Tarantino főállású apuka lesz

Megint nyilatkozott egy érdekeset a kicsit talán túl gyakran megnyilatkozó kultrendező. Továbbra is kitart a visszavonulás mellett, csak most egy kicsit finomított az indokain.

Ahogy arról augusztusban mi is beszámoltunk, a direktor és ifjú felesége, az izraeli Daniella Pick gyermeket várnak. És ugyan a mester már egy ideje amúgy is hangoztatja, hogy tizedik filmje után visszavonul (és a legutóbbi, a múlt héten tíz Oscar-díjra jelölt Volt egyszer egy… Hollywood volt ugye a kilencedik), mert a csúcson akarja abbahagyni, és nem akar megélni egy hanyatló korszakot a pályáján, most egymásnak eresztette ezt a két gondolatot.

„Azt hiszem, hogy életemnek ebben a harmadik szakaszában inkább az irodalom felé fogok evezni, ami nagyon is passzol majd a friss apaságomhoz,

az újdonsült férj státuszomhoz. Nem akarnám ugyanis fogni a családomat, és elvinni őket mondjuk Németországba vagy Srí Lankára, vagy bárhova, ahol az adott filmem játszódik. Inkább egy kicsit otthonülő leszek, egy író ember, aki otthon alkot” – mondta az alkotó egy új interjúban.

Forrás: Tony Barson / FilmMagic / Getty Images

 

„Amúgy is úgy érzem már, hogy a rendezés a fiataloknak való. Látom én, hogy változik a filmművészet, és én egy kicsit már a veteránok közé kezdek tartozni” – tette hozzá QT, akinek egyébként máris megvannak a tervei, hogy mivel fog foglalkozni, miután visszavonult a rendezéstől. Korábban többször nyilatkozta, hogy a forgatókönyvek írásától azért nem akar lemondani, illetve hogy szívesen írna színdarabokat is akár.

Tavaly ősszel pedig a rendező egy konkrét regényötletéről is beszámolt. Egy beszélgetés során Martin Scorsesének vallott róla, hogy egy mozibolond fickóról akar könyvet írni, aki „részt vett a II. világháborúban (…) És most hazatér, itt az ötvenes évek, és

már nem úgy reagál a filmekre, ahogy szokott. Gyerekesnek találja őket mindazok után, amiken keresztülment. (…) Aztán váratlanul eljut hozzá az olyan külföldi filmesek híre, mint Kuroszava vagy Fellini, és beszippantja ez a világ.”

Azt viszont sajnos továbbra sem tudni, mi lesz Tarantino beígért utolsó, tizedik filmje. Az biztos, hogy nem a Star Trek produkció, mivel decemberben azt nyilatkozta, hogy abból kiszáll.


(via NME)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu