Te

You
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai romantikus sorozat, drámasorozat, krimisorozat, 45 perc, 2018

Értékelés:

68 szavazatból
Szerinted?
Az elragadó könyvesbolt-menedzser egy feltörekvő író megszállottja lesz, és extrém lépéseket tesz, hogy része legyen az életének.
Forgalmazó: Netflix

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
3/10
nick név jan. 22. 14:13:26 3/10
Igazság szerint a netfliksz egy métely. Egy métely a közkultúrában, és már az első pillanatában az volt.

Valóban csökkenő a színvonal, az utolsó kettő évad teljesen alulmúlta az összes másik évadot. Azokban, a kultúrbalos interpretáció mellett legalább volt valamiféle tartalom, mondanivaló, ez az elem itt viszont szinte teljesen kiveszett. Nem maradt más, csak a régi karakterek, az utolsó két évadra jellemző komolytalan (röviden szar) történet- és karakterírás, az igénytelen, hipszter zenei világ, illetve a defenzívába szorult, mégis jelen lévő progresszió, a megszokott dogmákkal és toposzokkal. Az elnyomó patriarchátussal, a nőgyűlölő, heteroszexuális, belül gyenge férfiakkal és az erős, többnyire jó szándékú nőkkel. Hurrá. A bábokat senki ne hagyja itt az előadás után.

Visszagondolva az első két évad valami egészen mást tudott még, nyilván a széria már ott is tele volt kultúrbalos, jóemberkedő frázisokkal, de akkor még volt valamiféle mondanivalója a sorozatnak, volt értékelhető története, karakteríve. Nem hibátlan, de volt neki. Ez, ami nagyjából az egyetlen erénye volt azonban az utolsó két évadra teljesen kiveszett belőle. Talán a kezdeti saját hang után a készítők csak igazodtak a netfliksz üzletpolitikai elvárásaihoz, talán ennyi volt bennük és sehogy nem lett volna több ez a széria, talán egy ponton mind a kettő megvalósult egyszerre. Bárhogy is, a Te hiába ábrázolta meglehet akaratlanul is plasztikusan a korszellem bizonyos identitásválságát, mint sorozat nem haladta meg soha az igazán jó szintet és összességében a súlytalan, néhol kínos érdektelenségbe süllyedt. Mint egy lufi, vagy egy gömbhal, többnek akart látszani mit ami volt.

Nem különösebben kár ezért a sorozatért, ahogy a netflikszért sem lenne az, nyilván utóbbi működik a saját haladóra maszkírozott, alapvetően haszonelvű logikája mentén és nem izgul azon, hogy viszonylag kevés ember milyen elképzelésekkel él a tömegkultúrával kapcsolatban és miként tekint rá ezen igények viszonylatában. Ameddig a szó szerint legkisebb közös többszörös eszköze funkcionál, ameddig a tömegek csordaként fogyasztják a nem túl nehezen emészthető, az időt kitöltő és azért indoktrináló tartalmait, addig akár a passzív ellenállás sem fogja megmozgatni. Hiszen nem csak kiszolgálja, de formálja is a közönségét és ameddig a nagyobb, vagy egy megfelelően nagy rész "van nála", addig a jelen kontextusban nem hiszem, hogy képes lenne bármi érdemi, valós változásra. Vele szemben, a tömegkultúráért az alternatívaképzés lehet az egyetlen válasz.
1/10
Emegy 2025 máj. 15. - 07:13:21 1/10
Azt hittem, valami Dexteres film lesz, de már az első résznél gyanús volt, hogy valami nem stimmel. Hat részt bírtam végignézni belőle, úgy, hogy mindig esélyt adtam, hátha a következő résznél beindul valami. Ezt a részt is már csak a csaj miatt fejeztem be. Aztán rájöttem, drágább az időm.
Nekem dögunalom volt az egész, érdemi történések nélkül 1/10
10/10
csomolungma 2025 máj. 12. - 15:04:29 10/10
You lett a vége nagyon!
3/10
Dorcika1970 2025 máj. 02. - 05:52:25 3/10
Az 5. évad a teljes mélyrepülés. Unalmas, vontatott. A nők az egyes évadokban egyre rondábbak és visszataszítóbbak. Az első 2. évad jó, a többi kuka.
Oriental Moon 2025 ápr. 30. - 06:39:00
Szerintem az 5. évad lényegesen jobb és fantáziadúsabb, mint a 4. bár az igazából nem volt szint. Viszont itt már nagyon sok olyan dolog van, ami mellőzi a realitást. Már-már zavaró.
Egyébként pörgős és fordulatos, ebben sokat javult.
Személyes véleményem szerint Joe "választottjai" egyre "silányabbak", Már Kate is nehezen emészthető számomra, de "Bronte"...
A sorozat az évadok során a "nagyon jó"-ból a "közepesen jó", de inkább "középszerű" szintig süllyedt nálam. Azt hiszem, csak az első 2 évad az, amit ajánlanék megnézni...
1/10
kadar 2025 febr. 16. - 10:48:58 1/10
Az első évadtól a negyedik évadig folyamatosan gyengül a sorozat. Némely karakter nagyon idegesítő. A sztorik mintha harapófogóval lennének nyújtva, unalmas, semmitmondó.
3/10
nick név 2024 ápr. 26. - 13:16:00 3/10
4. évad

