Valódi terrortámadások a mozivásznon

  • Vízer Balázs

Olyan filmekről beszélünk, amelyek megtörtént terrortámadások történetét mesélik el, rendszerint hűen az eseményekhez, pont úgy, mint a most bemutatásra váró Hotel Mumbaiban.

Vannak azok a terroristás filmek, amelyben rossz arcú arabok, észak-koreaiak vagy oroszok törnek a világbékére, de Chuck Norris, Mel Gibson vagy Steven Seagal puszta kézzel lenyomja őket, és van a másik fajta. Ahol a rendező megtörtént tragédiát dolgoz fel, valós személyekkel foglalkozik, és igazi tanulsággal szolgál. Ilyen a most a mozikba kerülő Hotel Mumbai és listánk többi filmje is.

Véres vasárnap (2002)

Derry, Észak-Írország, 1972. január 30. A városban békés tüntetés készül a brit kormány intézkedése ellen, mely lehetővé teszi a terrorizmussal gyanúsított katolikus írek börtönbe zárását bírói ítélet nélkül. A felvonulás szervezője Ivan Cooper hisz abban, hogy békésen meg lehet oldani a konfliktusokat, a. tüntetők között pedig ott van a 17 éves katolikus Gerry Donaghy is, aki gyűlöli az ellenségeskedést, és legszívesebben protestáns barátnőjét venné feleségül. A demonstrálók olyan brit katonákkal találják szembe magukat, akik már veszítettek bajtársakat az IRA támadásai során, és akik éles lövedéket is bevetnek. Tizenhárom fegyvertelen tüntető hal meg, tizennégyen pedig súlyosan megsebesülnek, Paul Greengrass pedig pontosan, hűen és elfogulatlanul ad vissza mindent.

München (2005)

Az 1972-es müncheni olimpián a palesztin terroristák 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg, és bár a résztvevők zöme elesett a nyugat-német rendőrséggel vívott tűzharcban, a támadás kitervelői szabadlábon maradtak. Az ő felkutatásukra és likvidálásukra hozott létre az izraeli titkosszolgálat egy egységet „külsősökből”, és Steven Spielberg az ő történetüket meséli el, és javára szól, hogy megmutatja, miként változtatja meg őket is az erőszak, a gyilkolás. Annyira, hogy a végén már nem sokban különböznek az igazi terroristáktól. Az Eric Bana és egy tucatnyi világsztár főszereplésével készült rendkívüli filmet javarészt Budapesten forgatták.

A United 93-as (2006)

Az angol Paul Greengrass amolyan megtörtént terrortámadás szakértő, észak-ír témában is több munkája készült a már említett Véres vasárnapon kívül, de most Amerikában dolgozott. Ez a lebilincselő, provokatív dráma az utasokról, a személyzetről és a légiirányítókról szól, akik egyre fokozódó rettegéssel figyelték, amint a United Airlines 93-as járata a negyedik eltérített repülővé vált a legszörnyűbb terrortámadás napján, 2001 szeptember 11-én. Ráadásként Greengrass, aki felhasználta az utasok rögzített telefonbeszélgetéseit is a földi irányítókkal készített interjúkat, amolyan technikailag bravúrként „valós időben” mesél. Vagyis a film pontosan addig tart, amíg a dráma lezajlott, vagyis nagyjából 90 percig, amennyi időt a gép a levegőben töltött.

13 óra: Bengázi titkos katonái (2016)

Michael Mann nem arról ismert, hogy valóságszagú, a tényekhez mindig ragaszkodó munkákat készít, de most kivételt tett, amikor a líbiai Bengáziban lévő diplomáciai létesítmény elleni 2012-es támadás történetét mesélte el. Hősei ex-katonák, szerződéses biztonsági emberek a CIA zsoldjában, akik egy titkos támaszpont és a közeli követség biztonságáért felelnek. És mivel profik, aggódva fiygelik, hogy egyre több jel utal egy közelgő támadásra, ami ráadásul pont a szeptember 11-i terrortámadás évfordulójára esik. Csakhogy nem hallgatnak rájuk, az amerikai védelmi rendszer csődöt mond, nem jön segítség sehonnan, a velük szövetséges milíciának csak néhány tagja áll melléjük, és kitör a zűrzavar. Persze, mint minden Michael Bay filmben, itt is tombol a tesztoszteron, de ez itt most indokolt is, a rendező pedig olyan remek arcokkal dolgozott, mint John Krasinski vagy James Badge Dale.

