Riamara 2020 jan. 06. - 19:58:11
(237885/239045)
Amúgy nem akarsz átnézni a kínai topikba? Azért hoztuk létre Kenny Lin neve alatt, hogy a különböző általunk látott kínai sorozatokat kibeszélhessük. Az eltelt idő alatt egyre szaporodtak azok a sorozatok, amiket kitárgyaltunk. Hátha kedvet kapsz valamelyikhez. :)
Nekem például elég sok kedvenc kínai sorozatom van. :) Természetesen nem lettem hűtlen a koreaiakhoz sem, csak az arány most egy kicsit a másik oldalra billent.
Riamara 2020 jan. 06. - 19:48:20 Előzmény edimir
(237884/239045)
Az már biztos, hogy a nővéreket jól kiírták a sorozatból. Én is dohogtam, hogy legalább egy-két mondattal utalhattak volna rá, hová is tűntek el.
Riamara 2020 jan. 06. - 19:46:44 Előzmény edimir
(237883/239045)
Folyamatosan változtak az országhatárok. Na meg az országok nevei is. Az időszámításuk is elég bonyolult. Lévén, hogy nem a miénk szerint emlegetik az éveket, hanem az adott ország XY uralkodói szerint. Úgyhogy elég nehéz a különböző sorozatokban beazonosítani, vajon mikor és hol játszódnak.
Igazából tényleg csak az állandó földrajzi nevek segítenek ebben. Tehát a folyók, hegyek és városok.
Lanling például nagy valószínűséggel ott van a koreai félszigettel szemben, a tenger túloldalán, ahol az a kis félsziget féle van. De a térképen nincs külön felrajzolva, hanem az ott lévő Wei területén van.
8/10
edimir 2020 jan. 06. - 19:26:10 8/10
(237882/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

KÉRDÉS

KÉP: Xinger két "nővére", ahogy nekem utoljára rémlenek a sorozatban... Yan Xun egyik emberével beszélgetnek, miután rá kell jönniük , hogy Xingert és Yan Xunt elfogták, eredeti tervük dugába dőlt.

Van még később jelenet velük? Számomra innentől vhogy eltűnnek a nagy semmibe. Vissza nem mehetnek a Zöld Domb birtokra. Tehát muszáj, hogy a yanbeiekkel próbáljanak a városból kilógni vhogy. Főként mivel felszabadító papírjuk nincs, így szökött rabszolgák.

Xinger se keresi őket, miután a börtönből kikerül, pedig előtte mennyire ragaszkodott hozzájuk, mennyire óvta őket.

Xinger később már csak úgy emlegeti magát, mint akinek minden családtagja meghalt, én a két leányzó halálára nem emlékszem... Tudom, nem vérszerinti nővérei, de Xinger olyan hűségesen ragaszkodó, hogy ez nála nem szempont.

8/10
edimir 2020 jan. 06. - 19:10:22 8/10
(237881/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

KÉP: fenn: a "világtérkép az Isten Szeme tornyában - lenn: Ázsia az Kr. 500 körül

Összeszerkesztettem a kettőt az egyszerűség kedvéért. Próbálgathatjuk az államokat összepárosítani a két térképen. Chang'ant direkt bejelöltem csillaggal.

Yuwen Yue homlokánál lehet kb. Silla!:))))))

A sorozatbeli térképen nincsenek jelölve a Koreai-félsziget államai, azoknál nem szerepel felirat, de az alsó térkép segítségével gond nélkül megvan mind a négy:
fenn Goguryeo, alatta nyugatra Baekje, lent keleten Silla, a legdélebbi ponton pedig Gaya. Gayat majd csak 532-ben foglalja el Silla, itt még önálló államként szerepel a térképen.