A negyedik évadnak már az eleje sem jó, ez ebből a szempontból kivételes.

Van ebben a sorozatban a progresszívizmus kritika mellett egy vállalt progresszivizmus is. Felnőtt a z-generáció, de csodás világ, fantasztikus kilátások, a jómódú nőt kirabolja pár bűnöző, nehogy a "gazdagok" legyenek már az áldozatok... Szóval, ebben is tettős, kritizál is, de azonosul is és nem csak a karakterünk személyisége miatt, a narratívájában is megteszi. Az, hogy patriarcházó, nőgyűlölőző karaktereket ábrázol a széria egy dolog, ugyanakkor Joe ezekben a helyzetekben nem kívülállóként, vagy tettetett megértéssel viseltetik, hanem már elfogadóan nyilvánul meg, mint aki szerint ez tényleg rendben van. Felszínes, és mellőzi a kritikus gondolkodást.
-- spojleres --

Ez az évad volt idáig a legrosszabb, mélyen alulmúlta a korábbi évadokat. Most nem hullámzott a színvonal, leginkább az alsó régióban tanyázott. A karakterek és a hozzájuk köthető dinamikák túl plasztikusak voltak, amelyek súlytalanná tették az egész történetet. Alapból Angliában játszódik az évad, ami semmilyen szempontból nem egy jó előjel, de erre még a krimis vonal is rátett hat lapáttal. Ronda kastélyok, különcködő, arrogáns szereplők és egy rossz történet.

,,Franc, egy krimibe csöppentem. Ez az irodalom legalja.'' - Az évadot tekintve ez tényleg egy rossz koncepció volt.

Joe telefonjára "ráraktak" egy anonimitást biztosító, az írott mondatokat rögtön törlő programot, zavaró, értem. Emberünk miért nem törli a következő pillanatban, hogy ne játszhassanak vele kedvük szerint? Sejtelmes, baljós, veszélyes, szeretett volna lenni. Az egész tökéletesen érdektelen, erőltetett. Ez az évad egy szenvedés volt. Bevallom, elég sokat pörgettem bele, mert annyira nem érdekelt. Az egész kisiklott a számomra. Csavarcsavar, dráma, csavar, drámadráma. Köszönjük.
Hiába ötletes és hangulatos helyenként, hiába kritikus bizonyos fokig, közben mégis bevonódott a kritika tárgyába és ez egyszerűen a kritikájának az élét veszi.

