Téma: Blokád

olahmiki1959 2023 okt. 23. - 01:04:20
(119/179)
Időnként előfordul velem, hogy egy film nézésekor látszólag lényegtelen, vagy jelentéktelen apróságokat veszek észre, lehet, hogy most is ez történik.

Fórumozó társaim véleményére is kíváncsi vagyok...

Megtörténhetett-e, előfordulhatott-e, hogy az Antall Józsefet ápoló nővér nem tudta, hogy ki van a kórteremben?
Elképzelhető-e, hogy a nővért nem figyelmeztette előre az osztályvezető főorvos, vagy maga a kórházigazgató, hogy akinek a karján cseréli a kötést, és akinek az infúziót adja be naponta, az nem más, mint Magyarország miniszterelnöke!
Azt még elhinném, hogy a nagy beteg Antallt nem ismerte meg az ápolónő, mert olyan rossz bőrben volt, de hogy ne tudta volna, hogy kit ápol, az teljesen kizárt!
Nem tudom elképzelni, hogy a Föld nevű bolygón bárhol, Kamcsatkában, vagy a Csendes-óceán egyik apró szigetén, fekete Afrika belsejében, vagy az Új Hebridákon, ha az ottani ország miniszterelnökét kezelnék, arról ne tudna az adott kórház vezetése, és személyzete. Már csak azért is, hogy a legmagasabb szintű orvosi kezelést tudják neki megadni.
Sőt, a legtöbb helyen valószínűleg fegyveres őrség is vigyázna rá.
Ha ez valóban megtörtént, akkor viszont értesíteni kell a Guinness World Records szerkesztőségét, hogy a legközelebbi évkönyvükbe rakják bele ezt az esetet, mert ehhez fogható történet nincs még egy a világon!...:)
8/10
retrojedi 2023 okt. 22. - 23:20:31 8/10
(118/179)
Ami az államadósságot illeti, feltehetőleg ez volt az a téma ami miatt Hankiss (a tévéelnök) letiltotta Antall beszédét: https://youtu.be/BMbRaAhrv38
Ezzel korrigálom is korábbi hsz-omat, mert eszerint pontosan tisztában volt az adósság eredetével, de a Taxisblokád utáni interjúban már muszáj volt igazodnia a hivatalos 'túljóléltünk' narratívához.
Amúgy jól mutatja a film azt a - manapság már elképzelhetetlen - abszurd helyzetet, hogy a miniszterelnök teljesen el van vágva kommunikációs szempontból a néptől, minden médiumot (TV, rádió, újságok) a nyugati háttérerők által vezérelt ellenzék kontrollál, még egy tweet-et stb. sem tud írni. Talán csak Trump elnök volt hasonló helyzetben a 2020-as választások időszakában.
6/10
coach.tibtib@gmail.com 2023 okt. 22. - 22:48:13 6/10
(117/179)
Nem volt rossz film, de elfogultan mutatta be a szereplőket. Antallt magasra próbálta emelni, Göncz Árpádot, Hankiss Elemért negatívan bemutatni. Bár Antallnak voltak érdemei, sokan emlékszünk arra, mennyire mást gondolt az akkor még létező közmédiáról, és milyen médiaháborúk, leépítések, stb. voltak. Az az Antall nem volt méltó 56-os önmagához. Ezért jó tudni, hogy egy játékfilm nem történelmi dokumentumfilm, bár abban is lehetnek elfogultságok. - Az azért elég érdekes, hogy közel 700 Ft-os üzemanyagárnál vasárnap főműsoridőben levetítette a Duna "csatorna". Csak nem tippeket akarnak adni burkoltan? :)
4/10
offtopic
Ahoj poplacsek 2023 okt. 22. - 18:59:59 4/10 Előzmény eleven11
(116/179)
Nem éppen. Amikor kezdett, az államadósság a magyar GDP 73 százaléka volt, 1994-re pedig a 90 százalékára nőtt. Vagyis pont fordítva történt, mint ahogy véled.
7/10
eleven11 2023 okt. 22. - 18:38:13 7/10
(115/179)
Antall József az egyetlen kormányfő, aki alatt jelentősen csökkent az államadósságunk.
Tomtom99 2023 okt. 22. - 15:32:34 Előzmény Lámai Dala
(114/179)
Nagy az Isten állatkertje.
Tomtom99 2023 okt. 22. - 15:31:55
(113/179)
Jó reggelt... nem a Gyurcsány 60 métereséről van szó, mert Ő azt is felélte. Felébredsz vajon egyszer valahára?
7/10
Böhöm 2023 okt. 07. - 06:27:19 7/10 Előzmény DizzyG
(112/179)
😃😃 A mai napig emlékszem, hogy fel voltam háborodva ezen a vasárnap délutánon 11 évesen! És így tényleg ez a legélesebb személyes emlékem szegény Antall Józsefről.
7/10
DizzyG 2023 okt. 06. - 22:56:21 7/10
(111/179)
Egy jelenetet hiányolok csupán a filmből, amely az én (akkor fiatal) generációm számára is egyértelművé tette, ki is az az Antall József, és azóta is kitörölhetetlenül jelen van mindannyiónk emlékezetében:
https://www.youtube.com/watch?v=t4fcUCw2ZQ0
port_boy 2023 szept. 24. - 09:24:13 Előzmény DUNAWÖLD
