Amikor 1848 márciusának tizenötödik napján az alig ismert fiatal újságíró a forrongó hazafias hangulattól tüzelve felhágott a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, tán maga sem sejtette, hogy életének, s halálának körülményei 160 év múltán is foglalkoztatják a magyarságot. A közelmúltban egy kazángyáros pénzt, energiát és sajtónyilvánosságot nem kímélve indított expedíciót a néhai Szovjetunió közép-ázsiai vidékére, Barguzinba, feltételezve, a nagy költő Petőfit a történelem viharában ott érte a halál, nem pedig a hagyományosan feltételezett helyszínen, Segesváron. Napjainkban egy fiatal filmrendező, Mészáros Péter forgatott filmet e tárgyban, felhasználva Krúdy Gyula száz évvel ezelőtti kutatásait, amely az író Éji madár című novellájaként ismeretes irodalomkedvelő körökben.
A Stammbuch (vagyis vendégkönyv) Szendrei Júliának, Petőfi özvegyének egy fiatal pesti írópalántának, Balázs Sándornak a társaságában, Haynau pecsétes engedélyével tett magánnyomozásáról szól. Ennek célja azonban nem az irodalomtörténeti bizonytalanságok vagy a szabadságharc alatt elkövetett tettek tisztázása, hanem inkább a Nemzet Költőjének bizonyos magántermészetű "mellékútjainak" felderítése volt. Júlia asszony figyelme elsősorban a kocsmák és fogadók, valamint a könnyűvérű színésznőcskék világára terjedt ki, feltételezve, Petőfi forradalmi hevületében néha igenis szeretett ágyban, párnák közt is meghalni, legalábbis egy picikét. A botlások felderítése egy odaadó hitves részéről még talán indokolható lenne, ám Krúdy (és Mészáros) úgy látja, Júlia korántsem volt szent életű özvegy. Valószínűleg sohasem volt igazán szerelmes a költőbe, sőt ő maga is lépett félre, mint például jelen esetben, Balázs Sándor pesti írópalántával. Krúdy egy könnyűvérű, léha és csalfa leányzónak ábrázolja Szendreit, a filmből tán kissé árnyaltabb kép szűrődik le: egy intelligens, a kor erkölcseihez képest szabados, emancipált nőé, aki férjét inkább vetélytársnak, mint szerelmének tekintette. Az irodalomtörténet azonban nem véletlenül feledte Szendrei Júliát, mint költőnőt.
Egy kosztümös filmben a korhű jelmezek, díszletek, helyszínek és kellékek kiválasztásán múlik a film sikerének legalább a fele. Ez elsősorban pénz, másodsorban kitartó, sziszifuszi gyűjtőmunka függvénye, talán nem véletlen, hogy alig készül manapság hazánkban kosztümös, történelmi mozi. A Stammbuch azonban mind helyszín, mind jelmez, mind kellékek tekintetében is nagyfokú igényességet tükröz, sajnos ezt a fényképezés elképesztő egyenetlenségei miatt alig-alig élvezhetjük. Marosi Gábor operatőr veretesen komponálja képeit, ám a színekkel nagy baj van. A belsőkben pompás aranybarnák, sárgák és vöröses-zöldek Huszárik klasszikus Szindbád-filmjét idézik (azt Sára Sándor fényképezte), külsőkben azonban eltűnnek a színek. Minden fakóvá és halottszerűvé válik, ha ez színdramaturgiai indokai vannak, akkor azok tévedések. Nem világos továbbá azt sem, ha ennyi energiát és odafigyelést fordítottak a hiteles és korhű környezet megteremtésére, miért a ma technikai színvonalához képest gyenge képminőséget produkáló 16 mm-es filmtechnikát kellett alkalmazni? Anyagilag körülbelül ugyanott jártak volna a digitális HD-technikával is, úgy látszik a mai magyar filmgyártásban a külföldön már bevált és gyakran használt technológia még alig nyert elfogadást...
Nem a képminőség az egyetlen hiba azonban Mészáros Péter filmjében. A Krúdy-novella alapján írt forgatókönyv egyszerűen nem tesz ki egy normál játékfilmhosszt. A film alkotói húzták, nyújtották, hogy kiteljen a minimális 90 perc, ez sem sikerült, csupán 68 perc lett. Ez a sztori azonban sűrűbb, tömörebb és erősebb lett volna egy hagyományos tévéjáték 50 percében.
Nem illik a korhűnek álmodott filmhez Salamon Eszter monoton, modern műzenéje sem, míg helyénvaló és hiteles az olykor felhangzó hagyományos paraszti zene. A jórészt Erdélyből származó színészek hatalmas energiákat fordítanak Krúdy pompázatos magyarságú, de mai használatban ólomsúlyú szövegeinek tiszta elmondására, figurát alkotni így azonban alig marad erejük. Kivétel talán a Balázs Sándort alakító Welker Gábor intelligens szerepformálása. A film azonban rendelkezik kiváló pillanatokkal is, mint amikor Júlia és kísérője vacsorázik vadul, tele szájjal, fröccsen a zsír, szakad a hús, háttérben a duhaj színészcsapat orgiája. Ilyen pillanatok teszik emlékezetessé a filmet. Csupán a rosszakat kéne feledni...
