Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak? Ha a céges bulin nem használhatnánk idegen szavakat? Milyen lenne, ha újraszinkronizálnánk a szuperhős-filmeket tájszavakkal és nyelvjárásokkal? Milyen egy Csernusba oltott Zacher?A „Hatalmi Arcok” a hétköznapi küzdelmeinkről szól – legyen az egy egyszerű csetepaté, komolyabb haddelhadd, súlyosabb összetűzés vagy halálos tusa. A lényeg, hogy akinek nincs baja, az csinál magának. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Karinthy-gyűrűs humoristái előadásából minden kiderül.
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal. Két házaspár együtt vacsorázik, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez az alkalom viszont valamiért másnak ígérkezik. Ma van valami a levegőben. Egy amúgy is pattanásig feszült ország levegőjében. Hamarosan értesítések pittyennek a telefonokon: az államfő perceken belül bejelentést tesz. Már megint mi lehet az? Elkezdődik a nemzetiszín zászló előtt felvett nemzetnek intézett videóüzenet. Az országot támadás érte. Egy rakéta csapódott egy határmenti településbe. Négyen meghaltak. Az ország nem nézheti tétlenül honfitársainak igazságtalan halálát. Cselekedni kell. Ez már a mi háborúnk is. Azonnal elrendelik a katonakorú férfi lakosság besorozását. Tizenkét óra múlva pedig lezárják a határokat. Szereplőinknek gyorsan kell döntést hozni, ami az egész életükre hatással lehet. Kérdés, hogy tudnak-e a döntéseikkel együtt élni. Érdemes-e élni haza nélkül? Vagy érdemes meghalni egy hazáért, ami már sosem lesz a miénk? Végül lehet, hogy nemcsak az országból, de a szobából sem jutnak ki.
Kortárs kabaré. Klaus Mann regénye nyomán, Mikó Csaba és Kukk Zsófia átdolgozása alapján Urbán András és a társulat. Az interjúitokban ugattok a rendszer és a hatalom ellen. Az előadásaitok pedig ugyanazt a világot képviselik, ugyanannak a világnak a részei, amitől egyébként annyira szabadulnátok. A ti művészetetek ágyazott meg a politikának. A semmitmondó, megalázkodó művészet, ami nem akart és nem mert valamiről szólni. Csak hangulatokról, nüanszokról és bugyuta, túllihegett szakmaiságról. A legmesszebbmenő kritika egy aranyos allúzió volt, amin összekacsintottatok a nézővel. És mindenki elégedett lett, hogy tett valamit. Hogy is változhatna meg a valóság, ha a színházaitok nem változnak, ha nem meritek újjá, szabaddá tenni a kultúrát, és tovább fürödtök a kiszolgáló művészet langymelegében. De hát ki akar itt változást? Elég, ha a pozíciónk kényelmes marad, és nem kényszerít senki a bajokra gondolni. Nincs baj. Everything is all right, baby! Hol vagyok ebben én? Ugyanott. Nekem is fáj, ha visszanyal a fagyi. Eladtam a lelkem, mocskos vagyok, lelketlen és megalkuvó. Művész. Tiszta, mint a hó. Ne bántsatok. Explicit színházi tartalom – az előadás megtekintését 18 éven felülieknek ajánlják. Zenekar: Gátos Iván (zongora), Nagy Zsolt (dob), Studniczky László ‘Zsatyi’ (basszusgitár)
Sheffield. Két munkanélküli darukezelő csodálatos tervet eszel ki: férfisztriptízzel keresnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák. Elragadó, megindító történet a bolondos szervezésről, melynek végén összeáll a csapat.
-múzsadilemmák- Koncertszínház Adott egy, a feudális kiszolgáltatottság világában lavírozó zseni, aki történetesen férfi. De milyen szerep juthat ebben a világban egy zseninek, ha történetesen nő? Vajon csak múzsaként, a vágy ihletadó tárgyaként veheti ki részét az alkotásból? Haydn alakját legendák övezik - életműve a feldolgozhatatlanság és a talányok szimbóluma is lehetne. Előadásunk ezen életmű mentén a zsenialitás és a külvilág ütközéseiről, valamint a Haydn életében megjelenő nőalakok szerepeinek konfliktushelyzeteiről fogalmaz meg kérdéseket. A Metrum Trió+ fő profilját tükröző produkció klasszikus zene és színház ötvözése tánccal és vetítéssel. Haydn kompozíciói, reneszánsz, barokk és kortárs zeneművek mellett részletek hangzanak el Esterházy Péter 33 változat Haydn koponyára című drámájából, Tóth Kinga All Machine című versciklusából, valamint az előadás alkotóinak saját szövegeiből. Produkciós vezető: György-Dóczy Katalin Díszlet, látvány: Horváth Márk, Hegyi Zsolt, Pájer Alma VirágHaydn hangja: Hannus ZoltánMaria Anna Keller hangja: Nyakó JúliaBalerina hangja: Pájer Alma VirágÁrnyjáték: Kovács DomokosPlakátterv: Pájer Lilla
August Strindberg a svéd színház és irodalom egyik legismertebb, ugyanakkor igencsak ellentmondásos alakja.Nyughatatlan alkotó, mindig új formákat keresett, új színpadi megoldásokkal és játékstílussal kísérletezett. Naturalista, expresszionista és szürrealista drámái is vannak. Utolsó alkotó szakaszában, 1907-ben nyitotta meg az Intim Színházat kísérleti kamaraszínházként, ami 1910-ig működött. Ekkor írta kamaradarabjait, elsőként A pelikánt. Az izgatta, hogy a korabeli színházi hagyománnyal szakítva a nézőkhöz intim közelségben kevés szereplős, egyszerűségében is részletgazdag, megfigyelésen és tapasztalatokon alapuló hitelességgel formált történetet vigyen színre, minimáldíszletben. Nem véletlen, hogy Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei színházi műhely egyik alapítója és vezetője többedjére rendez Strindberget. Előadásaiban ő is eszköztelenségre törekszik, pusztán a színészi jelenlétre és a történetben rejlő feszültségre támaszkodik. Sajátos munkamódszerének része, hogy az előadások végső szövege a próbafolyamat során alakul ki, a színészek személyiségére is építve, ezáltal is minél érvényesebb megszólalást téve lehetővé. A pelikán egy diszfunkcionális család életébe enged betekintést. Ma divatos kifejezéssel abuzív szülőnek neveznénk az anyát, aki mindenkit manipulál maga körül, és közben saját magát tünteti föl áldozatként. Halálra gyötri férjét, fizikailag és érzelmileg is bántalmazza a gyerekeit, kijátssza őket egymás ellen. Az apa halála után a – már felnőtt – gyerekek szembesülnek az igazsággal, és nem hajlandóak tovább hazugságban élni, ezért végzetes lépésre szánják el magukat. A gyermekeit saját vérével tápláló pelikán az önfeláldozó szülői szeretet szimbóluma. Strindberg címadása ironikus gesztus. Ez a pelikán a gyermekei vérét szívja. „A fő kérdésem, hogy van-e saját sorsunk, életünk. Vannak-e szabad döntéseink. Vagy egy előre meghatározott pályán mozgunk és maga a létezés, az élet is egy olyan automatizmussá lett szörnyszülött, ami éli, csinálja magát. Akár úgy is, hogy mi semmit sem teszünk. Csak nézzük egy félig kényelmes kanapéról. Lehetséges függetleníteni magunkat a szüleinktől? És a gyerekeinktől? Csak hazudni tudunk? Brutális családtörténet 1907-ből. Változni nem változott semmi. Nem véletlen, hogy Strindberg volt Bergman legnagyobb kedvence már gyerekkorában is.” | Ördög Tamás Az előadásra, annak kamarajellege és csendjei miatt a későn (kezdés után) érkező nézőket nem tudják beengedni.
Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ.
A csavaros fordulatokban és komikus konfliktusokban gazdag Goldoni vígjátékban a gyámoltalan Florindo szerelmes Balanzoni doktor egyik lányába, Rosaurába, aki erről mit sem sejt, miközben egy másik ifjú, a nemes Ottavio Rosaura húgába, Beatricébe szerelmes, de a lánynak ki kell várnia nővére esküvőjét. Így történhet meg, hogy a fülledt velencei éjszakában Florindo titkos szerenádja után egy idegen utazó, Lelio aratja le a babérokat, és szellemes hazugságaival elcsavarja mindkét lány fejét. Csakhogy a hazugságnak az a természete, hogy egyből száz születik. És a hazugnak végül az igazságot sem hiszik el.
