra nagyon szoktak vigyázni a börtönökben. Ha kint akasztja fel magát, mint a Remény rabjaiban a könyvtáros, az még hihetõ, hiszen akkor volt valami összehasonlítási alapja. Hanna is megadhatta volna magának ezt az esélyt.

Persze ettõl még nagyon szép film, Winslet meg zseniális.
James Uram Benson Madame 2011 okt. 10. - 12:36:29 Előzmény leho
(190/279)
Ez mindig vicces, de gondolni kell az amerikai nézõkre is. Apropó, miért beszélnek angolul a filmben, mikor "németek"? Nem? :D
James Uram Benson Madame 2011 okt. 10. - 12:31:58 Előzmény bajnok miklós
(189/279)
SPOILER? (nem biztos, de hátha)

Ezen én is gondolkoztam, hogy egy kalauz nem lehet analfabéta. Pláne, hogy elõ akarták léptetni (akkor derült ki esetleg a dolog?). Ugyanakkor volt olyan jelenet is, ahol "csalt" az aláírással, végülis a munkaszerzõdését is lehet hogy így írta alá.

Azt viszont ne feledjük el, hogy az SS-be már 43-ban került, amikor már azért rezgett a léc, biztos hogy engedtek a szigorú felvételi követelményekbõl. Egyébként koncentrációs táborba õrnek kimondottan szívesen alkalmaztak ilyen típusú fiatalokat (afféle egyszerû lélek, nem gondolkozik, vitatkozik, csinálja amit mondanak neki), vö. a Recskrõl szóló dokumentumfilmet, ahol szintén elég egyszerû arcok vannak az õrök között.
leho 2011 okt. 05. - 19:15:54 Előzmény cinemafan
(188/279)
Színvonalas elemzés. Arra a kérdésemre tudnál-e válaszolni, hogy miért angol nyelven tanult meg olvasni a börtönben Hanna.
leho 2011 okt. 05. - 19:12:04 Előzmény miénkittatér
(187/279)
Nekem egyértelmû volt.
offtopic
miénkittatér 2011 okt. 04. - 22:13:49 Előzmény Moltke
(186/279)
Ha valóban a kollektív bûnösség ellen szóltál ironikusan, ami ugyan elég nehezen kivehetõ soraidból. Akkor elnézést , hogy leostobáztalak.
Cordelia 2011 okt. 04. - 21:15:54
(185/279)
Kate Winslet kezd sokarcú színésznõvé válni, mint mondjuk Meryl Streep.
10/10
fresia 2011 okt. 04. - 18:56:06 10/10
(184/279)
Csupán amiatt léptem be, hogy 10 pontot adhassak a filmre. Néhány, számomra is megmagyarázhatatlan eleme ellenére kitûnõ és tovább gondolkodásra késztetõ alkotás. Amit az is mutat, hogy eddig hány oldalon, milyen sokan írtak róla véleményt. A látszólag egyszerû, élethû történet, különösebb technikai megoldásokat, drága helyszíneket sem mutat fel... és mégis sokkal értékesebb, maradandóbb, mint sok más "grandiózusnak" nevezett film, amit megnézünk és félóra múlva elfelejtünk...

Cinemafan elemzésével abszolút egyetértek. :-)
10/10
Moltke 2011 okt. 04. - 10:36:33 10/10
(183/279)
"Ez a szégyenérzet annyira erõs volt nála, hogy még a látszólag racionális életösztönt is felülírta"
Igen, ez érdekes volt, talán elsõre nehéz is megérteni ezt, mert általában az ember saját értékrendje ettõl eltér. Ez érzelmileg annyira nem fekete-fehér egy film, hogy ezért is elgondolkodtató. Nekem újra és újra eszembe jut.
10/10
Moltke 2011 okt. 04. - 10:27:12 10/10
(182/279)
Ez így van, Köszönöm!
cinemafan 2011 okt. 04. - 01:22:13
(181/279)
SPOILER!!!

