Valaci 2008 jan. 22. - 01:12:11
(31/231)
Ha tényleg a jobbítás szándéka vezet, az jó. akkor nyílván örömmel veszed, ha kiigazítalak. Persze nem nindenben, mivel amít kritizálsz, az igazán nekem sem tetszik, csak én másban látom az okokat, ebbõl adódóan, másként látom a megoldásokat is.
1. Azt, hogy a médiában mi jelenik meg, az sajnos tényleg pénz kérdés, de nem a Média tulajdonosa, hanem az újságíró tehet róla. Ráadásul utólérhetetlen, hiszen az nem korrupció, ha pénzt kap azért, hogy egy riport ne sikerüljön.
2. A bankok eltúlzott nyeresége engem is irritál, a leginkább nem a nyerességük, hanem az arcátlan és arrogáns kapcsiságuk idegesít. Csakhogy a bankrendszer olyan mint az életünkben a nõk. Ha jól tudjuk kezelni, a mennyekbe emelnek, de ha hagyjuk õket uralkodni, pokollá teszik az életünket. Azt, hogy a mai bankrendszer ilyen, az az összes eddigi kormány közös hibája, de a legtöbb kárt Járai okozta azzal, hogy a MNB-t egy párt érdekei alá rendelte.
3. Amit a kötelezõ tartalék rátáról írtál, az ne haragudj meg, hogy ezt írom, de sületlenség. Akárhol olvastad, azt az újságot ne olvasdd többé! A köt. tartalék ráta, egy olyan eszköz amivel a forgalomba kerülõ számlapénz mennyiségét lehet szabályozni. A mechanizmus túl bonyolult ahhoz, hogy itt leírjam. Talán elég annyi, hogy a legvázlatosabb egyetemi jegyzetben is kilenc oldal. A lényeg, hogy a forgalomba kerülõ pénz mennyiségét úgy kapod meg, ha a betétek összegét megszorzod a köt. tart. ráta reciprokával. Tehát ha fejleszteni akarod a gazdaságot, akkor CSÖKKENTENI kell a rátát. Gondolj csak bele, az Eu jegybankja 2% rátát állapít meg. Járai 2002 szept. 1-étõl - tehát amikor már nem a Fidesz volt kormányon - felemelte 5%-ra. Ha figyelted az elõbbi számítást, ez azt jelenti, hogy 2% ráta esetén a betét 500-szorosa, míg 5% esetén mindössze 200-szorosa használható újra. Ez a magyar gazdaságból kivonta a belsõ tõkét, és olyan tõkeínséget eredményezett, ami természetesen vezetett a bankok mai rémuralmához.
4. A multikat én sem szeretem, de amit az általuk, és kisemberek által fizetett adóról írtál, arról senkinek nincs, és nem is lehet semmilyen információja. Az adóív ugyanis nem tartalmaz olyan mezõt, ami alapján a számítógép le tudná kérdezni az adózó tulajdonviszonyait. Tehát egy ilyen lekérdezéshez, az APEH és a Cégbíróság adatbázisához egyszerre kéne hozzáférni. Ha értessz a számítógéphez, akkor tudod, hogy ezt fizikailag sem lehet megvalósítani.
5. A Csurkák, és Bácsffy Diánnák csak rontanak ezen a helyzeten, mert józan gondolkodás és összefogás helyett, csak felesleges gyûlölködést szítanak. És ha arra gondolsz, hogy melyik embert lehet irányítani, a gyûlölködõt vagy a gondolkodót, rögtön rájössz, hogy az a te ellenséged, aki meg akarja mondani kit gyûlölj!
A mai szemináriumnak vége! :-)
Mindenkinek jó éjszakát!
Valaci 2008 jan. 21. - 22:41:34 Előzmény neugassaman
(30/231)
Kedves Neugassámán!
Nem tartom fennségesnek a színvonalamat, és sose süllyednék oda, hogy trógernak nevezzem a vitapartneremet. De ha már a Szózatról beszélsz, néhány sorát szeretném eszedbe idézni.
"Ez éltetõd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar."
Ha tényleg úgy szeretnéd a hazádat, mint ahogy döngeted a melled, ma is Erdélyben élnél, és a többi hûséges székellyel küzdenél az autonómiáért.
