1975-ben avatták fel Budapesten a Taurus gumigyárat. Ehhez képest eggyel kevésbé tűnik érdekesnek, de abban az évben született Borgula András, a Gólem Színház megalapítója és művészeti vezetője. De ha eláruljuk, hogy Magyarország egyetlen zsidó színházának vezetője évekig azt sem tudta, hogy zsidó, máris izgalmasabb a dolog. Ezt és számos más történetet is fényképes bizonyítékokkal tud alátámasztani! És szerinte annyira érdekes az eddigi élete, hogy másoknak is szívesen mesél róla. És természetesen szerinte ezt jól is csinálja. És persze szerinte szórakoztatóan. Szerinte az, ahogy kiderült, hogy zsidó, vagy az, ahogy Izraelbe költözött, vagy az, ahogy katona volt, vagy az, ahogy a zsidó színház megalakult, kész kabaré. Most majd kiderül. Meghallgathatja a nagyközönség is ezt a személyes vallomást a családi fotóalbumból illusztrált képekkel. (Mi már láttuk és hallottuk: az utóbbi 15 évben folyamatosan beszél, most már hallgassátok ti!)
Legkisebb táncosaik megmérettetése.A Magyar Nemzeti Balettintézet immáron hetedik évada működik, az elmúlt évek alatt az első növendékek már ifjú hölgyekké cseperedtek, komoly tánctudással rendelkeznek. Nagy örömünkre érkezik az utánpótlás is, mára már 7 évfolyamon és 5 előkészítő csoportban tanulnak a gyermekek óvodás kortól. Nagy lelkesedéssel készülnek mesterek és növendékek, hogy egy gála keretében megmutassák mindazt, amit tudnak, tanultak. A fergeteges műsor alapja a klasszikus balett, de sztepp, modern tánc, karaktertánc és néptánc is színesíti a műsort, melyre szeretettel várjuk a rokonokat, barátokat és minden táncszerető embert. Balettmesterek: Chernakova Olga, Csere Éva, Gyarmati Zsófia, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kovács Dénes, Kőszegi Katalin, Stáry Katalin, Pavlova Tamara, Rafai-Vetési Adrienn Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.
Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszeplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát. A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában. Székely Csaba a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb hangú drámaírója, aki annak idején a Bánya-trilógiájával berobbant az erdélyi, nem sokkal később a magyarországi színházi életbe is. Hangfelvételen közreműködik: Náray Erika
A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban, 2018 novemberétől a Magyar Színházban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és az igazi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a "bajnokok hangszerét", a felszabadító, szent elektromos gitárt... "A musical szereplői napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan hazai és külföldi rock és pop legendák neveit viselik, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Pici, Somló, Bono és Buddy Holly."
18. század, Velence, Karnevál. A városban dúl az élet és az utcák a mulatozástól zajosak. Négy maradi, karakán férfi azonban szembe szállva minden normával és emberséggel, hatalmaskodni kezdenek családjaikon és megtagadnak tőlük minden szórakozást és ünneplést. A feszültség egyre nő és minden a feje tetejére áll, amikor az urak feleségei összefognak, hogy kiálljanak két fiatalért, akik maguk is a faragatlan bánásmód áldozatai. Humoros és sokszor megható komika a szerelemről, a családról, a barátságról és a városi intrikákról. A művet előadja: a Novum Theatrum Productions budapesti fiatalokból álló társulata. Fény- és hangtechnikus: Mátyus KárolyProducer: Kádi BenedekFordította és rendezte: Schreck Péter Szereplők: Lunardo - Sainidis-Fábry Konstantin Margarita - Lambaoglu Selin Lucietta - Tapolcsányi-Táncsits Lelle Maurizio - Szőke Boldizsár Filippetto - Kecskeméti Noel Marina - Csippán Dorka Simon - Nagy Mátyás Felice - Weisz Éden Canciano - Hera László Sebestyén Riccardo gróf - Ádány Barnabás
Adott egy történelmi idő: 20. század. Adott egy nehézség: zsidó származás. Adott egy apa: szabómester. Adott egy név: Rotschild. Minden adott körülmény ellenére Rotschild Klára nem az az ember volt, aki hagyta volna, hogy ez az összes tényező megkösse a kezét, sőt. Divat nagyasszony. Kelet Chanelje. Felnőni egy híres szabómester mellett. Bíróság. Megnyitni egy saját üzletet. Sikeressé válni. Bíróság. Párizs. Háború. Mindent elveszíteni. Kitelepítés. Újra építkezni. A rendszert mosolyogva kijátszani. A konkurenciát legyűrni. Titónénak ruhát készíteni. Külföldi vevőknek varrni. Évente többször Párizsba utazni. Tervezni. Eladni. Tervezni. Eladni. Tervezni. Egyedül. Ez az igaz történetek által inspirált fiktív dráma egy alternatív olvasatot mutat a divatnagyasszony életéről. Rotschild Klára: Rotschild Klára.
