Összegyűjtöttünk pár jó programot, amiket szívből ajánlunk azon olvasóinknak, akik nem a négy fal között töltenék a hétvégét. Akik igen, azoknak ott a tévéajánlós cikkünk!
Hétvége van és jó idő? Itt biztos valami tévedés lesz. Nem? Akkor irány a város, összegyűjtöttünk pár jó programot hétvégére.
Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede is sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy megkapó feldolgozást is.
A Punnany Massiftól a Honeybeast-en át Zoránig és Dés Lászlóig változatos zenei kínálatot tartogatnak 2018 tavaszi koncert turnéi. Valamint a keményebb műfaj kedvelői a Rómeó Vérziktől Rock Arénákon át a Tankcsapdáig megtalálhatják azt a bulit, amiért érdemes lesz kimozdulniuk.
Itt a vége, fuss el véle, a négynapos hosszúhétvége utolsó napja, de még ne szomorkodjunk, inkább töltsük el a napot kellemesen! Menjünk kiállításra, és este még egy kisebb buli is belefér.
Eljött a szombat, de ez már a harmadik szabadnap! Menjünk kiállításra, koncertre, használjuk ki a fennmaradó szabadidőt! Ehhez gyűjtöttünk pár programot.
Még mindig van három nap a hétvégéből, használjuk ki jól! A szabadidő értékes eltöltésére kínálunk pár programot március 16-ra.
Ismét Budapestre érkezik John Malkovich. Az amerikai világsztár Report on the Blind című önálló estjét mutatja be a magyar közönségnek május 23-án a Budapest Kongresszusi Központban.
A Budapest Jazz Club eredményei és fennállásának tízéves évfordulója nem csak az intézmény, de egyben a hazai jazz zene sikere is, melyben a klub tulajdonosainak és munkatársainak, a fellépő hazai és külföldi művészeknek, szervezőknek, és nem utolsó sorban a közönségnek egyaránt oroszlánrész jutott. Az egy évtizednyi működésnek köszönhetően a Budapest Jazz Club a valaha volt leghosszabb ideig aktív, így jelenleg a legrégebbi jazzklub Budapesten.
Karácsony, fenyőünnep, Xmas -most főleg nem maradhatunk zene nélkül. Koncertek és bulik december 22-től 26-ig, műfaji kötöttségek nélkül.
Keressük a megfelelő személyt, aki elénekelné Jennifer Lawrence dalát James Newton Howard koncertturnéja során több városban is.
A Fidelio a mai magyar kulturális élet kiemelkedő alakjainak számba vételével nagy vállalkozásba fogott, amelyet sikeresen teljesített, mert az elkészült kiadvány idén júniusban kiadásra került. Mi pedig összegyűjtöttük nevezett listáról azokat a szereplőket, akikkel nyáron és ősszel személyesen is találkozhatunk. Természetesen azt is eláruljuk, mikor és hol.
Országos énekversenyt hirdet a magyaroknak Hollywood legnagyobb zeneszerzője, James Newton Howard. Egy szerencsés a világsztárral együtt léphet fel novemberben a Papp László Budapest Sportarénában.