Vaskereszt

Bakancslistához adom
Cross of Iron
angol-NSZK-jugoszláv háborús filmdráma, 130 perc, 1977

Értékelés:

57 szavazatból
Szerinted?

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
sexykex 2019 jan. 20. - 17:24:35
Háború dúl nálunk. Otthon az asszony viseli a katona zubbonyt, összegyűjtöttem a kedvéért egy adag háborús filmet, de alig találok olyat, amit ne ismerne. A Vaskereszt is csak nekem volt újdonság.
A világ egyik legjobb háborús filmje – írja róla egy kritikus, de én csak nézek ki a fejemből, ami egyszer-kétszer majd le esik. A borzalmakkal nem tudnak meglepni, hiszen a sejtjeimben is benne van a háborúk lehelete. Egyszerűen tudom, hogy ilyen mind. Vannak benne profik, akiket szinte képtelenség megölni és vannak benne amatőrök, akiknek az első nap levágja a lábát egy akna. Vannak benne gatyiba vizelő gyávák és vannak abnormálisan bátrak. Egy komolyabb csatában úgyis meghal mindenki – lehet, hogy jobb az elején. Csak annyian maradnak életben, mint egy repülőgép lezuhanása után. Ők a kiválasztottak. Velük hazafelé siklik ki a vonat, de lehet, hogy azt is túlélik.
Persze nem pont erről szól a film – noha vannak benne szemetek és vannak benne normálisak – hanem egy megcsömörlött profi katona harcát szemlélteti a kiváltságos „genya” tiszt és a nem kevésbé galád vörösök ellen.
vki69 2019 jan. 16. - 00:12:02 Előzmény Mydgard
Steiner - The Iron Cross, 2nd Part
Steiner - Das Eiserne Kreuz, 2. Teil (1979)
https://www.imdb.com/title/tt0078320/?ref_=fn_tt_tt_12
Mydgard 2017 aug. 06. - 13:55:59
Udv! Mit lehet tudni ennek a filmnek a masodik reszerol, megvan magyar szinkronnal?
10/10
zoli50 2015 júl. 31. - 22:09:08 10/10
Meg van a film és többszõr is megnéztem! Nekem nagyon tetszett! Pont ezért keresem ennek a filmnek a II.-részét is !!Én ajánlom a filmet a háborús filmek kedvelõinek! Olvastam az itteni véleményeket! Érdekesek részben egyetértek velük, részben nem!! A téma nagy ismerõje vagyok! A 2.Világháború a kedvenc történelmi területem és merem mondani, hogy soket tudok errõl a korszakról!! Ez a film a Németek szemzõgébõl mutassa be a keleti frontot!! " Az utolsó emberig kitartani " !!!!!!!!!!
1/10
Hellas 1903 2014 máj. 28. - 10:53:36 1/10 Előzmény Rahar
Teljes mértékben egyetértek , tegnap láttam de bár ne láttam volna, ritka rossz propaganda film !
Apokalipsz István 2012 febr. 20. - 15:08:35 Előzmény fredi60
Igazából nem novella, hanem regény és bár hangvételében némileg különbözik azért igen jó kis olvasmány.
Willi Heinrich egyébként maga is több évet hacolt a keleti fronton, többször meg is sebesült.
Õ pedig az "igazi" Steiner õrmester : http://en.wikipedia.org/wiki/Johann_Schwerdfeger
Végigharcolja az egész háborút, többször megsebesül és még mindig életben van. Na ez a nem semmi...
10/10
fredi60 2011 okt. 02. - 21:55:54 10/10
A film Willi Heinrich novellája (The Willing Flesh) alapján készült.
Álmos97 2011 okt. 02. - 21:09:51 Előzmény AuSS
úgyértettem hogy hasonlít azért mert a hasselekben is nem nácik meg ilyenek vannak hanem olyan félék mint amik ebben a filmben is. a történet nem hasonlít de a szereplõk jelleme igen.
Ayrton Corvus 2011 aug. 05. - 00:11:41
Hatodik éve nézem dvd-n, és évrõl évre jobban tetszik, pedig nem szeretem a háborús filmeket, utálom az értelmetlen halált, de ez a film bemutatja a többi II. világháborús filmmel szemben, hogy a német katona is ember volt. Nem volt mindenki náci és ss tag. Az életükért küzdöttek a haza már csak egy illúzió volt. A színészek egytõl egyig a helyükön vannak, a német mellékszereplõk egy részét mostanság a dunán játszott hetvenes évekbeli Derrick epizódokba is észre lehet venni. Van egy kedvenc idézetem a filmbõl amikor a fiatal Dietz meghal és Steinertõl megkérdezik, hogy hisz istenben. A válasza "Abban hiszek, hogy isten szadista, csak nem tud róla."
AuSS 2011 júl. 09. - 18:14:53
OLvastam a regényt, és ez a film egyáltalán nem is hasonlít a történetre (max a szereplõk nevét nyúlták le)
Álmos97 2011 máj. 10. - 17:56:56 Előzmény fredi60
Ez a film és a szereplõk nagyon hasonlítanak Sven Hassel regényeiben lévõ szereplõkre.
10/10
fredi60 2011 márc. 17. - 11:45:39 10/10
Egy sorban említeni a vaskeresztet meg a rózsakeresztet egyébként is bugyutaság!
10/10
fredi60 2011 márc. 17. - 11:44:30 10/10
Ha unod, hát ne nézd õket.
Ez egyébként egy 34 évvel EZELÕTT készült film. Akkor talán még nem untad.... :)
7/10
Attila148 2011 márc. 16. - 23:50:06 7/10
Hát ettõl a filmtõl többet vártam. De kezdjük a pozitívumokkal. Az a része ,hogy a német oldalt mutatja be az jó. Nem gonosz minden német, még ez is jó. A csatajelenetek is megfelelõek.
A film talán még izgalmas is, mert nem tudtam a legelején mi lesz a vége. Bár bizonyos jeleneteknél elõre tudtam mi fog történni...

