A fiú és a szürke gém

Egy anime plakátjával ritkán szoktak hibázni, ráadásul itt nemcsak egy átlagos animéről van szó, hanem a legendás Mijazaki Hajao, a Studio Ghibli alapítójának visszatérő munkájáról. Ami bizonyos szempontból karrierösszegző mű is, hiszen rengeteg motívum kerül benne elő a mester korábbi filmjeiből, de persze önálló alkotásként is megállja a helyét, amelyben egy, az édesanyja után vágyakozó fiú egy olyan világba merészkedik, amelyen élők és holtak osztoznak. Ott a halál véget ér, és az élet új kezdetet talál. A félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról szól, és egyben tisztelgés a barátság előtt. Maga a plakát látszólag egyszerű kompozíció, de figyelmesen megnézve egyre több apró és gyönyörű részletet vehetünk észre rajta. Talán a cím betűtípusa és/vagy színe lehetett volna kicsit merészebb, akkor rögtön tennénk is a falra.

Érdekvédelmi terület

Az érthető, hogy Jonathan Glazer filmje esetében a forgalmazó eldicsekszik az elnyert díjakkal és fesztiválszereplésekkel, de az úgynevezett negatív tér, a kép majdnem kétharmadát elfoglaló fekete mező részleges kitöltésének más funkciója is van. Ez a feketeség nem az éjszakai ég, hanem a külvilág eltakarása, mert a szépen elrendezett, gyümölcsfákkal beültetett kert mögött, ahol egy vidám társaság éppen a szabadban piknikezik, egy másfajta valóság létezik, egy koncentrációs tábor, ahol naponta ezrével halnak meg emberek. És amelynek szaga, füstje még akkor is érződik, ha a kertben álló emberek erről nem akarnak tudomást venni. Ezt a tökéletesen megkomponált kettősséget adja vissza szemléletesen ez a plakát, amin azért némi dél-koreai hatást is érzünk, például az Élősködők (2019) hasonló képi üzenetét. Kritikánk ITT olvasható a filmről.

Vörös szobák

Van, amikor egy szép női arc a megfelelő arckifejezéssel minden további nélkül eladja nekünk a plakátot – és talán magát a filmet is. A kanadai Pascal Plante író-rendező filmje látszólag nagyon is ortodox módon, bírósági drámaként indul, az első jelenet ugyanis a tárgyalóteremben játszódik, ahol kiskorú lányok meggyilkolásával gyanúsított férfi ül a vádlottak padján, aki ráadásul videóra vette a kínzásokat, a felvételeket pedig az internet „vörös szobának” nevezett sötét bugyraiban értékesítette. A kamera végigpásztáz a közönségen, és megállapodik egy, az eseményeket közönyös arccal figyelő nőn. Ő a tárgyalást magánszorgalomból látogató Kelly-Anne (Juliette Gariépy), akinek látszólag semmi köze az ügyhöz. A plakáton az ő arca látható enyhe digitális képzavarral, és a cím egy vérvörös tömbben, ami pont az arcára rímel. Talán a legjobb plakát az összes közül.  Kritikánk ITT olvasható.

A csapda

A vörös szín mindig beválik, ha egy véres történetről van szó, és M. Night Shyamalan feszes thrillerét is így adják el. A plakáton Josh Hartnett arcát látjuk szuperközeli felvételen – már a képkivágás is érdekes, hiszen a kissé döntött, alulról fotózott arc erősen meg van vágva. A címmel trükköztek, a CSAPDA szó P betűjében helyezkedik el ugyanis a karakter egyik szeme, ami az arc többi részével ellentétben nem vörös, hanem fekete-fehér. Jöhetnénk azzal, hogy az arc a lélek tükre és a szem mindent elárul, mert itt tényleg arról van szó, hogy ez a karakter, egy csapdába csalt sorozatgyilkos végighazudja az egész történetet, hogy kivágja magát szorult helyzetéből,  és mivel baromi jól csinálja azt, amit csinál, lassan drukkolni kezdünk neki. Az arc ilyen módon való felhasználása már csak azért is ügyes húzás, mert a kifejezetten jóképű Josh Hartnett rendszerint jófiúkat alakít.

Fiúk

A dán Gustav Möller a monodrámát a feszült thrillerrel ötvöző A bűnös (2018) című filmjével tűnt fel, amiből egy egész jó amerikai remake is született –, hogy aztán következő munkája pont ne keltsen semmi feltűnést. Bár sok európai országban bemutatták, a film nem került be a nagy nemzetközi forgalmazásba, és valószínűleg fesztiválokon sem sokat szerepelt, így szép halkan elsuhant mellettünk – mi sem írtunk róla –, pedig lehet, hogy jobb sorsra érdemes darabról van szó. A történet szerint egy középkorú, idealista börtönőr (Sidse Babett Knudsen) élete dilemmájával szembesül, amikor az egyik fiatal elítéltről kiderül, hogy ismerős arc, ami mélyen őrzött titkot és sebeket tép fel a nő múltjából. Mindez megjelenik a remek plakáton is, ahol a megszokottól eltérő módon nem az előtérben látható férfi arca van a fókuszban, sőt, azt csak elmosódva látjuk. Itt a főszereplő a takarásban lévő börtönőr nő – a foglalkozását a szintén csak részben látható váll-lap mutatja –, akinek tágra nyílt szeme fogja meg a mi tekintetünket.  

