...bizony... õ valahogy az a színész, akirõl el sem hiszed, hogy színész pedig vérprofi. Mintha a szomszéd vasutassal ülnél le beszélgetni. Tökéletes, kösz, hogy megemlítetted, én csak a "nagy bölények" közül firkantottam le párat. Kozák András tényleg zseni volt, de az a feldolgozás inkább a mûvészetet tette elõtérbe. Ez önmagában egyáltalán nem baj.
......Ami ebben az új feldolgozásban tetszik, hogy lírai, szép, és megszeretteti az emberrel az alapmûvet. Olyanok is kapkodnak (otthon vagy a könyvtárban) az alapmunkához, akiknek eszükbe sem jutna egyébként. Ezért (is) csodálatos ez a film.
....És még valami, (egyik vesszõparipám), nem mindig igaz, hogy "az elsõ a jó", és a többi vacak. Itt van rá a példa.
Élmény volt nézni, hallani, elmerülni benne, a színészeket csodálni.

Elnézést Székely B. MIKLÓS-tó!. Megtanulhattam volna a nevét:( Pláne a Woyzeck-ben nyújtott alakítása után.

Elolvastam a Fórum - hozzászólások egy részét, s annyira szélsõséges vélemények születtek az eredeti /Kozák András - Venczel Vera/ és a jelen feldolgozás összevetésébõl, hogy gyorsan megnéztem a "régebbi" filmet, s már 5 perc múlva kezdõdött is Vitézy László munkája. Én is azt hittem, hogy Kozák András alakítását nem lehet felülmúlni, s ezáltal a 2. feldolgozás nem lesz jobb. Pedig sokkal jobb volt, ha nem a színészi alakításokat nézzük - hanem ha azt tartjuk fontosnak, hogy a nézõ értse is meg a történések lényegét,az okokat és okozatokat. A két film között van kb 40 percnyi idõkülönbség, s ez a 40 perc plusz pontosan azt eredményezte, hogy Móricz Zsigmond gondolatai, szavai az utóbbi alkotásban rávilágíthattak a miértekre. Az elsõ feldolgozásban sok minden érthetetlen, váratlan volt számomra./Még nem olvastam a regényt - de pótolom./ Ebben a feldolgozásban is élmény volt hallgatni a mesélõt. Épp a héten láthattuk Székely B. Józsefet, mint mesélõt az A galamb papnéban. Csodálatos orgánuma, gyötört arca azt sejteti, hogy mindent tud az életrõl.De a Szirtes Ági által megformált öregasszony,és a mérnökné szavai is kihagyhatatlanok voltak. Szóval az Esztergályos Károly féle változat csak a felszínen mozgott, a Vitézy László féle a lényeget mutatta meg. Számomra olyan volt a különbség, mint ha az egyik csak olvas, a másik meg értelmezi is a szöveget. Itt értettem meg, miért is tûnt olyan "szeszélyesnek" Zsuzsika, miért olyan faragatlan,bárdolatlan, szinte buta Jóska, mint ahogy a két család gondolkodásmódja is teljesen eltért egymástól..
Nekem a zenével nem volt különösebben gondom, bár szerintem sem magyar népdalokat énekeltek a debreceni cigányzenészek kíséretével, de az elsõ filmben felhangzó Szomorú fûz ága k. orosz népdal jobban visszaadta a katonafiú érzéseit.
Én is csodálkoztam Nagy Anna gyenge alakításán. Nem mertek neki szólni a rendezõk, hogy ebbõl a filmbõl nagyon kilóg ez a színészkedés, úgy beszélt, mint egy falusi színjátszótársulat mûkedvelõje.
Csányi Sándor cipészével kedveztek Zsuzsikának, nem volt olyan visszataszító, mint az elsõ változat cipésze. Még a cserét is megérte volna:) És kidolgozatlan volt az elsõ alkotásban az a rész, amikor a Gáspár Sándor által megformált
mérnök úr megkörnyékezi Zsuzsikát.
Szerintem mindkét alkotás nemes szándékkal készült, de hozzám a második állt közelebb, még akkor is, ha nagyon szerettem Kozák Andrást, és csodáltam a fiatal Venczel Vera tisztaságát.
Ezzel a filmmel nem vallott szégyent az m1 az ünnepi kínálatban. Az érzelmes, érzelgõs amerikai családi filmek mellett nem árt néha hazait is az "asztalra" tenni.És csodálkozni fogunk.

