vondermonarchi 2013 jan. 23. - 21:05:52
(36/156)
A britek mindig is féltették saját pozíciójukat. Azt hitték õk diktálnak majd az unióban, várva arra hogy a két régi ellenség - németek, franciák - úgyis egymás torkának esnek majd, de azok ketten inkább összefogtak. Így nincs meg a brit hegemónia, tehát ki akarnak lépni.
Egyébként fogalmam sincs ki mit gondolt ennek az uniónak az élettartamától, hisz megannyi ország aki védené saját népét, gazdaságát ( na persze most nem a magyarokra gondolok DD) és ezt csak a másik kárára tudja tenni. Ez nem olyan mint az USA ahol pár százezer nemrég letelepedett ember csinált egy nagy uniót . Európában már egy-két évezred óta beivódott szokások, gyökerek, különbözõ kultúrák vannak megannyi országban. Ráadásul szinte mindig háborúzott valaki valakivel és rengeteg országterület cserélt gazdát.

Eddig az unióból két hasznot látok :
- nincs macera a határon
- nem kell annyi ország pénznemét beváltanod ha utazgatsz ( hisz nem elég sosem csak a bankkártya)
Stefi987 2013 jan. 23. - 20:56:47
(35/156)
Igazad van, örülök, hogy ilyen fiatalon is ilyen érett, felnõttként gondolkodsz. Jó tudni, hogy a jövõ nemzedéke képes lesz egy szép napon békésen élni egymás mellett, a jelenlegi korszakot, pedig, a történelemkönyvekben fogják megemlíteni, mint a 21. század legsötétebb és legostobább korszakát.
1/10
offtopic
Fõnix_császárnõ 2013 jan. 23. - 20:26:55 1/10
(34/156)
Kemény....
Nézem a hozzászólókat, hirtelen 5embert számoltam aki most regisztrált.
1/10
Fõnix_császárnõ 2013 jan. 23. - 20:24:32 1/10
(33/156)
Ráadásul, épp ma hallottam a hírekben, hogy Nagy-Britannia az unióból való kilépésen gondolkodik.
paszkal 2013 jan. 23. - 20:23:06
(32/156)
Komoly szavahietõ hiteles emberek!Hánynom kell tõlük!
vondermonarchi 2013 jan. 23. - 20:03:15
(31/156)
Mire Magyarország elbúcsúzna Európától addigra Európa sem lesz, hiszen lassan az ötöde bevándorló.
És aki most megint elkezdene ajvékolni annak javaslom nézzen körül pl Párizs, Malmö, Koppenhága, Eindhoven, Stockholm utcáin ( ezeket láttam, Londont nem de ott még szörnyûbb) , hogy mi folyik ott.
vondermonarchi 2013 jan. 23. - 19:59:31
(30/156)
Gratulálok, hogy elsõ hozzászólásod a port.hu filmes fórumán pont ide sikeredett .
Ha valóban egy "ártatlan, politikamentes" huszonéves vagy, akkor majd rájössz ... :)))
1/10
-csengõzoli-- 2013 jan. 23. - 19:52:13 1/10
(29/156)
Engedd meg,hogy én is kérdezzek!
Az izraeli parlamentbe bekerülõ ortodox és ultranacionalista pártok miatt miért nem tiltakozik a világ?
Az ultranacionalisták konkrétan háborút akarnak.
-greghouse- 2013 jan. 23. - 19:52:04
(28/156)
Ja, tudom, az osztrák tévén. De tényleg mindenki az osztrák tévét nézi? És akik ott látták, vajon ott is ennyire leértékelték? Nem az a baj talán, hogy a köztévé olyan mûsort is lead, amit legszívesebben az atv-n látnának egyesek?
-greghouse- 2013 jan. 23. - 19:50:09
(27/156)
Egy dolog azért érdekelne.
A köztévén most mutatják be elõször ezt a filmet (amely enyhén szólva sem a mostani kormányon levõk pártolóit szólaltatja meg), és mégis, csípõbõl, látatlanul leértékelik sokan.
Hol látták ennyien ezt a filmet, amit még be sem mutattak, hogy leértékelik?
Csak úgy, érdekelne.
olahmiki1959 2013 jan. 23. - 19:42:58
(26/156)
Adam, felteszem neked a beugrató kérdést.

Meg másoknak is, hátha hozzá akarnak, vagy hozzá tudnak szólni.