Mindenkiben vannak kétségek, félelmek. Vajon miket cipelhetünk magunkkal, amiket nem hogy le kéne raknunk, fel sem kellett volna vennünk , vajon minden para, para? A Bermuda háromszög tényleg létezik? Na, erre pont nem, de a többire talán tudom a választ.
Egy panellakás tisztaszobája: itt él a fiatal házaspár, akikhez látogatókérkeznek. Először a férj szülei, akikkel igazán nem könnyű jóban lenni,aztán beállít az a bizonyos hívatlan harmadik, és végleg elszabadul apokol…Szerencsére mindig van otthon pálinka.
Ferdinánd és Luise szerelmesek. De szüleik származása, a rangkülönbségek, a hatalmasok ügyeskedése, valójában minden külső körülmény ellenük dolgozik. Néha kegyetlenül és tevékenyen, máskor csak lassan, bizalmukat és reményeiket apránként emésztve fel. Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem. A lüktető, költői nyelvezetű szöveg sodrásában magasból mélybe, együttérzésből megvetésbe, reményből kétségbeesésbe, majd vissza – így sodor magával minket a fordulatokkal teli történet. Továbbá: Bálint Barna, Biczó Anna, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Fehér Laura, Harangozó Boglárka, Jónás Roland, Mezei Ábel, Orosz Gergő, Perger Mátyás, Szabó András, Tóth Brigitta, Vati Luca, Viola Péter, Vitárius Orsolya
Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére? A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021). Plakáttervező: Csáfordi László
A Házassági leckék középhaladóknak méltán az egyik legnépszerűbb előadásunk: könnyedés frivol komédia a hűtlenségről. Az eredeti előadás alaphelyzetét gondolta újra a szerző, és egyfrenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt. Kedvenc hazudozónk, Michelbajban van: felesége, Laurence ugyanis botrányt készül csapni, mivel meglátja az utcán a barátiházaspár férfi tagját az utcán amint egy idegen nővel csókolózik. Michel a kegyes hazugságmellett érvel. Nehezíti a helyzetet, hogy a két házaspár aznap együtt vacsorázik, így a katasztrófaborítékolható. Az előadást mindenkinek ajánljuk: simliseknek és őszintéknek, férfiak és nőknek,azoknak, akik látták az előző részt, és azoknak is, aki nem...
Madách Imre és Nádasdy Ádám szövege alapján. „Az emberek 2000 év előtt is olyanok voltak, mint most. Az emberiség maga tette magát azzá, ami. Mi az idő?” (Madách Imre) Madách Az ember tragédiájában nagyívű utazásra invitál. Azokat a kérdéseket teszi fel, amelyek egyidősek az emberiséggel, és hol felemelő, hol kétségbeejtő gondolatokra lel válaszként. Mi is választ akarunk, tudni akarjuk, miért küzdünk, de sejtjük, hogy a nagy Összefüggést sosem mondhatjuk ki egyetlen pontosan megfogalmazott állításként. Próbálkozunk és elbukunk, egészen addig, míg az életünk egy átlagos szerda délutánon váratlanul véget nem ér. Ádámot és Évát Lucifer vezeti az úton, megosztja velük a tudást, de az „igazság” és a „valóság” csalóka fogalmai újra és újra szétesnek körülöttük. Alkotótársaimmal minket az motivált, hogy nemzeti drámánkat kortárs szövegként olvasva olyan előadást hozzunk létre, amelyben nem Madách nyelvi és dramaturgi bravúrjai előtt hajtunk fejet, hanem megengedjük magunknak, hogy a segítségével asszociáljunk, mellérendeljünk, felnagyítsunk, átkeretezzünk témákat, és a történelmi tablók felsorakoztatása helyett az emberi élet stációit és meghatározó helyzeteit keressük. Vagyis új utazásra hívjuk azokat, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak. Székely Kriszta Díszlet-, jelmeztervező asszisztens Szabados LucaJelmeztervező gyakornok Krausz NádaDíszlettervező gyakornok Karácsony Anna Munkatársak: Bárány Bence, Batta Eszter, Brusznyiczki János, Dögei Mátyás, Elek Bea, Fodor István, Fórián Péter, Frankó Bence, Halász Attila, Kántor László, Kása Ádám, Kertész Janka, Kiss Bence, Kovács Bálint, Kovács Ildikó, Kulcsár Nóra, Makray Gábor, Masát Máté, Mészáros Gábor, Molnár László, Nagy Réka, Németh Ferenc, Ónodi Zsolt, Pap Miklós, Szabó András, Szabó Sára, Szakács László, Szalontai István, Szeberényi Lejla, Sziebert Sebestyén, Tóth Barbara, Tóth Bertalan, Tölli Judit
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.