Én azonban nem rólad szeretnék beszélni, mert bár nem nevezlek trógernak, azt a stílust, ahogy Te beszélsz azokkal, és azokról akiknek más a véleményük, olyan alacsony szintûnek tartom, ahová én semmilyen körülményenyek között nem süllyednék. Én a legfontosabb emberi értékek közé sorolom a tiszteletet. Épp ezért tisztelem a másik ember hitét, színét, etnikai, vagy éppen politikai hovatartozását. És ezt magammal szemben is mindemkitõl elvárom.
És most lassan írom, hogy az is megértse, aki nem akarja! :-)
Nekem is ez a hazám, és nem elhagyni akarom, hanem segíteni a felemelkedését. Márpedig pontos adatok nélkül, nem tudok felelõssen dönteni! Mert a választójog, választási felelõsséget is jelent. Ezért én a TV politikai mûsoraitól nem azt várom, hogy az általam preferált politikai oldalt dícsérje, hanem azt, hogy egy támát a lehetõ legtöbb oldalról megvilágítson! Ezt a fórumot azért olvasom, mert azoknak az embereknek, a MÛSORRÓL kialakult véleményére vagyok kíváncsi, és nem a hitvallásukra!
Tehát nem értek egyet a hitvallásoddal, de tiszteletben tartom. Ha Te is tiszteletben tartod az enyémet, akoor a jövõben a mûsorról írsz. Elõre is köszönöm!
Valaci
neugassaman 2008 jan. 20. - 19:52:02
(29/231)
nagyon Drága Valaci Testvér!
Nem lenni pici gond, hogy nagyon lemaradtál a felém való nyílt kapu döngetésével?!
Teljesen egyetértek az alap gondolataiddal, de ha most a székely himnuszt teszem ki, vagy a szózatot, nekem szinte ugyan azt a megható belsõ kisugárzást és érzékeny szépséget adja!
Függetlenûl attól, hogy Te meg is hasonulsz itt közben, mert amire, és amiért felhívod a figyelmemet, de nem kell - pont saját magad esel bele a leg otrombább egysíkú elítélési anomáliába!
Ne az érdekeljen hogy ki írta, ne azzal foglalkozz hogy kik, és mire használták fel, ne gyere azzal hogy az aki írta az a szemedben tehetségtelen és nyíltan zsigerbõl ledorongolod, ezért van a HIT lejáratva, és az eszme is - mert igaz, és az nem az én hibám!
Sziklay Szeréna verutánzata..... Mert ez nem vers! Értem?!
Legalább a Szózatot tudod , és az íróját vajon ledorongolod?! Vörösmarty-t, vagy Petõfit a Nemzeti Dal-ért, Vagy a Székely Himnuszt?!
nem én értelek félre, Te nem vagy hajlandó egy kicsit sem elvonatkoztatni, és megérteni dolgok mögött a lényeget!
Ha valaki visszaél valamivel, mint a Papok, és a "vallás", akkor az már ugy szemét ahogy van?!
Már sajnálom hogy kiraktam, mert csak az orrotokig néztek, nem csak Te, sokan mások! Maradjunk a Szózatnál, és tanulj meg különbséget tenni Vers, és más között! A Hitvallás nem vers, és attól hogy a szerzõt leírod csúnyán, attól Õ még véletlenül sem azonosult a férje által képviselt hatalmi hitvallással! Ha visszaéltek vele, nem szerencsétlen Sz Sz bûne, hanem a mindíg hasonló taktikán lévõ képmutató hatalomé!
Tudod, és ismered most a mai kor hatalmi mocsok.maszlagát?!
Te vagy az ország, benned van! Változtasd meg Te, és ha Te megteszed, meg is változhat....
Jajj de szép! Istenem! Csak mi van mögötte?!
Nézz tovább az orrodnál, légy szíves! Kérlek!
Ezer bocsánat hogy én nem felelek meg a Te fennséges színvonaladnak, le se aljasodj egy ilyen tróger Erdélyi Magyarhoz, egy szélsõjobbos Erdélyihez!
Paradoxont fogtál, és csúnya kis anomáliát gyártasz, ha azt hiszed én elvtelen ellensége vagyok zsigerbõl bárminek!
Tévedsz!
petrob 2008 jan. 20. - 18:14:43
(28/231)
Sziasztok Kedves Mindenki.

