A Réka és az Oltatlanok című előadásukban lesznek majd olyan szereplők, akik nem akarják beoltatni magukat, de nem róluk szól majd elsősorban a darab. Sokkal inkább arról, hogy a „gyűlöletbomba” mindenkit elpusztít, ha felrobban egyszer. Azokat is, akik jelenleg „gyűlöletbombával” a kezükben manipulálják, félemlítik meg, rabolják ki és butítják le az embertársaikat. Lesz majd min nevetni, az biztos! A történet úgy kezdődik, hogy a címben szereplő Rékát kirúgják a munkahelyéről, és egy budai villában fejeződik be, bizarr körülmények között. Ha kíváncsi rá, hogy mi történik közben, jöjjön el, nézze meg, aztán menjen haza és soha senkinek ne beszéljen arról, amit látott! Soha senkinek. Technikai munkatárs: Berecz Csaba, Bokor LászlóFodrász: Bari Boglárka
Egy zimankós téli reggelen Prudencia Hart Phd hallgató kis Ford Ka-jával megindul egykonferenciára a skót határvidékre, Kelsoba... Előadásának címe: Az alvilág inherensinterioritása a néphagyományokról szóló diskurzusokban...Egész nap sűrűn esik a hó...Prudencia Hart a hóval ellepett városban ragad...Minden megtörténik, ami megtörténhet...És az is, ami nem...Álomszerű, önfelfedező utazás, elvarázsolt alakok, ördögi találkozások, sok zene...
Shakespeare Lear király című műve nyomán. Shakespeare egyik legismertebb, ugyanakkor talán legfájdalmasabb és legszívbemarkolóbb színpadi műve a Lear király, melyről G. B. Shaw így ír: „Soha senki nem fog a Learnél jobb tragédiát írni”. A valaha erős, ám öregségében egyre inkább az őrület felé sodródó uralkodó története szinte népmesei motívummal indul - a cselekmény szerint birodalmát lányai közt megosztani kívánó Lear hálára számít, ám mélységesen csalódnia kell a hízelgő, de valódi szeretetre képtelen és számító idősebb lányai részéről. Legkisebb gyermekét, az őszinte Cordéliát viszont száműzi, mert nem az ő szája íze szerint beszél - és végül saját érzelmi vakságának áldozatává válik, országát pedig halál és pusztulás nyeli el. A több szálon futó, jól ismert példázat ugyanakkor több, mint tragikus családtörténet – egy kizökkent világot, a káoszba zuhanó emberi lét előérzetét sugallja: „A szeretet meghűl, a barátság meghasonlik, a városokban zendülés, viszály a falukon, palotákban árulás s a viszony felbomlik apa s fiú között.” – mondja Gloster, a történet másik tragikus hőse. Zaklatott korunkban katasztrofális események és változások söpörnek végig az egész világon és joggal kérdezhetjük - van remény? Vagy a sötétség teljesen elnyeli a fényt? Shakespeare tragédiájának egyetemes léptékű kérdései Valerij Fokin rendező megfogalmazásában civilizációnk mai állapotára mutatnak rá. „Nehéz idő sújt: itt engedni kell, És mondanunk, mi fáj, nem ami illik.” Szerző: Kirill Fokin
A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban. Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék ez erős motiváció mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén, továbbgondolásra késztessünk, támpontokat adjunk a problémák feldolgozásához. A történet, történetünk látszólag egyszerű, egy kis semmiség, végtelenül hétköznapi eset, apró ügy. De mi pontosan ezt a picit szeretnénk megmutatni, mert hiszünk benne, hogy ami a papíron láthatatlan, a színpadon láthatóvá válik, az apróság nagy lesz, éppen akkora méretű, ami már elég a beazonosíthatósághoz, ami tájékozódási pontokat, megerősítést, esetleg vigasztalást ad a nézőnek.
Janklovics Péter önálló estje. Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi évfordulók és lekésett szülinapok kereszttüzében – a belét maga után húzva vánszorogjon a jelöletlen sírja felé? Erre és sok hasonló kérdésre ezen az esten sem kapnak választ, de egyet megígérhetek, a belem itt is lógni fog.
