10/10
convar 2012 ápr. 12. - 00:05:13 10/10 Előzmény offcore
(153/193)
"Így kap értelmet a gyerekek lemészárlása is, azért nem számít kegyetlennek ebben a narrációban, mert már a gyerek sem ártatlan, bennük is ott vannak az alantas emberi ösztönök. "

Ennyi erõvel mindenki vegyen egy pisztolyt és lõje fejbe magát.

Egy gyerekgyilkosságnak sehogy nem lehet értelme.
offcore 2012 ápr. 07. - 01:10:13
(152/193)
Ez egy olyan film, amit nem lehet egyértelmûen értékelni, mert az ember vagy a megvalósítását, vagy a mondanivalóját kritizálja.
A megvalósítás nem volt rossz, elérte, hogy a mondanivaló üssön. Viszont a minimál díszletek miatt semmi értelme a film formátumnak. A látvány annyira nem kötött le, hogy inkább csak hallgattam. Így is elég szuggesztív volt, de még hatásosabb lett volna, ha vizuálisan is leköt. Így tehát mint filmet, le kell értékelni.
->SPOILER: Ami pedig a lezárást illeti, tényleg hiányérzetet hagy maga után. Még akkor is, ha a totális bosszú a megoldás, valahogy nem volt elég. Ezek az emberek nem azt az érzelmi poklot kapták vissza, aminek köszönhetõen talán önmagukat marcangolhatnák, hanem egyszerûen eliminálva lettek pillanatok alatt. Így az ember még elégtételt sem érez, mert nincs rajta a bûntudat az arcokon.

A mondanivaló pedig valóban destruktív, mint ahogy alább említették, mégpedig nem a provokatív, hanem a nihilista értelemben. Azt a fajta naív hitet rombolja le, hogy az emberek alapvetõen jók, és csak a táradalmi kötöttségek hozzák elõ a gonoszságot. Hát a filmben pont egy idilli, világtól elzárt faluról van szó, mindenféle authoritás nélkül: nincs képviselve a világi hatalom (nincs polgármesteri hivatal, a rendõr csak néha néz be), és nincs vallási irányítás sem (azaz lelkész). Tehát a közösség minden szempontból megfelel a Rousseau-tõl hippikig bezáró idealista elvárásoknak, mégis valami elromlik. Így kap értelmet a gyerekek lemészárlása is, azért nem számít kegyetlennek ebben a narrációban, mert már a gyerek sem ártatlan, bennük is ott vannak az alantas emberi ösztönök. Ilyen értelemben valóban új a mondanivalója, a divatos gondolkodással megy szembe: végig azt sulykolja belénk a tömegkultúra, hogy a társadalmi kötöttségek korlátoznak minket, amibõl valamiféle progresszív lázadás jelenti a kiutat, összangban az ember alapvetõ természetével. Itt az derül ki, hogy az emberi természet rossz, amit kordában kell tartani, ha mással nem, hát a félelemmel. A végén a megrémült polgárok hirtelen tudatában lesznek az erkölcsi korlátoknak. A rendezõnek egyébként volt olyan nyilatkozata, hogy szimpatizál Hitlerrel. Ez talán összeegyeztethetõ a filmben megjelenõ látásmóddal: szerinte csak egy kegyetlen és félelmetes hatalom (mint amit Hitler képvisel) képes úrrá lenni az ember aljas természetén.

Ez a gondolatmenet, ami a mondanivalóból következik, ugye elég radikális következtetésre jut, így nem csoda, hogy megosztó. Mindenkit megborzongat, de van akit azért, mert egyet ért vele, és van aki pedig tiltakozik. Én a magam részérõl ezt a világképet eléggé sarkítottnak, és leegyszerûsítõnek látom az emberiségrõl, de kétségtelenül elgondolkodtató.
10/10
picipc 2012 jan. 04. - 02:50:54 10/10
(151/193)
A Dogville (film) rajongóinak ajánlok egy nemrég netre felkerült 17 perces angol videót ahol a színészek vallanak a készítés körülményeirõl és az érzéseikrõl, úgyhogy ezt csak az tudja értékelni aki már látta a filmet: http://www.youtube.com/watch?v=Cd7xnRq53_s és még egy csemege, LVT-interjú az angol Guardianból: http://www.guardian.co.uk/film/2004/jan/12/1

Néha egy õrült rendezõ kell ahhoz, hogy saját vakságunkat és õrületünket hitelesen megmutató alkotás születhessen. A Dogville halhatatlan alkotás.
booo 2011 dec. 13. - 15:00:34
(150/193)
A Bárka Színház a Dogville történetét meséli el, de az itt és most-ra helyezi a hangsúlyt.