Az idei karácsony egyik legjobb filmje! Nagyon jó színészekkel, akik hitelesen alakították a móriczi, és a korabeli paraszt emberek karakterét! Ma el is kezdem a regényt olvasni.

...bocs, kimaradt, az általam nagyon tisztelt Nagy Anna szerintem élete legrosszabb alakítását adta. Annyira mesterséges, sehol sem hallható, erõltetett, beazonosíthatatlan tájszólást imitál, amilyet élõ ember nálunk még nem hallott. Ráadaásul körülötte mindenki a budapesti tájszólást .(mert igenis, az is egy tájszólás) beszéli, kivéve Nagy Annát. Teljesen kilóg a sorból, ez rendezõi hiba, elismerem, mert a rendezõnek kell rászólnia ilyenkor. Mindezek mellett én örülnék, ha a tévében leadott filmeknek mondjuk csak a fele ilyen jó lenne.

Nyilván ízlések.. én kevés jobb feldolgozást láttam eddig klasszikusból. A színészi választáson lehet persze vitatkozni, sosem lesz mindenki elégedett, de mikor ilyen "nagy bölények" mint Koncz, Cserhalmi, Reviczky stb. megjelennek, uralják a jelenetet, akárki legyen még mellettük. A fõszereplõ csaj nekem halovány, de biztos így akarták, vagy így sikerült. A fényképezés és a zene szenzációs. Sokan támadják, hogy "nosztalgia", stb., azoknak ajánlom figyelmébe, hogy az amerikai filmek 90 százaléka nosztalgia (western, vietnam stb.) Nagyon szép a zene, szépek a barna-fekete képek, ellenfényes beállítások. Öröm ilyen mûvészeket látni egy filmben, mint Koncz Gábor, Cserhalmi György, Reviczky Gábor, vagy akár Nagy Anna, vagy az ifjabbak közül Trokán Nóra. Az már az én magánügyem, hogy kiütéseket kapok ha Csányi Sándort meglátom, mert annyi vacak nézhetetlen gagyiban szerepelt, hogy elegem van belõle. Szokatlanul jó viszont Pindroch Csaba. A zene csodás, és ebben a filmben (az alapmûben, persze) benne van minden magyar fájdalom, keserûség, öröm, szeretet.
...Nem kellene bántani. Szerintem méltó feldolgozása a magyar irodalom egyik remekmûvének.

Sok más is érthetetlen. Például: miért felejtették ki Koncz Gábort a szereplõ gárdából ?! Õt is törölték ???

édes istenem mennyivel nézhetõbb:

http://www.youtube.com/watch?v=0_P3cU8ZcyI

minek ezt újraforgatni? kellenek a milliók a vitézy-klánnak?

Az írásodból egyértelmûen kiderül, hogy szakmabeli vagy. Talán pont ez a baj, hogy nem tudod elengedni magad és egyszerûen élvezni a darabot, hanem túlságosan kívülrõl nézed és folyamatosan elemezed.
Való igaz, hogy erre a korra és Debrecen környékére nem az autentikus széki muzsika volt a jellemzõ, de mégis jó hangulatot kölcsönzött a filmnek.
Nem is akarlak semmiben cáfolni, mert lehet, hogy igazad van, de egyszerû nézõként és nem szakemberként nagyon magával tudott ragadni ez a tévéjáték.

Elkezdtem nézni ezt az új Pillangót, de - mint ahogy szinte minden mai magyar produkció - ez is csalódást okozott. Látszik, hogy a szokásosnál komolyabb igénnyel nyúltak a témához, de ez inkább csak a szándékban, mintsem az eredményen érhetõ tetten. Nem is nagyon érdemes sok idõt szánni e gyengécske alkotás kritikájára. Már csak azért sem, mert nagyjából ugyanez elmondható rengeteg más darabról is, maradva csak a komolyabb esztétikai-irodalmi értékûnek szánt próbálkozásoknál.

Abból ugyanis még nem lesz értékelhetõ tévéjáték/film, ha fogunk egy klasszikus regényt (Móricz regénye remekmû!), gyorsan írunk belõle egy forgatókönyvnek szánt, dramatizált kivonatot, utána erre építve leültetjük a díszletben a korhû ruhába öltöztetett színészeket, majd pedig nyers home video módon felvesszük, amint elmondják a megtanult szöveget. Mert akkor - mint a példa mutatja - egy érdektelen, vontatott, jellegtelen, szürke katyvasz lesz az eredmény.

