Téma: anyám!

10/10
brigante7 2018 júl. 18. - 10:00:04 10/10 Előzmény Leslie67
(111/211)
Mert nem értetted,javaslom Marvell filmek nézését,vagy a barátok köztöt.
10/10
brigante7 2018 júl. 18. - 09:58:26 10/10
(110/211)
Zseniális film mint a rendező korábbi filmjei is. Sok minden lejött a filmből első nézésre is de Sellei Zoltán(Író) egy tökéletes értelmezést írt de csak az olvassa el aki már látta a filmet. Vagy előtte.
A megértéséhez egyrészt figyelni kell, másrészt intellektuális háttér is szükségeltetik ahhoz, hogy az ember jól szórakozzon már az első megtekintés alatt is.
Igen, itt már tudni lehet, hogy mi a fő motívum, illetve mely szimbólumrendszer köré építette fel a filmet Darren Aronofsky. Ez pedig a kereszténység, illetve főleg a Bibliaátirata, modern formája. És ez az a pont, ahol a film másodszori nézésre is új értelmet nyer.
Még mielőtt tovább mennénk az “elemzésben”, most leírnék pár dolgot, ki kicsoda a filmben. Ed Harris és Michelle Pfeiffer testesítik meg Ádámot és Évát. Javier Bardem az Isten, a ház szimbolizálja a Földet, vagyis a világunkat. Jennifer Lawrence pedig Földanya szerű oltalmazó, egyes értelmezések szerint ő is a házzal egyenlő, maga a ház.
Rövid ideig az ember elgondolkodik, hogy a Bardem által megszemélyesített férfi talán nem is Isten hanem az ördög, de két nagyon egyértelmű utalás is van arra, hogy Javier Bardem maga az Isten. A film végén ezt mondja a haldokló Jennifer Lawrencenek: ”I am I”. Ezen kívül ha figyelmesek vagyunk, akkor kiszúrhatjuk, hogy a film végi stáblistán csak az Istennek megfeleltethető karakter nevét írták nagy betűvel: Him.a legfelső szoba Javier Bardemé; a dolgozószoba ami az esetek többségében fényes, ez lehet utalás természetesen a mennyországra. Legalábbis a hittanórákon felvázoltak szerint. Ide nem szabad senkinek sem bemennie. Itt tárolja azt a kristálynak látszó képződményt, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Valószínűsíthető, hogy ez az anyatermészet szíve, lelke. Ezt megmutatja Ed Harrisnek. Itt érdekes dolgokat mond. Egyrészt elmondja, hogy amikor fiatalabb volt, mindenét elveszítette egy tűzvészben. Ezt tudjuk, aztán: “Ha újra alkothatnék mindent, addig csinálnám, amíg meg nem találnám ezt a hamvakból.” “Erőt adott az újrakezdéshez. És akkor találkoztam vele (mármint Jennifer Lawrence-szel), és ő visszahozta az életet minden szobába. Mindezt visszadta. Az utolsó részletig.” Később Michelle Pfeiffer utal arra, hogy hihetetlen, hogy a házat mind egyedül építették fel. Mit mond erre Jennfier Lawrence? “Szeretnék egy Paradicsomot csinálni belőle”. Hasonlóen egyértelmű bibliai jelentéssel bíró rész, amikor Ed Harris és felesége bemennek a férfi irodájába, és eltörik azt a bizonyos kristályt. Az iroda természetesen a Paradicsom, a tiltott tárgy, tiltott gyümölcs pedig a gyémánt. Itt szakítja le Ádám és Éva a tiltott gyümölcsöt. Amíg Isten kezében volt, addig nem volt semmi gond, de amint megérintette egy ember, azonnal összetört. Ez egyébként valószínűleg az előző Földanya szíve. Az esetet követőn Javier Bardem kizavarja őket az irodából: kiűz őket az Édenkertből..
1/10
Leslie67 2018 júl. 17. - 23:06:56 1/10
(109/211)
Beteg agy beteg szüleménye ...
1/10
ABanonym 2018 júl. 17. - 17:50:49 1/10 Előzmény tonijani@gmail.hu
(108/211)
Egyetértek. Nevetségesen rossz. Volt mondanivalója? Nem ennek a filmnek, az biztos :D
851205 2018 júl. 16. - 20:45:54 Előzmény szookedorina
(107/211)
Az olasz okkultisták érthetőek, de mi a vége? Érthetetlen.
5/10
pihes 2018 júl. 16. - 14:54:48 5/10
(106/211)
Óriási a káosz, ebben a beteg rémálomban. Zavar az író fantáziájába...