A KVTársulat bemutatója egy drámacsoport munkáját követi végig. A darab a csoport által játszott drámajátékokból, és a foglalkozások közti szünetekből áll össze. Az előadás hősei egy bárhol elhelyezhető kisváros lakosai, akik a mindennapi életük problémáit és konfliktusait „hozzák be” a csoportba. Annie Baker Magyarországon még nem játszott darabja olyan kérdéseket feszeget, mint hogy alkalmas-e a színház tramuafeldolgozásra, az élet jobbá tételére, vagy egyáltalán bármire… A történet szerint egy középkorú drámatanár színházpedagógiai, drámajátékokból összeállított foglalkozást indít, amelyre négyen jelentkeznek: a tanár férje, egy 16 éves lány, akinek színésznői ambíciói vannak, és konkrét, színészi tudást remél ettől a foglalkozástól, egy ex-színésznő, aki megpróbálja újrakezdeni az életét és egy középkorú, válságban lévő férfi, aki a válását igyekszik feldolgozni. Maguk a játékok is, amelyeken részt vesznek a szereplők, hétköznapiak; ismert drámapedagógiai játékok, amelyben hol ténylegesen elmélyülnek a résztvevők, hol egyáltalán nem működnek. A heti találkozások során egyre bonyolultabb viszonyrendszer és dinamika alakul ki a résztvevők között, egyre komolyabb traumák tárulnak fel és egyre komolyabb kérdőjelek merülnek fel a csoport létjogosultságával kapcsolatban. A hétköznapi hősök a színház eszközeivel próbálják csatornázni a bennük felgyülemlett rengeteg lefojtott vágyat, szorongást, sérülést. Az előadás nagy kérdése, hogy mit tud kezdeni ma a színház a valódi emberi drámákkal.
Romantius levelezés. Andy tízévesen írja meg első levelét egy copfos kislánynak, a kamasz Melissa mindenét odaadná Andyért. A sors elszakítja egymástól a két fiatalt, szerelmük levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá. A négy évtizeden át írt sorok között két teljesen különböző egyéniség rajzolódik ki. Vajon beteljesülhet valaha ez a szerelem?A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
Hogyan válik egy tizennyolc éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány, Lebstück Mária az 1848-as szabadságharc honvédhuszár főhadnagyává? Mi történik, ha kalandos életútjához csodálatos zenét és dalokat, vérpezsdítő táncokat és sok-sok humort keverünk, amit áthat az 1848-as forradalom mámora, hite és a szabadság sosem múló vágya? Huszka Jenő történelmi ihletésű operettje a Budapesti Operettszínházban két felvonásban, fiatalos lendülettel mutatja be a fordulatokkal teli történetet a bécsi forradalom kitörésétől a magyar szabadságharcig.
Az Apák és Fiaik trilógia utolsó része ismét több generáció történetét mutatja be.Miközben sokan a cigányok zömét munkanélkülinek látják, régóta kiemelkedő szerepük van a roma munkásoknak abban, hogy házak épüljenek Magyarországon. Kezdetben a vályogtégla vetés területén, később a téglagyárakban majd általában az építőiparban lett egyre fontosabb szerepük a romáknak, akik olykor identitásukhoz ragaszkodva, máskor inkább azt feladva próbáltak boldogulni. Mire juthat egy család három generáció alatt a 60-as évektől napjainkig? És mi a változás ára? Ezeket a kérdéseket vetjük fel az Apák és fiai trilógiai befejező részében az Országépítőkben, amelynek bemutatója június 30-án 19.00 órakor lesz a Füsziben (1094 Páva utca 30.).Volt egyszer egy téglavető cigányember meg annak a fia. A fiú szerelmes lett egy parasztlányba, és össze is házasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak? Ennél kicsit kacifántosabb a valóság. Mit érhet el egy roma fiú a 60-as évek Magyarországán, amikor a szavak szintjén mindenki egyenlő? Válhat-e belőle igazi magyar munkás? Tud-e biztonságot nyújtani és példát a gyerekei számára? Ők mit érhetnek el, és milyen áron? Az Országépítők megírását valós események és személyek inspirálták, ugyanakkor a fikciónak is bőven maradt tere. A 1960-as évek Magyarországán valóban működött sikeres cigány téglagyár, és jelenleg is élnek sikeres, dúsgazdag roma vállalkozók. Kérdés viszont, hogy milyen helyzetek, örömek és traumák határozzák meg az érintett családok életét.Az ötven évet felölelő történet zeneiségét az eltérő korokra jellemző dallamvilág adja a szocialista munkadaloktól egészen a rapig – az előadás zenei világát Varga Dávid és Babindák István szerezte. A vályogtéglavető nagyapát és annak unokáját Szegedi Tamás alakítja, a két generáció között álló téglagyári munkás apát pedig Csányi Dávid. Nemcsók Nóra és Farkas Ramóna számos más szereplőt kelt életre: feleséget, lányt éppúgy, mint igazgatókat vagy éppen munkanélkülieket. Rendezőasszisztens: Erhardt MártonPlakát: Füleki Anna
