Lars von Trier

A dán direktor – akit nemrégiben sajnálatos módon Parkinson-kórral diagnosztizáltak – már rendkívül felkavaró filmjeivel (Idióták, Antikrisztus, A nimfomániás, A ház, amit Jack épített) is kivívta sokak felháborodását, de ő még rá is tesz erre egy (?) lapáttal, a forgatásokon és a nyilvánosság előtt tanúsított viselkedésével. Rengeteg sztori kering például arról, milyen legendásan rosszul bánik a női szereplőivel (a Táncos a sötétben főszerepét hozó Björk meg is vádolta zaklatással, de Nicole Kidman szerepét sem véletlenül castingolták újra a Dogville folytatásában, a Manderlay-ben). Ezekben a történetekben nehéz eldönteni, kinek van igaza, mivel mindkét fél mást mond – más a helyzet von Trier nyilvános szerepléseivel.

Nagy port kavart (még a fesztiválról is kitiltották miatta hét évre), amikor 2011-ben Cannes-ban Melankólia című filmje sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy megérti Hitlert, illetve hogy nincs baja a zsidókkal, „de Izrael azért elég idegesítő”. A filmes fenegyerek pedig nem tanult az esetből, hiszen abban az évben, amikor a neves filmfesztivál visszafogadta, azaz 2018-ban A ház, amit Jack épített című sorozatgyilkosos műve sajtóbeszélgetésén azt találta mondani a témáról, hogy főhősétől eltérően

ő ugyan még nem ölt embert, de ha rászánná magát, akkor mindenképpen egy újságíróval kezdené. Szép volt!

Woody Allen

Woody Allen szinte kimeríthetetlen téma, amikor szóba kerülnek az ellentmondásos filmesek, és amikor tavaly februárban bemutatták az HBO Allen kontra Farrow című dokusorozatát, ami a rendező által nevelt lánya, az akkor 7 éves Dylan Farrow sérelmére elkövetett molesztálási ügyről szól, egy cseppet sem lett tisztább a kép. A hihetetlenül egyoldalú és manipulatív, kizárólag Dylan és Mia Farrow (a direktor akkori élettársa) nézőpontját bemutató alkotás alaposan ráhúzza a vizes lepedőt arra a rendezőre, akit addigra a vádak miatt már amúgy is kitaszított Hollywood.

A témában már mindent elmondtunk a műről írt kritikánkban, és talán sosem fog kiderülni az igazság, de Allen – akit soha semmilyen hatóság nem talált bűnösnek, de még csak elég gyanúsnak sem az ügyben, pedig folytattak ellene vizsgálatot – páriává válása kiváló példa arra,

hogyan lehet valakiből anélkül botrányhős,

hogy bizonyíthatóan elkövetett volna valami igazán botrányosat (a közbeszédben elterjedtekkel ellentétben feleségével, Soon-Yi Previnnal sem akkor jött össze, amikor a nő még kiskorú volt, és soha nem volt a nevelt lánya, erről minden részlet elolvasható itt).

Roman Polanski

Woody Allentől eltérően Roman Polanski sosem tagadta, hogy leitatott és begyógyszerezett egy 13 éves lányt, majd akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele, csak börtönbe nem akart menni miatta (a gyerekkorában, a II. világháborúban a krakkói gettóban átéltek miatt), ezért egyrészt magánegyezséget kötött áldozatával, másrészt vádalkut az ügyészséggel. Ám amikor az ügyben eljáró bíró példát akart statuálni a dekadens alkotóval, és a vádalkut felrúgva 1978-ban nemi erőszak miatt mégis börtönbüntetésre ítélte, Polanski Franciaországba menekült, ahonnan azóta sem tért vissza az Egyesült Államokba (ahogy azonban arról nemrégiben írtunk, 45 év után hamarosan fordulat állhat be az ügyben).

Az egykori megerőszakolt tinédzser, a ma már nagymama Samantha Geimer egyébként megbocsátott Polanskinak, és úgy érzi, a rendező megbűnhődött a tettéért:

egyrészt azzal a hat héttel, amit még a történtek idején előzetes letartóztatásban töltött, másrészt azzal a boszorkányüldözéssel, amit azóta folytatnak ellene, harmadrészt azzal a több hónapig tartó börtönnel, majd házi őrizettel, amire 2010-es svájci letartóztatásakor került sor, 77 éves korában (Franciaországtól eltérően ugyanis Svájc és az Egyesült Államok között van érvényben kiadatási megállapodás, amit kihasználva le is csaptak az idős rendezőre, aki egy filmfesztivál meghívására érkezett az országba). De még mielőtt nagyon sajnálni kezdenénk Polanskit, a figurájához köthető botrányok sorát tovább dagasztja, hogy a #MeToo mozgalom hatására azóta több nő is előállt azzal, hogy egykor megerőszakolta őket.