Elviekben tényleg nagyon szép, hogy ha nyitott vagy, jobbítani akarsz és nem csak kritizálni, akkor mindannyian majd jutunk valamerre, lehetõleg a jobb élet, a több lehetõség irányába, csak..
A nagy baj az, hogy a média a tulajdonosi, szipolytõkés érdekek szerint, alapvetõen behatárolja, hogy milyen témákról lehet beszélni, és melyekrõl nem. Mondok egy-két példát azokra, amelyekrõl nem lehet, vagy amelyeket agyonhallgatnak, vagy ha az adott témát valaki más szemszögbõl is elkezdi piszkálni, akkor csakis szélsõséges, fasiszta (a sor, tetszés szerint, az indulat foka és gusztus alapján folytatható) lehet.
Nos: Hogyan lehet az, hogy a bankok és a biztosítók véges- végig, megszorítás ide, kiigazítás oda, 30-40% éves haszonnal tudnak dolgozni, amikor a termelõ szektorban az átlagos profitráta 4-5%? Érdekes nem? Csak ki kell(ene) nézni és meglátni, hogy szinte bármelyik község, vagy város fõutcája bankfiókokkal van tele.
Aztán: Miért van az, hogy a multik összesen 900 milliárd adót fizettek be 2007-ben(!), miközben az egyszerû dolgozó emberek 6100 milliárdot. Ja, tudom, van banki adó, csak az a baj, hogy kaptam ám egy levelet egybõl a bankomtól, hogy valamilyen fránya, érthetetlen okból csak meg kellett szegényeknek emelniük a törlesztõ részletemet a " megnövekedett költségeik" miatt..
Utolsó,(még lenne több is..): Kicsit bonyolult lesz, de kitartás! A bankoknak van egy, un. alaprátájuk , ami most 5%. A Postabank anno még ezt sem tartotta be! Ez azt jelenti, hogy ennyi kell legyen az a valós fedezet, amelyet a betétesektõl gyûjteniük kell, hogy ennél 95%(!!)-al több pénzt, kölcsönök formájában kibocsáthassanak, mondjuk a hitelt kérõknek, vagy vesznek rajta a Nemzeti Banktól állampapírt- játékpénzért! Aztán a kötvény ugyebár valódi névértékkel bír,lehet adni-venni, ezért aztán kapásból beváltják euróra amelyet az EU küld az országnak felzárkózásra, fejlesztésekre a Nemzeti Bankhoz, majd egyszerûen leírják a 95% valódi fedezet nélküli "játékpénzt" mint veszteséget! Vagyis valójában Õk szinte semmit nem veszítenek, csak a Nemzeti Bank aktív közremûködésével(!), hiányt adnak el az államnak, amit a mi zsebünkbõl kell aztán pótolni, megszorításokkal, inflációval stb..
Nektek is ennyire tetszik a dolog? Mennyi kötvényt bocsátott ki a Nemzeti Bank, és miért is? Kvázi, pénz kibocsátási joguk van! Mert van 5 forintjuk, ami után 95 forintot a "levegõbõl", a semmibõl, egyszerûen kibocsátanak!
Ezért kell most a Gárda, ezért kellett korábban a Csurka és a Bácsfi Diánna, és ezért importálták a kilencvenes évek elején a Szabó Albertet, hogy lehessen fasiztázni, meg ne lehessen a cigány problémával érdemben foglalkozni!
Valaci 2008 jan. 20. - 14:07:34 Előzmény neugassaman
(27/231)
Kedves Neugassámán testvér!
Bocs, hogy csak most válaszolok, de egy kicsit elfoglalt voltam ahhoz, hogy a saját színvonalamnak megfelelõt írjak. A kritizált válaszomban nem téged akartalak bántani, hanem a hangnemedet kifigurázni. Ha így felháborodtál, akkor sikerült :-). De ha már így megtámadtál, akkor neked is válaszolok.
1. Amit a profilodban leírtál, az nem a te hitvallásod, hanem egy Sziklay Szeréna nevû, teljesen tehetségtelen költõnõ Hitvallás nevû versutánzata. Ha ez a Szerénke nem Papp-Váry Elemér tábornok felesége, egyetlen versét sem adták volna ki.
2. Ez a vers a Horty, majd a Szálassy legények nemzeti imája volt. Azoké, akiknek ártó szellemét szeretné a gárda feléleszteni.
