Személy

Kozák András

színész, szereplő, rendező
Született: 1943. február 23. (Vencsellő)
Meghalt: 2005. február 24.

Értékelés:

46 szavazatból
Szerinted?
1943. február 23-án született Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az akkori Vencsellőn. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház, majd 1966-tól 1991-ig a Thália, illetve Arizona Színház művésze volt. Ezt követően 2001-ig a Nemzeti Színházban, a jelenlegi Pesti Magyar Színházban játszott, 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, művészeti vezetője volt.

Kozák Andrást 1971-ben és 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A színművész 1981-ben érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címet kapott, majd 1993-ban Magyar Művészetért-díjban, 1996-ban Kossuth-díjban részesült. A művész sok színházi előadásban nyújtott meghatározó alakítást: volt Claudius Shakespeare Hamletjében, Tevje a Hegedűs a háztetőben, Kopjáss István a Rokonokban, Lőrinc barát a Rómeó és Júliában, Albert herceg A hattyú című Molnár Ferenc-darabban, Fejedelem a Csongor és Tündében. A színművészet mellett rendezéssel is foglalkozott.
  • 2004
    Ebéd
    színész színész (magyar tévéfilm, 61 perc, 2004)
  • 2002
    Nemzedékek egymás közt
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 26 perc, 2002)
  • 2002
    "A boldogság felé indultam én..."
    szereplő szereplő (magyar versösszeállítás, 32 perc, 2002)
  • 2001
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
    színész színész (magyar színházi felvétel, 132 perc, 2001)
  • 1998
    Szilveszter vagy amit akartok
    szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 120 perc, 1998)
  • 1998
    Sárga rózsa
    színész színész (magyar tévéfilm, 77 perc, 1998)
  • 1998
    A múzsa csókja
    szereplő szereplő (magyar portréfilm, 24 perc, 1998)
  • 1998
    '68
    szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 35 perc, 1998)
  • 1997
    Esti sugárkoszorú
    közreműködő közreműködő (magyar versösszeállítás, 15 perc, 1997)
  • 1994
    Szent Gellért legendája
    színész színész (magyar tévéjáték, 70 perc, 1994)
  • 1993
    Kisváros
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 26 perc, 1993)
    • m3:
      • csütörtök (okt. 18.) 20:00,
      • csütörtök (okt. 18.) 20:40,
      • péntek (okt. 19.) 09:35,
      • péntek (okt. 19.) 10:15,
      • péntek (okt. 19.) 20:00,
      • péntek (okt. 19.) 20:40,
      • hétfő (okt. 22.) 09:40,
      • hétfő (okt. 22.) 10:20,
      • hétfő (okt. 22.) 19:55,
      • hétfő (okt. 22.) 20:40,
      • kedd (okt. 23.) 09:40,
      • kedd (okt. 23.) 10:20,
      • kedd (okt. 23.) 19:55,
      • kedd (okt. 23.) 20:35,
      • szerda (okt. 24.) 09:40,
      • szerda (okt. 24.) 10:15,
      • szerda (okt. 24.) 19:55,
      • szerda (okt. 24.) 20:35,
      • csütörtök (okt. 25.) 09:40,
      • csütörtök (okt. 25.) 10:20,
      • csütörtök (okt. 25.) 19:55,
      • csütörtök (okt. 25.) 20:35,
      • péntek (okt. 26.) 09:40,
      • péntek (okt. 26.) 10:20,
      • péntek (okt. 26.) 19:55,
      • péntek (okt. 26.) 20:35,
      • hétfő (okt. 29.) 09:40,
      • hétfő (okt. 29.) 10:20,
      • hétfő (okt. 29.) 19:55,
      • hétfő (okt. 29.) 20:35,
      • kedd (okt. 30.) 09:40,
      • kedd (okt. 30.) 10:20,
      • kedd (okt. 30.) 19:55,
      • kedd (okt. 30.) 20:35,
      • szerda (okt. 31.) 09:40,
      • szerda (okt. 31.) 10:20,
      • szerda (okt. 31.) 19:55,
      • szerda (okt. 31.) 20:40,
      • csütörtök (nov. 1.) 09:40,