Na de jöjjenek a negatívumok. Azt ígérte a beharangozó szöveg hogy nincs benne morális elõadás.
Hát hogy ezt komolyan vettem hiba volt. Ha nincs ilyen benne akkor mik azok a szövegek ,hogy
meg fogják-e ezt nekünk bocsájtani valaha, meg a másik ,hogy az új Németországban ez meg az lesz és a végén hozzáteszi már ha hagyják ,hogy legyen(Németország). No meg mindenki utálja a nácikat meg Hitlert is stb...

Másrészt azért jó pár klisé is tartozik a filmhez. A kis ruszki gyerek megmentése, és miután elengedik halála. No meg a szokásos politika által szinte már megkövetelt gondolatokról már ne is beszéljünk.


De összességében nem rossz, de azért mint mondtam többet vártam.
1/10
Rahar 2010 dec. 31. - 13:31:41 1/10
Gyerekkoromban láttam, nemrég újból megnéztem, kár volt. Számomra hosszú, unalmas, és érdektelem. A harci jelenetek kivitelezése és a kameraállások nagyon rosszak, még akkor is, hogy elõször 1977-ben mutatták be a filmet. Nem lehet átlátni, hogy ki merre miért és hogyan támad, csak pufogtatnak, természetesen ez nem minden jelenetre igaz. A fõszereplõ szakasza egy veterán csapat, ahhoz képest védekezésnél kijönnek az árkokból, mint egy gagyi orosz propaganda filmben. A történetben vannak jó és érdekes elemek, de a hibák számomra annyira súlyosak, hogy nem tudják ellensúlyozni. A film cselekménye több helyen ellaposodik, érdektelenné válik. Ezen film fölött számomra teljes mértékben eljárt az idõ, 10 pontból 1 pontra értékeltem.
10/10
fredi60 2010 aug. 09. - 20:35:11 10/10
Nem tudom, mit találtál "hollywoodi stílusúnak" a filmben.
De nem igazán érdekel...... nem szeretnék szõrszálhasogató lenni! :D
feketevipera 2010 aug. 09. - 19:30:32 Előzmény fredi60
Én is tudok honlapot olvasni, sõt a filmet is láttam, megtekintettem a stáblistát is. De jobban örültem volna, ha KIZÁRÓLAG németek készítik el, nem hollywoodi stílusban. Amúgy meg lenne egy szerény kérdésem: vajon összeomlana a világ, ha egyszer az életben visszafognád magad, és nem akarnál szõrszálhasogató lenni? Amilyen szerencsém van, biztosan.
feketevipera 2010 aug. 09. - 19:18:58 Előzmény leoolo
Nyilvánvaló.

SPOILER

Biztosan csak tévedtem, hogy megölte az undorító homokost.
10/10
offtopic
fredi60 2010 aug. 05. - 14:10:49 10/10 Előzmény feketevipera
"de talán még jobb lett volna, ha a németek készíthetik el"

Angol-német koprodukció.
A forgatókönyvírók is angolok MEG németek voltak.
http://www.imdb.com/title/tt0074695/fullcredits
leoolo 2010 aug. 05. - 03:49:42 Előzmény feketevipera
2:00-tól!
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu