A mai nap remeknek ígérkezik egy kis tévézős lazuláshoz, ebben segítségetekre lesz egy T-Rex nevű hörcsög, egy csapat lökött gall, és egy tündéri delfin, valamint a fotelben punnyadás koronázatlan királya, Garfield is.
A Múzeumok Világnapján a Da Vinci tematikus műsorblokkal jelentkezik, mivel a múzeumok továbbra is zárva vannak. Űrkutatás, képzőművészet vagy dinoszauruszok, ezeket most mind megnézhetjük egy-egy múzeumban. Érdemes vasárnap délután bevackolni a kanapéra, és virtuális múzeumtúrára indulni, családosan.
Az ENSZ 1993-ban nyilvánította május 15-ét a Családok Nemzetközi Napjának azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet mindazokra a szociális, gazdasági és demográfiai folyamatokra, amelyek hatással vannak társadalmaink ezen alapvető egységeire, és egyúttal a családok segítésére ösztönözzön mindenkit.
Bezártak az iskolák, bezártak a múzeumok, de az élet nem állt meg, csak új keretek közé kényszerült. A Ludwig Múzeum múzeumpedagógusai sem tétlenkednek, digitális keretek között hozzák el nekünk a múzeumi élményt, és igen, a legkisebbekre is gondoltak.
Világszerte a diákok 90%-a nem járhat iskolába, és több millió család pénzügyi, munkahelyi vagy egészségügyi nehézségekkel küzd. A koronavírus-járvány globális szintű következményei korábban nem tapasztalt hatással vannak a gyermekek jólétére és oktatására.
Ha esetleg unatkoznátok, ne tegyétek! A hét utolsó napja sem hagy cserben titeket; például folytatódik kedvenc egérügynökünk kálváriája, amerika legsárgább és legzűrösebb családja is akcióba lendül, valamint kiderül, hogy a szuperhősök élete sem fenékig tejfel.
Ma sem maradtok kalandok nélkül, még otthon sem! A képernyőn vár a világ legaranyosabb lapátfülű kiselefántja, cowboy T-rexek, a Jumanji űradaptációja és Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri...
Újdonsággal jelentkezik a Pagony - a Most én olvasok! sikerén felbuzdulva elindult a Most angolul olvasok!-sorozat is, mely a kezdő olvasó korosztálynak kínál könnyen érthető, kétnyelvű könyveket. Így biztosan gyerekjáték lesz az angoltanulás.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások és a digitális, otthoni oktatás minden szülőt új feladatok és kihívások elé állít. A bezártság, a kevesebb mozgás, a túlzásba vitt étkezések mind hozzájárulhatnak a gyerekek később kialakuló betegségeihez, így ezekben a karanténterhelt időkben kiemelten fontos a tudatosság.
A világ leghíresebb macska–egér-párosa 1940-ben jelent meg először a mozivásznon, ennek alkalmából a Boomerang egy percbe sűrítette bele az elmúlt nyolcvan évet. Az évtizedek során jó párszor változott Tom és Jerry megjelenése, egyvalami azonban örök: a páros véget nem érő kergetőzése nemcsak megunhatatlan, de minden korosztályt a képernyő elé ültet.
A koronavírus következményeként az országnak minden előkészítés nélkül kellett átállnia a távoktatásra. A hirtelen változás tanárok és diákok számára egyaránt komoly kihívással jár. A Campona a megváltozott igényekhez alkalmazkodva valósította meg az ország első Interaktív biológia óráját.
A LEGO Csoport bejelentette a Universal Music Grouppal (UMG), a világ vezető zenei szórakoztató vállalatával való együttműködését, amely világszerte lehetővé teszi a gyerekek számára kreativitásuk játékon keresztüli felfedezését, miközben a zene által fejezhetik ki magukat.
Ha megvolt az anyák napi köszöntés (de csak ha tényleg megvolt), akkor kuckózzatok be a tévé elé, mert állati kalandok várnak; lesz itt képzeletbeli vidámpark, beszélő mackó, barátságos óriás és végezetül vár egy vidám hangulatú dalverseny is, ahol mindenki őrült tehetséges.
Anyák napja alkalmából különleges kisfilmmel és képeslapokkal köszönti az édesanyákat a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézmény honlapján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is közzétett, másfél perces videóban az Állatkertben most cseperedő kisállatok láthatók.
Mára hipercuki kiskutyákat (jó sokat), egy identitásproblémás verebet, egy világjáró teknőst és Pán Péter titkos történetét ajánljuk a konstans beltéri láblógatás mellé.
Május 1. a munka ünnepe, amit a "nemmunkával" ünneplünk, szóval ma hivatalosan is lehet nagyüzemben lazítani, nézzetek hozzá kalóztündéreket, kalandvágyó méhecskéket, világhatalomra törő macskákat és szupertitkos rágcsálóügynököket, akikhez képest James Bond a kanyarban sincs.
Hatalmas sikerrel zárult, több ezer résztvevőt mozgatott meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom első online gyerekemelése, a Gyereket a magasba! akció. A résztvevők ebben a nehéz időszakban szárnyakat adtak a gyerekeknek, és mosolyt varázsoltak a távol lévő nagyszülők arcára.
A koronavírus miatt kialakult helyzetre való tekintettel a Magyar Edzők Társasága úgy döntött, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az e-learning platformját, annak gyakorlatsor adatbázisát.
Balsai Móni színésznő kezdeményezésére karanténmese-sorozat indult az iskolai kényszerszünet idejére. A sorozatban Móni mesél, az illusztrációs rajzokat pedig a gyerekek készítik a projekthez.
Bár a Szépművészeti Múzeum is kényszerpihenőt tart, kapui zárva vannak a nagyközönség előtt, azért számos módon élvezhetitek otthonról is a múzeum kincseit. Igaz, hogy most be kell érnünk a képernyőn keresztüli tapasztalatszerzéssel, de a múzeum munkatársai igyekeznek mindent megtenni, hogy így is személyes élményben legyen részetek.