Az Alien: Covenant, a Páncélba zárt szellem, és igen, Az utolsó Jedik is botrányosan rossz volt! Évösszegző lista.
76 éve húzkodta meg Japán az Egyesült Államok bajuszát, és egy darabig úgy tűnt, hogy semmi sem állíthatja meg a Felkelő Nap országát. De csak egy darabig.
Affleck szeretne végre látványosan leköszönni. Vagy csak kevesli a gázsiját? Ki lesz az új Bruce Wayne?
A randa kritikusok most kicsit igaztalanul döngölték földbe az új DC képregényfeldolgozást, mert, bár elég bumfordira sikerült és bőven vannak hibái, jó úton halad a szupercsapat.
Abrams tucatnyi hírességgel forgatta le Jimmy Kimmel gyerekkori képregényének rövidfilm változatát, a végeredmény pedig iszonyú vicces.
Nem akarja örökké ezt csinálni, de szeretne elegánsan kiszállni a Warner stúdió szuperhősbizniszéből.
Legalábbis Bradley és Kevin mindenképpen, de mások is, és van, aki másra vágyik, de annak nem tetszik eléggé. Szóval bonyolult dolog ez a párválasztás, amit ez a vígjátékba rejtett dráma is igazol.
A Harvey Weinstein körül kipattant botrány óta nyomasztóan nő a szexuális zaklatással vádoltak listája.
Matt Damon és Ben Affleck együtt nőttek fel, együtt futottak be fiatalon, és őszülő édesapaként is legjobb barátok maradtak. Sőt, még a gyerekeik is együtt fognak felnőni. Az sem kizárt, hogy szerepelnek majd újra együtt filmben, de addig is nézzük meg a karrierjük legszebb közös állomásait Matt Damon 47. születésnapja alkalmából!
Ben Affleck, mindenki Gézája csakis azért kapta meg a nagyszerű pszichothriller főszerepét, mert elég butának néz ki, amikor mosolyog, de ez a mosoly is a nagy átverés része.
A képregényfilmet a 44 éves sztár írta és rendezte volna, de most már a Majmok bolygója atyja a főnök.
Ewan McGregor nagy fába vágta a fejszéjét, amikor az Amerikai pasztorál megrendezésére adta a fejét, de nem csak őt kapta el a direktori láz. Régi szokás Hollywoodban színésznek filmet rendezi, és akkor még nem is említettük Kern Andrást vagy Rudolf Pétert...
Pókember még egy ellenfelet kap, folytatódik a kalamajka a Batman körül, tényleg nem lesz Hellboy 3 - olyan sok képregényfilmes hír érkezett, hogy összegyűjtöttük egy csokorba a legfontosabbakat.
Gézánk az új Batman-film rendezői széke mellett a denevérjelmezt is otthagyná. Állítólag már tárgyal a Warnerrel.
A Warner Bros megkínálta egy rendezői székkel Matt Reeves-t, aki Ben Affleck helyére ugorna be a legújabb Batman-filmbe.
Eddig arról szóltak a hírek, hogy Ben Affleck fogja rendezni a következő Batman-filmet, de most a színész visszavonulót fúj.
Egy jó gengszterfilm legyen gyors, könyörtelen és mindvégig izgalmas, az író-rendező Affleck azonban, bár filozofál a kegyetlenségről, túlságosan szeretne maffiózóként is szimpatikus lenni.