Az Ázsia térképet felteszem még egyszer nagyban is, hátha vki böngészni szeretné... különösen az Urál hegység déli részén!:))))
https://external-preview.redd.it/Tgc_Ol3WYEm_1esZO9C-a4r-Pl6WXozPP1KuYfNJ3uQ.jpg?auto=webp&s=fede110cd8bae71a304a006ba128097475a5fb8a
8/10
edimir 2020 jan. 06. - 18:56:24 8/10 Előzmény Riamara
(237880/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

A "rossz" fiúknak megvan az a nagy előnyük, hogy legalább érdekesek!:))))

Elég mostoha volt szegény Yuwen Yue-nak a fene nagy fegyelmezettség, csak a szemével fejezhetett ki mindent, de azzal mondjuk sikerült is!:) Merev vonások, mikor egyszer elmosolyodott a teás csészébe kortyolva, akkor a kamera is ráközelített a ritka pillanatra.:)

És persze vannak a rossz útra tért jófiúk is.... természetesen a nagy kedvenc Yan Xun!:)
KÉP: - felirat - még tud szégyenkezni!!!!

Hmm, hányan vannak, akik teljesen gátlástalanok... és a lelkiismeretük néma, vagy ki sem fejlődött...
Riamara 2020 jan. 05. - 22:38:35 Előzmény edimir
(237879/239045)
Őt én is nagyon kedveltem, minden galádsága ellenére. Mondjuk én alapból szeretem az ilyen karaktereket. :)
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 22:10:42 8/10 Előzmény Riamara
(237878/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

A sok "pszicho" mellett igazi üde színfolt Liang koronahercege, akit apródonként kezdünk egyre jobban megbecsülni.

Az elkényeztetett császárlányka még mennyire tiltakozik ellene, mert "nőcsábász". Szegény császárleányka csak azt felejtette el, hogy a saját császárapujának is akad pár ágyasa. De valljuk be, hogy Chun'er hercegnő talán nem is járt volna vele rosszul, már ha a koronaherceg tényleg el akarta volna venni. Ért a nők nyelvén, a butuska és együgyű hercegnőt átejteni nem lett volna neki nehéz. Amíg politikailag szüksége lett volna rá, addig kellően körüldongná. Ha pedig már nincs, akkor a sok ágyas között talán elfelejtené megöletni, kivéve ha Chun'er hozná a követelőző nyafogását. Akkor talán az egyébként türelmesnek tűnő koronaherceg a mérgelődés helyett talán egy kis mérgezésre adná a fejét.:)))))))

Az elején sejthető volt, hogy ennyi kényeskedés mögött kell vminek lennie. Nos, zseniális manipulátor.
Ő az, aki szépen másokkal végezteti el a piszkos munkát. Milyen kitűnő ellenpontja a nagy "harcosoknak". A többet ésszel, mint erővel megtestesítője. Hogy útjában állnak nővére gyilkos kémei? Semmi gond, majd megöli őket szépen Xinger. Hogy a Túlvilág kémhálózattal is gond van? Elég ellenük Xingerrel felpiszkálni Yuwen Yue-t és gond egy szál se.


Kiváló emberismerő, tudja ki mire képes, kinek mi a mozgatórugója... és azt bizony ügyesen mozgásba is hozza, ha kell.

Józan és hidegfejű, racionalista, de azért mégsem teljesen érzéketlen.

És bár tréfásnak szánt Xinger ugratása, hogy a koronaherceg ölés helyett inkább életet adni szeret, azaz gyermekeket nemzeni. De ebben a vérgőzös, gyilkolászós, hullahegyeket gyártó időszak és szereplők mellett valóban kezdjük megkedvelni, elvégre vkinek a nagy halandóság mellett nem árt feltornásznia a születések számát!:))))))))))))))))))))))))))))))

KÉP: Liang koronahercege - hmm, szerintem jó kis uralkodója lesz majd Liangnak, bölcs és rátermett
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 20:00:13 8/10 Előzmény Riamara
(237877/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

