Megérkeztünk az uborkaszezonba, múlt héten vége tért az RTL vetélkedője, a Tippelj és vidd el!, a TV2-n a Szerencsekerékből szinte csak ismétléseket adtak, szóval itt a tévés szünidő is.
Az Öld meg Rómeót! furcsa kísérlet volt: egy lengyel rendező Shakespeare feldolgozása, amelyben két etnikai kisebbség esik egymásnak Amerika kellős közepén, de akad egy fiú és egy lány, aki túllép mindezen.
Az RTL leporolta és újrafazonírozta a régi vetélkedőt, ami most már nem igazán a játékról szól, hanem arról, ki milyen pikáns beszólással találja meg a másik celebet, nem csoda, hogy az első adásnak úgy lett vége, mintha el sem kezdődött volna.
Az Esterházy Art Award független szakmai zsűrije 18 művészt jelölt a díjra. A nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázatra 262 művész jelentkezett. Pályázni festészettel és festészettel operáló térinstallációs munkákkal, illetve azok terveivel lehetett.
A gonosz halottak felkelése az első pillanatban beránt a baljós hangulatba, ahol másfél órán át ott is tart.
Harold Lloyd klasszikus toronyórán lógásától a Ben Hur nyaktörő fogatversenyén át Tom Cruise repülőgépbe kapaszkodásáig összeszedtük a leghajmeresztőbb kunsztokat az elmúlt 100 év filmterméséből.
Egy lelkes csapat időt és deepfake-et nem kímélve végre emberszerű arcot faragott Dwayne Johnson Skorpiókirályának A múmia visszatérben.
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe.
560 km a jég birodalmában. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor 2022 tavaszán utánpótlás és külső segítség nélkül teljesítette a világ egyik legkeményebb ultratávú sarkvidéki kihívását, a Grönland-átkelést.