Schwajda György komédiája, a Csoda egy teljesen groteszk helyzetből indul ki. Nagy Vencel nyomdai betűszedő egy napon elveszíti szeme világát, de miután betegállományban csak egy évig lehet, egy év után keresőképesnek nyilvánítják. Újra dolgozni jár, ám egy apró körülmény — tudniillik az, hogy vak — sok bosszúságot, s nem kis kalamajkát okoz... Szívbemarkoló helyzetkomikumok, egymásért vállalt kölcsönös hazugságok és a közösségben megnyilvánuló emberség.
Két nagyformátumú ember és különleges tudós lenyűgözően izgalmas és szenvedélyes párviadala A Díj, amelyet a világon az elsők között mutat be a Rózsavölgyi Szalon. Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda (a háború miatt két évvel később veheti át), Lise Meitnert meg sem említették. Számos tudós igazságtalannak tartotta ezt, hiszen ő adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el „hasadásnak”. A stockholmi szállodában Lise Meitner számvetésre készteti Otto Hahnt. Otto Hahnt az „atombomba atyjaként” is emlegetik. Lise Meitnert pedig az „atombomba anyjaként”. Hahn a háború után a német tudomány újjáépítésén dolgozott. Lise Meitner meggyőződéses pacifistaként – „Semmi közöm a bombához!”, mondta – az atomenergia békés felhasználására törekedett, és kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik. Lise Meitner és Otto Hahn nevét közösen is őrzi Berlinben a Hahn-Meitner Intézet.
A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra 2*70 percben (néha több), szünettel. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. A fellépők Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Wahorn András, a műsorvezető Lovász László.
Életrajzi stand up est. Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. 11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla. Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő.Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Visszatekintve olykor a haját tépi, milyen helyzetekbe sodródott akarva vagy akaratlanul – de a legtöbbször inkább nevet magán. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt. „Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre. Látvány, VJ: Katona KatiFény: Farkas Gábor
Gengszterpop. A jól ismert történet az Orfeum különleges terében egészen szokatlan és humoros köntöst kap. Az új magyar jukebox-musicalben a legnagyobb magyar előadók slágerei csendülnek fel, ugyanakkor a számok pikáns és robbanékony elegyet alkotnak az őket körülvevő véres történet nem mindig komolyan vehető figuráival. Adhat-e felmentést egy elemi erejű szerelem a legőrültebb tettekre? Ne pszichologizáljunk! Rugaszkodjunk el a valóságtól! Ezt teszi a két főhős is, Bonnie és Clyde. A darabban elhangzó dalok:Kiss Gábor – Szabó Ági: OLYAN, MINT TEPély Barna – Romhányi Áron – Szabó Ági: GYÉMÁNT ÉJSZAKÁKRakonczai Viktor – Szabó Ági: MINDHALÁLIG MELLETTEMRakonczai Viktor – Rácz Gergő – Szabó Ági: TÖRJ KI A CSENDBŐLNagy Tibor – Szabó Ági: SORSKERÉKSzűcs Norbert – Szabó Ági: IGAZ, AMI IGAZJózsa Alex – Szabó Ági: TÉPD SZÉT!Kiss Gábor – Szabó Ági: FUTOK A SZÍVEM UTÁNPély Barna – Romhányi Áron: BONI ÉS KLÁJDRakonczai Viktor – Szabó Ági: MOTEL