3. A magyaroszágon élõ összes nemzetiség egy istenben, és egy hazában hisz. Az itt élõ cigányoknak, zsidóknak, szlávoknak vagy sváboknak mind ez a hazájuk, mert ha máshogy éreznék, nyitva a határ, már indulnának is.
4. Ma Magyarországon béke és demokrácia van. A hazát nem éles karddal, hanem éles elmével kell védeni.
Ez pedig azt jelenti, hogy indulatok nélkül, nyitott fülekkel kell hallgatni másokat. Nem azzal segíted az ország feltámadását, ha zsigerbõl ledorongolsz mindent, ami nem a te ötleted, hanem azzal, hogy csak a rosszat támadod, a jót pedig támogatod.
Ehhez azonban az szükséges, hogy minden véleményt meghallgass! És ez a szólás szabadsága. Nem mondom, hogy erre ez a mûsor a legjobb, mivel többnyire politikusokat hív meg, akik csak a saját pártjuk kötelezõ szövegét fújják. DE EZ A FÓRUM PONT ERRÕL SZÓL! Nem az a kérdés, hogy te melyik pártot támogatod, mert ez mindenkinek a magánügye! Az a kérdés, hogy a mûsor pártatlanul, és úgy tájékoztat-e, hogy aki nincs elkötelezve, az józanul, tények birtokában tudjon dönteni. És erre sajnos ez a mûsor nem alkalmas.
Valaci
neugassaman 2008 jan. 14. - 19:56:56
(26/231)
Még hogy nem veszélyes? Ráadásul nem az egyetlen! Még ha az volna! Akkor ide nem is írogathatna, mert gyámság alatt állna.
issti1 2008 jan. 14. - 18:29:24
(25/231)
A "kis herceget" (Hofi után szabadon) még nem hallottam. Mit is kapott másodfokon?
Szigorított ejnye -ejnyét?

Mert ennyi ma minimum jár ilyesmiért Magyaro.-n ...
issti1 2008 jan. 14. - 18:26:47
(24/231)
Szerintem túl sokat foglalkozol egy bizonyos személlyel- annyira azért nem veszélyes az említett fórumozó... szerintem csak próbál okoskodni, csak nem mindig megy neki! :p)
Nézzünk elõre, ne visszafele!
neugassaman 2008 jan. 14. - 16:33:22
(23/231)
és princz is jól meglekolt!3.6milla, 35 milliárd sikkasztásért.....
Jóóóó! Ez tetszik!
neugassaman 2008 jan. 14. - 16:31:41
(22/231)
Jaaa! még valami! Azt már tudjuk hogy Czuhslag ügy nincs, nem volt, és .....
AKKOR PERSZE HOGY MOST TÓTH JÓZSEF ÜGY SINCS!!!!!
neugassaman 2008 jan. 14. - 16:24:22
(21/231)
Miket beszélsz má istván? Tudhatnád hogy a normális vezetõ az G W Bussh - nál kezdõdik! Hát nem a szádba rágta már ondó elffftárs?!
issti1 2008 jan. 14. - 15:44:28
(20/231)
..mondjuk jöhetne a Billklinton - az legalább nem privatizálná el a fejünk fölûl a házat! :o)
issti1 2008 jan. 14. - 15:40:57
(19/231)
Kedves Ilona, ne legyenek illúzióid: senki nem fogja tudni eldönteni, hogy honnan hová vigyenek - teljes a káosz -, majd addig utaztatják a szerencsétlen rosszullétest, amíg kileheli lelkét és akkor majd egy ellátandóval kevesebb lesz.
Ez népünk kormányának legújabb népjóléti intézkedése: megszavaztuk õket, meg is kaptuk- ezt ...meg is érdemeljük!

Ezt a visszalevõ egy-két évet próbáld(juk) még valahogy túlélni, addig semmiképp se próbálj rosszulleni az utcán.
Utána talán jöhet valami új.
...vagy a másik régi rossz...

