Máté Edina, a Szegedi Hittudományi Egyetem másodéves hallgatója meglátja az emberiség jövőjét. Látomásának lényege a következőképpen írható le: Az "ipszilon kromoszóma jelenség" következtében, a fiú újszülöttek száma a közeljövőben drasztikusan lecsökken. Egyfajta "nemi pólusváltás" zajlik le a földön száz éven belül. Minden jelentős pozíciót nők foglalnak majd el, a miniszterelnöktől a pápáig. A végső kataklizma azonban akkor következik be, amikor találnak Egyiptomban egy négyezer éves, ó- héber cserépdarabot melyen nőnemben olvasható Isten neve. Ilyen, és ehhez hasonló víziókat lát tehát Edina. Tapasztalatait megosztja néhány emberrel, akik teljesen félreértik. Őrültekházába kerül. Sorsa egyre több hasonlóságot mutat egy kétezer évvel ezelőtti zsidó-szekta alapítójának életútjával.
MadayArt produkció. Az ORIGIN c. előadás egy új kezdetről, új indulásról, egy elemi ösztönnel megáldott táncprodukció. Hét fiatal, energetikus női táncművész képviseletében az előadás egy benső univerzumot mutat meg, megtalálva a legőszintébb létezést a színpadon. Az előadás főbb összetevői a testeket és teret mozdító áram esszenciája, az elemi ösztön erejének sokszínűsége, illetve önmagunk megélése. Olyan összességet hoz létre, ahol az anyagi világot háttérbe szorítva megengedjük magunknak azt a benső létezést megmutatni, ahol már nincs álarc. A teljesség és a természetesség azok a szavak, amelyek a legátfogóbb értelemben a központja a darabnak. Az örök ősiség, mint forráskód, a megnyilvánult testiség energiahálózatainak egyértelmű összhangja.Az ORIGIN az én és az egység központja. A végtelen számú lehetőség, az organikus geometriai, akárcsak a természetben megtalálható anyagok és növények felépítése. Minden egyes ér egy hálózat része, amelyet a hálózatban futó anyagok átmenete éltet.A soha meg nem álló folyamat, ahol egyszer megszületve, majd átalakulva egy buja és dúsan mozgalmas egységes világ jön létre. Táncművészek: Alkistis Metta, Bánki Bernadett, Gyöngyösi Anna, Izabela Wróblewska, Jessica Ridge, Maria Llop Pallicé, Novreczky Lili. Kosztüm: MadayArtZene: M|Artinnovation, montázs
Csukd be a szemed, és gondolj egy kockára. Hopp, már ott is van! Most gondolj egy gömbre. Látod? Már gurul is. Most gondolj egy… mi ez? Hát ezt meg ki kérte? Honnan jött? Miért van itt?Legkisebb nézőinket utazásra hívjuk saját elméjükbe, ahol mindegyik zugban ötletek és problémák várják őket. De mire jó egy ötlet? És mihez kezdjünk egy problémával? Ezekre keressük a választ.Interaktív előadásunkra első színházi élményként gondolok. Bízom benne, hogy legkisebb nézőinknek is kedvet hozunk az álmodozáshoz...Varsányi Péter rendező 30 perc + foglalkozás
A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban, 2018 novemberétől a Magyar Színházban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és az igazi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a "bajnokok hangszerét", a felszabadító, szent elektromos gitárt... "A musical szereplői napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan hazai és külföldi rock és pop legendák neveit viselik, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Pici, Somló, Bono és Buddy Holly."