-- spojleres vége --

Viaskodtam, hogy mit adjak rá, végül már a 4-es és az 5-ös között vacilláltam. A rossz, elrontott pillanatai és évadjai mellett mégsem akarok igazságtalan lenni vele, tehát úgy adok rá egy 5-öst, hogy a legkevésbé sem nevezném középszerűnek. Egyszerre keveredik benne a 3-as és a 8-asba hajló 7-es. Elvileg lesz még 5. évad, de nem feltétlen leszek kíváncsi már rá.
3/10
nick név 2024 ápr. 24. - 13:05:47 3/10
3. évad

A második évadhoz fűzött gondolatokból kimaradt Love kapcsán, de végre egy fiatal nő, aki főz. Szeret főzni, és tud is.

-- spojleres --

A kertvárosi üresség, felszínesség, képmutatás és annak széttöredező, élettelen válsága. Ami a 20. században kimaradt, hiszen a szocializmus puszta említése is stigmatikus volt a hidegháborús légkör alatt, azt az inga a 21. században visszalengve, túlkompenzálva minden korábbi gátat ontja ki magából (kérdés mi lesz, ha majd az inga megint visszaleng ebből a pozícióból is?...). Egy új utópisztikus, társadalommérnökista egyenlőségtan, amely majd biztosan megváltja a világot... Persze mindezt a "forradalmat" a tehetős, felsőközepes réteg által az egyetemi katedrákról, felülről vezérelve. Íme pár szemelvény a harmadik évados USA-progresszióból, valóban szemléletesek:

,,... túl feministák vagyunk, hogy azt mondjuk ellopta a férjét.''

,,Femdzsen szakos vagyok, ha ez vígasztal egyáltalán. Feminista dzsender és szexualitás szak.'' - Anyám borogass, nem tudom ez interdiszciplináris kijelentés volt-e ezzel...

,,Most felmegy a vércukruk! A málnában is van cukor... nem ehetnek gyümölcsöt.'' - Amikor a végletekig elkényeztetett, buborékban tartott gyerekek felnőttként saját gyereket vállalnak.

,,Fehér férfi, és a fehér férfiak millió lehetőséget kapnak.'' - Ezt a hajléktalanok jelentős része, a rozsdaövezeti fehér férfiak, vagy általában az átlagos életet élő fehér férfiak is biztosan jól az eszükbe vésik. Bájos egy olyan korban, ahol a hagyományos kiváltságok megtartása, az új előnyök követelése mellett nem az úgynevezett fehér férfiakra jellemző. A pozitív diszkrimináció válságos tünete. Persze az áldozati póz szinte mindig általánosít, így egyszerűbb levezetni.

,,A poliamoria, avagy a swingelés, a házasságunk halálhörgése.'' - Ez találó volt.

A régóta kimondásra váró anyakomplexus végre megfogalmazódott, lám fejlődik karakterünk, felismeri a sok idő után a nyilvánvalót, hát van ilyen. Egyébként fel is teszi magának a kérdést, hogy mi tartott ilyen sokáig. Azt gondolom Joe-nak erre már a második évadban bőven rá kellett volna jönnie. Egyszer talán még papucs sem lesz többé. Bizony papucs itt is, mert bár mind a ketten csalnak, de ő sokáig tényleg jó férj akar lenni, próbál a késztetéseinek ellenállni és ő is csal később (érzelmileg és testileg is), de mégis lehajtott fejjel megy bele az őt számonkérő narratívába.
Egyébként, Love sokkal-sokkal kevésbé érdekes karakter a harmadik évadban, mint a másodikban volt. Már nem azért, mert nem kap játékidőt, hanem mert úgy változtatták a karakterét. Ez nem a színésznő hibája, hanem a forgatókönyvé. A színésznő ragyogóan játszik. ,,Szerettél engem valaha is?''
A Love által (divatosan) erőltetett párcserés pótcselekvés egy ponton irodalmian torkollott a teljes káoszba. Az érzelmi kirohanásai a harmadik évadra szemléletesen megbízhatatlanná teszik. Labilissá. Egy végtelenül önző, nárcisztikus, veszélyes személlyé. Ez eddig egy bevillanásra sem tűnt fel Joe-nak?