      • csütörtök (nov. 1.) 10:20
  • 1993
    Blue Box
    színész színész (magyar filmdráma, 100 perc, 1993)
  • 1992
    Kék Duna keringő
    színész színész (magyar filmszatíra, 95 perc, 1992)
  • 1991
    Julianus barát
    színész színész (magyar-olasz történelmi film, 76 perc, 1991)
  • 1991
    És mégis
    színész színész (magyar filmdráma, 91 perc, 1991)
  • 1989
    Gaudiopolis - In memoriam Sztehlo Gábor
    színész színész (magyar tévéfilm, 96 perc, 1989)
  • 1988
    Soha, sehol, senkinek
    színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 1988)
  • 1988
    Miniszter
    színész színész (magyar tévéfilm, 57 perc, 1988)
  • 1988
    Jézus Krisztus horoszkópja
    színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 1988)
  • 1988
    Herczeg Ferenc: Kék róka
    színész színész (magyar színházi felvétel, 90 perc, 1988)
  • 1987
    Szörnyek évadja
    színész színész (magyar filmdráma, 89 perc, 1987)
  • 1987
    Kreutzer szonáta
    színész színész (magyar tévéfilm, 81 perc, 1987)
  • 1986
    Zojka szalonja
    színész színész (magyar tévéfilm, 1986)
  • 1986
    A fekete kolostor
    színész színész (magyar tévéfilm, 102 perc, 1986)
  • 1986
    A falu jegyzője
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1986)
  • 1985
    Tizenötezer pengő jutalom
    színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1985)
  • 1985
    Alkony
    színész színész (magyar tévéjáték, 88 perc, 1985)
  • 1984
    Torquato Tasso
    színész színész (magyar tévéjáték, 85 perc, 1984)
  • 1984
    Linda
    színész színész (magyar filmsorozat, 1984)
  • 1983
    Szép história
    színész színész (magyar játékfilm, 87 perc, 1983)
  • 1983
    Nemzetemnek vagyok katonája
    szereplő szereplő (magyar tévéfilm, 29 perc, 1983)
  • 1982
    Közjáték Vichyben
    színész színész (magyar tévéfilm, 79 perc, 1982)
  • 1981
    Cid
    színész színész (magyar tévéjáték, 96 perc, 1981)
  • 1981
    A mérkőzés
    színész színész (magyar filmdráma, 107 perc, 1981)
  • 1980
    Gulliver az óriások országában
    színész színész (magyar tévéjáték, 51 perc, 1980)
  • 1980
    Faustus
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1980)
  • 1980
    Bánk bán
    színész színész (magyar színházi közvetítés, 146 perc, 1980)
  • 1980
    A hosszú előszoba
    színész színész (magyar tévéjáték, 69 perc, 1980)
  • 1979
    Idegenek
    színész színész (magyar tévéfilm, 57 perc, 1979)
  • 1979
    Cseresznyéskert
    színész színész (magyar tévéfilm, 127 perc, 1979)
  • 1979
    A párbaj
    színész színész (magyar film, 80 perc, 1979)
  • 1978
    Rejtekhely
    színész színész (magyar tévéfilm, 44 perc, 1978)
  • 1978
    Ollantay, az Andok vezére
    színész színész (magyar filmdráma, 55 perc, 1978)
  • 1978
    Angliai II. Edward élete
    színész színész (magyar tévéfilm, 88 perc, 1978)
  • 1978
    A Zebegényiek
    színész színész (magyar tévéfilm, 71 perc, 1978)
  • 1978
    "...és annak földi mása"
    szereplő szereplő (28 perc, 1978)
  • 1977
    Sophokles: Oedipus király
    színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1977)
  • 1977
    Meztelenül
    színész színész (magyar tévéfilm, 68 perc, 1977)
  • 1977
    Fedőneve: Lukács
    színész színész (98 perc, 1977)
  • 1977
    Ady novellák
    színész színész (magyar tévéfilm, 69 perc, 1977)
  • 1976
    Oszlopos Simeon
    színész színész (magyar filmdráma, 69 perc, 1976)
  • 1975
    Déryné, hol van?
    színész színész (magyar filmdráma, 93 perc, 1975)
  • 1975
    A járvány
