6/10
InteriorLulu 2023 márc. 13. - 22:56:37 6/10 Előzmény P.Frusciante
(55/195)
Nyilvánvalóan nem tartom képtelenségnek, hogy sokaknak tetszhet a film, és ez azért nyilvánvaló, mert az én 6 pontom - mely egyébként kicsivel több is, mint az itteni átlag - konkrétan azt jelzi, hogy több dolog is tetszett a filmben amellett, hogy egy-két szerintem fontos dolog kifejezetten nem.
Természetesen simán lehet, hogy tévedésben vagyok, hogy túlgondolom, de ezzel együtt sem hiszem, hogy amit írtam, konteó lenne. Köztudott, hogy bizonyos politikailag/történelmileg/kulturálisan érzékeny témájú filmek imdb-s pontozásakor egész tömegek mozdulnak meg, hogy 1 és 10 pontokkal fejezzék ki az ezirányú vagy azirányú állásfoglalásukat, aminek persze semmi köze ahhoz, amiért adott filmet értékelni szokás. Jó példa erre az örmény népirtással (is) foglalkozó The Promise (2016), melynek premierjét szervezett imdb-s ellenkampány előzte meg, vagy mondjuk ugye az Elkúrtuk, ahol a 39 ezer (!) voks 97 %-a 1 és 10 pont.

Egyébként mit is mondjak? Örülök, hogy neked fantasztikus élmény volt, jó hallani ilyet, tényleg. :) Bár nekem is ennyire tetszett volna!...
6/10
InteriorLulu 2023 márc. 13. - 22:46:20 6/10 Előzmény danek87
(54/195)
„Akkor ezen az alapon ezt az "Élösködők"-ről is elmondhatjuk akkor....“

Nem normális dolog, hogy közönségindexek között akkora különbség legyen, mint e film esetében az imdb és mondjuk a port.hu között, ami konkrétan 24 százalékpontnyi (8/10 - 5,6/10).
(És még mielőtt: mindössze száz darab szavazat is bőven elég arra, hogy ugyanolyan valid arányt mutasson, mint akár többmillió szavazat. Valamint a port azért jó példa, mert esélye sincs, hogy bármilyen nemzet fiai-lányai befolyásolási céllal adják le rajta szavazatukat; magyarán e filmet illetően a tetszésen kívül semmi más nem játszhat).
Az Élősködők imdb-s tetszési aránya 8,5/10, a portos arány 7,4/10, a különbség 11 százalékpont - úgyhogy nem, nem mondhatjuk el róla azt, amit pedig e film kapcsán vélelmezek.
6/10
InteriorLulu 2023 márc. 13. - 22:38:24 6/10 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(53/195)
Egyetértek, hogy ezzel az Akadémia a saját jól felfogott érdekében az egyre meghatározóbb ázsiai piac felé tett egy nagy gesztust.
Amellett, hogy egyetértek a 444-es kritikával is, miszerint a film vizuális nyelve kifejezetten a TikTok-generációt célozza, és az Oscar-ítészek felismerve a megváltozott fogyasztói szokásokat, döntésükkel nekik próbálnak kedvükre tenni - szintén az eddig ismert filmipar kvázi átmentése, sőt túlélése reményében.
https://444.hu/2023/03/13/mi-ez-a-furcsa-cimu-film-ami-letarolta-az-oscar-galat
5/10
Wunderlich2021 2023 márc. 13. - 19:35:34 5/10
(52/195)
5/10 ezzel mindent elmondtam.
10/10
Coyote77 2023 márc. 13. - 17:45:18 10/10 Előzmény pernye71
(51/195)
Ez a film nem tinilányoknak való, és végig sem nézted. Miért zavar ha valakinek eltérő a véleménye a tiédtől? Nézz inkább Marvel filmeket...
1/10
pernye71 2023 márc. 13. - 17:25:39 1/10 Előzmény Coyote77
(50/195)
Jó volt a cucc, mi?
1/10
pernye71 2023 márc. 13. - 17:24:06 1/10
(49/195)
Szánalmas baromság, igaz nem néztem végig. Normális ízlésű és gondolkodású kamasz lányommal együtt néztük, addig a részig bírtuk, amíg egy lila hajú csaj meg nem jelent egy pórázon tartott kismalaccal (ha jól emlékszem). Az idióta kínai nyivákolás a háttérbe olvadó sárga angol felirattal csak hab volt a tortán. Büntetési tételként alkalmazni lehetne a Btk.-ban ezt a filmet. Miért nem lehet nulla pontot adni?
idrimbe 2023 márc. 13. - 17:18:30
(48/195)
A bemutató alapján ezt biztos nem nézzük meg. Feleségem tanárnő, nem bírja a zagyvaságot.
10/10
Coyote77 2023 márc. 13. - 13:30:00 10/10
(47/195)
Ez a film megérdemelte a díjakat. Tehetséges alkotók, karakteres színészek, kiváló munka. Mondanivalója igazán a film végéhez közeledve kezd kibontakozni, addig végig agyal az ember, hogy mi hol mikor és miért történik :-) . A végén pedig mély mondanivalót rejt az alkotás, de hogy valójában mit is?, azt bontsa ki mindenki a saját kis multiverzumában.
Roberto DiCapribogyó 2023 márc. 13. - 12:57:45 Előzmény cs05
(46/195)
"A legnagyobb gond azonban nem is a filmmel van - amiben önmagában a vizuális világot mindenképpen méltatnám a fentiek mellett is -, hanem hogy 2022-ben a közönség számára egy alkotás "mély" lesz nyomban, és úgy felmagasztalódik, mintha egy hatalmas klasszikusról beszélnénk, ha nem értik azt (hiszen nincs is nagyon mit érteni benne jelen esetben.)"