-- spojleres vége --

A jelenetek mindemellett jól vannak felépítve, tudom meglepő referencia, de az Alias jutott helyenként eszembe róluk. Azonban, az egész évad túl semmilyen lett. Értem, hogy az ismert atomizáló válságok lettek a gyilkos házaspár életébe adaptálva és ez alapvetően lehet szellemes koncepció, de mégis sokszor leült a cselekmény. Az elején és az utolsó epizódján kívül nem volt valami erős ez az évad. A szexualitás nyilvánvalóan fontos, viszont beszédes, hogy manapság mennyi sorozat használja "nyelvi" eszközeként, ha le akar írni valamit. Ebben a formában, ebben a mennyiségben ez viszont inkább felszínes ábrázolás, mint elmélyült, tabuk nélküli igaz beszéd. Kezd ez is egyfajta közhellyé válni.
3/10
nick név 2024 ápr. 22. - 00:40:59 3/10
2. évad

-- az elejétől spojleres --

Love, a rendszerrel kiegyezett, szabadszellemű emberek gyermeke, lmbtqrszt öribari, konformista lázadó, de közben a szexualitása mégis mocskos, pontosabban van benne mocskosság. Részint posztmodern és kultúrbalos, abba a kultúrkörbe van becsatornázva, részint viszont mégis van benne valami igazi, valódi, azon túlmutató rész. Ellenben Joe kettősségével, nála kimondatlanul is beszédesen írta le a sorozat az ok-okozatiságot, a menekülés és élethazugságok útjait és a mögöttük rejtőző valódi, sebezhető, sérült személyt.

A társadalmi kontextus. Ismét, a posztmodern amerikai jólét, avagy bármilyen lét, a maga bűntudati pótcselekvéseivel.
A mai "Amerika" ábrázolása persze tovább folyt, a fehér férfiazó kiszólásokkal már Dunát lehetett volna rekeszteni. A kultúrbalos doktrína, amelyet manapság woke-nak szokás nevezni. Hangzatos, forradalmi és persze lapos. Egyszerű, mint a kő. Még dobálni is lehet vele. Meg nyilván az "erős nők" panel, ami szintén a kultúrbalos narratívát szolgálja ki szorgalmasan. A gótikus barbiházba való betörés esete és az elképzelt, "ideális" (buborék)világ... Az egyáltalán nem baj, ha egy alkotás reflektál a maga korára, bemutatja azt, legyen az bármilyen, de itt válik fontos kérdéssé a mérték és a konklúzió, ha van egyáltalán. Az ember ismeri ezeket a lózungokat, de századjára már nem feltétlenül a kritikai ábrázolás képzetét sejtetik:

,,A kétszobás kis lakásomból próbálom megdönteni a patriarchátust.'' ,,A Magnólia főleg kvír...'''
,,Antifeminista jelenség.'' ,,Ez volt a mérgező férfiasság legundorítóbb megnyilvánulása!''

Egyébként simán benne van, hogy a sok egyéb szereplő mellett azért nyilatkozik így karakterünk is a második évadban, mert a személyisége által mindig tökéletesen adaptálódni akar az új helyszínekhez és Kalifornia, nos, tudjuk jelenleg milyen, minek a központja. Mint egy kaméleon, ha kell bármikor kultúrbalos, de még a színfalak mögött is azzá válik bizonyos fokig.
A profi balfasz egymást taszító kettőssége egyébként most is pont úgy zavaró volt, mint az 1. évadban. Különös kulturális mintákat ültet ez az ábrázolás... Már egyébként a sérült szociopata képét is elültetné a széria a nézőben, de ugyanakkor Joe olyan szinten rideg és érzelemmentes amikor ölni kell, mintha csak egy legyet csapna le. A kettő kategória határán billegteti a karaktert a sorozat és ebben még mindig Dexter-hez akarja hasonlatossá tenni, csak most talán hangsúlyosabban (még ki is mondják egy ponton). Itt viszont nem egy koherens alakot látok, hanem két külön szereplőt, akik nem illenek össze, az ellentétei egymásnak. Persze mondhatnánk, hogy két személyisége van (disszociatív személyiségzavar), van egy alapjáraton, és van egy ami előjön ha baj van, de nála ez mégsem így működik, ő végig tudatosan szerep(ek)et játszik és nem egy kapcsoló vált át öntudatlanul egyik állapotból a másikba.

