A pedofíliával vádolt Bryan Singer megállapodott áldozatával

  • PORT.hu

A rendező 150 ezer dollárt fizet annak az akkor 17 éves fiúnak, aki azt állítja: 2003-ban megerőszakolta.

Cesar Sanchez-Guzman még 2017 decemberében adta be a keresetét Singer ellen. A férfi állítása szerint az incidens Seattle partjainál, egy jachton tartott partin történt. Sanchez-Guzman azt mondja, a rendező akarata ellenére közeledett hozzá orálisan és análisan.

Közben 2014-ben a vádló csődbe ment, s habár Singer nincs rajta az adóslistán, tavaly az ügyben eljáró vagyonkezelő, Nancy James vette a kezébe a dolgokat, és most ki is harcolt egy megállapodást a rendezővel – annak ellenére, hogy Singer és ügyvédje álláspontja szerint még arra sincs bizonyíték, hogy a direktor ott volt a szóban forgó hajón.

Forrás: Jason LaVeris / FilmMagic / Getty Images

 

„A végrehajtás alatt álló egyén egy olyan váddal él Mr. Singer ellen, amelyiknek semmilyen jogi alapja nincs. Mr. Singer tagadja, hogy ismerné ezt a személyt, aki állítólag még 15 évvel ezelőtt került kapcsolatba vele.

A döntés, hogy az ügyet a csődeljárás vagyonkezelőjével oldjuk meg, tisztán üzleti alapú,

mivel a perköltségek túllépnék a vagyonkezelő által igényelt összeget, amivel azokat a hitelezőket fizetnék ki, akinek az adós tartozott, amikor csődöt jelentett” – olvasható abban a közleményben, amit Bryan Singer ügyvédje, Andrew Brettler hozott nyilvánosságra.

Amennyiben az üzlet megköttetik, a Singer ellen benyújtott keresetet semmissé nyilvánítják. A rendezőt egyébként Sanchez-Guzmanon kívül további három férfi vádolja azzal, hogy egykor (amikor még kiskorúak voltak) megerőszakolta őket. Mindezek az állítások még januárban jelentek meg a The Atlantic nevű kiadványban, amelynek újságírói, Alex French és Maximillian Potter több mint egy éven át dolgoztak az anyagon, és mintegy ötven forrással beszéltek.


(via Consequence of Sound)

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás