Best of 2019 - Kedvenc filmjeink az évből

  • Vízer Balázs

Összeszedtük, mit szerettünk a legjobban idén, és naná, hogy van benne egy Bosszúállók és egy Star Wars film, de akad itt animáció és minden egyéb. Természetesen szubjektívek voltunk.

Kafarnaum - A remény útja

A nagyjából 12 éves libanoni Zain úgy 8-nak néz ki, a korára az orvosa is csak tippelni tud a fogai alapján. És miért nem tudja a fiú, hogy hány éves? Mert szülei nem anyakönyveztették, nem tartották fontosnak, hogy papírjai legyenek, ahogy azt sem, hogy játékai legyenek vagy iskolába járjon. Sőt, Zain tartja el őket és megannyi kistestvérét. Egy boltban dolgozik mindenesként, csemegét árul az utcasarkon, vagy éppen hamis receptekkel drogként használható gyógyszereket vált ki. Aztán egy nap, amikor szülei kedvenc kishúgát gyakorlatilag eladják a boltosnak, Zaidnak elege lesz, megszökik otthonról, és a sors úgy hozza, hogy egy etióp menekült lány fogadja be. És ebből a filmből már 10 perc is olyan torokszorító, mint 10 másik film együtt, ugyanakkor egy megejtően szép történetről van szó.

Kritikánk a filmről: ITT

Mi

Gyorsan el is mondjuk, honnan ez a semmitmondó cím: adott ugyanis egy színesbőrű család, akit egy éjszaka egy másik család „látogat meg” tengerparti nyaralójukban, és az idegenek egyáltalán nem kedvesek – és pont úgy néznek ki, mint hőseink. Azt leszámítva, hogy sötétbordó ruhában vannak, valamiért golfkesztyűt hordanak, és éles ollót lóbálnak. Erősek, gyorsak, céltudatosak és akarnak valamit, de sokáig nem tudjuk meg, mit, mert az eredeti család sorsa miatt kell aggódnunk. Akik a klasszikus home invasion – jobb híján fordítsuk erőszakos behatolásnak – filmek kulisszái közül hamarosan egy túlélő mozi kliséi közé kerülnek, egyre leharcoltabban, egyre véresebben, és a klisé szót itt egyáltalán nem rosszallóan írtuk le. Jordan Peele a Tűnj el! után emelni tudta a tétet, és irtózatosan paráztató, ugyanakkor elgondolkodtató horrort hozott össze.

Kritikánk a filmről: ITT

A hiányzó láncszem

Sir Lionel Frost a legendás lények kutatója, aki filmünk elején a Loch Ness-i szörny nyomára bukkan, de van olyan balszerencsés, hogy kézzel fogható bizonyíték nem marad a kezében. Ő azonban nem adja fel, és egy névtelen levél nyomában járva rátalál egy előemberre, a hatalmasra nőtt, jóindulatú, de magányos Mr. Linkre. Aki nem mellesleg tud beszélni, és meglepően tájékozott a világ dolgait illetően, és ők ketten, no meg egy temperamentumos hölgy átszelik a fél világot, hogy megtalálják Mr. Link rokonait, a jetiket. Chris Butler  (ParaNorman) rendező szinte egy az egyben a 80 nap alatt a Föld körül történetét kölcsönözte, de nem ez a fontos, hanem a karakterek, a hangulat és persze az animáció számít. És ezekben a Laika Stúdió (Coraline és a titkos ajtó, ParaNorman, Doboztrollok, Kubo és a varázshúrok) a legjobb ma a piacon!

Kritikánk a filmről: ITT

Bosszúállók: Végjáték

A film készítői három dologra vállalkoztak, és kicsit olyan, mintha három filmet néznénk sorjában. Egyfajta terápiára, hiszen Thanos csettintése után mindenki gyászol valakit, és el is viszi a film első harmadát, de a rendező testvérek, Anthony Russo és Joe Russo hagyták a színészeiket játszani, kibontakozni. A következő az új csapatépítésé, az új terv megszületéséé, amiben fontos szerepet kap Amerika Kapitány, a Hangya, Nebula, a kissé megváltozott Thor, illetve az előző részben elég keveset vállaló Hulk, de az agy megint Tony Stark. Ezt aztán a nagy összecsapás követi a maga különböző oldalhajtásaival, bár itt nincs olyan sok helyszín, mint a Végtelen háborúban, és ami még fontosabb, Russóék itt varrják el a szálakat. Ami nem feltétlenül hálás munka, hiszen egyrészt újabb hősöket kell beáldozniuk, hiszen nincs háború halott nélkül, másrészt le kell zárni mindent, amit a korábbi tizenegy film összerakott és elkezdett.

Kritikánk a filmről: ITT

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

Hogy mire számítson az, aki elmegy Amerika történetének egyik legelvetemültebb és legnépszerűbb sorozatgyilkosa történetét feldolgozó filmre? Ne számítson véres gyilkosságokra, noha Ted Bundy kivégzése előtt harminc fiatal nő és gyereklány megölését vallotta be – a legfiatalabb 12 éves volt -, és ne számítson arra, hogy megtudja, miért ölte meg és erőszakolta meg áldozatait, vagyis miért vált kegyetlen gyilkossá ez a meggyőző, magabiztos férfi, aki annyi mindent elérhetett volna. És tegyük hozzá, az sem derül ki a néző számára, hogy miért akadt az életében mégis egy olyan nő, akit feltehetőleg valóban és önzetlenül szeretett. Továbbá számíthatunk Zac Efron meglepően jó alakítására, aki tényleg át tud lényegülni pszichopata sorozatgyilkossá!