Fekete pont

Naná, hogy idén is volt egy sor magyar film, amihez remek plakátok társultak, a legjobbat viszont – szerintünk – Szimler Bálint munkájához készítették. A koncepció nagyon egyszerű, a címbéli fekete pont foglalja el a plakát területének zömét, ami így már nem is egy pont, hanem egy mindent elnyelni készülő fekete lyuk. Előtte áll a főhős egyes egyedül, az a kisfiú, aki része is az elavult, alulfinanszírozott, szétesőben lévő magyar iskolarendszernek, meg nem is – a tízéves Palkó (Paul Mátis) ugyanis Berlinből költözött haza. Mivel odakint teljesen más közegben élt és tanult, csodálkozva és borzongva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait.  Hogy a design még egyszerűbb legyen, nincs alcím, idézet a kritikusoktól vagy hasonló, csak egy rangos fesztiválszereplés, a rendező neve és az, mikortól láthatjuk.

A Majomember

Úgy látszik, ez a vörös színben úszó plakátok éve volt, hiszen Dev Patel első rendezéséhez is a fekete-vörös kombót választották. Ez annyiban jogos is, hogy a történet zöme éjszaka játszódik, a bűn világában, és bizony elég brutális az, amit benne látunk, és a vér is bőven fröcsög benne. A kép három részre tagolódik függőlegesen, a két fekete rész nagyjából üres, csak a rendező/főszereplő Patel és a producer Jordan Peele neve szerepel két oldalt, alul pedig a nagyváros pislákoló fényeiből látszik egy kevés, rímelve az alcímre: Egy apró parázs is porrá égethet mindent. Bosszúszomjas hősünk középen, egy szűk képkivágásban áll – ez a szerkesztés is a feszültségre utal –, kezében kés, tekintetében düh. Jó kis kompozíció ez. A filmről ITT olvashattok.

Longlegs – A rém

Hogy a plakáton látható fiatal nő mitől rémül meg, min borzad éppen el, nem tudhatjuk, de nem is fontos, a lényeg az, mint minden horror marketingjében, hogy a kép átadja az üzenetet: itt valami rettenet készül. És ilyen szempontból a Longlegs – A rém plakátja tökéletes, ez a kép konkrétan egy visszafojtott sikoly. Először a hősnő, Maika Monroe tágra zárt szemeit látjuk, majd a szájára szorított kezét. Csak ezután vesszük észre, hogy keményre vasalt blúzban van, majd azt, hogy keze a kép bal alsó sarkában egy revolvert markol görcsösen. A film marketingrészlege hallgatott a rendezőre, aki azt kérte tőlük, hogy se az előzetesben, se a plakáton ne mutassák meg a címszerepet játszó Nicolas Cage sorozatgyilkosának elmaszkírozott ábrázatát, ők pedig felhasználták azt a horrorfilmes alapvetést, hogy ami rejtve marad, mindig félelmetesebb. A film maga is inkább a hangulatkeltésre és a főhősnő lelki traumáinak kibontására fókuszál a nyomozás aprólékos bemutatása helyett, vagyis pont olyan, mint a plakát. Írásunk a filmről ITT olvasható.

Alien: Romulus

Na, mi az egész Alien-franchise legikonikusabb alakja? Hát a gyilkos szimbióta arctámadó, a FACEHUGGER, ami áldozatába petézik, aztán jön a mellkasrepesztő, avagy CHESTBURSTER, hogy rendesen elkezdődjön a buli. Ezt pontosan tudta a gyökerekhez visszatérő Fede Alvarez is, aki nyilván külön örült is a dolognak, hiszen ő horrorfilmes képzésben részesült, neki ezek a saját gyökerei. Nem is lehetne egyszerűbb a Romulus plakátja: adott egy arc és egy támadó, az áldozat keze a lény csápján, és feszítené le, de tudjuk, a dolog innentől már reménytelen. Apró részlet, de fontos, a készítők a plakát felső harmadát gyakorlatilag szabadon hagyták, így nem lehet nem figyelni az arcra, amire a szörnyűség tapad, és ettől lesz igazán jó a kompozíció. A horrorfilmes hátteret a mindig beváló vörös/piros alapszín támogatja meg, amit – bár nyilván nem szándékosan – a 16-os korhatárjelölés sárgája dob fel.

Kraven, a vadász

És íme, a plakát, ami megvezetett minket. Mert ez a kép egy kőkemény, szikár, engesztelhetetlen akciófilmet ígér egy rendkívül markáns főszereplővel. Aaron Taylor-Johnsont tényleg szeretjük, és megkaptuk mellé Ariana DeBose-t, Russell Crowe-t és Alessandro Nivolát. Ráadásul egy jól bejáratott képregénykarakterről van szó – a Pókember egyik ősi ellenségéről, nyilván ebből csak valami jó sülhet ki, nem igaz? A szomorú hír az, hogy a film nem lett olyan jó, mint a plakát, nyilván más csapat csinálta. A főhőssel igazából nem tudtak mit kezdeni, és Taylor-Johnson tehetségét is csak elpazarolták. Kritikánk ITT olvasható a filmről.