A Twitterre három év után visszatérő Constance Wu közleményben tárta fel, hogy annak idején a közösségi médiából érkező zaklatások miatt akarta eldobni magától az életét.
Új filmmel jelentkezik Johnny Depp, mellyel reményei szerint végleg lezárul élete viharos időszaka, és bulvár(anti)hős helyett ismét színészként tekintenek rá. Depp 2020 óta kvázi feketelistán szerepel Hollywoodban.
A sztár, aki egy rosszkor elsütött fegyverrel Halyna Hutchins operatőr halálát okozta egy western forgatásán, két, Olaszországban készülő karácsonyi produkcióban kapott szerepet.
Tom Brady március 14-én jelentette be, hogy mindösszesen 40 nappal a visszavonulásának bejelentését követően, visszatér az NFL-be. Minden idők egyik, ha nem a legjobb irányítója, azonban nem az első és vélhetően nem is az utolsó ikonikus alakja a sporttörténelemnek, akinek döntését felülírta a sport és a verseny iránti szenvedélye. A bejelentés kapcsán összeszedtük a sporttörténet legendás visszatérőit.
Négy évtizednyi hallgatás után vadonatúj nagylemezzel jelentkezett minden idők egyik legsikeresebb popcsapata, a „Voyage” című korong pedig tökéletesen illeszkedik az együttes felbecsülhetetlen jelentőségű életművébe.
Az Akik az életemre törnek című thrillerben a sztár igazi akcióhősként próbál megmenteni egy komoly bajba került kiskamaszt. Nézd meg a szinkronos előzetest!
Úgy tűnik, hogy mégis visszatér a Darkside, vagyis Dave Harrington és Nicolas Jaar kollaboratív projektje.
Azt azonban még nem tudni, pontosan milyen módon. Úgy tűnik, ismét Amerika Kapitányt fogja megformálni, de ez felvet bizonyos kérdéseket – a rajongók körében is, akiknek nem felhőtlen az öröme.
Felújítja a Showtime a Michael C. Hall főszereplésével 2006 és 2013 között futott Dexter című thrillersorozatot. Tíz új epizód érkezik!
Két újabb évad érkezik a kultikus animációs sorozathoz, a Beavis & Butt-Headhez. A kilencedik és a tizedik évadot az eredeti alkotó, Mike Judge készíti.
De nem Az acélember 2-ben, hanem valamelyik másik DC-szuperhősfilmben fogja újra Clark Kentet alakítani.
2016-ban elszenvedett stroke-ja után immár másodjára áll kamerák elé a színművész. Ezúttal egy szerelmes vígjátékban játszik.
Az egykori jóbarátok egy bizarr fotóval jelentették be az örömhírt, ami miatt a rajongókon kívül az olyan sztárok is nagyon boldogok voltak (és ennek hangot is adtak), mint Reese Witherspoon vagy Gwyneth Paltrow.
A színész 1997 óta nem állt kamerák elé – most egykori legendás szerepét fogja újra eljátszani: a szórakozott professzort, Wayne Szalinskit, aki véletlenül lekicsinyítette a gyerekeit.
A Reszkessetek, betörők! egykori gyereksztárja legalábbis volt egy meghallgatáson Quentin Tarantinónál – csak sajnos nagyon elrontotta.
A sztárnak egy nagyon vicces vendégszerepe lett volna, de egy filmforgatás miatt sajnos nemet kellett mondania.
A Nancy ül a fűbenhez hét év után készül a kilencedik évad. A címszerepben továbbra is Mary-Louise Parker!