Csak egy apró, tényleg csak pár mozzanatot megmutató film arról, miért és mi elől menekülnek el emberek a világ másik végébe, de akik nem akarják érteni, úgysem nézik meg.
Ilyen szép filmet a kicsit komolyabb Kubo és a varázshúrok óta nem láttam, és aki szereti Mexikót, az állva fog pisilni tőle, de Disney produkcióhoz képest ez sem olyan gyerekes.
Jim Carrey az Ember a Holdon forgatásán szó szerint Andy Kaufmanná változott, és az őrületbe kergette a stábot.
Antal Nimród megcsinálta az évtized magyar akciófilmjét, amihez jár egy kellemes retróérzés, baromi jó zene, és az eddig ismeretlen Szalay Bence nagyszerű játéka, akiről nem hittem el, hogy hiteles lesz Ambrus Attila szerepében. Most jól megkövetem.
Mit kezdjünk hét nagyon vagy csak kicsit különböző Noomi Rapace-szal egy kegyetlen jövőbeli társadalomban, ahol csak egynek kéne lenni belőle? Na mégis, mit?
És bejárónőknek, dadusoknak, házvezetőnőknek és takarítónőknek! Mert a jelek szerint sokkal normálisabbak, mint pitiáner munkaadóik és azok enyhén idióta családtagjai.
A randa kritikusok most kicsit igaztalanul döngölték földbe az új DC képregényfeldolgozást, mert, bár elég bumfordira sikerült és bőven vannak hibái, jó úton halad a szupercsapat.
Úgy húsz éve egy AIDS nevű új, szörnyű betegség dermesztette meg az egész világot. Volt, aki a betegeket hibáztatta, volt, aki Isten büntetéséről beszélt, és voltak, akik tettek ellene.
A vadnyugati történetek ritkán napfényesek, de amit a részben nálunk forgatott film ránk zúdít, az nehezen viselhető el, és aztán még mindig tudunk kicsit lejjebb menni. Ebben áll a szépsége!
Egy horrornak nem kell tökéletesnek lennie, elég a jó alapötlet és a következetes, profi kivitelezés. Ja, és kell egy csaj is, és mindezt kipipálhatjuk ebben az időhurkos kaszabolós, könnyed darabban.
A legnagyobb szobrász halálának századik évfordulójára készült életrajzi film rendkívül erős mozzanatokat emel ki a művész életéből, és sok mindenbe bepillantást nyújt, mégis befejezetlen marad.
Elfenekelik a télapót, egymást, a sztriptíztáncos fiúkat és a saját anyjukkal is összevesznek. Ezeknek az elvetemült anyáknak semmi se szent. Még a Szenteste sem!
Nem az old school spagetti westernhősről van szó, és nem is annak Tarantino-féle fekete verziójáról, hanem minden idők legnagyobb gitárosáról, illetve arról, miként töltötte a háborút.
Vagy azt is írhattuk volna, így csajozik egy pakisztáni srác Amerikában esetleg azt, hogy haverkodjunk össze kómában lévő csajunk szüleivel. Vagy azt, hogyan legyünk viccesek a sürgősségin.
Hálás feladat, mégsem könnyű vászonra vinni Agatha Christie klasszikusát: nincs mit újítani rajta, csak baromi jól kell elmondani. És vigyázni kell az arányokra, Mr. Branagh!
Az izlandi filmek mind minőségi munkák, pedig nincsenek bennük sztárok, és nem készülnek rakás pénzből, de megvan az a bizonyos hangulatuk, és hol máshol találunk olyan rendezőt, akinek Thor a neve?
Ügyesen szőtték tovább a szereplők sorsát, és az új karaktereket is azonnal megszerettük. Az idei év legjobb sorozata!
Amikor Daniel Radcliffe egy méretes pondrót operált ki a saját homlokából az őserdő közepén, mindenki felhördült a moziban, pedig van itt még bőven min izgulni és hüledezni.