Következõ elõadás: december 17. szombat 19:00

LARS VON TRIER - CHRISTIAN LOLLIKE: DOGVILLE
Rendezte: Anger Zsolt
Játsszák: Szorcsik Kriszta, Dévai Balázs, Mucsi Zoltán, Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Margitai Ági m. v., Varga Anikó, Kálid Artúr, Vitányi-Juhász István m.v., Gados Béla, Varjú Olga, Ilyés Róbert, Pásztor Tibor, Szilágyi Csenge e.h., Péter Kata m.v., Fóti Zsófi m.v., Blaskó Péter m.v., Kovács Ádám m.v.

http://www.barka.hu/2010/04/lars-von-trier-christian-lollike.html

Jegyfoglalás: mbea@barka.hu
10/10
convar 2011 dec. 09. - 18:38:09 10/10 Előzmény WayneGace
(149/193)
"Bár tény, hogy a mai Avatar nemzedéknek attól jó egy film, hogy szép."

Hát igen, a többségnek csak az effektek, a látvány a lényeg. Az meg itt pont nincs :D
WayneGace 2011 dec. 05. - 17:24:38 Előzmény Mike088
(148/193)
Egy kiváló formai eszközzel él a film. Az is hozzátartozik, hogy a díszlet lényegtelen, a színészi játék, a történet kerül elõtérbe. Ha minden hagyományosan lett volna megcsinálva, akkor kevesebb lett volna, mivel így még nyomasztóbb a hangulat, és teljesen a filmre koncentrálhat az ember. Szerintem remek ötlet volt ez a megvalósítás. Bár tény, hogy a mai Avatar nemzedéknek attól jó egy film, hogy szép.
bitten 2011 nov. 16. - 15:46:45
(147/193)
Én a színházban láttam. Szerintem zseniális darab. Mucsi Zoltán nagyon nagy színész. A zene pedig tökéletes. De a színházi elõadást tudom csak értékelni, ezt még nem láttam.
Mike088 2011 szept. 20. - 22:42:22 Előzmény norveeg
(146/193)
Talán kissé indulatos voltam de nekem a színház a filmszínház és az otthoni filmezés három különbözõ kategóriát képez. Amikor színházba megyek az nálam eleve egy különleges alkalom (készülõdés, öltözet)és amikor megdermed a csendtõl a terem és elkezdõdik az elõadás akkor nem zavar a díszlet de egy filmmel szemben nálam elvárás, hogy olyasmit adjon nekem ami legtöbbször fiktív ugyan de valóságos hatású. És amikor a színházat veszik filmre akkor elveszik az a varázs amit a legjobban szeretek - ott lenni a történetben a szereplõk között-
Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy ez nem jó csak személy szerint nem preferálom
10/10
norveeg 2011 szept. 15. - 05:24:56 10/10 Előzmény Mike088
(145/193)
én meg tavasszal voltam egy színházi elõadáson, ahol filmrészleteket játszottak be.
bár az ismertetõben nem szerepelt, azért én még nem fordultam ki.
ráadásul zene is szólt!!!

most az zavar, hogy a stúdió annak látszódik ami, és nem egy kifeszített dróton lépdel egy kötéltáncos zöld háttér elõtt?
10/10
Aikidoka 2011 aug. 18. - 01:30:35 10/10
(144/193)
Érdekes az én dvd példányomon fel van tüntetve :-) Régebben voltak színházi tévéközvetítések, arra hajaz a film.
Mike088 2011 aug. 17. - 22:01:21
(143/193)
Ha színházi produkciót akarok látni lemegyek a Nemzetibe vagy a József Attilába. Amint elkezdõdött a "film,, és felfedeztem, hogy zárt térben a stúdió falai között van a helyszín és a díszletek egyértelmûen felfedezhetõk elment a kedvem a megtekintéstõl. Így hát a filmet nem értékelem.