A határon túli magyarság kettõs állampolgársága ellen kézzel-lábbal tiltakozott és tulajdonképpen a mai napig tiltakozik, vagy legalábbis, ellenérzését fejezi ki a balliberális értelmiség.
Cikkek, megszólalások, rádió és tv mûsorok szóltak és szólnak arról, hogy mennyire nem helyeslik a dolgot.
Kérdésem:
Az izraeli-magyar kettõs állampolgárság megléte ellen - amely tudomásom szerint évek, sõt, talán évtizedek óta létezik, - vajon miért nem emelt soha kifogást a balliberális értelmiség?
Soha, egyetlen egy szót, mondatot nem hallottam, amely ellenezte volna a dolgot.

Neked, mint a balliberális értelmiség egyik emblematikus alakjának, - legalábbis itt a neten - biztosan van valamilyen magyarázatod, vagy véleményed errõl...
11a11 2013 jan. 23. - 19:38:24
(25/156)
Kedves Fiatal Barátom!

Gratulálok,fiatal korod ellenére nagyon jól látod a dolgokat.Azt kívánom,hogy tisztánlátásod maradjon meg sokáig.
Tudnod kell,hogy az idõsebb embereknek az ilyen fiatalok adnak némi vigaszt.
adamnagysweetmovie 2013 jan. 23. - 19:30:24
(24/156)
m1 honlap: Paul Lendvai és Andrea Morgenthaler nagy vitát kiváltó filmje után, beszélgetést láthatnak Ungváry Rudolf íróval és Stumpf András publicistával.
adamnagysweetmovie 2013 jan. 23. - 19:24:39 Előzmény olahmiki1959
(23/156)
Gratulálok.
1) Orbán megfutamodott a felkérés elõl.
2) "Szerintem azért, mert egészen addig, hosszú éveken keresztül lenézték, kigúnyolták, vallásosságukban, magyar érzelmükben állandóan sértegették, és bántották az ottani magyar embereket." - Na ezt fejtsd ki,mikor nézték le? A hogy nem adunk úgy jogot, hogy egy üres lózung, tartalmi szabályozás nélkül? Ez baromi sértõ, valóban. Maszlaggal a semmit adományozni sokkal jobb.
3) Szavazati jogról szó nem volt, még 2010 elõtt sem aljasult le ehhez a FizeSS, csak amikor már fejükbe szállt a "fülkeforradalom".
mickey159 2013 jan. 23. - 19:14:46
(22/156)
Én egy 22 éves fiatal vagyok, igazság szerint nem rég kapcsolódtam be a politikai életbe. Nem éltem a kommunizmus a rendszerváltás idején és az utána jövõ 4 évente váltakozó politikai kormányzásokkor is csak gyerek voltam, így nem akarok ítélkezni, mert nem tudok minden részletet azokból az idõkbõl. Viszont sokan elfelejtették hogy nincs semmihez se kötve ki érzi magát magyarnak. Egymást szidjuk mikor mind itt születtünk ezen a földön. Szomorúság tölt el mikor egymásnak esnek az emberek olyanokért mint hogy ki milyen vallású (keresztény, zsidó, ortodox) vagy jobb oldali, baloldali, liberális; fehér, fekete, sárga; meleg, hetero; vagy hogy külföldön született, magyar õsökkel rendelkezik e. Mindnyájan mások vagyunk más kép vélekedünk, csak azért mert nem értek egyet mással nem vagyok áruló, hazagyûlölõ, mert valamelyik politikai nézetû csoport ezt állítja. Ezért létezik Magyarországon több párt rendszer hogy mindenki hallatassa a hangját a törvényhozásban ez a demokrácia, de mikor egymás torkának esünk és a parlamenti gyûlés egy színpadi tragikomédiává válik az szégyen. Az se igaz amikor azt hangoztatják hogy a nép akarata érvényesül, mivel X mennyiségû ember tüntet és a többi nem számít? A többi nem a néphez tartozik? Hiába vonul fel 1 millió ember határon innen és túl, ha a többi 9 nem ért egyet. Igen szégyen mikor egy természeti katasztrófa (aug.20. vihar)vagy üzemi baleset (iszaptározó baleset) után valamelyik kormányzatot szidják mert õ tehet róla cím szó alatt. A külföldi magyarok kérdése is kemény dió mivel azokat támogatják akik lehetõséget adnak nekik a hivatalos állampolgárságra (ha a Gyurcsány kormány tette meg volna akkor a fidesz támogatta volna?). Mindent össze véve elõdeink akik a szabadságunkért harcoltak, életüket adták, hogy függetlenek legyünk, ne legyünk elnyomva, megalázva, eltiporva. Õk is különböztek nem hittek ugyan abban, nem kedvelték egymást, de félre tették ezeket a különbségeket, mert egy dolog összekötötte õket a nemzeti öntudat, hogy én is, te is, õ is, mi is, ti is, õk is mindnyájan MAGYAROK VAGYUNK! TESTVÉREK! Csak így fogunk elõre haladni, fejlõdni, ekkor mutathatjuk meg a világnak kik is vagyunk mi igazából és csak is ekkor fognak tisztelni minket, és egymást is. Mert ezt vesztettük el rég, egy más szabadságát, hitét, nézeteit, véleményét tisztelni.
Bobby1 2013 jan. 23. - 18:58:47 Előzmény olahmiki1959
(21/156)
A saját fajtája javát akaró - nemzeti politizálás egyáltalán nem kellene csak a jobboldal sajátja legyen. Réges régen járhattak volna a szoci politikusok Bálványosra, vagy bárhová megtalálni a kapcsolatot az ottani magyarokkal. A környezõ volt "szocialista" országokban- megint csak TÉNYSZERÛEN, kedves Adamsweetmovie!- mindenhol a volt komunista pártokból lettek a(z) (ultra)nacionalisták, és bizony, bizony ÕK most ott a "demokratikus" baloldal! Oda miért nem mennek filmet készíteni a Paul Lendvay-k? Mondjuk a magyarok elleni napi attrocitásokról?
Zárásként: Az MSZP-s kampány minõsíthetetlen demagógiája és kifejezett rasszizmusa nem magyarázható semmivel, mint ahogy soha senki másé sem!
Dolphus Lundgrennus 2013 jan. 23. - 17:55:45
(20/156)
Az érzékeny téma miatt kíváncsi voltam a hozzászólások nívójára, és tartalmára - sajnos általánosságban nem csalódtam kellemetlen elõérzetemben.
olahmiki1959 2013 jan. 23. - 15:27:18
(19/156)
Ezek után a hsz.-ek után tényleg kíváncsi vagyok a filmre...