    színész színész (magyar játékfilm, 90 perc, 1975)
  • 1974
    Tigrisugrás
    színész színész (magyar tévéfilm, 89 perc, 1974)
  • 1974
    III. Béla
    színész színész (magyar tévéfilm, 80 perc, 1974)
  • 1974
    Feje fölött holló
    színész színész (magyar tévéfilm, 61 perc, 1974)
  • 1974
    És színész benne minden férfi és nő
    színész színész (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 72 perc, 1974)
  • 1974
    Dante: Isteni színjáték - Pokol
    színész színész (magyar tévéjáték, 56 perc, 1974)
  • 1974
    Bekötött szemmel
    színész színész (magyar játékfilm, 77 perc, 1974)
  • 1974
    Az ezeregyéjszaka meséi
    színész színész (magyar színházi közvetítés, 141 perc, 1974)
  • 1973
    III. Richárd
    színész színész (magyar tévéfilm, 91 perc, 1973)
  • 1973
    Giordano Bruno megkísértése
    színész színész (magyar tévéfilm, 63 perc, 1973)
  • 1973
    És mégis mozog a föld
    színész színész (magyar tévéfilm, 60 perc, 1973)
  • 1973
    Bolond és szörnyeteg
    színész színész (magyar tévéfilm, 82 perc, 1973)
  • 1973
    Az összeesküvés
    színész színész (magyar tévéjáték, 70 perc, 1973)
  • 1973
    Az ember melegségre vágyik
    színész színész (magyar tévéfilm, 78 perc, 1973)
  • 1973
    A fekete Mercedes utasai
    színész színész (magyar tévéfilm, 96 perc, 1973)
  • 1972
    Alattvalók és királyok
    közreműködő közreműködő (magyar dokumentumfilm sorozat, 26 perc, 1972)
  • 1972
    A Müller család halála
    színész színész (magyar tévéfilm, 84 perc, 1972)
  • 1972
    A lámpás
    színész színész (magyar tévéfilm, 93 perc, 1972)
  • 1971
    Öt férfi komoly szándékkal
    színész színész (magyar játékfilm, 87 perc, 1971)
  • 1971
    Ászja
    színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1971)
  • 1971
    Agitátorok
    színész színész (magyar filmdráma, 68 perc, 1971)
  • 1970
    Pillangó
    színész színész (magyar tévéfilm, 68 perc, 1970)
  • 1970
    Mérsékelt égöv
    színész színész (magyar játékfilm, 79 perc, 1970)
  • 1970
    Égi bárány
    színész színész (magyar filmdráma, 92 perc, 1970)
  • 1970
    Arc
    színész színész (magyar játékfilm, 76 perc, 1970)
  • 1968
    Tigris és hiéna
    színész színész (magyar színházi közvetítés, 108 perc, 1968)
  • 1968
    Fényes szelek
    színész színész (magyar filmdráma, 78 perc, 1968)
  • 1968
    Eltávozott nap
    színész színész (magyar filmdráma, 80 perc, 1968)
  • 1967
    Tízezer nap
    színész színész (magyar filmdráma, 103 perc, 1967)
  • 1967
    Csillagosok, katonák
    színész színész (magyar-szovjet filmdráma, 90 perc, 1967)
  • 1967
    Csend és kiáltás
    színész színész (magyar filmdráma, 74 perc, 1967)
  • 1966
    Szegénylegények
    színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 1966)
  • 1966
    Apa - Egy hit naplója
    színész színész (magyar filmdráma, 88 perc, 1966)
  • 1965
    Villon
    színész színész (40 perc, 1965)
  • 1964
    Így jöttem
    színész színész (magyar filmdráma, 108 perc, 1964)
  • 1963
    Sodrásban
    színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 1963)
  • 1961
    Pesti háztetők
    színész színész (magyar játékfilm, 89 perc, 1961)
  • Thomas Mann: Mario és a varázsló
    színész színész (magyar színházi felvétel, 40 perc)
  • Nyitott könyv
    szereplő szereplő (magyar portréfilm, 54 perc)
  • Még néhány perc és éjfélt üt az óra...
    szereplő szereplő (zenés műsor, 55 perc)
  • Az édenen innen és túl
    színész színész (magyar tévéfilm, 54 perc)