Apropó az ilyesmire nem ártana felhívni a figyelmet mert sokan nem szeretik az ilyen meglepetéseket!!
fraktál 2011 aug. 08. - 11:40:40
(142/193)
Most, hogy a norvég sorozatmerénylõ avagy tömeggyilkos ezt az alkotást jelölte meg egyik kedvencének újra elõkerül ez a film. Trier maga úgy nyilatkozott, hogy ha elõre látta volna, hogy Breivik számára eszmei háttérként szolgál, el sem készíti.
Én ezzel nem értek egyet. Szerintem a film nagyon is igazságosan mutat be egy élethelyzetet. A film elvonatkoztatott valóságában megérdemelték sorsukat azok, akik a végén pórul járnak (szemben a norvég áldozatokkal, mert õk nyilván nem érdemelték meg sorsukat).
Azonban a film olyan kontextusba helyezésével, amivel most találkozom, egy újabb kiegészítést kap az, ahogy a tolerancia kérdést a norvég tömeggyilkosság után kezeli a mainstream politika: rossz konzekvenciákat von le a még nagyobb tolerancia kilátásba helyezésével.
Véleményem szerint ez a fajta politika a társadalompszichológia vagy abszolút rossz vagy szándékosan helytelen ismeretébõl származhat, ám bármelyikrõl is legyen szó, még nagyobb torzulásokhoz vezet.
A helyes megoldás csak a tolerancia diktatúrájának normális keretek közé (vissza)szorítása (most tehát pont az ellenkezõje folyik) és emellett a valóban szélsõséges elemek ellen való fellépés lehetne.
andesz89 2011 aug. 03. - 14:39:51
(141/193)
nagyon felkavaró volt számomra ez a film.rengeteg érzelem dúl bennem a film közben,leginkább düh és szomorúság.remekül bemutatta egy kis közösség hozzáállását egy idegenhez,hogy mennyire a csoportos érdek számít nem pedig az egyéni.az igazságról nem vettek tudomást,nem szembesültek önmagukkal inkább egy ártatlant bûntettek.aki a végére nem is volt olyan ártatlan.nem éreztem túlzásnak a végét,érthetõ volt a nõ tette de mindenképp kegyetlen volt.katarzist nem éreztem a végén talán mert nem is ért meglepetten a vége.
remek társadalomkritika,érthetõ hogy Amerikában nem is mutatták be,ha jól tudom.
Ishmael 2011 júl. 30. - 19:43:20
(140/193)
A megvalósítás kiváló. A színészi játék lehengerlõ. De a forgatókönyvet zseniálisnak nevezni csöppet erõs. Véleményem szerint még a stúdiót is elõbb bérelték ki, minthogy Trier megfeszített munkával megírta volna a forgatókönyvet (ami egyébként két azaz kettõ hétbe került neki). Sok szereplõ motivációja nemhogy kérdéses de ellentétes is a cselekedeteikkel. Valaki pedig leírta a jellemfejlõdés szót, ekkor döntöttem el hogy én is leírom a véleményem: nincs. Legalábbis megindokolva. Olyan, mintha a lehetõségekhez írták volna a forgatókönyvet, nem pedig fordítva. Nagy a hasonlóság Trier dogmafilm õrületével: elõbb volt meg maga az eszme majd vért izzadva megjelentek az elsõ dogma elvû filmek is...

