Téma: Tigristej

10/10
szederkényi juli 2008 máj. 07. - 21:44:55 10/10
(805/1365)
Kedves romológus, valóban van, aki szereti magát itt és másutt a film "tulajdonosának" nevezni. A sok szempontból vérzõ, bár alapjában nagyon helyes és fontos filmtörvény alapján tehetné is ezt, ha pl. engem, mint alkotót, mint rendezõt, kifizetett volna. De ez pl. nem történt meg, tessék ezt végre tudomásul venni. A jogok nincsenek náluk. Szimpla akarnokságról van szó, én is mondhatnám ezzel az erõvel, hogy enyém a Halászbástya, aludtam egykor párszor ott. Mongyuk fiú lennék. Ezér most betiltom. A Halászbástyát. Boncsák le, ne láthassa senki, mer odaakasztotta a mellvédre a barátnõm a ridiküljét, én ezt nem bírom nézni, szakítottam vele, dögöljön meg. Én vagyok itten az 50-es, 60-as, 70-es évek, egyenesen Aczél György, vagy inkább Kõhalmi Ferenc, nála gyakorolt a 80-as években Bollók Csabika (merkelfilm) velem együtt filmes ügyekben tárgyalni (BBS), aki most itten betiltogatni meg cenzúrázgatni akar, Takács Lacival meg a drága Kafával együtt. Hajrá. Csak hát 2008 van, és még pár hónapig úgymond demokrácia. Itt magasan kvalifikált, tanult (hm) emberek másfél éves munkáiról, többmilliós közpénzekrõl, pályázati döntések nyomán született társadalmi érdekû munkákról van szó. Ezeken belül is 1-rõl. Ahol ugye, hogy kinek mi fáj, azt majd legközelebb összefoglalom. Azér nem most, hogy, addig is, míg újra örülök, magatokban összefoglalhassátok, mi is történt itt az elsõ kommenttõl. Ezér ezt a filmet nem hagyjuk betiltogatni. Mert dolga van, közérdek. Csók. Na de a többit más körülmények közt, késõbb. Ezt csak szeretettel, miheztartás végett. Üdv.
romologus 2008 máj. 07. - 18:06:38
(804/1365)
... és bizonyára találsz egy olyan helyet a weben, ahonnan megint leveteti a film tulajdonosa. Nem lenne egyszerûbb megtalálni a másik oldallal a közös hangot? Egy kis engedmény nekik, egy kis engedmény tõlük, aztán összefogni az állítólag közös célért! Vagy nem is az a célotok, amit kijelentettetek? Talán a cél maga az állandó ellenségkép fenntartása, nem valakikkel, hanem valakik ellen meghatározni magatokat?
Egy dolgot nagyon szeretnék kérni! Az ilyen viszálykodáshoz kedves gádzsókáim, ne minket romákat használjátok fel ürügyül! Csináljatok filmet valami semleges témáról, mondjuk a cserebogarakról, és azon acsarkodjatok!
10/10
speedyghost 2008 máj. 06. - 20:44:05 10/10 Előzmény kadred
(803/1365)
Már csak pár nap. És...
1/10
kadred 2008 máj. 03. - 20:29:42 1/10
(802/1365)
Szegény Cséry úr, megpróbálta a film.hu-n a "Box Office: Szõkeláng és a bolygó parazsa" címû film kommentjeként beajánlani a Tigristejet. Hivatkozott az azután nemsokára levett elérhetõségekre. Azt meg, hogy az a tucat kommentelõ, meg pár érdeklõdõ 10 000-szer idekattintott (ami ennyi komment esetén nem nagy szám) egyenesen nézettségi adatnak vette.
Szõke kapitány se tudott volna ennyire mellényulni!

Tessék Csery úr belenyugodni, hogy a filmnek van tulajdonosa, és neki is vannak elvárásai a filmmel kapcsolatban. Ha teljesülnek, megnézheti.
1/10
kadred 2008 ápr. 27. - 11:43:03 1/10
(801/1365)
Na végre! Vége! Se film, se fórum. Lehet, hogy megjött az eszetek?
1/10
kadred 2008 ápr. 26. - 07:28:02 1/10 Előzmény Freeman és Kafa
(800/1365)
Ne foglalkozz ilyennel, itt a Takács és a Szederkényi kivételével senki sem a nevével szerepel. És ez valóban felvet etikai problémákat. Még nálad is Kafa, sõt nálam is. Egyetlen mentségünk van: amit itt szóvá tettünk, sokkal nagyobb etikai probkléma.
(ezzel a speedyvel meg egyszerûen nem foglalkozom.)
1/10
Freeman és Kafa 2008 ápr. 25. - 21:01:35 1/10
(799/1365)
Laci vagy Jóskapista, nem mindegy? Itt egy névtelen senki vagy, inkább örülnél, hogy megtöltöm azt a nagy semmit, amit itt képviselsz egy névvel!
Rágalmazást pedig nem az szokott elkövetni, aki észreveszi, szóváteszi, hanem aki megteszi. Mondjuk egy filmben.
10/10
speedyghost 2008 ápr. 25. - 20:45:42 10/10
(798/1365)
Egggggyáltalán nem vagyok Laci. Te is el vagy tévedve, úgy látszik mind meg vagytok zavarodva. Kadred nem SZJulinak írt, hanem a moderátornak, SZJuli HVG-linkjére válaszolva, azt leszedetendõ. Hogy mámegin mi kínos meg mi azizé szerinted meg mit moderáltak le az tökmindegy, nyilván valami szokásos személyeskedõ gyalázkodást vagy rágalmazgatást, ami telni szokott tõletek, amibõl fönn is maradt a topikon így is számtalan, és amikre még választ is szoktatok kapni, nagyon helytelenül.
1/10
Freeman és Kafa 2008 ápr. 25. - 19:21:39 1/10
(797/1365)
Na figyelj speedyghost Laci!
Kadred írt Juli barátodnak. Amit írt teljesen ártatlan kérdés volt, csak bizonyára kínos volt a válasz. Valaki - talán te - lemoderáltatta. Erre volt az a kommentje. Má' nehogy nekem kelljen megmagyarázni! Figyelj jobban, vagy ne játszd az agyad!
1/10
kadred 2008 ápr. 25. - 18:25:58 1/10
(796/1365)
Vegyél egy értelmezõ szótárt, tanulj meg magyarul helyesen, tisztázd magadban a letiltani, feljelenteni és hasonló szavak jelentését, és aztán kommentelj! Ha a szavak jelentésének tisztázása nem segít, mást is ajánlhatok!
10/10
speedyghost 2008 ápr. 25. - 18:21:48 10/10
(795/1365)
Betiltatni vagy levetetni akarni a topikról egyremegy. Szokásod szerint a moderátorhoz szaladgálsz rögtön feljelentgetni. A netre került anyagot a HVG linkelte, onnan linkelte ide SZJ. A HVG-t jelentgeted fel éppen a port hun, hogy amit lehoz, illegális, ezér vegyék le. Vagy mit akarsz a moderátortól? Vicc. Nahát a HVG pont a "bulvár" ami "intimpistáskodik".Röhej, hogy bármi van a neten, hiába közérdek a nyilvánossága mindjárt elkezded védeni a "személyiségi jogait" SZJ-tõl. Beteg vagy.
1/10
kadred 2008 ápr. 25. - 17:57:41 1/10
(794/1365)
Te meg tanulj meg olvasni! Hol van itt szó betiltásról? Tiltja a fene! Ha érdekel, fordulj ahhoz, akié. Tudod nem érvényes az a szabály, hogy ami a másé, az a tied, de ami a tied, ahhoz másnak semmi köze!
10/10
speedyghost 2008 ápr. 25. - 07:44:13 10/10
(793/1365)
Te totál beteg vagy. A HVG-t is tényleg be akarod tiltatni?
1/10
kadred 2008 ápr. 25. - 06:57:20 1/10
(792/1365)
Tisztelt moderátorok! A Szederkényi Júlia által linkelt Swajda György-féle pályázat az interneten jogellenesen van fent. A vezetõi pályázatok a döntéshozók számára készül. Az a pályázó személyes adatait is tartalmazza. Ebbõl, a pályázó nyilatkozata alapján kapják a véleményezõk a szakmai program részt. További nyilvánossághoz a szerzõ engedélye szükséges. Nem fogadható el az az érv, hogy közpénzbõl mûködõ intézményben minden legyen nyilvános. Ezt a jog sem engedi, és folyamatosan sérteni a személyes adatok védelmének jogát, a közintézmények pedig mindig üzleti hátrányban lennének gazdasági adataik nyilvánossága miatt. Ez a cél, valamint a bulvárszintû intimpistáskodás?
1/10
kadred 2008 ápr. 25. - 06:44:01 1/10
(791/1365)
Úgy gondoltam, hogy Tigristej óta.
Tényleg, az új filmedbe berakod a Tigristejbõl nálad maradt anyagokat? Netán az egész Tigristejet? Mit szól az újabb producered hozzá?
10/10
Lonestarstate 2008 ápr. 25. - 00:32:31 10/10 Előzmény G. András
(790/1365)
Nem hiszem, hogy a film befolyásolna ezen a téren.
10/10
szederkényi juli 2008 ápr. 24. - 23:59:23 10/10
(789/1365)
Sztem a filmbõl pl. látszik.
1/10
kadred 2008 ápr. 24. - 23:51:28 1/10
(788/1365)
És szoktál másokkal is beszélgetni?
10/10
szederkényi juli 2008 ápr. 24. - 23:33:10 10/10
(787/1365)
Kösz, kadred, épp az új filmemen dolgoztam, de csak hazaértem én is, közben Mickkel is beszéltem, mondtam, hogy szerintetek át kéne vágni a filmet, volna pénze rá, de csak kicsit ért rá, meg is értett, üzeni:

http://www.youtube.com/watch?v=gQedE-8Bp2g&feature=related

Mint láthatod, komoly energiákat rakott a válaszba.
5/10
G. András 2008 ápr. 24. - 22:49:10 5/10
(786/1365)
Akkor már tudom. Akkor könnyebb egy életen át rossz szájízzel gondolni rá, egy film esetleg csalóka látószöge miatt?