Romantius levelezés. Andy tízévesen írja meg első levelét egy copfos kislánynak, a kamasz Melissa mindenét odaadná Andyért. A sors elszakítja egymástól a két fiatalt, szerelmük levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá. A négy évtizeden át írt sorok között két teljesen különböző egyéniség rajzolódik ki. Vajon beteljesülhet valaha ez a szerelem?A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
Hogyan válik egy tizennyolc éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány, Lebstück Mária az 1848-as szabadságharc honvédhuszár főhadnagyává? Mi történik, ha kalandos életútjához csodálatos zenét és dalokat, vérpezsdítő táncokat és sok-sok humort keverünk, amit áthat az 1848-as forradalom mámora, hite és a szabadság sosem múló vágya? Huszka Jenő történelmi ihletésű operettje a Budapesti Operettszínházban két felvonásban, fiatalos lendülettel mutatja be a fordulatokkal teli történetet a bécsi forradalom kitörésétől a magyar szabadságharcig.
Az Apák és Fiaik trilógia utolsó része ismét több generáció történetét mutatja be.Miközben sokan a cigányok zömét munkanélkülinek látják, régóta kiemelkedő szerepük van a roma munkásoknak abban, hogy házak épüljenek Magyarországon. Kezdetben a vályogtégla vetés területén, később a téglagyárakban majd általában az építőiparban lett egyre fontosabb szerepük a romáknak, akik olykor identitásukhoz ragaszkodva, máskor inkább azt feladva próbáltak boldogulni. Mire juthat egy család három generáció alatt a 60-as évektől napjainkig? És mi a változás ára? Ezeket a kérdéseket vetjük fel az Apák és fiai trilógiai befejező részében az Országépítőkben, amelynek bemutatója június 30-án 19.00 órakor lesz a Füsziben (1094 Páva utca 30.).Volt egyszer egy téglavető cigányember meg annak a fia. A fiú szerelmes lett egy parasztlányba, és össze is házasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak? Ennél kicsit kacifántosabb a valóság. Mit érhet el egy roma fiú a 60-as évek Magyarországán, amikor a szavak szintjén mindenki egyenlő? Válhat-e belőle igazi magyar munkás? Tud-e biztonságot nyújtani és példát a gyerekei számára? Ők mit érhetnek el, és milyen áron? Az Országépítők megírását valós események és személyek inspirálták, ugyanakkor a fikciónak is bőven maradt tere. A 1960-as évek Magyarországán valóban működött sikeres cigány téglagyár, és jelenleg is élnek sikeres, dúsgazdag roma vállalkozók. Kérdés viszont, hogy milyen helyzetek, örömek és traumák határozzák meg az érintett családok életét.Az ötven évet felölelő történet zeneiségét az eltérő korokra jellemző dallamvilág adja a szocialista munkadaloktól egészen a rapig – az előadás zenei világát Varga Dávid és Babindák István szerezte. A vályogtéglavető nagyapát és annak unokáját Szegedi Tamás alakítja, a két generáció között álló téglagyári munkás apát pedig Csányi Dávid. Nemcsók Nóra és Farkas Ramóna számos más szereplőt kelt életre: feleséget, lányt éppúgy, mint igazgatókat vagy éppen munkanélkülieket. Rendezőasszisztens: Erhardt MártonPlakát: Füleki Anna
Shakespeare drámája alapján írt musical Magyarországon Kerényi Miklós Gábor KERO rendezésében lett átütő siker több mint 15 évvel ezelőtt, és azóta is a legnagyobb közönségkedvenc, az Aréna előadások is az ő munkáját dicsérik.Rómeó, Mercutió és Benvolió – a három hű barát - alakját ezúttal is Veréb Tamás, Cseh Dávid Péter és Kerényi Miklós Máté elevenítik meg. Júlia szerepében Kardffy Aisha bizonyíthatja ismét, hogy énekesként és színészként is a legnagyobbak között a helye. A 2019-es Aréna előadáshoz képest csak egy változás van, a dada szerepében ezúttal Baranyai Annát láthatják. Horváth Dániel (Tybald szerepében), Makrai Pál (Capulet szerepében), Muri Enikő (Capuletné szerepében), Mészáros Árpád Zsolt (Lőrinc barát szerepében) játékát élvezhetik a nézők.A szervezők elmondták, hogy hatalmas az érdeklődés, kevesebb mint ötszáz jegy maradt. Azt is elárulták, hogy a most befolyó bevételből pénzbeli segítséget ajánlanak fel az ukrajnai menekültek számára a Magyar Vöröskereszten keresztül.
