Ezek voltak az idei CineFest legjobb filmjei

Szeptember 18-án, szombaton a zárógálával véget ért a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Mutatjuk, mely filmek nyertek díjat, és ezek közül melyikeket lehet hamarosan a mozikban is látni.

A rangos nemzetközi filmes mustra az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története díszbemutatójával zárult. Az alkotást szeptember 23-án hivatalosan is bemutatják a magyar mozik. A CineFest fődíját, a Pressburger Imre-díjat A szerencse és képzelet kereke című műért a japán rendező, Ryûsuke Hamaguchi nyerte, a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat pedig Christos Nikou görög rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri. A közönségdíjat Kis Hajni kiváló elsőfilmje, a Külön falka kapta, amit szeptember 30-tól vetítenek a magyar mozik.

A záróünnepségen ezenkívül posztumusz életműdíjjal tisztelegtek a kivételes tehetségű alkotó, Jankovics Marcell emléke előtt. Jankovics Marcell Sisyphus című alkotását 1976-ban Oscar-díjra jelölték, a Küzdőket pedig 1977-ben Cannes-ban Arany Pálmával tüntették ki. Jankovics rendezte az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt; további egész estés animációs filmjei, például a Fehérlófia vagy az Ének a csodaszarvasról a magyar filmtörténelem kiemelkedő alkotásai. A posztumusz életműdíjat az idén májusban elhunyt művész özvegye, Rubovszky Éva vette át.



A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kilenc napja alatt magyar és nemzetközi filmpremierek és szakmai programok követték egymást, több alkotó pedig személyesen is elkísérte a filmjét Miskolcra, köztük Enyedi Ildikó és A feleségem története stábja, a már szintén említett Kis Hajni és Christos Nikou, továbbá Chema García Ibarra spanyol rendező, akinek A szent lélek című alkotása nyerte a Fipresci (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díját nagyjátékfilm kategóriában. A CineFest díszvendége és a nagyjátékfilmes versenyprogram zsűrijének elnöke idén Tony Gatlif (Latcho Drom, Gadjo dilo – Bolond idegen, Transylvania) volt, aki a fesztivál életműdíját a nyitóünnepségen vette át.

A CineFest vendége volt idén a lengyel színművész, Daniel Olbrychski, Jancsó és Wajda emblematikus színésze is, akit a nyitógálán az Európai mozi nagykövete-díjjal tüntettek ki. Sean Baker rendező (Tangerine, Floridai álom) és Simon Rex főszereplő közös filmjükkel, a Red Rockettel érkeztek a CineFestre, ahol több napig maradtak (Baker egyébként a legtöbb versenyfilmet megnézte, a magyarokat is, és a Külön falkáról például nagy elismeréssel nyilatkozott a Letterboxd nevű filmes közösségi oldalon).


A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjainak teljes listáját ide kattintva érjük el. A további díjazottak közül december 30-tól a magyar mozikban is látható lesz az Én vagyok a te embered (ami Németország hivatalos nevezése a következő Oscarra, nagyon ütős sztorival, Miskolcon pedig a CICAE /Art Mozik Nemzetközi Szövetsége/ zsűrijének díját kapta), a Cirko Film forgalmazásában. Ami pedig a nem díjazott, de nem kevésbé kiválól filmeket illeti: a CODA című versenyfilm máris streamelhető az Apple TV+-on (kritikánk róla itt olvasható), a Kilakoltatás című magyar elsőfilm, Fazekas Máté Bence munkája hivatalos mozipremierje pedig valamikor 2022-ben várható.

A versenyen kívül vetített alkotások közül már látható a mozikban a Természetes fény című magyar háborús dráma (kritikánk itt), és nemsokára (október 28-án) érkezik Az igazság bajnokai című Mads Mikkelsen-film is. Szintén október 28-án mutatják be Magyarországon a Titán című Arany Pálma-nyertes őrületet, míg a Tantrum című magyar kísérleti filmet már szeptember 23-tól kereshetjük a magyar mozikban. A Tina című dokumentumfilmnek is van magyar forgalmazója (a Pannónia Entertainment), de még nem tudni, mikor mutatják be a Tina Turnerről szóló alkotást.

A dokumentumfilmes szekció versenyfilmjei közül a népszerű norvég együttesről szóló a-ha: A film október 14-től látható a magyar mozikban, a Volt egyszer egy képregény című magyar alkotás pedig már ezen a héten, szeptember 23-án megérkezik. A Sabaya című Sundance-szenzációt november 18-tól forgalmazza a Mozinet, az Oscar-díjas Bryan Fogel amerikai rendező „thrillerdokujára”, A szakadárra pedig október 7-től válthatunk jegyet. A PORT.hu kritikusainak a legjobban egyébként Matt Damon Stillwatere (amiről itt olvasható a kritika), illetve a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című Radu Jude-rendezés tetszett, amelyről a héten jelentkezünk kritikával.


(via CineFest Sajtó)

FRISSÍTÉS: Október 18-án a nagydíjas Almák bekerül az HBO GO kínálatába.