:))))))))))))))))) Hát a 3. ág tényleg nagyon gáz volt. Yuwen Xi-ért kár volt a családi szennyest annyira eldugni, hiszen pont a 16 évvel ezelőtt történtek adták, hogy Liang beszervezte kémnek. Eltussolták, ő meg a családja és országa árulója lett. Csak azt kapták, amit megérdemeltek! Az öreg meg szépen élvezkedett tovább a szolgálók gyilkolászásában több mint egy évtizeden át. Micsoda morbid volt a "füstölő"!:((((

Azon gondolkodtam, vajon milyen időközönként csinálhatta a Jile Pavilonba a maga kis vérfürdőjét?
Elég nagy volt a szolgálólány "elhasználás" egy-egy ilyen alkalommal. És persze ez senkit se zavart az uraságok közül... elvan az öreg, ha játszik alapon. Azért Yuwen Yue se nagyon érdeklődött a dolog iránt, míg a határon a háborúban meg nem tanulta az élet megbecsülését, meg az anyja után nem kezd el nyomozni.
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 19:30:31 8/10 Előzmény Horváth Borbála
(237876/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

Ez tipikusan az a kosztümös sorozat, ahol a forgatókönyvíró vmi egyetemes emberiről szeretne elmondani vmit és azt egyszerűen a távoli múltba helyezi, hogy az szolgáltasson hozzá keretet.

Ezért aztán nincs is különösebb értelme kutakodni, hogy a sorozat egyes karakterei melyik valós történelmi személyiségnek felelnek meg, hiszen nem a történelemről, hanem általában az Emberről akar mesélni.

Bevallom, nem ástam bele magam a számomra teljesen ismeretlen kínai történelembe, csupán a sorozat wikipédiás oldalát néztem meg. https://en.wikipedia.org/wiki/Princess_Agents
Kíváncsi voltam, hogy kb. mikor játszódhat.

Nos, az ismertető az Északi Wei korszakot jelölte meg (386–535) idősávval. Hogy mégse legyen olyan egyszerű a dolog, a birodalom utolsó évében volt csak Chang'an (534-535) a főváros. Márpedig a sorozatban legalább 4 éven át (3 évig a Rigó udvarházban házi őrizetben Yan Xun, a történet előtte és utána is még hónapokig tart) Chang'an szerepelt a Wei Császárság fővárosaként.

Ha viszont a következő történelmi periódust veszem, amikor Északi Wei két utódállamra szakad, akkor már a történet jobban beilleszthető lenne a főváros szempontjából, hiszen a Nyugati Wei utódállam (535-556), aminek fővárosa valóban Chang'an volt.

Ráadásul a császári család szereplőket ismertető adatlapjának felirata is : "Western Wei"

Aztán eszembe jutott, hogy a liangi koronaherceg által emlegetett nagy buddhista apja vajon nem-e Xiao Yan/Wu császár (kb. 502-549), aki a történelem során híres költő és a buddhizmus védőszentje.

Egy kis ismertető az Északi Wei államról: https://www.wikiwand.com/en/Northern_Wei

Az itt szereplő térképet érdemes megnézni kinagyítva.

Uráltól délre MAGYARS!:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

https://external-preview.redd.it/Tgc_Ol3WYEm_1esZO9C-a4r-Pl6WXozPP1KuYfNJ3uQ.jpg?auto=webp&s=fede110cd8bae71a304a006ba128097475a5fb8a
Riamara 2020 jan. 05. - 19:18:24 Előzmény edimir
(237875/239045)
Én csak pszichoéknak hívtam a családot. Mindkét nagyapa totál gáz volt. Apukáról ugyan nem sokat tudtunk, de az ahogy nekiesett egy gyereklánynak, aki csak az anyját védte, azért valamit elárul róla. A másik unokáról meg hát tényleg csak a pszichopata jelző jut az ember eszébe.
Így nem csoda, hogyha Jégcsapról úgy gondolták talán nem is az ő almukból való, hisz annyira kilógott a sorból. :)
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 17:59:13 8/10 Előzmény edimir
(237874/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

S ha már eddig nem lett volna elég kusza a Yuwen klán ágai és bogai, akkor még egy kis plusz csavar a "nagyapa" vér szerinti fia....

