Közeleg az amerikai elnökválasztás. Filmnyelven szólva ez azt jelenti, hogy Hollywood politikailag aktívabb fele a következő
Kétféleképpen lehet ma Magyarországon közönségfilmet készíteni. Az egyik módszer követői igyekszenek letérni a kitaposott ösvényről és hazánkban nem annyira kiaknázott zsánereket próbálnak meghonosítani új vagy kevésbé ismert színészek segítségével (Zuhanórepülés, Kontroll). A másik módszer hívei biztosan vígjátékot forgatnak, amit garantáltan telipakolnak más komédiákból ismert színészekkel, a kereskedelmi tévék arcaival és mai, a kereskedelmi rádiókkal kompatibilis zenékkel (Csudafilm, S.O.S. Szerelem!). Koltai Róbert új munkája az utóbbi tábort gyarapítja.
A világhírű regényből készült, kosztümös, szerelmes drámákról mindig az jut eszembe, hogy egyesek megint az Oscart hajszolják Hollywoodban, és ehhez a nézőknek ismét le kell nyelniük egy monumentális képekben és zenékben tobzódó giccsparádét, teli mélynek látszó érzelmekkel. Az angol beteg-szerű sekélyes drámák után előítéletekkel gazdagon ellátva vártam a Színes fátyolt, és én döbbentem meg a leginkább, amikor észrevettem, hogy minden előítéletemen átgázolva szíven talált.
Vannak zsánerek, melyek a többinél kevésbé szorulnak rá az épkézláb történetvezetésre. A horror és a pornófilmek mellett
Az idei év eddig a trilógiák porba hullásáról szólt. Sírhattunk A Karib-tenger kalózai harmadik epizódjának minőségén, elkezdhettük temetni a Pókembert, és idén már Shrek sem volt a régi. Az idei trilógiaszezon utolsó előtti darabja (hátra van még A Bourne Ultimátum októberben) ezzel szemben kellemes csalódás, bár lehet, hogy csak azért, mert tőle tényleg nem is vártunk semmi különöset.
A kulináris élvezetekről számos kiváló film készült már a Szindbádtól kezdve egészen A nagy zabálásig, viszont maguk a szakácsok eddig többnyire statisztaszerepre kárhoztattak az akciófilmek konyhán át üldözős jeleneteinél. Idén nyáron most mégis övék a főszerep, hiszen Remy, a párizsi gasztropatkány alig másfél hónapja robbantott kasszát a L'ecsóban, most pedig a nyomában lohol Catherine Zeta-Jones fődíva, hogy megfőzze mindannyiunk szívét. Úgy tűnik a szakácsmunkáról mindenkinek csak az életöröm jut eszébe, ezért is lehet, hogy csak vígjátékok készülnek a témában.
És az év leghülyébb frizura díjának nyertese: Nicolas Cage!!! Már A szellemlovasban sem volt semmi a hajbeültetés és a feketére
Érdekes dolog manapság nonkonformista horrorfilmet forgatni, hiszen a műfaj alapvetően mindig a múló divatokra épült. Egyik
A láthatatlanság témája igazi filmnyelvi érdekesség, hiszen egy alapvetően vizuális műfajban pont azzal kell lenyűgözni a nézőket, amit nem láthatnak.
Ha egy filmben egy csapatnyi nem túl jól szituált amerikai kölyök belekeveredik néhány balhéba, valamint élesben mutatják
A Disturbia a Transformers után az idei év második legjobb tinifilmje, és ez nemcsak annak köszönhető, hogy Shia LaBeouf mindkét moziban főszereplő.
Egy párocska egy óvatlan pillanatban rövidítés reményében letér az autópályáról és a nagy amerikai semmi közepén találják magukat. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha kocsijuk motorja nem adná meg magát az éjszakában. Közel van azonban egy lepukkant kis motel, melynek nem túl bizalomgerjesztő portása rájuk tukmál egy szobát. A kényelmes alvás helyett gyorsan rájönnek, hogy valakik kamerákkal figyeli őket és életük bizony komoly veszélyben forog.
Hát mi más lehetne egy igazi szuperhős dolga, mint a világ megmentése? Ráadásul jelen esetben négyen is osztozhatnak e nemes feladaton.
"Vén kecske is megnyalja a sót" - foglalhatnám össze egy mondatban Rogel Michell rendező legújabb filmjének lényegét, ha ez nem lenne túlzott leegyszerűsítése ennek a bűbájosan aranyos és bölcs mozinak. A Notting Hill - Sztárom a párom rendezőjének új munkája egy igazán furcsa Lolita-történet, ami már csak azért is szokatlan, mivel főhősünk nem egy fiatalkorúba, hanem egy húsz éves lányba lesz szerelmes, csakhogy a köztük lévő több, mint ötven év mégis furcsa pikantériát ad kapcsolatuknak.
Már kb. fél évvel ezelőtt megjelentek a neten az első fotók Harry Potter első csókjáról, és bár a jelenet a filmben is szerepel,
Mielőtt a tartalom elolvasása után arra a következtetésre jutnánk, hogy a Candy csak egy újabb drogfilm a sorban, meg kell jegyeznem, hogy Neil Armfield munkájában páratlanul keveri egy romantikus szerelmesfilm jegyeit a drogfilmes eszközökkel. Nyoma sincs a Trainspotting könnyedségének, a Kamera által homályosan beteges paranoiájának, vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban féktelen abszurditásának. Ha már mindenképp hasonlítani akarom valamihez, akkor legfőképp Darren Aronofsky Rekviem egy álomért című munkája jut eszembe, hiszen hősei szintén hasonló korosztályból származnak, csakhogy az ausztrál Armfield nem olyan kegyetlen velük, mint amerikai kollégája.
Ha a francia film két olyan nagyasszonya, mint Catherine Deneuve és Emmanuelle Béart egy vászonra kerül, az még akkor is
Ifj. George W. Bush korában Amerikának nagyobb szüksége van hősökre, mint eddig bármikor. Miután az utóbbi években felsorakoztatták
Az Edgar Wright-Simon Pegg-Nick Frost trió első közös alkotása egy zseniális zombi-paródia volt Haláli hullák hajnala címmel,
A filmiparban régen érvényben van egy szabály, miszerint ha egy színésznő csodálatos szépséggel rendelkezik, ahhoz, hogy ne csak csinibabaként tartsák őt számon, legalább egy film erejéig nagyon el kell magát csúfítania.