(110/179)
Aztán miből vásárolták volna vissza.
10/10
DUNAWÖLD 2023 szept. 24. - 09:02:51 10/10 Előzmény Lámai Dala
(109/179)
A bokros csomag azt jelentette, hogy az eftàrsak csak lopni tudtak, a gazdasaghoz nem értettek.
10/10
DUNAWÖLD 2023 szept. 24. - 09:00:48 10/10
(108/179)
Visszasírod a gulyàskommunista fiatalságodat, àmit a vilàgbankos kölcsönnek köszönhetsz, amit Kádárék vettek fel, és azóta is fizetjük.
Bokrost véded... Mindent eladtak az elvtársak, amit Orbánék azóta visszavásároltak.
Nosztalgikus, lineáris gondolkodás azoktól, akik nem képesek nagyobb összefüggéseket felismerni.
10/10
doricki23 2023 szept. 21. - 17:25:54 10/10 Előzmény Lámai Dala
(107/179)
Nem védve Antalt, de miután a kelet (ami másodrangú volt akkor is) átadott minket Nyugatnak, ahova nem voltunk elég jók. Mi is történhetett volna?
Ennek az országnak a gazdasága nem erre volt kitalálva hosszú évtizedekig.
Szerintem Antall és más sem tehetett volna semmit. El is mondta, hogy kamikaze kormánya volt.
Ment a privatizáció,jött a külföldi tőke, ami tarol mindent. Mit csodálkozol?
Az történt ami meg van írva a nagykönyvben, Antal nélkül is.
1/10
WynNyback 2023 aug. 21. - 22:04:32 1/10
(106/179)
Kb 30 percig bírtam.
5/10
Lámai Dala 2023 aug. 15. - 12:00:45 5/10
(105/179)
A filmről a korabeli vicc jutott eszembe.
Most kaptuk a hírt, hogy Vlagyivosztokban Volgákat osztogatnak.
A hír igaz, csak nem Vlagyivosztokban, hanem Moszkvában és nem Volgákat, hanem Ladákat
és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
A végére én kiírtam volna, hogy mi Antalljózsi 3,5 évének a mérlege.
1,5 milla munkanélküli és 33%-os infláció, + kibaszott nagy államadósság.
Az amnéziában szenvedőknek írom, hogy 95-ben a Bokros csomagra azért volt szükség, mert nagyon csúnyán letérdeltették a gazdaságot.
Ja kérem,
tetszettek volna forradalmat csinálni!
5/10
nick2005 2023 aug. 15. - 10:32:24 5/10 Előzmény Veterano.
(104/179)
A szakmájához nem az ért, aki ész nélkül szemellenzővel végrehajtja, ami le van írva! Az a jó vezető, aki 2-3 lépéssel előre gondolkodik és látja, hogy egy-egy döntésnek mi lehet a következménye. Mind a rendőri, mind a katonai vezető kiváló szakember volt és pontosan látták, hogy milyen következmények lehetnek. Szerencse, hogy ők a helyükön voltak és használták az eszüket. Nagyon kellettek, mert az akkori belügyminiszter pár hónappal korábban egy vidéki ügyvéd volt, a honvédelmi miniszter pedig tanár, illetve könyvtári munkatárs. Hirtelen kerültek olyan pozícióban amire sem rálátásuk nem volt, sem kvalitásuk hozzá. Lehet, hogy a belügyminiszter korábban egy kiváló ügyvéd volt, a honvédelmi miniszter meg egy kiváló tanár, de gyorsan fordult velük nagyot a világ.
4/10
Ahoj poplacsek 2023 aug. 04. - 23:04:10 4/10 Előzmény anouk22
(103/179)
ne ebből tanuld a történelmet, arra nem jó (nem tudom, másra jó-e, de arra nem)
10/10
anouk22 2023 aug. 04. - 22:54:18 10/10
(102/179)
Remek film! Lekötött minden perce, szerintem igazán jól játszottak a színészek, magukévá tették a szerepeket; nagyon szép volt a kosztüm és a díszlet is. Politikai kriminek nagyon jó volt! Hogy mennyire hű a történelemhez, azt inkább történészek írhatnák meg... mindenesetre ha a fele igaz volt, akkor is sokat tanultam a film révén a 20.század magyar történelméből. Az érzelmekre is hatott, és el is gondolkodtatja az embert arról, hogy a rendszerváltozásnak milyen nehézségei és kérdései voltak, illetve arról, hogy a politikában mennyi minden múlik a személyes jó kapcsolatokon.
10/10
Veterano. 2023 júl. 30. - 12:04:20 10/10 Előzmény nick2005
(101/179)
"és Barna Sándor budapesti főkapitánynak. Ők - ellenben a politikusokkal - értettek a szakmájukhoz." Ha értett volna a szakmájához, akkor a hidat lezáró taxisokat rögtön előállítatta volna, nem nézte volna tétlenül a jogtiprást. Petsze lehet, hogy nem is a szakmai hozzáértéssel volt baj, hanem más motiválta.
10/10
Veterano. 2023 júl. 30. - 11:51:28 10/10
(100/179)
Jó film. Akit mélységében is érdekel a téma, annak javaslom az Axióma YT csatornán Mező Gágor Rendszerváltás sotrozatának első részét.