Pedig ki az, aki nem nézné azonnal a Forrest Gump, a Léon, a profi vagy a Nulladik óra második részét, ugye.
...és ezért megtalálta őket a szerencse – pontosabban egy ügynök vagy egy rendező, így beindulhatott a karrierjük. Mutatjuk a mázlistákat, akiknek az esetében persze a sors keze mellett a tehetség is nyilvánvaló.
Amikor bemutatták, kasszát robbantott és mindenki imádta az elrabolt lányát mindenen és mindenkin átgázolva megmentő volt CIA ügynök történetét, ami elsősorban a meglepő szereplőválasztásnak volt köszönhető - de nem kizárólag!
A film, ami elhozta a világnak Natalie Portmant, és világsztárrá tette Jean Renót. A tévés ismétlés kapcsán ennél sokkal izgalmasabb érdekességeket gyűjtöttünk össze nektek a Léon, a profiról.
Mindegy, hogy a CIA-től, az MI6-től vagy a hetvenes évekből érkezeztek, ezek a csajok még James Bondot is túlélik.
Korben Dallast eredetileg Zaltman Blerosnak hívták, és nem is taxisofőr volt, hanem melós egy hajtóműgyárban. A piperkőc rádiós, Ruby Rhod szerepét Prince-nek szánták – a korai vázlatrajzokon látszik is, milyen őrült ruhakölteményeket adtak volna rá!
A futárban Jason Statham helyét Olga Kurylenko veszi át, aki nem autóval, hanem motorral teljesíti az ismeretlen megbízók kéréseit, de persze itt is becsúszik egy kisebb hiba.
Talán a legszebb filmnek, amely a tengerről szól, majdnem a saját rendezője lett a főszereplője, aki maga is profi búvár volt, és akinek akkoriban nagyon is volt oka a pesszimizmusra - vagy pont a reménykedésre.
A Jurassic Park óta szentül hisszük, hogy lehetséges dínót klónozni gyantába ragadt szúnyogokból. De a vikingek sem hordtak szarvas sisakot, pedig minden kosztümös történelmi filmben így ábrázolják őket.
Jet Li nem csak a hagyományos kínai harcművészetet veti be A sárkány csókjában, hanem a még hagyományosabb kínai akupunktúrát, de nem (csak) gyógyításra használja.
Szerény költségvetésből készült, nem volt óriási marketingje, a Párizsból szeretettel mégis ma is időtálló és izgalmas akciófilm, köszönhetően a két főszereplőnek, Jonathan Rhys-Meyersnek és a kopasz John Travoltának.
A Leon, a profit és Az ötödik elemet sajnos nem tudjuk mostanában legálisan megnézni a tévében, de a Jeanne d'Arcot, a Valeriant, A szállítót, az Elrabolva 3-at, a Lucyt és az Annát viszont szerencsére igen. Luc Besson-maratonra fel!
Hosszan sorolhatnánk, honnan nyúlta az orosz fantasy az ötleteit, de a Valerian és az ezer bolygó városa az elsők között van, aztán jön Az éhezők viadala, de a koppintáshoz is kell tehetség. Vagy kéne...
Luc Besson dicsősége sajnos mára a múlté, de a napokban leadja a tévé az egyik legjobb filmjét, még 1997-ből. Nosztalgiázz velünk ezzel a tucatnyi érdekességgel, amit összegyűjtöttünk a forgatás kulisszái mögül!
Luc Besson mintha korai klasszikusa, a Nikita folytatását készítette volna el az Annával, amihez persze kellett egy új múzsa is a gyönyörű Sasha Luss személyében.
Persze, hullanak a rosszfiúk, mint a legyek, az embernek mégis az az érzése, hogy itt mindenki ráér, Jessica Chastain, Colin Farrell és John Malkovich sem rohan sehová.
Rendezőként Luc Besson oda és vissza van a kemény nőkért, akik férfiak tucatjával képesek leszámolni fél perc alatt, mint új filmje, az Anna főhőse, vagy akik valamilyen módon hatással voltak a világtörténelemre. Összeszedtük ezeket a lányokat!