5/10
1/10
tonijani@gmail.hu 2018 júl. 16. - 14:48:14 1/10
(105/211)
Kamu művész-moslék, vallási utalásokkal. 1 pont
10/10
brigante7 2018 jún. 26. - 08:47:48 10/10
(104/211)
Aronofsky mindegyik filmje magas színvonalú alkotás.
Egy filmrajongó írását olvasva helyre tett bennem egy-két kérdőjelet érdemes elolvasni : Szimbólumrendszer köré építette fel a filmet Darren Aronofsky. Ez pedig a kereszténység, illetve főleg a Bibliaátirata, modern formája. És ez az a pont, ahol a film másodszori nézésre is új értelmet nyer.

Még mielőtt tovább mennénk az “elemzésben”, most leírnék pár dolgot, ki kicsoda a filmben. Ed Harris és Michelle Pfeiffer testesítik meg Ádámot és Évát. Javier Bardem az Isten, a ház szimbolizálja a Földet, vagyis a világunkat. Jennifer Lawrence pedig Földanya szerű oltalmazó, egyes értelmezések szerint ő is a házzal egyenlő, maga a ház. Talán az ő szerepe nem annyira egyértelmű, de íme néhány jel, ami erre enged következtetni:

Sosem hagyja el a házat, mindig benne tartózkodik.
Mindig mezítláb van, legalábbis ha jól láttam. A meztelenség is lehet a földanyaság, anyatermszet szimbolikája;, hiszen mégsem flangálhat Jennifer Lawrence végig meztelenül a filmben. Túl egyértelmű utalás lett volna.
Együtt érez, együtt lélegzik a házzal. Látja annak a szívét, lelkét, átérzi fájdalmát...
https://selleizoltan.com/2017/12/29/a-mother-cimu-film-ertelmezese-elemzese/
peca10000 2018 máj. 21. - 22:15:11
(103/211)
Szerintem teljesen jó látod. Így már érthető számomra is a film. Nem semmi alkotás.
vinccassel 2018 máj. 21. - 20:13:11
(102/211)
Amúgy remek film,de kell pár nap mire az ember lelke már megbékél és igazi mondanivalóját megérti...
vinccassel 2018 máj. 21. - 09:00:51
(101/211)
Érdekes egy film, szürreális. A rendező bármit is akart ezzel a filmmel, megtette. Lehet szeretni és utálni. Jennifer Lawrence és Darren Aronofsky összejött egy párt alkottak. Épp a film bemutatója felé szakítottak. A szerelem véget ért. Ahogy a filmben is önhitt költő szerelme mellett, a nő...
1/10
mozifigyelo 2018 máj. 20. - 20:23:37 1/10 Előzmény rafadelpo
(100/211)
Sokan elmagyarázták itt. De ki kíváncsi magyarázatokra, miért nem elég amit a vásznon látsz? Mindenki próbálja meggyőzni a másikat. Ezt a filmet a költök sem szeretik. Akiket ismerek, legalábbis. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. :)
1/10
mozifigyelo 2018 máj. 20. - 20:17:38 1/10
(99/211)
Bármilyen előzetes ismertető elolvasása nélkül, csak úgy ülj le nézni a filmet. Nézd végig és képzelj bele amit akarsz. Mindegy mit érzel és hogyan értelmezed. A tiéd. Vagy kapsz tőle valamit, vagy sem. Aki szeretné megnézni, utána úgy mondjon véleményt, arról amit látott. Nézheti a filmet művész, költő, gyári munkás, szociológus, pap, gimnazista, antropológus... de kár mindenkit felsorolni. Lesznek olyanok akik mindent megmagyaráznak és olyanok is, akik nem akarnak magyarázni. Mert akkor sem lesz senki kevesebb, ha soha nem nézi meg ezt az alkotást. :)
10/10
_ _ _ _ _ _ _ 2018 máj. 18. - 16:20:50 10/10
(98/211)
Nincs az az emberi skála, amin mérhető és számszerűsíthető lenne ez a film/10 -:)
SPOILER
És nem viccelek!
Ezeket a hülye Bibliamagyarázatokat nem olvastam hála Istennek, a történet ott kezdett nagyon megtetszeni, amikor átmegy teljes abszurdba -->a film második fele... annyira gyönyörűen elborult -a gyerek halála- a videojátékszerű erőszakhullám- ,a debil fogyasztók, elementárisan szép és elgondolkodtató. És a vége! Az író kapcsolata a szerelemmel, némi humorral. Beteg agyú emberek nem tudják befogadni, mert mindenképp logikai kapcsolat és történet kell nekik. A "művészieskedés" nem helytálló kritika. Ez nem ilyen "nesze semmi, fogd meg jól" , semmi "művészieskedés" nincs benne, ez magasművészet a javából. Rettentő jó szimbolista film. Van egy nagyon konkrét felfogásom, amit belevetítek a filmbe. Valami teljesen mást látok benne, amit a kritikák. Központban a szerelem van és az írás... ,mert az írás tényleg ilyen. Könyvet írni mindig ilyen apokaliptikus és a világ pont ez a Horror, ami be akar jönni az ajtón.
SPOILER VÉGE

