A műsor ismertetése: A Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényén alapuló Egri csillagok az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Harminc esztendő telik el: 1552-ben járunk, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogvatartójukéval… Várkonyi Zoltán valós történelmi alapokon nyugvó klasszikusában tanúi lehetünk az egri várvédők Dobó István vezetésével folytatott, kilátástalannak tűnő harcának. Az alkotás egy lebilincselő, kalandos történet keretében állít emléket azon bátor, a végsőkig kitartó nőknek és férfiaknak, akik vállt vállnak vetve küzdöttek a várat körülvevő, sokszoros túlerőben lévő török sereg katonái ellen.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.
Egyéb epizódok:
Stáblista
Szereplők
Dobó István
Bornemissza Gergely
Cecey Éva
Jumurdzsák
Mekcsey István
Ceceyné
Varsányi Imre
Sárközy
Izabella királyné
Baloghné
János
Török János
Josef, a német tüzér
Hozzászólások