Kritikánk a filmről: ITT

Fehér éjszakák

A horrorfilm alapvető éltető közege a sötét, a félhomály, a fény hiánya, hiszen a gonosz mindig a sötétben bujkál. Ari Aster azon kevés rendezők egyike, aki olyan horrort készített, amely az elejétől a legvégéig ragyogó napsütésben játszódik. Egy csapat néprajz szakos amerikai fiatal ugyanis egy különös nyári napforduló fesztiválra kaptak meghívást egy svéd barátjuktól. A bizarr rituálékból szakdolgozatot írnának, gondolják ők, de a nekik feltűnő módon örvendő svédek egészen mást gondolnak. És hamarosan kiderül, hogy itt nem csak az furcsa, hogy csak pár órára vagy egyáltalán nem megy le a nap és mindenki folyton varázsgombát és más természetes tudatmódosítót nyom.

Kritikánk a filmről: ITT

Volt egyszer egy... Hollywood

Tarantino 9. filmje három dologról szól: egy kikopott westernsztár félelmeiről, gyilkos hippikről és arról, hogy a rendező milyen mélységesen imádja a filmkészítés minden egyes részletét. A film ugyanis egy vallomás a filmkészítéshez, az álomgyárhoz és mindenkihez, akinek ehhez köze van, színészekhez, rendezőkhöz, kaszkadőrökhöz, öltöztetőkhöz és a legutolsó kellékeshez. QT meg akarja mutatni, milyen volt akkor egy mozi, milyen volt egy forgatás, egy színésznek felkészülnie egy szerepre, és ez sokkal fontosabb, mint a hiú és esendő volt western sztár (Leonardo DiCaprio) önkeresése, kaszkadőrének (Brad Pitt) vagánykodása vagy a gyilkos Manson család ármánykodása Sharon Tate (Margot Robbie) közelében.

Kritikánk a filmről: ITT

Joker

Todd Phillips eredettörténete nem szuperhősfilm, hanem esettanulmány, látlelet egy végtelenül labilis ember átalakulásáról gyengéd bohócból eszelős őrültté. És sokak szerint ez az év legjobb, legfontosabb filmje, ami garantáltan tarolni fog az Oscaron, mi kicsit visszafogottabbak vagyunk. Bár Phillips filmje tényleg zseniális, a zsenialitást nagyrészt kölcsönözte, mégpedig Martin Scorsese két filmjéből, a Taxisofőrből (1976) és A komédia királyából (1982), és nem véletlen, hogy ezek főszereplője, Scorsese kedvenc színésze, Robert De Niro is fontos szerepet kapott a filmben. Joaquin Phoenix viszont elképesztő, maga Arthur Fleck, a szerencsétlen bohóc, akiből a megaláztatások faragnak Jokert! A csupa ideg, látszólag mindig az őrület határán mozgó színész teljesen átadta magát a szerepnek, és azon túl, hogy majdnem 24 kilót fogyott le, minden rezdülésében eszelős.

Kritikánk a filmről: ITT

Az aszfalt királyai

James Mangold munkája tulajdonképpen pont olyan, mint Tarantino filmje: a klasszikus filmkészítés szeretetéről szól, csak nem Hollywoodban játszódik, hanem a versenypályán. És mégsem az autóversenyzős filmek szerelmeseinek szól, hanem azoknak, akik szeretik nézni azt, ahogy az olyan emberek, akik imádják a szakmájukat és annak minden fogása a kisujjukban van, diadalmaskodnak minden akadály ellenére, amiket a náluk tehetségtelenebbek és ostobábbak rendre eléjük gördítenek. A valós események alapján készült filmnek ráadásul Matt Damon és Christian Bale a főszereplője, akik egyrészt most is zseniálisak, és annak ellenére is nagyon érzik egymást, hogy baromira különböző színjátszási iskolát képviselnek. És ami azt illeti, EBBEN a tálalásban az autóversenyzés is elképesztően izgalmas.

Kritikánk a filmről: ITT

Star Wars: Skywalker kora

Ahhoz egy Star Wars filmnek nagyon gyengének kell lennie, hogy ne kerüljön BÁRMILYEN év végi tízes listára, és a Skywalker kora nem lett gyenge. Azt nem állítom, hogy nem lehet benne hibákat találni, például a fő motívumként visszahozott Nagy Gonosz léte, motivációja és úgy általában mindene megkérdőjelezhető, de J.J. Abrams rendező nem ma jött le a falvédőről. Tudja, hogy itt semmi sem felesleges vagy önismétlő, hanem a kánon tisztelete, a mindenki által megtanult és imádott lecke újbóli felmondása a rajongóknak. És ha a sztori néha kicsit túl is teng, ha vannak is felesleges bigyók, amik megszerzése szükségtelen, de izgalmas kitérőket igényelnek, kapunk elképesztő akciót, jó kis jedi trükköket, Kylo és Rey kapcsolata pedig szintét lép, és nem rossz értelemben. És még azt is bevállalták, hogy az új Fontos Droid  - mindig kell egy új droid! - olyan retro módon legyen bénácska és egyszerű, mintha egy lomtalanításon talált szétesett asztali lámpából és egy roller egyik kerekéből rakták volna össze.

Kritikánk a filmről: ITT