A történet egyébként jobb, mint az első évad története, de ez sem hibátlan. Akadnak benne teljesen ad hoc pillanatok, mert forgatókönyv, miképpen a volt barátnő, a karma rátalál, mert internet, majd megtalálja az kalitkás új rejtekhelyét, mert internet. Viszont, a második évad szerelmes jelenetei ellentétben az első évad szerelmes jeleneteivel, igazi szerelmes jelenetek, nagyon-nagyon jól megvalósítva. Elhiszed. Bár sok ponton leült az évad, de azt be kell vallanom, hogy az utolsó két rész, kiváló volt. Nagyjából minden amerikai közhelyességet mellőzött, a fordulatok működtek. A végére vált világossá teljesen, hogy ez igazából egy Bonnie és Clyde történet, ami mégsem közhelyes. Jó húzás volt, hogy a kedves, neurotikus poszthippi csaj valójában a kőkemény szociopata. Nem igazán gonosz, de a szent ügy eléréséért levetkőzi minden civilizációs gátlását. Ő jól volt felépítve, úgy tudott meglepni, hogy a valódi arcát egyrészt láthatatlanul mélyre elásta a külvilág felé mutatott élethazugságával, aranyos-törékeny szerepkarakterével, másrészről ismerve a cselekményt mégis végig benne volt.