“(…) suttogunk félelmekről, de nem értjük, mitőlfélünk, mert az névtelen; csak sodródunka vad, nyílt óceánon, és nincs utunk Semerre.”/Kállay Géza fordítása/ A Macbeth háborúval indul és háborúval zárul. A bosszúk sora egymást determinálja, és elveszi a jövőképet egy újabb generációtól, egy teljes országtól – mondjuk Skóciától. Ki lehet ebből lépni? Mikor? Hogy? Ki teszi meg az első lépést?És ha megtette, történik majd bármi?Shakespeare a tudatalattiba száműzött legsötétebb félelmeinkre keres válaszokat.Az, hogy 2023-ban újabb és újabb háborúk törnek ki, minket is erre sarkall. Asszisztens: Dimitrov Nikoleta
Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze. Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben. Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában. Hogy a mogorva zsaru idióta, tériszonyos társa végül mégis összeszedi minden bátorságát és felmászik a szakadó esőben a világítótorony tetejére, hogy megmentse barátját… A Filmrendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében. A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.
Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként "újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban". Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak zárva egy lakásban, ahonnan nem tehetik ki a lábukat. Az írói, rendezői ötletek segítségével az ő történetük egyetemessé növekszik, kitágítva a kis garzont az emberiség elfuserált bölcsőjévé. Az előadás az együttélés groteszk kifigurázásával a férfi-nő viszony mélyreható lelki vívódásait mutatja meg. Frusztrációink, elfojtásaink, félelmeink öltenek testet a színpadon. Álom és ébrenlét keveredik az idősíkok eltolódásával, a valóság időnként fantasztikumba vált át, miközben a nézők végig nevethetnek azokon a gyarlóságokon, amikre percenként ráismerhetnek saját hétköznapjaikból.Nóra és Alvin összeköltöznek egy garzonba. Még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy eltűnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. Nóra és Alvin tehát kényszerűségből együtt maradnak. A lakás különleges adottságainak köszönhetően több mint háromszáz évig. Nóra és Alvin, Nóra & Alvin, Nóra Alvin, Noralvin. Mint valami fájdalomcsillapító.
PB2 Company előadása. „Egy többgenerációs család szemszögéből nézünk rá arra a drámai eseményekkel teli időszakra, amikor másodpercek alatt évszázadok fordultak. Egy megindító történet, egy fiktív családi dráma a tánc és a költészet nyelvén elbeszélve. Mit jelent számukra Trianon időszaka? – a megrendülés közös érzelmi élményét, az elszakítottság okozta válságot, konfliktusokat, áldozatokat, félelmet és menekülést. Nem egy lehatárolt idejű drámai eseményt, hanem egy évtizedes előzményekkel és évszázados utóhatással bíró történelmi folyamatot, egy elementáris erőt, ami szétszakította a család egységét, békéjét.” Szabó MártonLátvány: Szabó Márton, Vincze BalázsDíszlet: Szabó Márton, Kerner János, José Blasco Pastor, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Képző- Iparművészeti képzésének festő szakos diákjaiZene: montázsTársrendező: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művészRendező- koreográfus: Szabó Márton Táncolják:Nagyszülők: Kovács Zsuzsanna, Lovas Pál Liszt-díjas kiváló és érdemes művészÉdesanya: Kócsy MónikaLányok: Pintér Rebeka, Reetta RiikonenRomán fiú: Matola DávidÉdesapa: José Blasco Pastor Valamint Behán Frida, Bene Nikolett, Cseke Borbála, Gál Bernadett, Endresz Luca, Horváth Korina, Rákos Lilla és Várvölgyi Panna, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Táncművészeti képzésének növendékei Ady Endre: Imádság háború után és Babits Mihály: Miatyánk című versét Németh János, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze mondja el felvételről.