KÉP: - felirat - , akit a sorozat kezdetéhez képest 1 évvel ölt meg Chu Qiao/Xinger, amikor az üldözte őt, hogy végezzen vele. Itt a lány a jégkungfut alkalmazza. Nincsenek jégnyilacskák, a testre mért ütésnél a megsérült szerv testnedvei jegesednek el, ez okozza a halált....

Hmmm, a "nagyapa" már Yuwen Yue elgyengülése miatt sem állhatta Xingert, rövid úton igyekezett minél előbb megszabadulni az "unokáját" a kötelesség útjáról letérítő szolgálótól.... hátha még tudta volna, hogy a fiát már elveszítette miatta.....


Hmm, azon gondolkodtam, hogy ennek a Yuwen Hao-nak sehol nem látjuk se feleségét, se gyerekét, pedig érett korban lévő férfi. Talán az apja rá is kivetítette a cölibátust, mint az "unokára", mert anno szerelmes ifjúként egy szolgálólányba habarodva szerencsétlenül járt és lebénult? Azért arra a sztorira is kíváncsi lettem volna. A "nagypapára" is igaz volt, hogy zsiványból lesz a legjobb pandúr!:)

Mindenesetre a fia halála után milyen jól jött a "nagyapának" a fogadott unoka, lett örököse az Isten Szemének.
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 16:56:47 8/10 Előzmény Horváth Borbála
(237873/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

Ha Chu Qiao/Xinger származása homályos, akkor Yuwen Yue családi kapcsolatai sem vmi tisztázottak.
Azt tudjuk, hogy a "nagyapja" úgy fogadta örökbe, miután a valódi apja lemondott róla, így lett az Isten Szeme örököse, de fogalmazhatunk úgy, hogy valójában a kötelesség foglya.

Az a bizonyos 16 évvel korábbi botrány, amit úgy elhallgatnak Yuwen Yue elől az anyjáról. Ez bizony csak félig lett felfedve, a kritikus ponton megszakítja a visszaemlékezést a 3. ág rokkant úrnője. A hamis sztori, amit Yuernek és az apjának bemeséltek az az, hogy anyja megcsalta a férjét, lerészegedve pedig Yuwen Xi-vel, a 3. ág fejével hált, majd részegségében még a saját ruháját sem ismerte fel, egyébként is egy alacsonyabb rendű ágyas lehetett. Magyarán egy kis senki nőcske, aki feleségként és anyaként is szégyent hozott a fejére.

Annyira kis senki mégsem lehetett, hiszen a 3. ág úrnője a nagynénje volt, ő pedig a Nan dinasztia Fekete Köpönyeg klánjának Xie házából való. Hogy pedig azon a bizonyos éjszakán valójában mi is történt, azt mi is sejtjük a Jile Pavilonban zajló gyilkos szörnyű orgiák nyomán. Szerencsétlen Yuwen Yue, ha megtudná a teljes igazságot, akkor talán ő maga pusztítaná el az egész kócerájt, ha nem is fordulna a "nagyapja" ellen, de biztosan megszakítaná a kapcsolatot az egész Yuwen bagázzsal.

Egy dolog egy gyereket szigorúan nevelni, de besározni előtte az anyja emlékét a családi béke érdekében?! Brrr, azért a "nagyapa" kellően rideg volt... kicsit olyan, mintha Yuwen Yue betegsége épp az otthon hidegének egyfajta szervi leképezése lenne.

KÉP: Yuwen Yue valódi apja, Wei híres tábornoka... még vki, aki az ambíciói miatt kész beáldozni a családtagjait.... saját császára jó példával jár elő e téren!:(
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 15:48:21 8/10 Előzmény Horváth Borbála
(237872/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

Várjuk a hosszú reflektálást, biztos az is olyan informatív, mint az ismertetőd.