Nézve a filmet, ahogy nõtt a kiábrándultságom, átkapcsoltam a párhuzamosan futó, 1981-es Petõfi sorozat aktuálisan futó darabjára. Annak idején megszámlálhatatlan irodalmi adaptáció, kosztümös tévéfilm készült. De akkor alapkövetelmény volt a maximális szakmai felkészültség, az abszolút profizmus. Pedig nem örökérvényû filmalkotásokat akartak létrehozni, csak színvonalas mestermunkákat, igényes adaptációkat. Zsurzs Éva, Hajdufy Miklós, Horváth Ádám vagy épp Esztergályos Károly legjobb darabjai, egy Abigél, A névtelen vár, És mégis mozog a föld vagy épp a korábbi Pillangó ma is a tévé elé szögeznek, megnézzük ötödször vagy tizedszer, míg ez a mai Pillangó öt perc után is untat, fáraszt.

És a két film között kapcsolgatva egyértelmûen lejött a részben eddig is sejtett-tudott különbség. Pedig a Petõfi mégcsak nem is tartozik feltétlenül a legjobban sikerült kosztümos tévéfilmek közé. Itt is egy férfi és egy nõ (a költõ és Júlia) a középpontban, hasonló helyzetekben. A különbség mégis döntõ és óriási! Ezekben a ma is etalonnak számító alkotásokban a dramaturgia, a jelenetek felépítése mindig célzott, a lényegre fókuszál ugyanakkor lendületes és érdekes, akkor is, ha a tényleges cselekmény nem eseménydús. A színészek megfelelõ hangerõvel, érthetõen beszélnek, nem vágnak egymás szavába. A terek jól bevilágítottak, csak akkor van félhomály, ha annak konkrét dramaturgiai indoka van. A kamera nem liheg állandóan a szereplõk arcába, hanem a sokkal több szekond és totál teszi otthonosabbá a tereket és rétegezettebbé az ábrázolt világot. A képek minden apró részlete meg van komponálva, minden beállításnak, mozdulatnak, a fényeknek, a színeknek, még a legjelentéktelenebb díszletdarabnak is jelentõsége van. Nemcsak a cselekmény és a szöveg jellemez, mesél, de a látvány, a kompozíció minden eleme. A régiek profi módon tudták, hogyan lehet feszültséget kelteni, érdekes, lírai, sejtelmes, hangulatos jelenteket, filmeket felépíteni. És ez nem a filmmûvészet maximuma volt, hanem csak kiindulási alapja. Ma úgy látszik, semmit sem számít a profizmus, csak a protekció. És ez a színvonalcsökkenés nem most kezdõdött, hanem még valamikor a nyolcvanas években.

És igaz, hogy ma már nincsenek Gobbi Hildák, Latinovitsok, Darvas Ivánok a vásznon, de a mesteri színészvezetésen rendkívül sok múlik. Ne felejtsük el, hogy a régi filmekben nem csupán a legendás nagyok alakították megkarcolhatatlanul a szerepeiket, de a legkisebb epizódszerepek is a maguk nemében tökéletesen megformáltak voltak. És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nagyjából 1970 és 1985 közé tehetõ idõszak virágkor volt, és bizony a hatvanas években rengeteg közepes, nem egyszer gyenge film is készült, fõleg idétlen vígjátékok, pedig azokban is elsõ osztályú színészek játszottak.

Viszont a Vitézy-féle Pillangó nem él ezekkel a mûvészi eszközökkel. A szöveg drámailag erõtlen, a jelenetek alig megkomponáltak, egyformák, sok az üresjárat. A két fõszereplõ gyenge játéka említést sem érdemel, de olyan kiváló színészek, mint Cserhalmi, Koncz, Nagy Anna stb. sem tudnak kibontakozni. Többnyire az asztal körül ülnek, tesznek-vesznek, motyognak, sutyorognak, nyöszörögnek. Az egész fantáziátlan, kusza és zavaros, kínjában összecsapott; harmadrangú vidéki színjátszókörök színvonalán. És akkor is, ha vannak azért benne jobban sikerült felvillanások, mondatok, másodpercek. Persze a legjobb ha, mindenki elolvassa a regényt és megnézni mindkét változatot.

És illett volna valamiféle minõségi filmzenét íratni mondjuk egy zeneszerzõvel, az alákevert és oda nem illõ népzene helyett. Ha pedig mindenáron népzenét akartak, akkor mást kellett volna választani. Az külön történet, hogyan sikerült a magyar népzene gazdag sokszínûségét elszürkíteni, az új típusú népdalt és a hangszeres népzene jó részét - mondván hogy az idegenszerû és értéktelen - teljesen eltüntetni. Ma már mindent a régebbi, fõleg erdélyi, mezõségi, székely stílus ural, pedig ez stílusában, hangulatában teljesen más, mint az a zene, amelyet a húszas években Debrecenben hallgathattak. Mert ott bizony új típusú népdalt hallgattak-énekeltek, a korabeli hangszeres stílussal, vagy épp csárdást, cigányzenét, operettslágert, nem pedig desztillált táncházi muzsikát.

Igen, EZ a Jóska "egy bumfordi parasztlegény"!

"Ez egy bunkó, érzelmeket felmutatni nem tudó Jóska volt,"

Szerinted mennyire voltak jellemzõek a kifinomult udvarlási technikák a paraszti világban? Ne téveszd össze a miliõt a "Pretty woman" pezsgõs, virágcsokros nagyvilági helyszínével, vagy Jóskát a "Sabrina" nõcsábász fõszereplõjével.
Igen, ez egy bumfordi parasztlegény volt, aki meglehetõsen esetlenül viselkedett a kiszemelt választottjával.

Hehe, félszeg parasztlegény :))))) Még jóformán a nevét sem tudta a lánynak, már folyton le akarta smárolni, lehetõleg mindenki szeme láttára :))) Ez egy bunkó, érzelmeket felmutatni nem tudó Jóska volt, csak megpróbált úgy tenni, mintha... Nem hiszem, hogy nem lehetett volna tehetségesebb színészt találni a szerepre.

Maradéktalanul visszaadta a Móricz mû hangulatát. Amíg néztem nem kellett elemeznem, méricskélnem, hibákat találnom. Egyszerûen elvarázsolt, ott voltam ebben a paraszti közegben, aggódtam a két szerelmes fiatalért, szántam ezeket az egyszerû embereket a nyomorúságukért.
Hihetetlen, hogy ezek a fiatal színészek hogy meg tudták jeleníteni egy kialakuló, majd egyre inkább elmélyülõ
szerelem stációit. Követhettük, ahogy változtak idõnként a szerepek, hol a lány, hol a fiú bizonytalanodik el, adja ki magát egyre jobban a másiknak.
A fiú nagyszerûen hozta a büszke, a nõkkel szemben kicsit mégis félszeg parasztlegényt. A kislány pedig pontosan olyan volt, amilyennek az olvasó elképzelhette Zsuzsikát. Kicsit kacér, szeszélyes, de tisztalelkû lányka, aki valahol erõsebb, kitartóbb volt, mint a fiú.
Csak dicsérni lehet minden epizódszereplõt, mert mindegyik hiteles volt. Igaz, hogy olyan nevek voltak köztük, mint Koncz Gábor, vagy Szarvas József.
Bár tényleg nem arra figyelt az ember, mégis megállapíthatta, hogy a film készítõi minden részletre figyeltek a korhûség érdekében.
Az egy kicsit mellbe vágott, hogy az egykor oly gyönyörû Bordán Irént elõször meg sem ismertem.

Lenyûgözõ! Mind a szereplõk játéka, mind a fényképezés, mind a dramaturgia. Méltó az irodalmi mûhöz a feldolgozás. Gratuláció az összes résztvevõnek! Felejthetetlen élmény!

Nekem viszont van összehasonlítási alapom. Javaslom, elõször olvasd el a regényt, aztán nézd az eredeti filmváltozatot is. Érdemes!

Elsõ gondolatom nekem is az volt, hogy minek egy új verziót csinálni az 1971-ben készült film után. Hiszen annál jobb úgysem lehet. Szerencsére azért megnéztem ezt is, és tetszett. Bár az alaptörténet ugyanaz, mégis más a hangulata, engem is magával ragadtak a látvány, a színészek. Kedvem támadt elolvasni a regényt is.
Nekem egyébként Móricztól a kedvenc könyvem: A boldog ember. Ebben egy parasztember visszaemlékezéseit meséli el - nehézségeit és apró örömeit, inkább derûvel és humorral, mint keserûséggel. Ajánlom mindenkinek.