Janne Teller világhírű ifjúsági regénye olyan könyv, amely nem fél kérdezni. Nevezték már nihilista gyerekkönyvnek és az új "A Legyek Urá"-nak, Dániában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Provokatív könyv, amely a legmélyebb, legfájóbb kérdéseket teszi fel.
Konya Turkish Sufi Music Ensemble előadása. A mevlevi rend szúfi szertartása, a szema az Istenhez való felemelkedés állomásait jelképezi a maga vallásos elemeivel és témáival, amelyekből következően megvannak a maga szabályai és jellemzői. A mevlevi rend Veled szultán és Ulu Arif Cselebi szultán idejétől kezdve szigorúan követte a csak általa gyakorolt szertartás lépéseit, de tagjai Mevlana Dzselaleddin-i Rúmi idején egy bizonyos szabályát figyelmen kívül hagyták. A szabályok Pir Adil Cselebi koráig folyamatos átalakuláson mentek át, napjainkra érték el végleges formájukat. A kerengő dervisek forgása a mevlevi szema során a mennyek birodalmát jelképezi, a fődervis pedig úgy mozog közöttük, hogy a táncosok megfelelő távolságot tartsanak egymástól. A szertartást a post-nişîn vezényli le, aki egy vörös szövet végén állva imákat kántál. A szema feltételezhetően a naprendszert jelképezi, mivel kör alakú helyen adják elő, ahol a post-nişîn maga a Nap, a fődervis a Hold, a többi dervis pedig a bolygók megszemélyesítői. A szertartáshoz tudás és összpontosítás szükséges; misztikus jelképei a kezdetektől a végig tartó út állomásait szimbolizálják. A szema során végzett forgás Isten megtapasztalása minden helyen és minden aspektusában. A lábbal dobbantás az egó határtalan, kielégíthetetlen vágyainak lábbal tiprását, az egó elleni küzdelmet és legyőzését testesíti meg. Az oldalra kitartott kar a végső tökéletesség iránti vágy kifejeződése. A szema alatt a táncos kitárja mindkét karját, a jobb keze felfelé, a bal lefelé mutat, azt jelképezve, hogy jobbunkkal kapjuk meg Isten áldását, miközben mindenkitől elfordulunk, majd a ballal továbbadjuk az áldást másoknak. Az UNESCO „Az emberiség szóbeli és szellemi kulturális örökségének mesterművei” programja keretében 2005-ben mesterművé nyilvánított mevlevi szema szertartást az UNESCO 2008-ban Törökország indítványára felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, és ezáltal megismertette az egész világgal. Igazgató: ÖMER FARUK BELVİRANLIMűvészeti igazgató: UFUK YÜRÜÇ ElőadókSzólisták:ÖMER FARUK BELVİRANLIUFUK YÜRÜÇAHMET SAMİ KÜÇÜK - PostnishinMEHMET ALİ TÜRKOĞLUHÜSEYİN KUBİLAY ÖZTUĞYASİN OĞUZHAN UĞURSÜLEYMAN ÖZEN Zenészek:AHMET SAFA MIZRAKÖZHAN GÜLTEPE - Topluluk Müdürü/Whirling DervishHAKAN KILINÇARSLANMUSA KAZIM TIĞLIOĞLUMEHMET ÖZTORUNMUHAMMET ŞÜKRÜ FIRATMEHMET UÇAK Whirling Dervish:ORHAN TEKELİOĞLUYUSUF VAROLHAKAN GÜLTEPEÖMER KILIÇAHMET SÖĞÜTÖZÜSELAMİ ÜNAL
Az előadást szerb, szlovén és horvát nyelven játsszák, angol felirattal. A Shadow Pandemic: Hidden Voices elnevezésű projekt a nők elleni erőszak kérdésével foglalkozik a Covid-19 idején. Ez a gyakran szőnyeg alá söpört kérdéskör a világjárvány alatt felerősödött, a projekt pedig három szinten foglalkozik vele:A dráma szövegkönyvével, annak színpadra állításával / előadásával, valamint a fiatalok számára szervezett drámai műhelyek szervezésével az erőszak témájában. Tekintettel arra, hogy a színházak arra hivatottak, hogy egy olyan hidat építsenek az emberek között, mely a bizalmon és az együttműködésen alapul, a projekt célja, hogy különösen a fiatalok körében hívja fel a figyelmet a nők elleni erőszak konkrét