Sokan beszámoltak a katarzisélményrõl, én sajnos csak izzadtságszagot éreztem.
7/10
Sasha Wins 2011 júl. 04. - 22:32:48 7/10
(139/193)
Szegény Grace, azért elég kemény dolgokon ment keresztül, hmm..
De a végére "átváltozott" és keményen lecsapott. Kidman jó volt, de néhol lehetett volna jobb is. Nem igazán éreztem rajta, hogy átadta volna teljes egészében a szerepét. Lars von Trier meg nagyot alkotott, ideje megnézni a többi filmjét is. Eddig csak az Antikrisztus-t láttam tõle, de az valami nagyon sötét volt. Dogville 7/10
10/10
kritiza 2011 máj. 30. - 14:12:10 10/10
(138/193)
Pár napja megkérdezte egy ismerõsöm, akivel filmekrõl szoktunk beszélgetni, mivel mindketten rengeteget néztünk, hogy mi volt a legnagyobb filmes katarzis az életemben. Rögtön a Dogville jutott eszembe. Emlékszem, lassan indult, de a végére arcul csapott. Csak ültem a tévé elõtt és nem tudtam megszólalni. Óriási film, tükör mindannyiunknak. Nagyon ritka, hogy 10/10-et adok egy filmnek, de ennél nem is kellett gondolkodnom rajta.
10/10
convar 2011 márc. 15. - 18:14:19 10/10
(137/193)
Ez megy egy Lars von Trier interjú a Dogville kapcsán. Érdemes elolvasni :)

http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2010

Ill. ezt is mondta:

„A számítógép segítségével egy egész elefántcsordát tudok a vászonra varázsolni, de képes vagyok leomlasztani akár egy hegyet is. Csakhogy engem ez a játék egy cseppet sem szórakoztat. Akkor már sokkal izgalmasabbnak érzem, ha a színpadra néhány vonással odarajzolok egy kutyát, és mindent megteszek azért, hogy az a néhány krétavonás egyszer csak élni kezdjen a nézõ képzeletében.”

Én bekajáltam :D
10/10
convar 2011 márc. 15. - 17:56:17 10/10
(136/193)
Ejnye, már vagy 2 hete láttam a filmet és még nem írtam róla. Ami am velem gyakran elõfordul, node ez az egyik legnagyobb kedvencem lett (csak a Sin City és a Pink Floyd The Wall elõzi meg). Tehát ejnye! :D

Zseniális tanmese, még akkor is ha azon valóban lehet vitatkozni hogy valóban ilyenek vagyunk-e (sztem sem ilyen f-f a világ).

A "látvány" hatalmas húzás, mondjuk én nagy Beugró watcher vagyok úgyhogy talán részben ennek is köszönhetõen az akklimatizálódással egy percig sem volt probléma :) Am a játékidõtõl én is tartottam egy picit, de feleslegesen, mert az elejétõl kezdve lekötött a film.

Nicole Kidman pedig fantasztikus volt, igaz, erre elõre megadtam neki a bizalmat. Mert már régebben is láthattuk (Bangkok Hilton), hogy az elesett, kiszolgáltatott nõ szerepe nagyon megy neki. És az a "motyogó" hang...á, aki ezt szinkronnal nézi meg az nem tudja mit veszít.

SPOILER

Látom ment az eszmecsere hogy Gracenak elegendõ indítéka volt-e arra amit tett. Ill. döntött. Sztem nem. Könyörgöm, gyerekeket megöletni? Egy gyerek még nem tehet semmirõl, akármilyen rosszindulatú legyen is. Szal addig oké, de ezzel sztem túl messzire ment.

SPOILER VÉGE
frenchbullie 2011 márc. 09. - 15:51:22 Előzmény Ûûûûû
(135/193)
Üdv! Tegnap könyvtári filmvetítésen végül végignéztem a Dogville-t, mind a 170 percet. Jó film, tényleg elgondolkodtató, de azért a díszletek hiányoztak, legalábbis nekem:-)
Ûûûûû 2010 nov. 12. - 22:13:44 Előzmény frenchbullie
(134/193)
A film 170 perc, 20 percet butaság nézni, inkább akkor egyet sem. Engedd el a "minimalista díszletvilágot" és figyelj a karakterekre, a közösségre. Lassan indul be a film, de ahogy halad egyre jobban leköt. Én sokáig a hatása alatt voltam, és többekkel hasonlóan itt kedveltem meg Kidmant.