"A hercegnő témáról: Szerintem nem szegény sorból származik ő eredetileg... Mert az anyja, az egyik híres kémszervezet vezetője volt. Ha jól rémlik neki hercegnői származása volt..."

Igen, Chu Qiao/Xinger anyja valóban egy jelentős kémszervezet vezetője volt, ha jól emlékszem, akkor az "Alvilág" kémszervezeté, amely az Isten Szeme és a Wei Császárság esküdt ellensége, Yanbei támogatója. Az anya személye különleges képességeivel el van intézve a sorozatban, a származását homály fedi.

Hmm, de számomra egészen furcsa, hogy Chu Qiao/Xinger-t egyáltalán nem foglalkoztatja az apja kiléte, mintha teljesen közömbös lenne a számára. Igaz, gyerekként nincs róla, csak az anyjáról emléke, de a családot, az ősöket annyira tisztelő társadalomban felnőve ez mégis meghökkentő a számomra.
A sorozat el is intézi annyival, hogy egy Chu vezetéknevű férfihoz ment hozzá az anyja. 1 mondat!!!!!

Vmiért én nem annyira a származása, nem is a jégkungfu képessége miatt érzem őt "hercegnőnek", hanem a jellemében. A koreai sorozatokban gyakran elhangzik: "képes megnyerni az emberek szívét". Vmi ilyesmit érzünk Chu Qiao/Xinger kapcsán is. Önfeláldozásával, hitével, elkötelezettségével képes olyan kötelékkel kapcsolni magához az embereket, hogy azok az életüket is adnák érte, feltétel nélkül megbíznak benne. Bár Chu Qiao/Xinger kételkedik a vezetői képességeiben, de mi nem, őt mi is szívesen követnénk!:) Ezért írtam róla korábban, hogy el tudnám képzelni egy ország élén, amit ő teremt meg v. teremt újjá... és így lenne "hercegnő".

KÉP: - felirat - az a bizonyos 1 mondat....
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 15:07:33 8/10 Előzmény edimir
(237871/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

Hogyan és mikor találkozott egymással Yuwen Yue és a liangi hercegnő? Vszínűleg még gyerekkorukban. Közel egykorúak lehetnek, a sorozat kezdetén kb. 18_20 év körüliek. Az, hogy felnőttként nem ismerik fel a másikat, ez azt sejteti, hogy gyerekként egy röpke találkozó hívta életre a későbbi levelezést.

A Túlvilág kém főhadiszállásán volt még egy érdekes megjegyzése a liangi hercegnőnek az ott található beépített mechanikus csapdaszerkezetek kapcsán.

KÉP: - felirat - felidéződik benne egy gyerekkori emlék vkiről, aki zseniális mechanikus szerkezeteket készített, pl. ló nélküli közlekedési eszközt és az itt látotthoz hasonló csapdákat. Abban már bizonytalan, hogy a famadarat is az illető készítette.

Gondolhatnánk, hogy ez a műszaki zseni Yuwen Yue. Az biztos, hogy az adottságai meglennének hozzá, műszaki érzék, elmélyültség, problémaérzékeny gondolkodás, találékonyság.... ami ellene szól, az az életkora. Az igazán komoly mechanikus csapdákat a Zöld Domb birtokon, az Isten Szeme "tornyában" láthatjuk. Rendkívül komplex, ez nem 1-2 év alatt lett így kialakítva, hanem már jóval régebben és egy hosszabb folyamat eredményeként. Tehát a Yuwen családból vmelyik korábbi tagja az Isten Szemének.