Stanley Kubrick

Lars von Trierhez hasonlóan Kubrick túlkapásairól is legendák keringenek, amelyek leginkább elképesztő maximalizmusához köthetők (az Acéllövedék forgatásán épületeket zúzatott porrá az autentikus hatás érdekében, a Dr. Strangelove munkálatai során pedig ragaszkodott hozzá, hogy a híres háborús terepasztal, mivel a karakterek emberéletekkel játszadoznak, zöld legyen, mint egy rulettasztal – egy fekete-fehér filmben).

Hogy minél hitelesebb legyen a színésznő alakítása, a direktor folyamatosan bántalmazta verbálisan, ezenkívül az egész stábnak utasításba adta, hogy közösítsék ki szerencsétlen Duvallt, akivel a híres lépcsős jelenetet

nem kevesebb mint 127 alkalommal ismételtette meg.

Hányattatásai miatt a forgatás végére a színésznő teljesen kikészült idegileg, a trauma ráadásul olyan mély nyomokat hagyott a pszichéjében, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy időskori mentális állapotáért is Kubrick a felelős.

Tom Six

A listán szereplő többi alkotótól eltérően ennek a holland filmesnek sikerült megvalósítani azt a bravúrt, hogy nem a forgatásokon vagy a magánéletében tanúsított viselkedése és tettei, hanem

kizárólag a művei alapján verte ki a biztosítékot

a közönségnél. A nevét valószínűleg a legtöbben elsőre nem is tudjuk hova tenni – de ha azt mondjuk, hogy ő Az emberi százlábú-horrorok alkotója, úgy már biztos mindenkinek megvan; ahogy az is, miért örvend közutálatnak. Six alkotásait, az említett trilógiával egyetemben, még horrorfilmes berkekben is elképesztő túlzásnak tartják, gyomorforgató témájuk és a vásznon ábrázoltak miatt.

A forgatókönyvíró-rendező ráadásul tényleg nem érzi, hol a határ, így míg az első filmben csak azt mutatta be, hogy egy elmebeteg orvos három embert fűz össze emberi százlábúvá egymás szájánál, illetve végbelénél fogva, addig a második részben tizenkettőre, a harmadikban pedig ötszázra emelte a számot. Sixet a gusztustalankodástól az sem tartja vissza, hogy az első Az emberi százlábú után halálos fenyegetéseket kapott a film tartalma miatt, a második résztől még a 18-as karikát is megtagadta a brit korhatárbizottság, The Onania Club című munkáját pedig felkavaró témája miatt évek óta nem hajlandó bemutatni egyetlen forgalmazó sem.

Werner Herzog

A német színész-író-rendező talán a legismertebb fenegyereke a film világának, hisz szinte minden forgatásán történik valami botrányos dolog, így csak az általa véghez vitt őrültségekből külön listát lehetne összeállítani (az IndieWire meg is tette) – onnan kezdve, hogy Fitzcarraldo című filmje kedvéért megépíttetett egy hajót, majd a dzsungel közepén (ahol egyébként nem egy stábtag súlyosan megsérült) szó szerint áthúzták egy hegyen, azon keresztül, hogy szenvtelenül közvetítette egy ember halálát, akit épp elevenen felfal egy medve, vagy hogy egy épp kitörő vulkánhoz ment forgatni, egészen odáig, hogy fogadásból megette a cipőjét. Utóbbi példa is igazolja, hogy Herzog legalább nemcsak a színészeit és a csapatát, de saját magát sem kíméli: ezt az itt látható felvétel is ékesen bizonyítja,

a videón ugyanis azt nézhetjük végig, hogy az alkotót még az sem zökkenti ki egy interjúból, hogy éppen hasba lövik légpuskával.

Harmony Korine

A Spring Breakers – Csajok szabadon rendezőjét és Larry Clark több filmjének (Kölykök, Ken Park) forgatókönyvíróját filmjei témája miatt kritikusai gyakran vádolják a fiatalság és a fiatal szereplők exploitálásával (csúnyábban fogalmazva pedofíliával), illetve olyan alkotásai miatt, mint a Gummo, nemes egyszerűséggel azzal, hogy nyomorpornót forgat.

Az író-rendező 1995 és 1999 között négyszer volt Letterman vendége, és mindig nagyon zavartan viselkedett, például folyamatosan hülyeségeket beszélt – ami minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy akkoriban heroin- és crackfüggő volt. A helyzet egyébként odáig fajult, hogy a negyedik meghívás után örökre kitiltották a műsor forgatásáról, mivel a házigazda rajtakapta, hogy

a színfalak mögött Meryl Streep táskáját fosztogatja.

De a műsorba a Spring Breakers bemutatása idején meghívott két szereplő, Selena Gomez és James Franco biztosították róla Lettermant, hogy Harmony Korine azóta megnősült, megkomolyodott és családot alapított – szóval talán már nem is az a botrányos filmes, mint egykor.

(via Looper)

Nyitókép forrása: Jean Baptiste Lacroix / FilmMagic / Getty Images.