10/10

s.p
7/10
beo71 2018 ápr. 19. - 14:32:46 7/10
(97/211)
Tök jókat veszekedtek itt.
Amúgy nem nagyon értem ezt az egészet, de én is utálom Aronofoskyt : Portman után most a Jen Law-t szúrja !!!
10/10
collin11 2018 márc. 13. - 22:32:18 10/10
(96/211)
Jaj, de jó volt! Végre egy film, aminek mondanivalója, valódi szimbólum rendszere van. A színészek remekeltek, ahogy a rendező is. Köszönöm! A víz érintése után néztem meg, végre kapok levegőt!
9/10
ggszl 2018 márc. 12. - 16:32:21 9/10
(95/211)
A film archetípusokról szól. A NŐ és A FÉRFI. Nincs szereplője, ezért nincs egyetlen szereplőnek sem neve. A férfi az alkotót, az ideák után sóvárgót, a nő a tűzhely biztonságát, aki a házat alkotja, az ősnőt, aki biztonságot nyújtott egykor a barlangban, akihez jó hazamenni, akinek az alkotása az anyag, a gyermekben való továbbörökítés. A férfi vidéke a vadászmező.
3/10
szookedorina 2018 jan. 31. - 09:53:00 3/10 Előzmény dukyka
(94/211)
Ezért van igazságtartalma Dr.W észrevételének.
Példának okáért ha ma építkezésbe kezdenék, nem igényelném a gázszolgáltatást.
A legfontosabb a víz és az áram, és feltalálták már a napelemes tetõcserepet is.
Szerintem egy bizonyos témakörben az tanítson aki a témával kapcsolatban mindent tud. Így tudja tökéletesen bemutatni a célközönség felé. A nem célközönség, az oda tévedõk vagy beindulnak a helyes úton, vagy egyszerûen nem lesznek a látottakra vevõk. Nincs mit magyarázni, nem logikus a magyarázkodás.
10/10
dukyka 2018 jan. 30. - 23:01:08 10/10
(93/211)
Ezt nagyon szépen megfogalmaztad. :)
3/10
szookedorina 2018 jan. 30. - 22:55:03 3/10
(92/211)
Könyv is van amit nem ért az ember elsõre, aztán hozzáolvasol másik (több) könyvet ami hasonló témakörben íródott aztán lehet, hogy megérted az elsõt.
Szerintem minél sokoldalúbb az ember annál egyszerûbb rátalálni a párhuzamra.
Van aki ért egy szóból van aki 1000-bõl sem.