Egy középkorú férfi kapcsolatai megfeneklenek. Nem magában keresi a hibát, sőt, egyáltalán nem is keresi. Lemond arról, hogy családja legyen. De a mindenbe beleavatkozó nővére miatt mégiscsak köt egy fogadást, hogy egy családi vacsorára az „igazival” érkezik. Felbérel egy színésznövendéklányt a szerep eljátszására. Aki leginkább a pénz és az improvizációs játék miatt megy bele a feladatba. A „vacsoraszínház” elég jól megy nekik… Stephen Enersen híres reklámszövegíró. Átlépett a színház világába. A kritika szerint a „lower case” című darabja (szándékosan kisbetűvel) a „kapcsolatok titkaival birkózik”. Szerző: Stephen Enersen
Shakespeare drámája alapján írt musical Magyarországon Kerényi Miklós Gábor KERO rendezésében lett átütő siker több mint 15 évvel ezelőtt, és azóta is a legnagyobb közönségkedvenc, az Aréna előadások is az ő munkáját dicsérik.Rómeó, Mercutió és Benvolió – a három hű barát - alakját ezúttal is Veréb Tamás, Cseh Dávid Péter és Kerényi Miklós Máté elevenítik meg. Júlia szerepében Kardffy Aisha bizonyíthatja ismét, hogy énekesként és színészként is a legnagyobbak között a helye. A 2019-es Aréna előadáshoz képest csak egy változás van, a dada szerepében ezúttal Baranyai Annát láthatják. Horváth Dániel (Tybald szerepében), Makrai Pál (Capulet szerepében), Muri Enikő (Capuletné szerepében), Mészáros Árpád Zsolt (Lőrinc barát szerepében) játékát élvezhetik a nézők.A szervezők elmondták, hogy hatalmas az érdeklődés, kevesebb mint ötszáz jegy maradt. Azt is elárulták, hogy a most befolyó bevételből pénzbeli segítséget ajánlanak fel az ukrajnai menekültek számára a Magyar Vöröskereszten keresztül.
“(…) suttogunk félelmekről, de nem értjük, mitőlfélünk, mert az névtelen; csak sodródunka vad, nyílt óceánon, és nincs utunk Semerre.”/Kállay Géza fordítása/ A Macbeth háborúval indul és háborúval zárul. A bosszúk sora egymást determinálja, és elveszi a jövőképet egy újabb generációtól, egy teljes országtól – mondjuk Skóciától. Ki lehet ebből lépni? Mikor? Hogy? Ki teszi meg az első lépést?És ha megtette, történik majd bármi?Shakespeare a tudatalattiba száműzött legsötétebb félelmeinkre keres válaszokat.Az, hogy 2023-ban újabb és újabb háborúk törnek ki, minket is erre sarkall. Asszisztens: Dimitrov Nikoleta
Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze. Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben. Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában. Hogy a mogorva zsaru idióta, tériszonyos társa végül mégis összeszedi minden bátorságát és felmászik a szakadó esőben a világítótorony tetejére, hogy megmentse barátját… A Filmrendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében. A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.
Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként "újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban". Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak zárva egy lakásban, ahonnan nem tehetik ki a lábukat. Az írói, rendezői ötletek segítségével az ő történetük egyetemessé növekszik, kitágítva a kis garzont az emberiség elfuserált bölcsőjévé. Az előadás az együttélés groteszk kifigurázásával a férfi-nő viszony mélyreható lelki vívódásait mutatja meg. Frusztrációink, elfojtásaink, félelmeink öltenek testet a színpadon. Álom és ébrenlét keveredik az idősíkok eltolódásával, a valóság időnként fantasztikumba vált át, miközben a nézők végig nevethetnek azokon a gyarlóságokon, amikre percenként ráismerhetnek saját hétköznapjaikból.Nóra és Alvin összeköltöznek egy garzonba. Még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy eltűnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. Nóra és Alvin tehát kényszerűségből együtt maradnak. A lakás különleges adottságainak köszönhetően több mint háromszáz évig. Nóra és Alvin, Nóra & Alvin, Nóra Alvin, Noralvin. Mint valami fájdalomcsillapító.
