Greta Gerwignek már rég meg kellett volna kapnia, és ha kilépünk Barbielandből, máris fontosabbnak tűnik, hogy Mihalek Zsuzsa elnyerje a maga szobrocskáját.
Orwell szerint minden művészet propaganda, de az ösztöneink tiltakoznak a kijelentés ellen. De ha nincs is így, élvezhetünk-e olyan filmeket, amik valaki „szekerét tolják”?
Discmannel és kinyithatós telefonokkal a kézben eredünk utána, mit is eszik a kétezres éveken a Z-generáció, amely nem is emlékezhet még rá.
Megeszi a kapitalizmus a kapitalizmuskritikus filmeket. Az Élősködők és a Squid Game nyomán pedig megállíthatatlan trend lett a szegények és a gazdagok ellentétén gazdagodni.
Így szokott lenni azokkal a dolgokkal, amit nagyon vár az ember: Bradley Cooper zenés életrajzi filmje csalódás volt. Akkor is, ha sejtettem, hogy egy ilyen tarka és szerteágazó élet, mint Leonard Bernsteiné, nehezen fér bele két órába.
Az utolsó álomban elbeszéli anyja halálát, egy-két lényegtelennek tűnő művészi munkáját, és közread egy rakás furcsa novellát, amivel nem tudunk mit kezdeni azontúl, hogy remekül szórakozunk rajtuk.
Ha a nagy filmstúdiók továbbra is meghamisítják a valóságot, hogy fekete karaktereket írjanak a történelembe, azzal a kisebbségeknek ártanak a leginkább.
A Médiahatóság megbüntetné a csatornát, a nézők is érzik, hogy valami nem stimmel, de hát éppen ez benne a jó.
A James Bond-filmben még homályos fantázia volt, ma már lehetséges olyan szoftver, amely nagy biztossággal ismeri fel az arcokat. De kell-e félnünk egy ilyen technológiától?
Két és fél, aktív hírfogyasztással és festéssel töltött év eredménye látható DrMáriás új, igen vaskos albumában, amelyhez az új Tudósok-lemez is jár.
Nem harsogó finálé, csak nosztalgikus utóirat lett a Now And Then, amit a Beatles utolsó dalának mondanak.
A Poker Face szégyentelenül apellál a hetvenes évek iránt érzett nosztalgiára, miközben nem akar több lenni, mint könnyen fogyasztható délutáni krimi.
A 21 éves zenész gyors felemelkedését még mindig irigykedve figyelik, pedig ideje lenne inkább az értékeit észrevenni.
Megpróbáljuk megfejteni az ostobaságot, és utánajárni annak, mi a különbség Oscar Wilde és a Kőgazdag fiatalok között.
A Marvel nyáron debütáló minisorozatával, a Titkos invázióval végre külön spin-offot kapott Nick Fury. De győzhet-e a Jó egy olyan világban, amely túl összetett ahhoz, hogy átlássuk.
A filmrendező hősei egytől-egyig hasonlítanak az alkotóra, aki egy bentlakásos iskolában tanulta az életet.
Oliver Anthonyt finnyásan fogadta a baloldal, a jobboldal azonban álnokul a keblére öleli. Pedig szimpátiával kellene figyelnünk a 30 éves férfit, aki szívből énekel.