Ősztől törvényi előírás, hogy egy narrátor elbeszéli a látássérülteknek a hazai gyártású tévéműsorokban zajló eseményeket. No de ki lehet kapcsolni, ha valakit ez zavar?
Jó nagy spéttel, de a TV2 is megcsinálta a maga vidéki vígjátéksorozatát, de azt csak ők tudhatják, kiknek szánták azt, ahogy azt is, miért nem lett még kicsit sem vicces a seggig érő homlokú Stohl András.
Vajon mit tud nekünk mondani egy kereskedelmi tévé a járványról, és hogyan tudják felhasználni ehhez saját celebjeiket? Ebből kaptunk most egy icipici ízelítőt.
Az Álarcos énekest még mindig többen nézik, mint a rivális Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpadát, de azért a TV2-nek is van mivel dicsekednie.
A TV2 saját álarcos énekes verziója papíron lehetett volna izgalmasabb, mint a konkurens csatorna egy hete indult hasonló show-ja, de úgy elhúzták, hogy azt már nem csak a néző szenvedte meg.
A TV2 új, lakásfelújítós műsorában a két nagyágyún, Ördög Nórán és Stohl Andráson kívül is mindent bevetettek, amit csak tudtak: vért, verítéket – és főleg könnyeket.
Négy különböző, mégis furcsán hasonló apukát ismerünk meg a TV2 új napi sorozatában, és a legfurcsább az egészben, hogy szinte egyikük sem szimpatikus.
A Sztárban sztár leszek! egyik emlékezetes pillanatában egy nőnek öltözött félbolond férfi alsónemű nélkül vetett cigánykereket – és mégsem ez volt a műsor legszégyenteljesebb mozzanata.
A csatorna új vetélkedője a BBC-n már futó Catchpoint című játék magyarítása, a játékvezető Kasza Tibor. Megnéztük az első adást.
A TV2 ma a nem rég elhunyt Andy Vajna előtt tiszteleg, az este folyamán több nagysikerű, általa producerelt filmet tűznek műsorra.
Ördög Nóra, az ország tévés anyukája bevette a TV2-t, és most végre megint egy testhez álló feladatot kapott: gyerekekkel kvaterkálni a kamerák előtt. Megnéztük, nem kapunk-e cukorbajt a műsortól.
A TV2 újabb saját gyártású sorozata az első epizód alapján az egész társadalom elé kíván görbe tükröt tartani egy általános iskola közösségén keresztül, ám ez egyáltalán nem sikerül neki. De vicces azért még lehet.
Hol van már az idő, amikor a Barátok közt nem talált méltó kihívóra, és napról napra, hónapról hónapra, sőt évről évre nyerte meg az RTL Klubnak a nézettségi versenyt?!
9 évig vezette Mokkát, de '97-ben tűnt fel először a csatornán a Fort Boyardban. Családi okokkal indokolta felmondását.
27 millió forintot kapott Opitz Barbi az RTL-től, miközben a Tv2-n gyerekekkel duetteztek a celebek. Átaludta a hétvégét? Megmutatjuk, mi történt a legnagyobb kereskedelmi adókon.
Az RTL-nél felpörgették egy kicsit a showműsorokat, hogy még karácsony előtt győztest hirdethessenek. Átaludtad a hétvégét? Elmeséljük miről maradtál le!
Veréb Tamás lett a Sztárban sztár győztese, VV Tivy kiesett a Való Világ 8-ból. Ez történt a hétvégén az RTL-en és a Tv2-n.
A Star Academynek és a Sztárban sztárnak mindjárt vége, az RTL X-faktorában még 11 énekes küzd a milliókért. Átaludta a hétvégét? Összefoglaljuk, mi minden történt ezalatt a tévében!