-- spojleres vége --

Ezt a hozzászólást rövidebbre akartam venni mint az előzőt, nem feltétlen sikerült. De, a harmadik évad most lényegesen jobban érdekel, mint az első után a második, szóval, a következőhöz fűzött gondolatok talán már kevésbé lesznek terjengősek. Egyébként jelenleg nem mondanám fantasztikus, maradandó, kifejezetten remek sorozatnak, de a kortársai átlagából (~2020-) mégis magasan kiemelkedik, a helyenként irritatív ábrázolása mellett pedig képes hatni a karaktereivel, képes azok egy részét jól építeni, kibontani és általuk egész jó korrajzot továbbadni. És ami még fontosabb, egy egész jó történetet létrehozni.
3/10
nick név 2024 ápr. 17. - 22:03:37 3/10
Az első évad alapján. Egy remek ajánlás volt. Persze közel sem hibátlan a sorozat, de így is messze kiemelkedik a kortársai színvonalából. Az első egy-két rész, meglepően jól működött... Aztán később előjött pár az én ízlésemnek visszás pont. Mondhatnám úgy is, hogy nagyon jól indult, de később mégsem töltötte ki azt a teret, amit korábban kijárt magának, amire predesztinálva lett volna. Elsőre érdekes, hogy ez a széria pont a Netflix-en fut, de valójában a Netflix csak felületet biztosít neki, egy lehetőséget, pusztán üzletpolitikai, ars poeticai szempontok szerint, ha az utóbbi egyáltalán létező fogalom nála. Nyilván nem az a progresszív, neomarxista szellemiség lengi körbe, ami Nyugaton szinte mindent, de bizonyos mértékig annak az elemei felfedezhetőek benne, mint mondjuk egy a környezetét leíró darabnál.
-- enyhén spojleres --
Bájos pillanat, amikor már "járás" közben (és egy bulin is bemutatott faszija mellett), annak a harmadik-negyedik napján mással kufircol a leendő nagy Ő, és eközben flörtöl is virtuálisan 12 egyéb illetővel. Persze egy olyan nőtől, aki virtuális celebet akar kreálni magából, nem igazán kell többet várni. Mondjuk a főszereplőtől azért vártam volna valami többet, mondjuk kidobja és viszlát. Pszichopata főhősünknek olybá tűnik annyira nincs egoja, még egészséges mértékben sem, hogy mint Buddha, csak hagyja, hogy ilyen dolgok megtörténjenek vele. De kérdem én miért? Egy szerelmes balfaszt csináltak belőle, már bocsánat, néha embereket figyel, elemez, öl, másszor feszeng és bénázik és magára nézve bármit elnéz a kiszemelt nővel kapcsolatban? A pszichopata faszi egy papucs akar lenni? Avagy, pszichopata cuckold? Nyilván nem kedveli a helyzetet, de sokáig mégsem reagál úgy, ahogy az várható lenne, mégsem szab világos határokat. Mintha egy béna és csúnya faszi hajtana rá egy olyan nőre, akit magánál sokkal jobbnak tart és emiatt félne, görcsben lenne állandóan. Joe alapvetően kívül áll a virtuális valóság világán, azon a képmutató látszatvalóságon, de a sorozatban ez mégsem elvi szinten jelenik meg nála, csak mintha úgy alakult volna, hiszen amennyiben a körülmények úgy hozzák, szívesen fotózkodik egy poszthoz a barátnőjével... A penge gyilkológép, aki érzelmileg egy béna kacsa és ilyenformán tartása sincs?... Miért kell egy ilyen karaktert így megírni? Dexter 2.0 abban az értelemben, hogy ő is érzelmes, adott esetben áldozatkész, de itt egyszerűen kevésbé működik. Valószínűleg a készítők különlegessé akarták tenni ezzel a kettősséggel, de számomra inkább csak szétesett a karakter bizonyos pillanataiban.
A környezet ábrázolása valószínűleg helytálló, irritáló és elidegenítő is ebből adódóan. ,,A magam részéről azt gondolom, hogy a patriarchátusban minden behatolás nemi erőszak''. Ezeket a forradalmi-újmarxista elemeket a darab persze jól tűnteti fel, mint abszurd, életidegen és képmutató élethazugságokat. Foglalkozik az úgynevezett progresszió problémájával, annak tüneteivel, de olykor mintha maga is megmártózna benne. Lehet, hogy csak a médianyomás törvényszerű kihatásaként jeleníti meg, de mégis kételkedem abban, hogy ténylegesen ilyen megkerülhetetlen módon jelenne meg egy értelmes, tudatos emberen.
Egyébként, csak hogy a szunnyadó költő is megszólhasson, mi a retkes faszom ez a mai Amerika (USA)? A hisztis, arrogáns, gazdag család leánya tetszés szerint felforgatja a barátnője faszijának a lakását, keresve az eltűnt laptopját (ő nyilván nem tudhat semmit, maximum sejtése lehet) és ebben sem a barátnő nem állítja meg, sem a faszi nem dobja ki mint a macskát a dolgát végezni? Ebben egyébként jól ábrázol, mármint nem játssza el, hogy csak egyfajta közhelyes roncsszemélyiség létezik. A manipulatív, kontrollmániás, szociopata állat, s lőn, toxikus feminitás. Mondhatnánk ugye progresszív nyelven.
-- enyhén spojleres rész vége --
Történetvezetésileg vannak benne nem túl jó fordulatok. És valljuk be, néha közhelyes, fényévekről látható események is megtörténnek benne, ez mindenképpen a gyengesége, illetve, a karakterek sem különösebben megkapóak, valahogy végig szürkék maradnak. Meglehet ez koncepció volt, viszont akkor sajnos jól működött. A mai szar zenék is feltehetően ezt az atmoszférát akarhatták visszaadni. Viszont a szürkeségük mellett bizonyos fokig rétegzettek is a szereplők, például Joe-ra is lehet haragudni, már csak a hétköznapi cselekedetei miatt is bőven. Nincs pózolás mellette, miképpen igazából milyen vagány arc is ő... Egyáltalán nem. De, ha valaki, akkor Karen csodálatosan volt megírva, ő egy tényleges fénypont volt ebben a steril mocsárban.
Szóval, az első évadról ezek voltak a benyomásaim és ha nem is végtelenül, de valamennyire kíváncsi vagyok a második évadra. Pontozni egyelőre nem fogok, hiszen egy évad ebből a szériából nagyon kevés lenne hozzá.
Összes hozzászólás