1986. június 3-án született Budapesten. Az általános iskolát a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskolában végezte zenei tagozaton, ahol 8 éves kórus és 4 éves zongora gyakorlatra tett szert. Tanulmányait 2000-től 2004-ig a budapesti Podmaniczky Frigyes Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, ezekben az években kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel. 2002-től 2005-ig a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskolában tanult magánének szakon. 2005-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, itt 2008-ban végzett klasszikus énekművészként. 2008-tól 2010-ig az Operett Akadémia növendéke volt. A szigetszentmiklósi Sziget Színház alapító tagja, ahol számos musical és operett főszerepet játszott 2002-től. 2010-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.
Végzettség:
2008-2010: Operett Akadémia, Budapesti Operettszínház
2005-2008: Bartók Béla Zenemuvészeti Konzervatórium
Díjak
2007 - Erkel Ferenc Nemzetközi Dal és Ária verseny, Gyula - 3. helyezés - a "legígéretesebb hang" különdíja
2010 - Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny - 2. helyezés
2010 - Marshall bot - az évad legígéretesebb ifjú művésze
Szerepek:
Operetta:
Kálmán Imre: Marica grófno - Marica
Kálmán Imre: A csárdáskirályno - Sylvia, Stázi
Kálmán Imre: Cirkuszhercegno - Fedora, Miss Mabel
Szirmai Albert:Mágnás Miska - Rolla
Jacobi Viktor: Leányvásár - Lucy Harrison
Ábrahám Pál: Viktória - Viktória, Riquette
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban - Madeleine
Johann Strauss: Egy éj Velencében - Annina
Kacsóh Pongrácz: János vitéz - Iluska
Musical:
Jim J. - Warren C.: Grease - Sandy
Galt MacDermot : Hair - Sheila, Jeannie, Chrissy
Shöneberg: Miss Saigon - Ellen
Presser Gábor: Padlás - Kölyök szellem
Személy
Bordás Barbara
színész, előadó, közreműködő
Született:
1986.
június 3.
(38 éves)
(Magyarország, Budapest)
E-mail:
bordasbarbara@invitel.hu
-
2024
Madám Bizsu szereplő Bemutató 2024. június 14.
-
Thália Színház - Budapest
- október 26. (szombat) 19:30
-
Thália Színház - Budapest
- október 27. (vasárnap) 19:30
-
Thália Színház - Budapest
-
2023
Csárdáskirálynő színész Bemutató 2023. október 6.
-
2023
Mária főhadnagy színész Bemutató 2023. március 10.
-
2023
Az Orfeum mágusa színész Bemutató 2023. november 17.
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
- október 18. (péntek) 17:00
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
- október 19. (szombat) 19:00
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
- október 20. (vasárnap) 11:00
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
-
2022
Don Giovanni színész Bemutató 2022. március 18.
-
2022
Mária evangéliuma színész Bemutató 2022. május 3.
-
2022
Szabadság, szerelem szereplő Bemutató 2022. április 29.
-
2021
A mosoly országa színész Bemutató 2021. október 22.
-
2021
Mágnás Miska színész Bemutató 2021. szeptember 17.
-
2021
Bohémélet színész Bemutató 2021. október 22.
-
2020
Huszka gála szereplő Bemutató 2020. november 10.
-
2019
Carousel - Liliom színész Bemutató 2019. április 26.
-
2019
János vitéz színész Bemutató 2019. november 22.
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
- október 30. (szerda) 19:00
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
- október 31. (csütörtök) 19:00
-
Budapesti Operettszínház - Budapest
Jegy
-
2019
Figaro házassága előadó Bemutató 2019. február 2.
-
2019
Operett Gála szereplő Bemutató 2019. szeptember 25.
-
2018
Maya színész Bemutató 2018. november 30.
-
2018
Kékszakáll színész
-
2018
Figaro házassága színész Bemutató 2018. december 14.
-
2018
Figaro házassága színész Bemutató 2018. július 27.
-
2017
A víg özvegy színész Bemutató 2017. március 31.
-
2016
A chicagói hercegnő színész Bemutató 2016. április 24.
-
2014
Háry János színész Bemutató 2014. augusztus 1.
-
2014
A mosoly országa színész Bemutató 2014. május 16.
-
2014
A Cirkuszhercegnő színész Bemutató 2014. március 7.
-
2013
Leányvásár színész Bemutató 2013. július 5.
-
2013
A madarász színész Bemutató 2013. július 26.
-
2012
Borban a vigasz! - Lovagrendi Operett Gála közreműködő
-
2012
Bohém Casting ének
-
2011
Operett Gála - Ez Hungarikum közreműködő
-
2011
Miss Saigon színész Bemutató 2011. augusztus 19.
-
2011
Ez Operett! - Kettecskén közreműködő Bemutató 2011. szeptember 26.
-
2011
Újévi Operett Gála előadó
-
2011
Egy éj Velencében - avagy a Golyók háborúja színész Bemutató 2011. március 25.
-
2010
Bál a Savoyban színész Bemutató 2010. február 12.
-
2010
Trója színész Bemutató 2010. július 16.
-
2010
ÚJ Gerner - Várfi kabaré közreműködő
- 2010
-
2010
Mágnás Miska színész
-
2010
Rebecca - A Manderley-ház asszonya színész Bemutató 2010. március 19.
-
2009
A dzsungel könyve színész
-
2009
A Bajadér színész Bemutató 2009. március 20.
-
2009
Tenor-Vásár közreműködő
-
2008
Cirkuszhercegnő színész Bemutató 2008. június 28.
-
2008
Cirkuszhercegnő színész Bemutató 2008. június 28.
-
2007
Leányvásár színész Bemutató 2007. május 4.
-
2006
János vitéz színész
-
2006
Grease színész
-
2006
Csárdáskirálynő színész
-
2005
A padlás színész Bemutató 2005. május 20.
-
2005
Marica grófnő ének Bemutató 2005. június 25.
-
2005
Pletyka színész Bemutató 2005. január 22.
-
2005
Hair színész Bemutató 2005. december 2.
-
2004
Hyppolit, a lakáj színész
-
2004
A Csárdáskirálynő színész
-
2002
Mágnás Miska színész Bemutató 2002. szeptember 27.
-
2001
Marica grófnő színész Bemutató 2001. szeptember 21.
-
Mulass! Mulass! Szilveszteri Gála szereplő
-
Operabeavató 2. közreműködő
-
Operabeavató közreműködő
-
Te rongyos élet szereplő
- 2024
-
2024
Mutasd magad! - GaLIBA-party színész
Benczúr Ház Kulturális Központ Budapest - 2024. 11. 16. 10:00
Hozzászólások