Dán thriller nyert a CineFesten

A bűnöst hamarosan a mozik is vetítik. Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László sem maradt díj nélkül.

Szeptember 23-án zárult a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, ahol a díjakat már a szombat esti gálán átadták. A fesztivál idei fődíját, a Pressburger Imre-díjat A bűnös című dán alkotás nyerte, a zsűri indoklása szerint

„azért a csodálatos filmes nyelvezetért, amivel ezt a meghatóan emberi történetet elmesélik az alkotók”.

Nagyon megkapónak találták ezenkívül „a főhős abbeli igyekezetét, hogy megmentsen másokat, miközben szembenéz a saját múltjával is”. A bűnöst mi is nagyon szerettük: olvasd el fesztiválbeszámolónkban, hogy mennyire! A filmet október 25-én mutatják be hivatalosan a magyar mozik.

A CineFest nagydíját, a Zukor Adolf-díjat az Ok-okozat című szlovén mű kapta. „A zsűrire mély benyomást tett a teljes színészi gárda játéka ennek az elsőfilmes rendezőnek a munkájában.

A film megrázó hitelességgel ábrázolja azt, mivel jár az önelfogadás hiánya”

– olvasható az indoklás a fesztivál honlapján. A legendás lengyel rendező, Krzysztof Zanussi vezette nemzetközi zsűri ezenkívül idén két különdíjat is kiosztott: Nemes Jeles László Napszállta című munkájának „a kimagasló operatőri munkáért, történetvezetésért és kosztümökért”, illetve A néma forradalom című német alkotásnak „az önkényuralmi rendszerben tanúsított civil kurázsi ábrázolása miatt” (a film egy kelet-német gimnáziumi osztályról szól, melynek tanulói 1956 októberében kiálltak a magyar forradalmárok mellett).

Mind A bűnös, mind az Ok-okozat két elismerést is a magáénak tudhat: előbbit díjazta az ökumenikus zsűri is, utóbbit pedig az Artmozik Nemzetközi Szövetsége ismerte el. A FIPRESCI, azaz a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetséges Debra Granik általunk is dicsért Ne hagyj nyomot! című filmjét találta a legjobbnak, a közönségdíjat pedig a nézők a Heavy túra című fergeteges finn alkotásnak szavazták meg. A film sztorija szerint „egy fiatalember úgy próbál úrrá lenni félelmein, hogy Finnország legismeretlenebb heavy metal zenekarát, az Impaled Rektumot bejuttatja Norvégia legmenőbb metalfesztiváljára. Van itt minden: heavy metal, sírrablás, viking mennyország és fegyveres konfliktus Finnország és Norvégia között.” Sajnos a Heavy túrának egyelőre nincs magyar forgalmazója. A díjazottak teljes listáját ide kattintva tekinthetjük meg.


(via Jameson Cinefest)