Egyetértek, ezzel remekül megragadt a film sikerének a vélhető okát.
2/10
sisteryes 2023 márc. 13. - 10:28:45 2/10
(45/195)
Nézhetetlen borzalom. Évek óta látható, hogy teljes lejtmenetben van az Oscar. A nézettségi számok is remekül mutatják, nem kéne mindent feláldozni a kvótázás és a pc oltárán, mindent átpolitizálni.
8/10
danek87 2023 márc. 13. - 10:18:10 8/10 Előzmény P.Frusciante
(44/195)
Ezzel egyet tudok érteni.Itt sokan úgy értelmezik a véleményüket,hogy az az egyetemes igazság.Szerintem meg mindenkié szubjektív,valahogy ezt hajlamosak elfelejteni...
P.Frusciante 2023 márc. 13. - 10:12:59 Előzmény InteriorLulu
(43/195)
Mivel neked nem tetszett ez a film, ezért képtelenségnek tartod hogy másnak - sok nézőnek - tetszhetett? Helyette összeesküvés elméleteket fabrikálsz? Kinek tartod magad, az átlag nézői ízlés szent megtestesítőjének? :D Te, egy személyben vagy a standard vélemény, amitől ha eltérünk, akkor ott már valami susmus van.. ? :D Képzeld, nekem fantasztikus élmény volt ez a mozi, nagyon tetszett. És nem vagyok kínai, magyar vagyok. És még Imdb-n sem szavaztam. Na most szólj hozzá! :D
Roberto DiCapribogyó 2023 márc. 13. - 09:27:17 Előzmény TíBí
(42/195)
Tökéletes összefoglalása a filmnek. Ami különösen tetszik:

"Viszont itt még csak nem érteni sincs mit, mert abban, hogy egy sütemény és egy személyiségzavaros ázsiai kislányt játszó pufi nagylány a világvégével fenyeget, semmi mögöttes tartalmat nem produkál."

Ez volt a legnagyobb bajom a filmmel, de azért persze adjunk neki forgatókönyvírói Oscar-t... szinte sajnálom a gyártó stúdiót, iszonyatos pénzbe kerülhetett nekik összevásárolni ezt a 7db Oscar-t...
Roberto DiCapribogyó 2023 márc. 13. - 09:22:03 Előzmény InteriorLulu
(41/195)
Az Akadémia az elmúlt években küzdött azzal, hogy a nézettség zuhanását valahogy megállítsa...

Érdekességképp: a 2000-es évek elején az USA lakosságának 15%-a nézte az átadót, az utolsó jó évben, 2014-ben 14%, míg tavaly már csak 4,5% ...

Nos, azt gondolom, hogy céljukat, hogy az "Oscar brand"-et újrapozícionálják sikerült elérniük a tegnapi átadóval, csak épp a rossz irányba: ennek a nézhetetlen filmnek a megszórásával most így körülbelül a shanghai Síró majom fesztivál díjával került egy szintre az Oscar... értelmezhetetlen, hogy mi történik odaát.
8/10
danek87 2023 márc. 13. - 06:50:29 8/10 Előzmény InteriorLulu
(40/195)
Akkor ezen az alapon ezt az "Élösködők"-ről is elmondhatjuk akkor....
6/10
InteriorLulu 2023 márc. 13. - 01:14:33 6/10
(39/195)
Képtelenség, hogy az imdb-s 8/10-es arány (357 ezer szavazat alapján) ne döntő részben olyan - az imdb-n eleve ilyen-olyan gyakorisággal filmeket értékelő - kínaiak maximumokat adó pontozásával jött volna össze, akik a film Oscarra való jelölésének hírére aktivizálták magukat. (Emögött nyilván az van, hogy végre nyerjen már legjobb filmes Oscart egy olyan mozi, melynek főszereplő karakterei - jelen esetben egy négyfős család - kínaiak).
Sőt, el tudom képzelni, hogy ugyanez az arány már a jelölés megtörténte előtt megvolt, mondjuk 2-300 ezer szavazattal, és ez már önmagában odahathatott a jelöléseket meghozó ítészekre.

Képtelenség, hogy ennek a filmnek 80 %-os "hagyományos", "normál" közönségsikere legyen.
pumukli09 2023 márc. 12. - 17:19:45
(38/195)
Ez a film, egy rakás kaki! Degeneráltság! És lehet, hogy ez nyeri az Oscar-t? :(
1/10
jesusfreak 2023 márc. 03. - 15:32:29 1/10
(37/195)
Videoton Super Star 12 régi TV-m eladó!
Roberto DiCapribogyó 2023 febr. 28. - 10:28:28
(36/195)
Előzetesen egy kellemes, eredeti agymenésnek tűnt a film, benne volt a pakliban, hogy tetszeni fog. Nem így lett. Az első negyed óra után kezdtem aggódni, hogy ez vajon végig ilyen lesz-e: a sok beszéden és sipákoláson kívül nem történt semmi érdemleges. Az egyetlen pozitívum, hogy a PC-skedésnek alaposan bemutattak az egyik szereplő rendszeres lenagyorrúzásával (burkolt zsidózás?), ez legalább üdítő kivétel volt a mai filmkínálatban.
Bő egy óra után aztán azt éreztem, hogy nem érdekel mi lesz a film vége, mi fog történni a szereplőkkel.. le is állítottam. Utoljára a a Csiszolatlan gyémántnál éreztem hasonlót: ott az óbégatásra építettek egy filmet, különösebb cselekmény nélkül; itt a sok pofázásra és rohanásra-folyamatos pánikolásra húztak fel egy cselekmény nélküli filmet.