A világ legismertebb kommandós egysége, a SAS legendás kezdeteiről készítettek sorozatot a Peaky Blinders készítői, ami így együtt azért elég vagánynak hangzik. Vagány is!
Ki ne emlékezne Gálvölgyi János műsorára, ami szórakoztató szkeccsek, komédiák és paródiák sokaságából állt. A sok jó pillanat közül most kiemeltük azt az ötöt, ami talán az összeset űbereli.
Hazánk egyetlen klasszikus vidámparkja most először háromnapos halloweeni programsorozattal búcsúztatta a tavaszi szünettől október végéig tartó szezonját, amely során az Állatkerttel együtt az elmúlt két évtized viszonylatában rekordszámú, több mint 166 ezer látogatót fogadott, akik összesen mintegy 140 ezer percen át használták a játékgépeket.
E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című klasszikus meséjével bővül a Libri díszkötet-sorozata. A méltán híres karácsonyi mese ünnepi kiadásával egy olyan történet kerül a karácsonyfa alá, ami nemcsak a gyerekek számára hozza el az ünnepek varázsát, de a szülők, nagyszülők is örömüket lelik majd benne.
Tényleg, de a García! című spanyol akció-/kémsorozat nem csak ezért jobb az alapjául szolgáló, magyarul is olvasható képregénynél. Készülj fel James Bond hispán, francóista, a hatvanas évekből korunk Madridjába pottyantott verziójára!
November 3. a japán kultúra nemzetközi napja, így mi is fogtuk magunkat, és ezúttal olyan filmekből állítottunk össze egy 10-es listát, amelyből az derül ki, hogyan látják külföldi rendezők a szigetországot.
Mivel a franchise két részének is a héten van a premier-évfordulója (A bölcsek kövének 2001. november 4-én, A Tűz Serlegének 2005. november 6-án volt a díszbemutatója), a kekec könyvrajongók kedvéért összeszedtünk majd egy tucat olyan részletet, amit a filmesek eléggé benéztek az adaptáció során.
Múltkori cikkünk után összeszedtünk pár további hasonló esetet, amikor az illető színész saját ballépésével kaszálta el egyik pillanatról a másikra a pályáját – hiszen a sztárvilágban az önsorsrontás gyakoribb, mint gondolnánk.
A délelöttöt odaadjuk a gyerekeknek, ásványozzanak, boszorkányozzanak. A felnőttek zenével üthetik el a délutánt, de este még mozizhatnak kicsit a lurkókkal is!
Hogy ne gyűrjön maga alá titeket a vasárnapi melankólia, töltődjetek filmekkel - ma nagy valószínűséggel találtok olyat, ami egyből jobb kedvre derít!
Révész Emese művészettörténész és Grela Alexandra festőművész, illusztrátor 25 korszakos jelentőségű alkotó képzelt műtermének ábrázolásával mutatja be a képzőművészetet az altamirai barlangrajzoktól a Banksy-graffitikig.
Habár a nők által artikulált dühnek is ugyanúgy megvan a maga kultúrtörténete, mint a toxikus maszkulinitásnak, még ma sem teljes az egyenjogúság férfiak és nők között – ezen a téren sem.