A hazafiak napja (2016)

2013-ban bomba robban a bostoni maratoni futóversenyen, a terrortámadásnak több halottja és 265 sebesültje volt. A támadást követően hajtóvadászat indult, hogy elkapják a merénylőket, egy csecsen születésű testvérpárt. Tommy Saunders rendőrőrmester versenyt fut az idővel, hogy megakadályozzon egy esetleges újabb merényletet. A pánik és a félelem helyett az egész város - az állampolgároktól a nyomozókon át a kormányzati tisztviselőkig - összefogott a terroristák ellen, hogy mielőbb kézre kerüljenek, és bíróság elé állítsák őket. Peter Berg rendező most is kedvenc színészével, Mark Wahlberggel dolgozott, aki szeret nagyon izmos átlagembereket játszani, az eredmény pedig egy meglepően józan, túlzásoktól mentes, de nagyon izgalmas darab.

Utoya, július 22. (2018)

Erik Poppe drámája a norvég Utoya szigeten 2011. július 22-én megtörtént tömegmészárlást idézi fel újra, valós időben, vágás nélkül, egyedül annyit engedett a rendező a fantáziának, hogy a valós történet fiktív karakterek szemén keresztül láttatja. Az eredmény sokkoló, néha lebénító, de az alkotók mindvégig a legnagyobb tisztelet hangján igyekeztek megemlékezni az áldozatokról – akik közül nyilván sokan nem voltak hősök, sőt! -, és szélsőséges nézeteket valló terrorista, Anders Behring Breivik felfoghatatlan tettéről. És természetesen nem véletlen, hogy az egész filmben nem hangzik el a tettes neve! Ami a filmből hiányzik, az a norvég hatóságok érthetetlen inkompetenciája, hiszen a gyilkos órákon át zavartalanul szedhette áldozatait.

A párizsi vonat (2018)

2015 augusztusában a világ döbbenten értesült egy újabb terrorista támadásról. A Párizsból Brüsszelbe tartó expressz vonaton egy állig felfegyverzett magányos terrorista lendült támadásba. A szűk térben nem volt nehéz dolga, de valamit kifelejtett a számításból: hogy az utasok között bátor emberek lehetnek. Három amerikai srác is a vonaton utazott. Egyszerű, békés fiúk, akik gyerekkoruk óta barátok, és együtt határozták el, hogy katonák lesznek, és a szabadságuk idején együtt vágtak neki, hogy felfedezzék Európát. Clint Eastwood, aki mostanában szeret megtörtént eseteket vászonra vinni, azt a három amerikai srácot tette meg főszereplőinek, akikről maga a film szól, ami kicsit meghökkentő húzás.

7 vérfagyasztó nap (2018)

Egy vakmerő terroristatámadás a modern kori történelem egyik legmerészebb túszszabadító akciójához vezetett. Német szélsőbaloldali és palesztin terroristákból álló csoport 1976 nyarán eltérített egy, javarészt izraeli turistákat szállító repülőgépet, és Uganda diktátorától kért menedéket. A túszok ezzel belekeveredtek egy világpolitikai szerencsejátékba, miközben a rájuk vagy ellenük licitálók számára nem az ő megmentésük volt a legfontosabb szempont. Az izraeli titkosszolgálat vakmerő tervet dolgozott ki, és a világ e távoli pontján megostromolta az aláaknázott repteret. A brazil José Padilha legalább annyi, ha nem több időt szentelt a két, az eseményeket egyre kevésbé uraló német terroristának (Rosamund Pike Daniel Brühl), mint a kommandós mentőakciónak, és pont ettől lett izgalmas a film. 

Hotel Mumbai (2018)

2008 novemberében merényletsorozat tartotta rettegésben Mumbai városát: a Lashkar-e-Taiba nevű pakisztáni iszlamista csoport 10 tagja összesen 12 célpontot támadott meg, és legalább 174 ember veszített életét, beleértve a támadók közül 9-et, és több mint 300-an sebesültek meg. Az Anthony Maras rendezte film a Taj Mahal Palace Hotel luxushotelben történtekkel foglalkozik, ahol 31 ember veszítette életét, beleértve a két támadót és egy kommandóst. Igaz, a mumbai Chhatrapati Shivaji vasútállomást ért támadás során kétszer ennyien haltak meg, de köztük nem volt külföldi állampolgár – és még az állomás nevét sem tudnánk kimondani.