Hogy kerülhetett ilyen mechanikus csapda a Túlvilág kémek búvóhelyére? Hmm, itt csak találgatni tudnék. Valószínűleg kell lennie vmilyen olyan kapcsolatnak az Isten Szeme és a Túlvilág kémcsoport között, amiről Yuwen Yue nem tudott, ami pedig összekötötte őket, az a közös ellenség Luo He, Xinger édesanyja. Luo He szálka volt a Wei iránt elkötelezett Isten Szemének, ősellenség egy olyan, aki a rabszolgaság ellen küzd. A Túlvilág kémcsoport pedig egyértelműen a jégkungfu titkát akarta megszerezni. Az együttműködés során talán még a mechanikus csapda titka is átadásra került.
8/10
edimir 2020 jan. 05. - 14:07:59 8/10 Előzmény Riamara
(237870/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

A Túlvilág kém főhadiszállásának felszámolásakor van néhány adalék. A küzdelem közben itt vágja át Yuwen Yue övét a liangi hercegnő, így pottyan ki a férfi öltözékéből a kis famadár, innentől már tudja a hercegnő a levelezőtárs identitását. Ez meg is zavarja. Két hónapig magányosan vívódik, utána hívja a férfit az általad említett utolsó találkozóra.

KÉP: felirat - kinek mit jelent a másik. Yuwen Yue számára egy vki, akire rábízhatta az érzelmeit a fájdalmát, hiszen mindenki más előtt adnia kellett a Jégcsap urat a szigorú nagyapai nevelés miatt. A liangi hercegnőnek is csak ez volt kezdetben, de amikor felnőtt nőként rájön, hogy ki az egykori levelezőtárs, akkor a barátság szerelembe fordul. Hajlandó lenne a férfiért rangról, országról, mindenről lemondani. Amikor ezt Yuwen Yue a kötelességeikre hivatkozva elutasítja, akkor a hercegnő ismerve a férfi Xinger iránti érzelmeit, amolyan ócska kifogásnak nevezi ezt az érvelést... teljes joggal.

Vmi, ami fontos volt az életükben, véget ér. A famadárkára már nincs többé szükség, a férfi a maga oldaláról a kapcsolat teljes megszakítása mellett dönt, a levelezésük az emlékek süllyesztőjébe kerül.

Azért ez a válás vhol még szép is, hiszen képtelenek lennének ártani a másiknak a búcsúnál, közös titkukat is megőrzik.
Horváth Borbála 2020 jan. 04. - 14:34:21
(237869/239045)
edimir, Riamara, Illiona, bori4!

Hú, nagyon jó volt olvasni ezt a sok, nagyon jó kritikát, véleményt, meglátást a Princess Agents-el kapcsolatban! :) :) :)
Majd ha lesz több időm, jövök referálni az olvasottakra - csak az kicsit hosszú lesz XD -

Most az egyik kérdéseteket azért megválaszolom, azaz próbálom megválaszolni.
Nem csak titeket, másokat is érdekelt, hogy vajon miért az lett a sorozat címe, ami? Amikor igazándiból nem illik a történethez... Mert a főszereplőnő ugye nem hercegnő... De akkor milyen hercegnőről lehet szó?

Nos... hogy őszinte legyek, nem olvastam erről sehol külföldi fórumokon, viszont egyéb dolgokat amit olvastam, és amit tudok erről a regényről, történetről azok alapján a következőket gondolom:

A regény eredeti címe: The Legend of Chu Qiao: Division 11’s Princess Agent.

Mivel nem olvastam a regényt, csak összegzéseket, lehet nem teljesen jól gondolom.
Az eredeti címben megemlítenek egy (had)osztályt.
Arról van szó, hogy Chu Qiao a regény kezdetén eredetileg A 11. Titkos Szolgálat, osztály vagy mifene egyik tagja, a fedőneve 005-ös ügynök.
A szervezet tagjait letartóztatják, de sikerül neki elszökni, és valami robbanás folytán... ha jól sejtem meghal, de a lelke egy másik testbe költözik át, méghozzá a régmúltba, egy 8 éves szolgálólány testébe. - innét meg ugye egyértelműen a sorozat történése következik -

