Személy

Mészöly Dezső

fordító, dramaturg, forgatókönyvíró
Született: 1918. augusztus 27. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2011. október 11. (Magyarország, Budapest)

Budapesten született 1918-ban, édesapja, Mészöly Gedeon műfordító és vígjátékszerző volt. Szegeden és Sárospatakon tanult, majd a Református Teológiai Akadémia, illetve a Kolozsvári Egyetem bölcsészszakos hallgatója lett, utóbbin doktori címet szerzett François Villon művészetéből. 1940 és 1943 között a Képzőművészeti Főiskolára festő szakára is járt. Tanulmányait Párizsban folytatta, 1946-ban a Nemzeti Színház dramaturgja lett, két évvel később a Madách Színházhoz került. 1951-ben kezdett tanítani a Színművészeti Főiskolán, 1963 és 1978 között a Magyar Televízió munkatársa volt. 1987-ben a Magyar Shakespeare Bizottság alelnöke lett, 1992-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, ekkor lett a Lyukasóra szerkesztő-műsorvezetője is. Villon teljes életművét lefordította, de említésre méltók Shakespeare- és Molière-fordításai is. Saját verseskötete 1975-ben jelent meg, 2011-ben, 93 éves korában hunyt el.

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás