Jön az első fekete Superman

Hamarosan a nagyvászonra is megérkezik az afroamerikai szuperhős, aki nem a DC-képregények valamely korábban bevezetett fekete Supermanje lesz, hanem ugyanaz a Clark Kent, akit eddig fehérnek ismertünk.

Supermant korábban olyan színészek keltették életre, mint Christopher Reeve, Brandon Routh vagy Henry Cavill, de mivel a karakter a Krypton bolygóról származik, azaz földönkívüli, sehol sincs megírva, hogy fehér. Logikusnak tűnik tehát, hogy most a DC és a Warner Bros. új irányba viszik a figurát, és egy fekete színésszel játszatják el.

Többen azonban felvetették, hogy valójában semmi szükség nem lenne ilyen drasztikus módosításra, mivel a DC-képregényekben korábban több fekete Supermant is bevezettek: Calvin Ellist és Val-Zodot, akik szintén kryptoni származásúak, csak nem azonosak az eredeti Supermannel. Az alkotók ugyanis ahelyett, hogy a már létező fekete Superman-figurákra építenének mozifilmet, ugyanazt a Kal-Elt alakítják át, akit eddig is ismertünk.


A mozifilmes fekete Supermannek tehát ugyanaz lesz az eredettörténete: a Földre érkezése után a Kent család fogadja örökbe, és civilként ő lesz Clark Kent. De az sem kizárt, hogy ez az elképzelés még változni fog, mivel a forgatókönyvnek csak decemberig kell elkészülnie, szóval még számtalanszor módosíthatnak rajta.

Az alkotók közt egyébként producerként ott találjuk J.J Abramst, forgatókönyvíróként pedig Ta-Nehisi Coates író-képregényszerzőt. A rendező kiléte még nem ismert, ahogy a fekete Supermant megformáló sztáré sem – bár egy időben arról pletykáltak, hogy Michael B. Jordan (Fahrenheit 451, Creed-filmek, Fekete Párduc) játszhatja el, de a színész nem erősítette meg ezt a híresztelést.


(via ScreenRant)

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu