1990 óta nincs karácsony Kevin nélkül. Szóval több mint harminc évünk volt felkészülni a következő nagy megmérettetésre, és ebben segített nekünk a bármelyik év karácsonyi tévéműsora. Izzósorokat felkapcsolni!
November 20-án a gyermekjogokra hívják fel a figyelmet világszerte, arra emlékezve, hogy 1989-ben – mintegy 10 év előkészítő munka után – ezen a napon lépett életbe a Gyermekjogi Egyezmény, amelyet Magyarország egyébként az elsők között ratifikált.
A versenyt 2013-ban a JátékNet Webáruház indította útjára, és mai napig az esemény szakmai védnöke. Az idén 9. alkalommal megrendezésre kerülő játékmustra már országos rangú szakmai díjjá nőtte ki magát, ahol a résztvevők közül 7 kategóriában válogatott a zsűri, és a közönség is megszavazhatta a kedvenceit.
A Dívák három érettségire készülő, kallódó lány életét mutatja be: rajtuk keresztül egy egész generáció portréja kirajzolódik.
A karácsonyi szeretet mindenkié, és a Netflix egy meleg pár romantikus történetével színesíti az ünnepi kínálatot. Íme az előzetes!
Az Ivan Dragót alakító Dolph Lundgren annyira megütötte az egyik jelenetben, hogy Stallonét életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Tavaly novemberben élő közvetítés formájában ünnepelték A padlás 999. előadását. November 20-án az ezredik, jubileumi előadás nagy örömükre már közönség előtt látható a Vígszínházban.
Bernardo Atxaga minden idők legtöbbet díjazott baszk írója, aki bebizonyította, euskara nyelven is lehet világszerte ismert és elismert író az ember. Művei 32 nyelven, köztük magyarul is megjelentek, spanyolra többnyire saját maga fordítja alkotásait. November 18-án a Diálogos: spanyol-magyar irodalmi találkozások sorozatának keretében Darvasi Lászlóval tart közös estet az Urániában, míg másnap a Cervantes Intézetben a baszk irodalomról beszélget Faix Dórával, az ELTE BTK Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék igazgatójával.
A Red Notice (Különösen veszélyes bűnözők) már a bemutatása napján a Netflix legnézettebb filmje lett.
Szombaton Csobot Adél és ByeAlex válogatott a Mentorházban, vasárnap pedig Gáspár Laci és Puskás Peti csapata állt össze.
Kétféle fóka létezik, a képen látható, online vadászók és a nem láthatók, akik a kalandkedvélők. Ilyetén helyeztem el a palettán ezt az ajánlót, a kanapén fetrengő, vezetékes, és az offline népségnek. Mindenkinek jut hal. Most még nem tudom, milyen az idő hétfőn, de valahol biztosan el lehet majd programozni.
Ma már a digitális vívmányok rengeteg lehetőséget kínálnak arra, hogy aggódó szülőként nyomon követhessük gyermekeink aktivitását. Ilyen az okosóra is, amely a biztonság elősegítése mellett sajnos néha veszélyforrást is jelenthet a gyerekek számára.
A Debreceni Állatkert lehetőségeihez mérten igyekszik a természetvédelmi mentőmunka keretében otthont adni korábban kedvtelésből tartott állatoknak is; ugyanakkor különösen fontosnak tartja felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.
2018. november 12-én hunyt el Stan Lee, a Marvel univerzum alkotója. De tényleg ő teremtette a Fantasztikus Négyest, Pókembert, a Hulkot és a többi népszerű képregényfigurát? Talán igen, talán nem.