kérdéseire a kijárási tilalom körülményei között. A projekt nyílt pályázatot írt ki horvát, szlovén és szerb női szerzők számára, és kiválasztott három (horvát, szlovén és szerb nyelvű) forgatókönyvet/színdarabot, amelyek az erőszakról szólnak az említett kontextusban. A három forgatókönyvből aztán egy antológia készült, amelyben a régióból mintegy 30 művész vett részt. A drámai műhelymunkák 60 fiatal bevonásával zajlottak, akik a színdarabokat feldolgozták és elpróbálták, hogy jobban megértsék a nők elleni erőszak kérdését. A végeredmény 11 előadás lesz a partnerországokban, valamint Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, illetve a 3 színdarab kiadásra kerül e-könyv formájában, valamint angol fordítása is elérhetővé válik.
A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikusmusical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában. Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű. Főbb szerepekben: SzomorGyörgy, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Füredi Nikolett, Gubik Petra, Széles Flóra, Kocsis Dénes, Sándor Péter, Kerényi Miklós Máté, Gömöri András Máté, Cseh Dávid Péter, Szerényi László
Baráznay Ignác Tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával, melynek során bármi megtörténhet, visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál kap állást.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. A FILC / Fischer Iván Lakásszínháza /saját produkcióját először 2015. december 15-én láthatta a közönség, Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében. A darab azóta több, mint 140 teltházas előadás élt meg, s bemutatták több fesztiválon és játszóhelyen. Ferencz Győző irodalomtörténész, a hagyaték gondozója: "Gyarmati Fanni azt mondta, hogy azért vezetett naplót, hogy megmaradjon, ami Radnóti Miklóssal történt. De nem az utókorra gondolt, hanem arra, hogy ha később, öregkorukban szükség lesz valami adatra, vissza tudják keresni. A napló kezdetben belső használatra készült. Az első bejegyzésekben ez érződik is, tényszerűen regisztrálja, mikor mi történt. Ám ahogy telt az idő, egyre több lett a kommentár, reflexió. De mindig szűkszavúan. Eleinte szinte mindennap írt, ceruzával, gyorsírással, elalvás előtt, ahogy a dolgok eszébe jutottak. Ez egyrészt hitelesíti őszinteségét, másrészt látni engedi gondolkodásmódját." Gyarmati Fanni (1912-2014) Radnóti Miklós felesége és múzsája 1935 januárjában, huszonhárom éves korában, néhány hónappal a költővel kötött házassága előtt kezdett naplót írni. A bejegyzéseknek 1946 szeptemberében szakadt vége, pár héttel azután, hogy a harmadik munkaszolgálata alatt 1944-ben meggyilkolt költőt Budapesten is eltemették. A tizenkét éven át, sokszor napi rendszerességgel vezetett napló tehát egyszerre korrajz és személyes sorstragédia. Az olvasó előtt megelevenedik a Radnóti házaspár szűkebb élete és környezete: bepillanthatunk a haladó magyar irodalmi és művészeti élet hétköznapjaiba egy mind jobban fasizálódó országban, hallhatunk a sűrű baráti összejövetelekről, a párizsi utazásokról, mindennapi apró-cseprő ügyekről, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk egy fiatal, felnőtt, dolgozó nő életébe is, aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a háttérből minden lehetséges eszközzel segítse férje költői kibontakozását. Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak "Mik"-nek hívott Radnóti költői tehetségében.Megrázó és páratlan értékű szöveg és előadás.