A regény címét pedig úgy értelmezem, hogy Chu Qiao-ról van szó egyértelműen. Csak lerövidítették Princess Agents-re.
A hercegnő témáról: Szerintem nem szegény sorból származik ő eredetileg... Mert az anyja, az egyik híres kémszervezet vezetője volt. Ha jól rémlik neki hercegnői származása volt...
Illiona 2020 jan. 04. - 12:45:37
(237868/239045)
Sziasztok! egy könyvajánlót hoztam nektek ujra:

"Pak Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) az észak-koreai Hjeszanban született 1993-ban. Ma már
Dél-Korea fővárosában, Szöulban él. Hosszú, drámai és kalandos úton jutott el idáig.

Tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és
édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy
döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu folyón átszöknek
Kínába. Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak,
akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit az
Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is
rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az
életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába,
ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.

Az Élni akartam amellett, hogy az emberi
élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve,
egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és kínai élet mindennapjaiba,
az ott élők érzelem- és gondolatvilágába."

https://akademiai.hu/422/nepszeru/eletrajzok/elni_akartam?fbclid=IwAR2TaMSP_AXEzTk8VchVcKD_gZIs6bJTP38kL9y1R-o2AJEOIN9T8a242rE

Én magam nem tervezem elolvasni. Mindig olyan ellentétes érzésem volt, amikor ilyen irásokat olvastam Észak-Koreáról. Egyrészt nem tudom, mi az igazság ezekben a regényekben, amik azért valóságosnak vannak tálalva. Mert ezeknek a menekülteknek azért ezeket a konyveket el kell adni, és az árából meg kell élni. Vagyis a valóság lehet ezeknél sokkal rosszabb, de jobb is.
Azért tettem ide, hátha valakit ennek ismeretében is érdekel....
Riamara 2020 jan. 04. - 11:08:32 Előzmény edimir
(237867/239045)
Tetszik a befejezésed. :)
Ami a titkos plátói levelezést illeti, már az első pillanatban kiszúrtam, és rendesen furdalta az oldalamat végig.
Mondjuk kicsit furcsállottam, hogy két (amúgy roppant bizalmatlan) kémfőnök, képes úgy levelezgetni egy vadidegennel, hogy ne nyomozná le a hátterét. Úgyhogy végig árgus szemekkel figyeltem a közös jeleneteiket, de az utolsó beszélgetésüket leszámítva egyszer sem éreztem azt, hogy gyanítanák, épp ő az akivel megosztotta titkait, és kétségeit.
Mondjuk a levelekben nem volt szó munkáról, csak érzésekről. Igazad lehet abban, hogy ez egy afféle biztonsági szelep volt mindkettőjüknek.
8/10
edimir 2020 jan. 03. - 02:29:02 8/10
(237866/239045)
off
Princess Agents
Spoiler

Elég mostohán kezelt a Yuwen Yue és a liangi kém hercegnő közötti szál. Az elkényeztetett Wei császárlány után kapunk egy teljesen más típusú hercegnőt Liangból, aki minden csak nem elkényeztetett, képzett harcművész és kém, hazájának elkötelezett, szinte csak a kötelesség létezik a számára, mint kezdetben Yuwen Yue-nek még Singer megismerése előtt.

Számomra kicsit rejtélyes, hogyan teremtődött köztük a famadaras kapcsolat, amelyben egymás személyes ismerése nélkül váltak levelező partnerré. Ez a levelezés amolyan biztonsági szelepként engedte ki a gőzt, amikor már robbanásig telítődtek a felelősség és kötelesség nyomásával. A Liang hercegnő részéről érzékeljük a megingást, a gyengéd érzelmet, ami nem talál viszonzásra. Itt is van egyfajta lelki társág, mint Xinger és Yan Xun esetében, még ha nem is olyan erős... ez is egy kis kapaszkodó a "normális, hétköznapi" életbe.

KÉP: az üzenetet továbbító famadárka