A 2004-es népszavazásról meg - amely ellen akkor annyira ágált a Gyurcsány-kormány, - az jutott eszembe, hogy vajon miért félt az akkori baloldali kormány a határon túli magyaroktól.
Miért nem politizáltak úgy, hogy "megszerettessék" magukat az ottani magyarokkal, miért voltak biztosak benne, hogy ha a kettõs állampolgárok szavazati jogot kapnak, akkor a jobboldalra fognak szavazni?
Szerintem azért, mert egészen addig, hosszú éveken keresztül lenézték, kigúnyolták, vallásosságukban, magyar érzelmükben állandóan sértegették, és bántották az ottani magyar embereket.
Az meg a közröhej kategóriája, hogy most odajárnak a szavazatokért kuncsorogni, és azt hiszik, hogy néhány bocsánatkérõ mondattal el lehet feledtetni mindazt a sok aljasságot és az ottaniakba való verbális belerúgást, amit évtizedeken keresztül csináltak.

A film biztosan tanulságos lesz.
A baloldali média jó szokása szerint, abszolút objektívan és kiegyensúlyozottan, arányosan fognak megszólalni a beszélgetésben a résztvevõk, - tíz baloldali vendég, egy jobboldalival szemben, - ahogyan az általában az ilyen mûsorokban történni szokott.
"Õk" így képzelik a demokráciát...
adamnagysweetmovie 2013 jan. 23. - 13:45:13
(18/156)
Beugrottál!
A Nemzet nevét kisajátítókra céloztam. Akik ordas érdekeiket a nemzettel teszik emészthetõvé bizonyos szélsõséges csoportok számára. Akik a nemzet nevében rekesztenek ki kb 8-10 millió "másként gondolkodó magyart".

Helyben vagyunk.
bandibacsi1968 2013 jan. 23. - 12:22:47
(17/156)
Sajnos eljutottunk oda, hogy a magát értelmiséginek tartó csoportok is a futballhuligánok szintjére süllyedtek.
Ezelõtt 20 évvel az volt a buzdítás pl. egy Fradi-Vasas meccsen: Hajrá Fradi!
Ma pedig ez: Faxopó Újpest!
Nem azt akarják elhitetni a világgal, hogy Õk az igazán jó oldal, hanem a másik oldalt igyekeznek lejáratni.
Ez mindkét félre igaz, bár a magyar zsidóknak több lehetõsége van erre külföldön, ki is használják.
Két nagy érdekcsoport "harcol" értünk, mi meg felõrlõdünk benne.