Ki kellene találnunk valami újat -szerény véleményem sz.
neugassaman 2008 jan. 14. - 11:01:05
(18/231)
A "hitvallás" -miatt gúnyolódsz? Szerinted azt szélsõjobbos destruktív gárda tagok írták? Le vagyok nyûgözve! Látom hogy eszmei hasonulásban vagy , a sokkal inkább elvtársadnak mondható Ondikával! Kész érveket egyikõtök sem tud, csak ezt az undorító gúnyolódást, és vádaskodást! Sosem voltam "elvtárs"
és volt is bajom belõle! Most pedig azok szélsõjobboznak le, akik demokratikusan liberalizálják még az alkotmányt is! Gratulálok! Hatalmas érzékkel találtad "szarva közt a tõgyét"!Egyszerûen csak szeretem az igazságot, és az alkotmányt tisztelem! Valószínûleg az ilyenek szegény Sólyom Lászlót is szélsõ .......-nak tartják! Siralmas!
Pasa64 2008 jan. 13. - 21:50:29
(17/231)
...békés és kulturált demokrata vagyok... TE???
Valaci 2008 jan. 13. - 21:28:20
(16/231)
Ez az! Jól megmondtad neki! Igenis így van! Aki nem ért egyet velünk az pisis kolyök, meg vadbarom is! Sõt, hazaárulózsidóbérencballiberálisbetegeshazudozóidegenszívû és még folytathatnám, de nem akarom, mert én békés és kultúrált demokrata vagyok, és szigorúan alkotmányos keretek között takarom el árpádsávos zászlóval az arcom, amikor az utcán gyújtogatok. Kedves Neugassámán testvér elvtárs! Vezesd a harcot! Váci út felelj neki!
Valaci
neugassaman 2008 jan. 13. - 20:11:38 Előzmény ondok
(15/231)
Látom itt még nem jött rá senki hogy *moderálva*, és szerencsétlen topic látogatók még nem néztek át a friderikusz most -ba, ahol *moderálva*!
Tényeket, igaz logikus érveket hozz már fel! Hagyd már abba ezt az *moderálva*! Totál biztos hogy *moderálva*! Írjál ide konkrét tényeket, ne csak *moderálva*! Ezt a legkönnyebb!
Ráadásul ha valaki nem ért veled egyet - rögtön le szélsõjobbozod! *moderálva*!
5/10
ondok 2008 jan. 13. - 19:36:26 5/10 Előzmény petrob
(14/231)
Hát ha azt jelenti a "minden résztvevõnek megadni a lehetõséget", hogy bambán vigyorogni, miközben az interjúalany hazudozik, akkor az igaz Balóra.Különösen Orbán esetében v. hasonlóan agresszív,potenciálisan veszélyes egyedeknél alkalmazza ezt a "fairplay"-t.
Egyébként mibõl derül ki ,hogy õ baloldali liberális? mert én inkább amorfnak mondanám.Egyébként még Friderikusz sem elég rámenõs abból a szempontból,hogy pl az amerikai riporterek sokkal inkább szembesítik az alanyukat a hazudozással ,mellébeszéléssel.némileg még Kálmán Olga,nõ létére a "legférfiasabb" ebbõl a szempontból.És ez a rámenõsség mindkét oldal felé megvan benne is csakúgy mint Fridiben ,arról persze nem tehetnek, hogy az un.jobboldali potentátok nagyobbakat hazudoznak és gyakrabban.
5/10
ondok 2008 jan. 13. - 19:24:26 5/10 Előzmény okoska63
(13/231)
hál Isten csak egy van belõle.
petrob 2007 dec. 16. - 15:12:42
(12/231)
A Baló György az elsõ olyan bal-liberális mûsorvezetõ, aki szakmailag elég magas szinten van ahhoz, hogy ragaszkodjon egyfajta minimum fair play szellemhez a mûsorban. Jobboldali, vagy inkább értékelvû nézõként becsülöm Benne, hogy sport hasonlattal élve minden résztvevõnek megadja a lehetõséget, hogy kvázi pályán,labdával focizhasson és ha elég jó,akkor akár érvényesülhessen is az érveivel.
A Friderikusz abban a pillanatban belefolytotta a szót a "szabadon szóló" stúdió vendégbe, ha az nem az általa súlykolt prekoncepció szerint beszélt,illetve Nála a másik oldal véleménye csak mint elvetendõ negatív kontraszt jelenhetett meg az elõbb említett prekoncepció alátámasztására. A Gyõrfi pedig egyszerûen nem volt elég tehetségesen aljas Friderikusz utánzat, csak játszotta a negédesen mosolygó lejárató embert, ami egyszerûen nem ment Neki..