Három egyfelvonásos Csehov - komédia:I. A medveSzínészek: Szűcs Nelli ( Popova Jelena Ivanovna), Varga József (Szmirnov, Grigorij Sztyepanovics), Trill Zsolt (Luka)A Medve a szövegmaszkok, a viselkedés és a bensőben lejátszódó folyamatok, illetve a tények ellentétére épül. A bezárkózott özvegyet alakító Szűcs Nelli - aki egyébként is elsőként nyerné el a legtermészetesebb magyar színésznőnek járó díjat - kikacsintás nélkül, oly finoman - bájosan formálja meg a már-már éhező, fiatal özvegyet, hogy mialatt mindenki tudja, sóhajtása, gyásza, egész imázsa hamis, mégis meglepő, amikor a nőiesen bizonytalan, majd sértetten hideg naiva amazonként "teríti le a medvét".A pálmát mindhárom jelenetben Trill Zsolt viszi el. A huszonéveit taposó ifjú A medvében vénséges lakájt alakít. Lukát, az apa - pótló öreg cselédet egy bölcs bohóc és Firsz színeiből keveri ki. A színháztörténet legjobb színházi clownjaihoz hasonlítható színész jutalomjátéka.II. A dohányzás ártalmairólSzínész: Trill Zsolt (Nyuhin Ivan Ivanovics)A dohányzás ártalmasságáról szóló monológban hihetetlenül vékony a szűk frakkban, tényleg madárijesztőnek csúfolható ez a kopasz ceruza - emberke, aki komoly tudálékossággal lép a " hallgatóság " elé.Olyan, mint a tudós karikatúrája a vicclapokban. A papucsférj vallomása alatt a közönség dől a nevetéstől, majd az idült röhögés egyre fájdalmasabbá válik: a kiszolgáltatott, rettegő kisember mind szánandóbb, szinte összezsugorodik, míg a néző torkában érezhetően nő a gombóc, és ez a szorítás csak könnyekkel oldható fel.III. LeánykérésSzínészek: Trill Zsolt (Csubukov, földbirtokos), Kacsur Andrea (Natalja Sztyepanovna, a lánya), Tóth László (Lomov, Ivan Vasziljevics)Kacsur Andrea sürgősen kiházasítandó csúnyácska vénlány - perszonifikációja viszont finomkodó lencsi-baba. Először. Azután a szelíd, halk és udvarias házikisasszony éles nyelvű boszorkánnyá válik, és metamorfózisa a hisztérikus bőgőmasinával egészül ki. Alakítását ötletesen segíti a babrálás a kötényében lévő zörgő babbal.
A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet. Eric, a ’Válásguru’ épp új ügyfele, Quentin nevében készül az újabb nagy szakításra. Megérkezik a nőhöz a szokásos csokorral, és amikor az ajtó kinyílik, Eric akkor szembesül azzal, hogy régi szerelméhez, Chloéhoz rendelték ki, aki évekkel ezelőtt magyarázat nélkül távozott az életéből. Hirtelen minden összezavarodik. Elindul egy nagy társasjáték, s közben egyre érzelmesebbé és szórakoztatóbbá válik a szakítópróba. Szerző: Tristan Petitgirard
Egy művész érvényesüléshez vezető útja kizárólag az intézményrendszeren át vezethet. Vagy mégsem? A Trafó Nagytermébe szeptember 23-án és 24-én egy olyan művész tér vissza, akinek az egész életműve bizonyítja, hogy az intézményes úton meghatározott szakmai pálya keretei közül nem csak kitörni lehet - egészében ki is lehet kerülni azokat. Ladjánszki Márta a magyar kortárstánc megkerülhetetlen innovátora, aki sem tanulmányait, sem szakmailag elismert pályáját nem intézmények hátszelének köszönheti, és a mai napig külsősként hivatkozik magára. Testanalitikus, a fizikum határaiból építkező darabjai gyakran a szó szoros értelmében formabontóak: ezekből láthat ősszel egy jubileumi válogatást a közönség a Trafóban. A „30/50" egy kettős, személyes és szakmai évfordulót bélyegző címadás: Ladjánszki idén ünnepli 50. születésnapját és pályafutásának 30. aktív évét. hagyomány kutató, kortárs táncelőadás Koncepció/Koreográfia/Tánc: Ladjánszki MártaZeneszerző/Zene: Oliver Mayne (GB/HU) és Varga Zsopin Zsolt Fénytervező: Tomáš Morávek (CZ)Táncosok: Bitó Katalin, Györke Tímea, Herold Eszter, Jobbágy Bernadett, Kovács Emese, Kovács Noémi Anna, Miklósy Alex Ádám, Mórocz Eszter, Alejandra Rosas Hernández (COL/HU), Szász Zsófia, Tamaskó Helén, Varga Boglárka, Varga Dóra, Veres Flóra Kosztümterv: PillangóKosztüm: Csorba Kriszta Smink: Károlyi Balázs Hangfelvételről részlet Kascsák Margit beszélgetésből.
A Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Évadnyitó előadása. A magyar artistaművészet hét évtizedes múltra visszatekintő utánpótlás bázisának legkarakteresebb, immár nemzetközi fesztiválokon is nagy sikerrel szereplő ifjú tehetségei mutatkoznak be a sodró lendületű show műsorban. A két részes egyedi szerkesztésű varieté gálaelőadás ünnepi csokorba gyűjti a nemzetközi karrier előtt álló produkciókat, melyek többségét, ez évben, csupán ezen az estén láthatja hazai porondon a Fővárosi Nagycirkusz közönsége.
Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”… Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra. Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl. „Egyáltalán, ha őszinték vagyunk, semmi egyebet nem tehetünk, mint hogy megöljük magunkat. Mivel azonban nem öljük meg magunkat, mert mégiscsak élni akarunk, színházat írunk és színházat játszunk. Ez a legabszurdabb és leghazugabb dolog a világon.” (Thomas Bernhard)
Elfáradt. Elfáradt a nő. Mindenét odaadta, most már másra vágyik. Természetesen írhattam volna férfit is. De nem ezt tettem.Azért írok, mert szétfeszít. Színházba azért járok, hogy kapcsolódjak. Az esetek többségében csak a mellettem ülőhöz sikerül kapcsolódnom. Színházat azért csinálok, mert ezt választottam.Ami biztos: mindig a lényeget keresem. Ez nem egy idilli folyamat, mert sajnos hajlandó vagyok érte áldozatokat hozni. A Romantikát kifejezetten az Örkény Színháznak dedikálom. Árvaházi szeretettel szeretem a színészeket, kiváltképp a géniuszokat, akik truvájokkal kápráztatnak el. De ami leginkább izgat, felkavar, undort vált ki belőlem, az az ember. Nagyon ritkán csak tetszik.Múltkor mesélte egy ismerősöm, hogy tüszős mandulagyulladása idején hogyan köpte fel a gennyet. Mondtam neki: "Fúj, eszem, nem látod?" Aztán tovább faggattam, hogy pontosan hogyan is történt.De szeretek nagyon szórakozni, nevetni is, meg ha hallom, amit a színpadon mondanak. Nem vagyok különleges.
Hogy az meg mi és mi kell hozzá?Kell egy nagyformátumú művész, jelen esetben zenész és zeneszerző, aki vette abátorságot, hogy a múlt évszázad közepe felé, Magyarországon szülessen meg. Kell az ő eseménydús élete és egyedülálló munkássága.Kell egy író, aki a könyvéből darabot ír.Kell hét baromi jól éneklő és játszó színész.Kell egy elképesztően profi zenekar.Kell zene. Jó zene. Nagyon jó zene!Kell huszonegy dal.Kell millió nagy és apró szórakoztató ötlet, játékban, zenében, táncban.Kell látvány, ami egyszerű, mégis ötletes és magával ragadó.És végül kell ön, hogy eljöjjön, megnézze, lassan elengedje magát, dúdoljon,énekeljen, emlékezzen, merengjen, megdöbbenjen, nevessen, sírjon, majd vonja le atanulságot: egyedül nem megy! A zenekar tagjai: Hoffmann György, Dobos László, Hajba Áron, Hajba Imre és Almann Gergő.
A Bányavidék trilógia 3. része. A helyszín: székely falu, valahol egy bányavidéken. Most a korábbi részekben sokat emlegetett plébános és az ő különös szeretője körül forog a történet.
Zenés szövegszínház Dobray Sarolta Üvegfal címû könyvéből. Az Üvegfal Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.Lassan, lépésenként bomlik ki és válik világossá, hogy valójában egy érzelmileg bántalmazó kapcsolattal állunk szemben. Miért csinálja Péter? Miért hagyja Léna? Mi ez a gyakran eszméletvesztésig pörgő tánc?Szeretet, szerelem hajtja? Vagy ezeknek épp valamiféle ellenkezője. Miért választjuk azt, akit választunk, sokszor szinte teljesen vakon?! Ruha: Nanushka
Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak? Ha a céges bulin nem használhatnánk idegen szavakat? Milyen lenne, ha újraszinkronizálnánk a szuperhős-filmeket tájszavakkal és nyelvjárásokkal? Milyen egy Csernusba oltott Zacher?A „Hatalmi Arcok” a hétköznapi küzdelmeinkről szól – legyen az egy egyszerű csetepaté, komolyabb haddelhadd, súlyosabb összetűzés vagy halálos tusa. A lényeg, hogy akinek nincs baja, az csinál magának. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Karinthy-gyűrűs humoristái előadásából minden kiderül.