Olvastam a hozzászólásokban, hogy sokan kifogásolják, hogy Michael miért nem mentette meg Hannah-t az életfogytiglantól, mikor kötelessége lett volna. Szerintem meg Michael morális szempontból helyesen döntött. Jogilag valóban kötelessége lett volna (bár nem volt megbízva Hannah védelmével hivatalosan) megvédeni a hosszú börtöntõl, vagy legalábbis figyelmeztetnie Hannah-t erre lehetõségre. Erkölcsileg azonban ehhez nem volt joga és a srác ezt felismerte. Senkit sem lehet/szabad akarata ellenére megmenteni, az emberi méltósághoz az is hozzátartozik, hogy tiszteletben tartjuk az egyén jogát egy ilyen döntésben és nem a feje fölött cselekszünk önhatalmúlag. Hannah életének központi és meghatározó problémája volt saját analfabétizmusa. Nemcsak élete legfontosabb döntéseit és a sorsa alakulását szabta meg (folyamatos állásváltoztatás, menekülés írástudatlansága leleplezõdése elõl) hanem egész személyiségére, emberi kapcsolataira alapvetõ befolyással bírt. Hannah érzelmi ridegsége, befeléfordulása, elzárkózása más emberektõl és keménysége véleményem szerint mind az analfabétizmusa által érzett szégyenbõl, kisebbrendûségi komplexusából fakadt (bár a filmbõl gyerekkorát, családi hátterét nem ismerjük). Az kiderül, hogy egész életében senki elõtt nem tudott/akart kitárulkozni, képtelen volt bensõséges kapcsolatokat kialakítani, sem családja, sem barátai nem voltak, érzéketlen, rideg páncélt növesztett védekezésül. A regényekhez való romantikus vonzódása, a történetekbe való beleélése illetve az a tény, hogy a táborban a gyönge, elesett foglyokat választotta ki és eleinte gyámolította õket, jelzi azt, hogy valahol mélyen Hannah nem volt érzelmileg is analfabéta, vágyott mélyebb, emberi kapcsolatokra, érzésekre, de ezt az igényét alapvetõen elnyomta a fogyatékossága miatt érzett és az évek során misztikussá nagyított szégyenérzete, az, hogy alacsonyabbrendûnek és értéktelennek érezte emiatt önmagát. Ez a szégyenérzet annyira erõs volt nála, hogy még a látszólag racionális életösztönt is felülírta. Hannah valószínûleg nem tudta volna elképzelni a további életét, ha kiderül titka: és nem elsõsorban a társadalom, a környezet reakciója, hanem saját maga komplexusa miatt. Lehet, hogy fizikailag Michael megmentette volna a börtöntõl, ha felfedi titkát, de emberileg tönkretette, lelkileg halálraítélte volna õt. (A mûtét sikerült, a pciens meghalt.)
Michael pedig felismerte, hogy ehhez nincs joga és helyes döntést hozott. Biztos vagyok benne, hogy Hannah élete a börtönben boldogabb volt így, mintha leleplezõdve, egykori társai és a világ elõtt megszégyenülve kellett volna folytatnia az életét 4 év után, amire valószínúleg nem is lett volna képes: végülis megtanult a maga erõfeszítésébõl írni és olvasni, így ezáltal saját maga elõtt teljes értékû emberré vált. Öngyilkosságának oka pedig az, hogy rájött, az egyetlen ember, aki lelkileg közel állt hozzzá, akiben megbízott, akirõl tudta, hogy rájött a titkára, de nem árulta el és aki elõtt nem szégyellte már emiatt magát, már nem az egykori, érzelmekkel túlfûtött fiúcska, hanem iránta immár csak szánalmat, sajnálatot, érzelemmentes törõdési kötelezettséget érzõ, lelkileg eltávolodott ember, akitõl még annyi intimitást sem várhat, hogy az megsímogassa a kezét. Hannah ezt a felismerést viszont már képtelen volt elviselni.
Szerintem azért nagyszerû a film, mert ez csak egy rétege annak a sok és mély emberi kapcsolatnak/döntésnek/traumának - pl. apa-lánya kapcsolat, áldozat és bûnös viszonya, a megbocsátás, feloldozás vagy a felismerés, megbánás képessége stb. - amit a film bemutat.
Bocs, hogy ilyen hossazn írtam! :-)
cinemafan 2011 okt. 04. - 00:15:40
(180/279)
Bocs, de szerintem félreértetted Moltke hozzászólását. Én úgy értelmeztem az üzenetét, hogy pont a kollektív bûnhõdés elvét próbálta kifigurázni irónikus módon, persze leírva ez nehezebb, mert nincsenek sem gesztusok, sem hangárnyalatok, ami az irónia kifejezését segítené. Ha tévednék, akkor elnézést és a kommentem sztornó. :-)