Vélemény:

szavazat: 10/10 2011 aug. 25. - 01:02:27
2011 aug. 25. - 01:02:27

Az életrajzi adatokat nem egészen értem, miért írtad be, de nem is érdekes...
Viszont ha valaki ma az RTL Klub mûsorát választotta, hallhatta a hangját, hiszen az Egyik kopó, másik eb c. filmben Tom Hanks-et szinkronizálta.

2011 aug. 25. - 00:55:16
2011 aug. 25. - 00:55:16

"2005. február 24. csütörtök, 16:47
Meghalt Kozák András színmûvész. 62 éves volt. A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló mûvészt hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökre virradóra, a 62. születésnapján érte a halál."

Pillangó (1970) http://videotar.mtv.hu/Cimkek/k/o/kozak_andras.aspx
http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/02/26/18/Hogy_volt___Kozak_Andras_televizios_munkai_Vencsellotol.aspx

"...Kozák András mindig viselt az inge alatt egy keresztet, a jelmez alatt sem vetette le, talán érezte, hogy minden pillanatban védelemre szorul..." http://www.vorosmartyszinhaz.hu/component/content/article/14/30-kozak-andras

Igazi színész volt, és csodálatosan mondott verset.
Húsz év múlva http://sharon.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=995647
Pillanatok http://www.youtube.com/watch?v=1muxGkTly0M

szavazat: 10/10 2010 nov. 04. - 22:41:08
2010 nov. 04. - 22:41:08

Született színész! A küzdeni, célt elérni akaró hõs szerepek remekül állnak neki, ez mellett persze mindenhol megállja a helyét.

szavazat: 10/10 2010 okt. 23. - 12:29:18
2010 okt. 23. - 12:29:18 OFFTOPIC

Szerintem akit kedvelünk, legyen bár 85-90 éves, akkor is korán megy el, fõleg ha ilyen fiatalon...

szavazat: 10/10 2010 okt. 23. - 12:02:30
2010 okt. 23. - 12:02:30

Kozák András az egyik lejobb magyar szinész,nagyon kedveltem.Sajnos korán elment.

szavazat: 10/10 2010 okt. 23. - 02:13:44
2010 okt. 23. - 02:13:44

...és a Csend és kiáltás c. Jancsó-filmben Drahota Andreával

szavazat: 10/10 2010 okt. 23. - 02:12:41
2010 okt. 23. - 02:12:41

Színpadon...

2010 okt. 22. - 23:51:39
2010 okt. 22. - 23:51:39

kép

szavazat: 10/10 2010 okt. 21. - 20:19:46
2010 okt. 21. - 20:19:46

Remélem, holnap sokan ülünk majd a tv elõtt!
M1 21:10 Soha, sehol, senkinek - 1988-ban készült magyar filmdráma Kozák András fõszereplésével (megrázó film, csak ajánlani tudom!)

szavazat: 10/10 2009 ápr. 08. - 14:26:46
2009 ápr. 08. - 14:26:46

Én gyerek koromban láttam egyszer egy színházi elõadásban.Akkor még csak az m1 volt.Minden kedden színházi est volt. Egy családról szólt már nem emlékszem mi a történet csak õ volt a kissebik fiu.Végig néztem.Azóta a kedvencem a magyar színészek közt.Szerintem kevés ember van akinek nem az.És a hangja!?Számomra nem létezik halál nekem még most is él.

szavazat: 10/10 2009 febr. 09. - 23:24:20
2009 febr. 09. - 23:24:20

Nem vagy vele egyedül! Amikor tavaly tavasszal láttuk a Nemzetiben a Holdbeli csónakost, két csónakosért hullottak a könnyeim :(

szavazat: 10/10 2009 febr. 09. - 23:15:27
2009 febr. 09. - 23:15:27

hát én nagyon szerettem õt

Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22. 15:30, MÜPA

Jegyvásárlás