A Házassági leckék középhaladóknak méltán az egyik legnépszerűbb előadásunk: könnyedés frivol komédia a hűtlenségről. Az eredeti előadás alaphelyzetét gondolta újra a szerző, és egyfrenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt. Kedvenc hazudozónk, Michelbajban van: felesége, Laurence ugyanis botrányt készül csapni, mivel meglátja az utcán a barátiházaspár férfi tagját az utcán amint egy idegen nővel csókolózik. Michel a kegyes hazugságmellett érvel. Nehezíti a helyzetet, hogy a két házaspár aznap együtt vacsorázik, így a katasztrófaborítékolható. Az előadást mindenkinek ajánljuk: simliseknek és őszintéknek, férfiak és nőknek,azoknak, akik látták az előző részt, és azoknak is, aki nem...
(The Unfriend). A kedves, udvarias angol házaspár, Peter és Debbie egy hajóúton összebarátkozik egy amerikai özvegyasszonnyal, Elsával. A nyaralás végén megtörténik a kölcsönös címváltás, ígértetek a jövőbeli látogatásra, ami persze, többnyire elmarad... Ezúttal azonban nem...Elsa egy szép napon becsenget hozzájuk... Addigra azonban olyasmiket olvastak róla az interneten, hogy elfogja őket a jeges rémület – nem szívesen engedik be, főként két kamaszgyerekük közelébe. De megbántani se szeretnék. A fergeteges vígjátéki helyzetekbe még egy okoskodó szomszéd és egy rendőr-őrmester is belekavar…És most, közvetlenül a londoni West End-siker után a budapesti Játékszínbe is megérkezik a rém rendes vendég…
‒ egyszerfenn, egyszerlenn szünet nélkül ‒ Külön köszönet: Parti Nóra, Csengery Dániel, László Zsolt, Kocsis Gergely, Kocsis Pál, Marton Róbert, Szatory Dávid Fenn és lenn, fenn és lenn, fenn és lenn. Így éli mindennapjait özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska a Pannónia (volt Rajk László) utcában, a huszadik század kilencvenes éveiben, meg az azt megelőző hatvan (vagy hetven) évben. Egyszer fenn, aztán lenn – ahogy az a mániás depressziósoknál szokás. A fenti időszak csodás: a nyugdíjasélet vidám, a barátok hűségesek, a család szerető, és az új szerelem lehetősége sem reménytelen. Aztán beköszönt a lent, a pokol: az öregség kínokkal teli, a magány elviselhetetlen, a család hálátlan, a szerelem pedig… ki emlékszik már arra?! Lenn, lenn, lenn, lenn. Így éli mindennapjait Maros László humorista, „a vicces Ladó”, ahogy egy ország ismeri. Házassága romokban, Vera, a szép tévébemondónő csak a bolondját járatja vele, értelmiségi humorán időnként ugyan nevet a közönség, de ő már szinte semmin. Volna mit rendbehozni az életében, de mivel anya csak egy van, ráadásul olyan, amilyen, legtöbbször az ő életét kénytelen egyengetni. És ezt özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska bizony el is várja. A jó „Lacpac” első szóra ugrik, otthagyva csapot-papot, legyen szó munkáról, családi eseményről, titkos randevúról. Ladó szabad szeretne lenni, de életét beárnyékolja a folyamatos készenlét és függés – hiszen sosem lehet tudni, mikor csörren a telefon. És ha mégsem ér rá, jön a lelki terror, majd a lelkiismeret-furdalás. Történik mindez egy darabjaira hullott családban, amelynek tagjai nem képesek valóban beszélni sem magukról, sem egymásról. Az élet meg csak telik, amíg… Meddig éljük felmenőink életét és mikor kezdjük el élni a sajátunkat?Miért olyan rohadt nehéz megértenünk egymást családon belül?Mennyit tudunk a mentális betegségekről? Illetve bocsánat… mennyit beszélünk róluk egymás közt? Mennyit tudunk arról, mit jelent megöregedni, és egy élet vége felé közeledni?És mennyire vagyunk azonosak azzal az örökséggel, amit a lehető legtávolabb szeretnénk tudni magunktól?