Magyar legendára emlékezik a balettvilág. 2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk. Széles körű szakmai ismereteivel segítette a Magyar Nemzeti Balett munkáját, hiánya együttesünk tagjaiban nagy űrt hagyott. Emlékére évente nemzetközi balettgálaestet rendezünk, amelyen a világ legjelentősebb társulatainak – Royal Ballet, Angol Nemzeti Balett, Bolsoj, Mariinszkij Színház, Párizsi Opera, Holland Nemzeti Balett – szólistái és az OPERA balettegyüttesének művészei produkcióikkal együtt tisztelegnek Nagy Iván szakmai és emberi nagysága előtt. E napon adják át a Magyar Nemzeti Balett egy művészének, balettmesterének, illetve más közreműködőjének azt a Solymosi Művészeti Díjat is, amely a múlt decemberi A diótörősorozat legjobb táncművészének jár. Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.
PB2 Company előadása. „Egy többgenerációs család szemszögéből nézünk rá arra a drámai eseményekkel teli időszakra, amikor másodpercek alatt évszázadok fordultak. Egy megindító történet, egy fiktív családi dráma a tánc és a költészet nyelvén elbeszélve. Mit jelent számukra Trianon időszaka? – a megrendülés közös érzelmi élményét, az elszakítottság okozta válságot, konfliktusokat, áldozatokat, félelmet és menekülést. Nem egy lehatárolt idejű drámai eseményt, hanem egy évtizedes előzményekkel és évszázados utóhatással bíró történelmi folyamatot, egy elementáris erőt, ami szétszakította a család egységét, békéjét.” Szabó MártonLátvány: Szabó Márton, Vincze BalázsDíszlet: Szabó Márton, Kerner János, José Blasco Pastor, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Képző- Iparművészeti képzésének festő szakos diákjaiZene: montázsTársrendező: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művészRendező- koreográfus: Szabó Márton Táncolják:Nagyszülők: Kovács Zsuzsanna, Lovas Pál Liszt-díjas kiváló és érdemes művészÉdesanya: Kócsy MónikaLányok: Pintér Rebeka, Reetta RiikonenRomán fiú: Matola DávidÉdesapa: José Blasco Pastor Valamint Behán Frida, Bene Nikolett, Cseke Borbála, Gál Bernadett, Endresz Luca, Horváth Korina, Rákos Lilla és Várvölgyi Panna, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Táncművészeti képzésének növendékei Ady Endre: Imádság háború után és Babits Mihály: Miatyánk című versét Németh János, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze mondja el felvételről.
Janne Teller világhírű ifjúsági regénye olyan könyv, amely nem fél kérdezni. Nevezték már nihilista gyerekkönyvnek és az új "A Legyek Urá"-nak, Dániában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Provokatív könyv, amely a legmélyebb, legfájóbb kérdéseket teszi fel.
Jagellók. Esetmenedzsment. Tejbegríz. A BOJZ egy szétszakadó család története, egymástól elválaszthatatlan sorsok közös kudarca. Kísérletek a szeretetre.Heine kiemelés előtt áll. Gábort már kiemelték, de úgy dönt, hogy megszökik. Big D is hazamenne, ha lenne hova. Jobb híján egymásba kapaszkodnak, miközben a gyerekkoruk világa alig észrevehetővé zsugorodik. Ha a testvéri közösség felbomlik, nincs, ami a rossz álmoktól megvédene.GÁBOR Én tudok gyógyítani, várjál! BIG D Mi vagy te? Mágus? Egy mágus ez te.GÁBOR Mágus! Mágus Songoku! Én vissza nem megyek.BIG D Te visszamennél, megölnének báttya. Kutyák! Sose menjél vissza.GÁBOR Megszöktem, érted? Keressenek. Keresseneeeek! Nem találnak!BIG D Érted? Érted? Meg nem tanának. Senkise.GÁBOR Mer eltűnök. Köddé válok.BIG D Érteeed? Keressenek. Kutyák.Somorjai Réka kortárs drámaíró, Marosvásárhelyen tanult drámaírást Kárpáti Péter és Albert Mária osztályában, 2023-ban Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjban részesült.